Pápai Lapok. 3. évfolyam, 1876
1876-01-15
I e s 3p r é m és Fe h é r m egy é k tanfelügyelőjének jelentése az- iskolai érről a resz-prémmegyei iskolai tanácshoz-. (Folytatás). XIV. Vnszaron, hol a r. eath. hitfelekezet | háromszori megintés után sem alakítván át iskoláját, a község az iskola feláIIitatására és az 5-d adó ki- ! vetésére utasitatott. Mint' ogv azonban a község e kötelességének eleget nem tett, kérném a megye hatósága utján az j 5-d adónak beszerzése és további kötelességei tel - , jesitésére szorítani. XV A tornai r. eath. hitközség is kijelenté, i hogy iskoláját fentartani nem bírja, azonban utasításaimra a szükséges okmányokat be nem küldvén a tárgyalások függőben maradtak. K jelen tanév elején Pápán a polgári leányiskolának két első osztálya megnyittatott. A tanhe1 visóget a város adta, a lüttést és szolgálatot ö tel1 jesitteti, az állam az ideiglenes minőségbe alkalmazott igazgatótanitóuöt — egy tanárt, s rajztanár! lizeti. — Az alkalmazott tanítók egy év alatt tauképesitö vizsgát tenni tartoznak. Az iskolaszéki elnök jelentése szerint 05*) növendék látogatja az iskolát. A menve területén szükséges volna elemi is- . O V " kólát állítani. a) llékáson, hol a tárgyalások megkezdettek' ii"van. de a község közönve miatt eredményre nem nJ ' " " • vezetlek, I») Hódén, hová Lörinte is csatolható lenne. c) Szilasttalháson, hová számos puszta tartozván *J17 liu és -0") leány oktatásáról kellene gondolkodni. d) Bakony Nánán, mely községhez tartozó pusztákon mint egy 109 tanköteles marad oktatás nélkül. c) Porvához tartozó Pali határon, hol szintén körüllevő pusztákat is ide foglalva, mintegy 40 tanköteles gyermek oktatásáról kellene intézkedni. A fent emiitett helyekre nézve szükségesnek látnám a megye hatóságát megkeresni, miszerint Jíckás és ttodé községeket iskolai helyek kijelölésére, az iskolai székek megválasztására ^ a közök-; tatás: törvény 'S'> §-ban foglalt kötelességek teljesí , lésére kötelezné. Szilas lialhás, Nána és Porvára nézve pedig célszerű volna, hogy ha az iskolatanács két tagot küldene ki, kik a kir. tanfelügyelő és a járási szolgabíró közbenjötlével a közoktatási tör-: vény 40. értelmében a pusztákon levő tankötelesek mikénti oktatására nézve, megyei iskolata ; tanácshoz javaslatot tennének. Az 1868. 3ö. t. c. 5U, értelmében felsőbb népiskolák volnának állitandók , Veszprémben, Pápán és Palotán. Veszprém városát négj éve sürgetem, misze riut törvényes kötelességének tegyen eleget. A ható-; ság értesített, hogy az iskolaszéket megválasztotta, azonban az iskolaszék tudtomra eddigelé semmit sem tett. még csak alakulásáról sem értesített. A megye ) lek'nlcg "2 nüvencékc van enn iniéictnek. Szcrk. | hatósága tehát felkérendő volna, hogy a várost és iskolaszékét törvényszabta kötelességeinek teljesítésére záros határidő kitűzése mellett kötelezze. Pápán, mint már fön említni szerenesés valék, a polgári leányiskola megnyittatott, a megválasztott is> kolaszékkel oda törekszem, miszerint egy felsőbb ! népiskolával egyesített ipar iskola mielőbb megkezdhesse áldásos működését. Palotán a felsőbb iskola érdekében a tárgyalásokat megkezdettem, s a mint a városnak egy alkalmas helyiségnek megvétel? sikerülend, a tárgvalásokat folytatni fogom. A gyermekkertek tenyésztésére nézve a megyei iskolatanács f. é. mart. lf> én tartott üléséből! javaslatát a megye hatóságnak már megtévén, — j erre a tekintetes bizottság figyelme felhívandó volna. Ezek lennének tehát a legszükségesebb teendők, melveknck létesítése e tanács hatásköréhez tartoznék. Áttérek jelentésem második részében a fele kezeti iskolák állapotának rövid ismertetésére. Hogy a felekezeti iskolák épületei minő állapotban vannak, azt a mellékelt tanügyi rovatos kimutatásból látni méltóztatik, mely szerint: A Ifóm. eath. liitf. iskolák