Pápai Lapok. 3. évfolyam, 1876

1876-06-17

Hitoktatási rendszerünket gyökeresen át kell alakítani, s a valláserkölcsi tananyagot más elvek s módszerek szerint kezelni: különben a kérdés nyakunkra nö: s egyszer csak azon vesszük észre magunkat, hogy a hittani órák látogatói elmaradnak : s a hitoktatás kényszere sem fogja azokat többé oda visszavarázsolni. Ha ezt nem akarjuk, akarnunk kell azon egyedül célra vezető eszközt, mely hitoktatásunk rendszerének gyökeres átalakításában áll. E tárgyra még vissza térünk. Pereszlény i Jan us. A párbajról. (Folytatás és vége). Nemde ezek — után ha nézzük a közvélemény Ítéletének ellenállhatlan voltát — csaknem azt hihetnek, hogy igazuk van a párbaj védőinek, kik azt állítják, hogy miként az önvédelem jogánál fogva indokoltak az államok által viselt háborúk, ugy az - általunk is beismert — társadalmi nyomásnál fogva igazolható, hogy némely sértés, melyet a közvélemény különösen ilyennek tekint, kizárja az igazságszolgáltatás legitim menetét, s magán boszút, vért postulál l'edig ezen okoskodás ily mértékben s módon tarthatatlan. A mi ugyanis a 'párbaj és háború analógiáját illeti, ez téves, mert a háború más jogérvényesítési eszközt — még ez idők szerint — kizár, míg a sértett becsület a törvény védelme alatt áll, s ugyanott talál megtorlást. Egyébként a háború sem tekinthető mindig az önvédelem eszközének, mert — Váradi Mihály helyes megjegyzése szerint (lásd a Halál büntetés kérdése c. m.) ily esetben valamelyik államnak álláspontja kell , hogy jogtalan legyen, egyébként háború nem jönne létre, s a támadás hiánya f lytán nem állana elő a védelem szükségessége A mi ezután a látszólag levonható következtetés azon részét illeti, hogy a mondottak szerint maga a társadalom helytelen felfogása igazolja a párbaj szükségét: bizonyos pontig - fájdalom — nem épen alaptalan, legalább nálunk ezt látszik bizonyítani a tapasztalai s épen azért oda kell törekedni, hogy a közvélemény ítélete a helyes irányba tereitessék. Ugy erre a közmondással feleltek: „a közvélemény önkényt születik, azt csinálni nem lehet " Nem is mondom én, hogy mi készítsük el azt, hanem jeleljünk ki annak egy termŐképes talajt, a melyből életrekelt nemes növényzet kiszorítsa helyéből a hagyományos előítéletek fattyú hajtásait: a talaj a becsület megtámadásának megtorlására hivatott szigorú törvén y. Igen a törvény az, mely ha rettentő szavával eltörli az okot, megfogjátok látni, hogy megszűnik az okozat is. Bizonyára mondom könnyebb fentar tani az ár rohamát akkor, ha ezt csak nagyobb veszély megelőzése, mintha már létünk megmenthetése szempontjából kell tennünk. Majd alább hagy a közvélemény is kihívó hangjával, ha egy hatalmasabb bírót, a törvényt egész szigorával látandja maga előtt, mely a velőkig ható parancsszavával túldörgi amannak a meglepetés miatt elfogult s erőtlen hangját. Az éhhalállal küzdőt talán egy darab kenyér árán megmentheted önmagának s a társadalomnak, ugy azok élete, kiket amaz előítélet gyilkosokká, vagy áldozatokká tön, megmenthető ennél sokkal csekélyebb áron. Az egyes államok — hála a felvilágosodás szellemének — lassanként kezdik belátni azt, hogy a párbaj megszüntetése céljából nem egyedül ennek szigorú megtorlására kell irányozniok figyelmüket, igy levén csak elérhető az, hogy az állam által adott satisfactio által az egyéni megtorlást a közvélemény kezdi feleslegesnek, ennél fogva helytelennek tekinteni és az uralgott előszeretet helyett kárhoztatólag itél felette. Igy Belgium , az észak németszövetség, valamint a Lajthán tul törvényei is, a melyek becsületsértést G— 8 hó, sőt I évig terjedhető szabadságbüntetéssel fenyítik, nem csuda, ha inig egyrészről a büntetések ezen szigoruknál fogva uralják a közvéleményt, más oldalról a pá'baj okául szolgálni szokott sértések erélyes megtorlásával kevesbítik azoknak számát. Bizonyára hazánkban is Mária Therezia alatt, különösen az udvari körökben annyira elharapódzott párbajok számát az 1752 ik évi kir leirat s helytartótanácsi iutézménynek nem annyira a párbajra, mint ennek okául szolgáló becsületsértésekre vonatkozó szigorú határozatai korlátolák Most már ezek után nézzük, minő védelemben részesül nálunk a becsület a törvénvhozás részéről. Hazánkban a becsületsértés magánvétségnek tekintetik s a sértett, társadalmi állásához képest, amint t. i. nemes és honoratior 1 <H> frt, egyébkent 