Pápai Lapok. 3. évfolyam, 1876

1876-11-25

dály okról, határozottsággal merjük állítani, hogy városunkban, ép ugy mint más kisebb és nagyobb városokban, a rendetlen iskoláztatás okát nera anynyira abban keressük, hogy a nép gyermekeit mezei munkákkal, vagy egyebekkel foglalkoztatja, mint azon körülményben, hogy a tankötelesek a szükséges tanszerekkel és az őket a tél hidegségétől megóvó meleg ruházatokkal és lábbelikkel nem birnak, Ha ezt tudjuk, el kell ismernünk, hogy az messzire kiható, előre ki nem számítható nagy baj, melyen segíteni édes mindnyájunk kötelessége, annál is inkább, mert a hideg évszak már bekövetkezett. A törvényhozás kimondotta az általános tankötelezettség elvét, a társadalom feladata már most az államot és a többi iskolákat fentartó közegeket a nemes cél elérése végett lehetőleg gyámolítani. Tudtunkkal Veszprémben, Szék. Fehérvárott, Komáromban és más vidéki városokban a szegény gyermekek segélyezése körül különösen derék nök szereztek maguknak érdemeket. — Valóban élvezettel néztük nem egy vidéki városban, mikoron az ottani krajeáregyleti választmány a csikorgó hideg esélyeinek kitett tanulókat tetőtől talpig jó téli ruhákkal ellátván, beléjük úgyszólván új életet öntött. Eltekintve a kézzelfogható üdvöstől, melyet ily jótétemény által gyakorolunk, az iskola növendékeire is neniesítüleg hatunk, a mennyiben a szükölködökben a liáladatossági, a jobb móduakban pedig az embertársaink iránti érzéket felkeltjük. „Lougum e&t iter per praecepta, breve et eftícax per exempla" - mondja egy régi római iró, és tökéletesen igaza van. Bármennyit mondjunk a gyermeknek a szép és jó tulajdonságokról, ezek mind csak puszta szavak lesznek mindaddig, mig példa által nem mutatjuk neki, bogy miként kell tulajdonképen az anyiiyiszor emlegetett erényeket gyakorolni. Komárom városában évente százankint kapnak ruhákat és tankönyveket és mindez a tagok által befizetett krajcárokból kerül ki. Íme látjuk, vidéki honfitársaink működnek a szent ügy érdekében ! ('sak mi maradjunk tétlenül? Csak mi nézzük szánalom nélkül, mint guggol a szegény gyermek ruha és csizma nélkül a szobában, a helyett, hogy lelkének művelése és szivének nemesítése végett az iskolában volna V Lehetetlen!—Föl tehát Pápa városának lelkes hölgyei! < >nökliöz, különösen Önökhöz, kik még hihetőleg nem ragadtattak el az indiffe rentismus árjaitól, intézzük e szavakat. Alakítsák meg szegény gyermekek segélyezése céljából a Krajcáregyletet. Buzdítson bennünket azon tudat, hogy mig egyrészt az embertársaink iránti szeretetet, a valódi hunianismust a szó legszorosabb értelmében gyakoroljuk, mert azon biztos meggyőződésben élünk, hogy filléreinket nem érdemteleneknek, hanem ártatlan gyermekeknek, a haza jövő reményeinek adjuk, másrészt a legszentebb hazai ügyet, ért jük a minden jó hazafi szemefényét képező népnevelésiigyet mozdítjuk elő. A nöegyletünk élén állókat illeti a kezdeményezés. Reméljük, hogy nem sokáig hagynak magukra várni. Adja Isten ! GoUlberg Jakab néptanító. Levél a szerkesztőhöz. Nagy-Szombat nov. hó 1876 Ha áll, hogy rendesen az a legderekabb nö, kiről legkevesebbet beszélnek, s kiről elmondhatjuk: bene vixit, quae bene latuit, akkor bizonyára Tirnavia aszszonyságot illeti a dicséret; mert nemcsak, hogy Dunán túl nem beszélnek róla, de még Dunán innen sem hallat sokat magáról. Pedig hát e kis és csinos város, mely nern sokkal egy félszázad előtt a hazai tudományosság lMiarosza vala, és a „kis Róma" gyakran hangzott az ajkakon, ma sem nélkülözi ama kellékeket, melyek egy városnak ha nem is híressé, de bizonyára nagyon ismertté tételére megkívántatnak. Mert, hogy főleg a tudományos, közművelődési eszközöket tekintsük : van egy igen látogatott kath. főgimnáziuma s képezdéje; elemi — és 4 osztályú polgári iskolája, ovodája, izr. néptanodája s fel. leány tanodája, hogy a szülőkre nézve „embarras des richesses." Ez utóbbit illetőleg azonban az avatottak a minőt szeretnék túlsúlyon látni a mennyiség fölött. Van egy igen díszes, a városnak Thalia iránti áldozatkészségét örökké fennen hirdető szép színháza, de a mely rendesen csak nagy vajúdások közt nyílik meg egy- két heti előadásra a téli idényben. Ennek főoka a közönség részvétlenségében s azon körülményben fekszik, hogy a lakosság magát mintegy három részre osztván, a német a magyar színészetet, a magyar a németet hagyja bukni, mig a soi-disant tótajkuak —jóllehet a magyart és németet értik — sem egyik sem másik előadás iránt nem mutatnak valamely érdeklődést. Ennek folytán gyakran megesik, hogy az előadások a kitűzött határidő előtt beszüutettetnck, emlékül egy kis deficittel. l