közül a na-v és tőtvázsonvi. adázteveli, b. magvar és német szoui« * " o». bathelyí, b. német szentkirályi, csékkuti. esöszi, fenyöföi, halimbai, íáészi, kolontári, inencshelvi, inezökomáromi, porvai, salamoni, sikátori, szentkirály szabadi, tapolcaföi, tonnái és hántai, A Reform, közül : a dákai, eöcsi, kiskováesi, kupi, litéri, mezőkomáromi, noszlopi. rá tóti, rédei. Az ágost. közül: a szentlászlói, geesei, karakó szörcsöki, kertai, nagyvázsonyi, sikátori és tcési. Az izr. közül a palotai, veszrpemi, adázteveli, hoinokbödögei, eöcsi, fokszabadi és tapulealői iskolák épületei részint ujakkal feleseréleudök, részint átalakitaudók, részint bebutorozandók volnának. Tekintve a tankötelesek számát, a létező tantermek száma szaporítandó volna : A Lióui, eath. hitt. P»erhidán, Csóton, .Jáudőn, Lókuton, Nagyvázsonban, Tótvázsonban, Pnrván .'s Tüskeváron. A Reform. Kódén, Görzsönben, Csőrién. ' ' c Az ágoet : Lovászpatonán. b. magyar Szombathelyen és Szöllösben. A segédtanítói állomások szervezendök volnának. A Róm. eath. hitf. Acsteszércn, (Jsőton, .Iákén, Kislödön, Yároslödön, Nagy vásonban, Noszlopon , Oláhtaluban, Oszlopon, Pápateszéren, líátóton, >Sz las l>alháson, Tótvázsonhan, Tüskeváron, Polánvban és Ugodon. A reform. Görzsönybon, Mezőlakon, Pápán, Szt királv .Szabadin és Vámoson. Az Ágost. Palotán, P> Szombathelyen és Nagy Szöllösben. A tanításra vonatkozó jelentésemet í. é, mait. 18-án a megye, iskolatanácsnak már előterjesztvén, itt ismételni feleslegesnek tartottam. Végül vau szerencsém a mellékelt rovatos ki mutatásban ugy az 187% tanév, mint az 187adatait következőkben előterjeszthetni : A fentebbi adatok szerént az tűnik ki, hogy a tankötelesek száma a legközelebb lefolyt tanévben apadt, azonban e változás onnét magyarázható meg, hogy a községek a statistikai adatok beküldésénél, azok hitelességére vajmi kevés gondot fordítanak ; mert ha az 187% év adatait a 187*,. év adataival összehasonlítjuk, ugy az tűnik ki, hogy ez utóbbi évben Ajkán 30, Rendeken LM, b. szombathely 40, b. tamásiban 20, Borzaváron 4íi, Cseszneken 42, Csehbányán IT, Cséhkuton rc. 12, Kőesőn 12, Hantán 20, Hörenden 25, Telekiben 25, Kis Berzscnyben 10, Őszben 20, Oskiin az ágost. 14. Papkeszin 11», Pápateszércn 20. Salamouban 20, Siofokon az izr. 21, vSomlóvásárhclyeu 38, Sz. Gálon a ref. 24, a rk. 13, Ugodban 25, Vaszaron 21, Veszprémben 54Í» tankötelessel lett volna kevesebb, amit azt hiszem, elhinnr senki sem h>g. Az iskolában járók s nem járók szám közötti különbségét néhány tanítói állomás be nem töltése és az ismétlő kötelesek nem oktatását okozta. A tanítói állomások betöltése, — a községek s a mely községekben a leghanyagabb iskoláztatás volt tapasztalható, az elöljáró kérdőre vonása iránt a kellölépésck megtétettek. Az iskolák száma egy gyei szaparodott, melyet Gr. Esterházy Pal ő NMltga épitetett a diósi pusztán, H igy vau a megyében összesen 21*1 iskola 385 tanteremmel. Az iskolák fentartására szolgál Ír. kr a) 152585 ft ingatlan évi jövedelme 22729 ., I») 131750 It töke kamata 504H „ c) tandij 15510 ,. d) állami segély 2440 „ ej községi segély 13870 „ f) egyházi segély 50724 ,, g) egyéb forrás 3859 ,, Összesen 150*82U Tr t E jövedelemből forditatik a a) rendes tanítók fizetésére 109,011 frt. 1») segédtanítók lizetéséro 7054 „ e) fiittésre és tisztogatásra 11179 ,, d) tanszerekre 103 ,, e.) szegény gyermekek segelyezéséro 11 »85 ,, l't különfélékre * 21737 „ Összesen 150829 ., 187%-ben volt )87*,-,-ben G—12 évig 24140 12— 15 évig T»2üö • Tankötelesek összes száma 33396 Ehnni iskolába jár t 2295Í Ismétlő iskolába 7507 ; Felsőbb intézetb e 243 Járt összesen 30701 Megtanult irni olvasni 22853 ' iskolát nem látogatott 2095 6—12 évi g 21501 12—15 évig W74 Tankötelesek összes száma 33478 elemi v. felsőbb iskolába járt 23035 Ismétlő v. felsőbb iskolába járt 7011 Járt összesen 30040 Megtanult írni olvasni 24731 o . I skálát nem látogatott 3490 — Oh miért szaggatja fel a hegedni kezdő : sebet — zokogott Erncsztin. — Ezt tennem kell azért, hogy tisztán lássa ! helvzetomet s megérthesse leendő lépésemet. Ol, u"v folvtassa kérem ! (Külyt:iljnk) •ww. KÖITKSZKT ÉS PHOZA. Zöld lomhák közt, fatetőn. Magasan a foltl felett, riteni egykor, s ábráudim Közt Gyárt ttam a verseket. „Ilej, te kölyök! — szállott apám — Mit Csinálsz ott, hallod-e? ..Verset, — i*r oly közel az ég" // ' Felelem k« :rd«'.seire. ..Verset? — k«rdé > kacagott ra llát métf azt is megteszed! \zt hivciu, hogy eszed van . S a cseresnyét őrized." K arc z (»s. Kuszált vonások városunk történetéből. (Folytatás). Láttuk eddig városunk nevének s eredetének származása felöli véleményeket, melyek köziil legvalóezinübb az, jiogy egy beköltözött nemzetségnek köszöni nevét és alapittatását. Régiségét illetőleg fönebb idéztük Kugel történetíró szavait, melyek szerint városunk már 1051-ben, tehát a 11. században létezett, üzen időponton túl nem létezik Pápáról említés; de igenis későbben. fiyurikovies fárudhatlau szorgalmának sikerült több okmányt fclfödözui, melyekben városunk neve io»'g:<*iiilittetik. Így III. Honoriiis pápának a sz. mártoni apát panaszára 12íáő-beii II. Endre királyunkhoz küldött bullájában Pápa neve előfordul. K bulla szerint Pápa helység a XIII. nzázad elején nemcsak hogy létezett, de már föesperesség volt. Az ügy, melyben a bulla kibocsáttatott. röviden ez volt: Smaragdus arehidiaeonus de Pápa a pamioiihcgyi apátnak i :s eonventnek általa épített kápolnáját hozzá tartozó jószágokkal együtt a király heleegyeztével átadta. Azonban az adományozó halála után az oda helyezeit szerzetest Fábián nevű katona, mint Ilire volt. a király parancsára kiűzte és a kápolnát a hozzátartozó javakkal együtt elfoglalta '1. F.zeknek visszaadását sürgette a pápa. Egy nemsokkal későbbi oklevélben, t. i. IV. Dela király oklevelében, melyet 1245-ben adott ki, szintén előfordul a Pápa név. l'gyanis a király a pápai plébánost -- Paulus Plebanus de Pápa - azon szolgálatáért, melyet a tatároknak az országba volt beütésük előtt és után neki tett, a Nógrád várától elszakasztott Halász nevii falunak felével megajándékozza '). A Hába és Marcal folyók partjain elterült ..Uor') Tud. Gvülj. 1821. a>-Jud. Gyűjt. 1824. dás ' nevii mocsáros térségen Móric. Xyitrainegye főispánja, és testvére Márk 1251-ben sz. Jakab tiszteletére premontrei prépostságot alapítottak. Az alapító levél szerint Pápán a Pokyak tulajdonához tartozó Tapolcamalom V, részét a mórichidai prépostság, 1 , részét pedig a poki egyház bírta. ..Doiiavimus duas partes unius nndeudiui in Pápa super aijua Tapluzn. cujus tertia pars debetur Ecelesiae de Pook ,).' 1 138í)-ben Zsigmond király \ alkóinegy eben fekvő Ivánka —sz. Oyörgy nevii helységet, melyet Mária királyin* (>ara Miklós nádornak és utódainak adományozott, ennek fiától, Miklós — és Jánostól visszavevén, csereképen adta nekik Somlyó várát a hozzá tartozó jószággal és Pápa nevii udvarnokokból álló királyi helységet (posscssioiicm udvaruiealem Papa vocatam) a helybeli adóval és a hozzátartozó I jfalu. Ilorsosgyor. Cíetsen falvakkal. (Tud. Oyiijt. 1824) 1400. muj. 1-én kelt. I\. Bonifác bullája a pápai . plébániának a magyar király ok által az esztergomi érseki megyébe való áttételét megerősítette. (Tud. (íyüjt. 1824. Katona Utat. erit Heg. H. Prav Hierarchia. I. r). 1401-ben Zsigmond magyar király a Pápán összegyülekezett urakkal találkozott, s velők kibékülvén, okt. 27-én kelt okmányában esküvel fogadta, hogy fogsága miatt soha senkin boszut nem áll. (Horváth M. M. tört. II: 233. 1.). (Folytatjuk;. Tud. Gvüjt. 1824. Győrmegye és város egvetemes leírása of»n. 1