Tgy látszik, egyetértünk de Maistre-rel, a ki igy nyilatkozik: l/iiiiportaiice accordéc á cette classe d'hommes, et au théátre en géncral, est une mcsurc infaillible de la dégradatioii inorale des nations." Városunk a közlekedés tekintetében sem szenved hiányt; s mióta X.-Szombat — vágujhelyi s X.-Szombat szeredi vasútvonal a használatnak átadatott, egy kissé nyíltabb alakot öltött s jobban kilépett elszigeteltségéből ; de mégis tévedne, aki hinné, hogy ez által a vár ros belélete nagyobb lendületet nyert. Es hasonlo körülmények között l'ápa előnyben vau X.-Szombat fölött. 61 és 62-től, — mely években itt laktam — a város ép akkora volt, ugy nézett ki, mint ma (kivéve a vasul környékét): holott Pápa, minta vasúttal bir, népesség tekintetében szemlátomást gyarapszik. Mi ugyan dicsekedhetünk jól kövezett s elég tisztántartott utcákkal, párját ritkító szép sétánynyal s egészséges levegővel — amit Pápáról nem mondhatunk, — mégis mindennek dacára városunkban alig látunk idegent, hanem mintegy magunkért s magunknak élünk. A számos hivatalnokkal ellátott törvényszék megszűnése óta az élénkség még inkább alászállt s jobban vagyunk egymásra utalva. — Már a több évek, mondhatnók: pár évtized óta tartó egymásrai utalás kényszerérzete volt főkép létesítője több közhasznú s más egyesületeknek, melyek között első a lövész- és tűzoltó-egylet. Mindkettő gyakori életjelt ad magáról; az utóbbinak gyakorlatai mindig sok nézőt vonnak körükbe s derült hangulatban tartják a publikumot, midőn a hosszú mentözsákokból valamely bútordarabbal egy-egy suhanc is előtün. A többi közművelődési vagy szórakozási egyesületek nem igen birnak szélesebb körben elterjedni, levén (a népnek ) lakosságnak általános jellemvonása: a neniközlékenység, magábazárkozottság. Mindenki érzi, hogy az itteni élet egyhangú, unalmas, mégis tán egy sem törekszik arra, hogy azon okok elháríttatnának, melyek az egymássali érintkezés — magyarán mondva — őszinte bensőségéuek útjában állanak. Ahol pedig az egyesek érdekei szétágazók s az összetartás meglazult, tán a múltra nézve elmondani lehet: bene vixit, de a jövőre csak azt, hogy „bene latebit," mert: Concordia res parvae etc. Újságul írhatom, hogy az érsek-megyei kisebb papnövelde az iskolai év kezdetén felállíttatott; továbbá mintegy két hét előtt egy egyént fogtak be, ki az este sétálgató közönséget pár napig jogos izgatottságban tartá az által, hogy a ruhákat bizonyos égető folyadékkal szokta befecskendezni, a melynek kitisztítására aztán saját „Fleckwasserját" árulgatá. Valószínű, hogy ezután más keresetforrás után kutataud. F - s S—n. KÖZMŰVELŐDÉS. Pápának két ostroma. (Fölol vastatott az ismeretterjesztő egyietlien /. (2. folytatás). Ugylátszik, a török dúlások ideje alatt Pápa, mint Győrnek szomszédja, hiven osztozék ennek sorsában. Alig esett el Györ, alig telepedett itt meg Ali, a gőgös renegát: serege egy részével a beglerbéget Pápa elfoglalására kiildé. Pápa ekkor szánandó állapotban volt. A kapitány, Huszár Péter, Győrnél nyert sebeinek gyógyíttatása végett Morvába ment, helyettese pedig, Békási, valamint Hatbaimi a lovasság legnagyobb részével nem régen, a fönebb említett kirohanásnál a törökök által megölettek, s igy a többnyire közkatouaságból álló őrség tő nélkül állott, kik azonban mégis elhatározták a várost és várat védeni. A városbeliek meghallván a törökök közeleBiztosítom róla — feleléin élesen — eléggé tudok vigyázni rá. — Xeni vonom kétségbe s e hely ütt az nem is szükséges -- tiltakozott a sértett ártatlanság hangján,— azonban oly népes állomáson, mint a sz . . . i, kiszálláskor minden megtörténhetik, azért, ha ugy tetszik, tárcáim egyikét, melyben jelentéktelenebb irataim tartom, szívesen átengedhetem — s e közben egy vörös bagaria tárcát nyújtott felém. 9 Fai látva jó akaratát, méltatlankodni kezdék előbbi magamtartásán, s épen mutatni akaráin bankjegyeim, s hogy mennyit tartok azokról, midőn a pénz után tett mozdulatomra az idegen arcán újólag megjelent az a villany szerű öl öm. Ali igy vagyunk! Jól van atyafi, de azért csak annyit nyersz ezzel a pénzzel, mint én jó akaratoddal, gondolám, de azért udvariasait szólítani meg: — köszönöm gondoskodását uram, engedelmével elfogadom. Miután a bankjegyeket az átvett tárcába helyezem, alvást színleltem, miközben félig zárt szemem alul vi/.sgáláui a jó urat. Ez most már nem türtőztethető örömét, csakhogv nem hangokban ny ilvánult, majd a kezeit dörzsölé, majd türelmetlenül az ablakhoz szaladt, várta a vonat Sz.be érkeztét. Végre a vonat hosszas dübörgés után megállott, mire emberem rövid köszöntés után távozott. — A tárcát uram vegye át, a tárcát! — kiáltók utána, ő azonban ekkor már a tömeg között eltűnt. 9 En épen bőröndéiül összerakását végezve kiakarek lépni az ajtón, midőn szemközt találom az idegent, ki egy rendőrrel lépett a coupéha, A rendőr meglepetve nézett rám, azután nekem tiszteletteljesen köszöntve az idegenhez fordult: — Lehetetlen uram, teljes lehetetlen! — De én azt mondom, hogy ugy van, nála kell lennie vörös bagaria tárcámnak őOO írttal, melyet val°sziuüleg alvás alatt emelt ki zsebemből; követelem, hogy kutassa ki öt, különben ont teszem mindenért felelőssé ! A rendőr szorongva nézett rám, majd az idegenre, azonban majd félholt lett ijedtében, midőn a tárcát átnyújtva, igy szóltam hozzá: — Vezessen engem s ezen urat a kapitányi hivatalba. Az idegen eleinte tiltakozott s azt moiulá, hogy neki elég van téve, ö pénzénél egyebet nem kivan; de midőn a rendőr vonakodott a tárcát átadni neki, mégis csak beleegyezett, hogy velünk jő. A kapitány hangos kacajban tört ki, midőn a fegyveres gondviselés betuszkolt az ajtón, az idegen azonban komolyan fordult hozzá: — kapitány úr, ezen ember engem meglopott, az elsajátított tárcát oiaga adta át a minket kísérő rendőrnek, — Hogyan uram ön . . ? kérdé tőlem a kapitány. — Hazugság— felelém, — a pénz nem ezen uré! — kérem a tárcámban levő névjegyet ezzel öszszahasonlítani, — niondá az idegen, névjegyet húzva ki zsebéből, s azután diadalittasan kacagott fel, midőn a nevek ugyanazonossága kitűnt. 9 — En pedig kérem a tárcában levő bankjegyeket valódiakkal hasonlítani egybe, mert azok egytől c g y i g hami s a k. Emberem arcáról eltűnt a mosoly, hogy hely ét halálos kétségbeesés, majd a remény kétes homályu csilláma foglalja el: — Az nem lehet, — kiáltott fel az első meglepetést legyőzve. — Sőt igen — feleiéin — azon pénzt, melynek elhelyezésére tárcáját oly nagylelkűen felajáulá, a tegnap D . . en teljesített házmotozás alkalmával foglalám le; itt van a törvényszék kiküldő végzése. A pénz csakugyan hamisnak bizonyult, s ennek folytán az idegen beismert mindent, habár nem volt is, mint állítá — crimiiiális ügyvéd, hanem a budapesti tör| vényszéktöl csekely

Ivel elébb szabadult fegyenc ; any iiyit mégis tudott, hogy a csalásnál a hamis bankó készítés valamivel tekintélyesebb bűntény. S én, a lopással vádolt vizsgálóbíró, azzal a nyugodt öntudattal mentem tovább, hogy ismét egygyel több gazembernek jártam túl az eszén. Bl CSL HAXíiOk. *) II. Messze, messze sötét, felhő az égen . . . Elváltam én a rózsámtól már régen. Sötét felhő, mondd meg neki helyettem, Hogy én ötét soha el nem felejtem. Sokat sirok, mikor senki se látja, — Senki magát az én búmba ne ártsa. Hejh, ki az én bánatomban részt venne, Szive, ha kö lenne is, megrepedne. Kecske madár, mondd meg az én rózsámnak : Fekete-gyász ruhát vegyen magának. — Sötét felhő sírd ki neki keservem, Fekete-gyász énnekem hű szerelmem! III. Lement a nap, a felhők cltakarák. Felbök alól hinti bucsú-sugarát. Megyek én is. s jön velem a búbánat: Fájó szívvel, sírva hagyom El a kedves babámat. Isten veled szép reményiül szép hona, Látlak-e még többet én már, vagy soha! Isten veled drága kincse szivemnek! Xe feledd el, hogy én téged Soha el nem feledlek ! V. S a á r v .1 ó z s e f. *) Dallamát szerzé s zongora-négyesre alkalmazta Matausi liek László, veszprémi zongora-tanár, hegedűre átírta Bettelheini.