40 s 20 frt (!) birsággal toroltatik meg, mely bírságok %-da az állampénztárt, egy harmada pedig a felperest illeti. E szerint az emberi tulajdonok legmagasztosabbjának, a társadalmi élet létfeltételének értéke 100 vagy épen 20 forint !! Ragyogjon bár körül az emberi és polgári erények legfényesebb glóriája , legyen tetteidnek folyton rugója a legönzetlenebb, minden önérdektől ment igazságszeretet, a legelső semmirekelő rádszórhatja a becstelenség, a biinők undok sarát s ha nem piszkítja be lényedet, ugy azt önérzetednek köszönheted csupán, mert a kapott elégtétel csak arra való, hogy égetőbbé tegye a sértés tudatát, azon sértését, a melynek végtelen sebét betapaszthatónak vélik néhány forint szennyes papírjával. Becsületed, mely neked féltve ovott, egyedüli kincsed, játék lehet, ugy a gazdag mint a szegény kezében, akkor sújtja a földhöz az is, meg ez is, mikor nekik tetszik, hisz az előbbi könnyen fizeti potom árát, az utóbbit pedig vagyontalansága menti meg. Helyesen világítják meg a párbaj észszerütlenségét azon következmények által, melyek gyakran épen azt sújtják, ki az igazság terén áll, midőn ugyanis nem elég, hogy erkölcsileg, majd a párbajban testileg sértetett, hanem még ezeken kiviil ránehezül az igazságszolgáltatás sújtó keze, s ime csaknem hasonló anomáliát látunk a becsületsértési perek legtöbb eseteinél. A sértés igen sok esetben vagyontalanok által követtetik el; de ha ellenkezőleg áll is a dolog, jutalékod nem elég arra, hogy tanúid a per költségeinek rád eső részét, ügyvéded diját abból fedezhessed, pedig ezt mégis tenned kell, mert ezt ellenfeled ellen - azon monoton refrainnél fogva, mely hasonló pereknél soha sem hiányzik ,,a perköltségek a per természeténél fogva kölcsönösen megszüntetnek" — nem ítéltetnek meg » igy megtörténhetik azon eset, hogy sértetel, túrnod kell a per kellemetlenségeit, s ha más nem is, saját ügyvéded exequalhat. íme ez e téren hazai viszonyaink hü képe, melynek selejtességén segíteni, a becsület sz- ntélyéuek homlokzatára égő ssavakkal felírni: ,,uoli nie tangere" az új büntető törvénykönyvnek leend feladata. Hogy eddig a közvélemény hatalma — e téren — oly nagyra nővé ki magát nálunk, annak oka az, mert áramlatának hatalmasabb törvény imponálás nem volt képes, s bizony nem sokat vethetnek eddigi törvényeink a közvélemény szemére, hisz egyiránt a szélsőség terén állanak, midőn emez vért követel ott, ahol az előbbiek néhány forinttal is megelégesznek Dolor. hog\ a nö elakart távozni végkép a kastélytól, s csak is a gióf táuiadásaa adott e dolognak ily váratlan lendületet, — iS mi az V — Mondtam én mindjárt, a mint a fiatal nőt láttam, hogy itt valami titkos bú rejlik mögötte, hogy a félelem és ijedtség nem vethették egyedül ily betegségbe, s kitaláltam. A mindent átható, megrázkódtató szerelemnek itt is jutott szerepe. Szerelem — hát Margit szerelmes — mondá ámultán Ilorki, mintha védencétől ezt fel se tételezte volna. — JS ön még csodálkozik azon, — viszonzá mosolyogva az orvos —- nézze meg e nőt, nem látszik meg rajta az első pillanatra, hogy azért van teremtve, hogy szeressen és hogy viszont szerettessék. Az öreg úr igenlöleg biccentett fejével. — No lássa, de ezzel még azt nem akartam mondani, hogy Margit kisasszony szerelmes — tolytatá az orvos, — hanem csak azt, hogy ö szerettetett. A grófnő birtokain, — a mint ön tudni fogja, huszárzászlóalj állomásoz, s itt van egy deli, müveit, jó modorú kapitány, a ki jó házból is van, s igy a kastély kapúi tárva voltak előtte. A mi azután itt történt, igen természetes az előbb elmondottakat tekintve , a fiatal nemes százados belé szeretett Margitba. •• Hogy híjják azt a - kapitányt — kérdé hevesen a vendég. Az orvos láthatólag megzavarodott. — Hogy hívják ? mondá, a neve — bízz a nevét elfelejtettem, no, de az nem tartozik a dologhoz, én csak a tényt akarom konstatálni, hogy Margitba szerelett. A dolog láthatólag közelebbről érdekelte az öreg urat, mert megint közbevágott, kérdően; — Hát. Margit szerette-e? — Azt bizony nem tudom, mert a leány mindig zárkózott természetű volt; — volt a válasz — hanem mást tudok, azt t, i. hogy a tiatal grófnő szeretett viszont a kapitányba, s az öreg grófnő, ki tudta, i hogy a kapitány az udvarnál igen kegyeltetik, talán nem is bánta volna, ha leánya és a szép itju egy párrá lesznek. Ezt látta Margit, s azt hitte, hogy ha ö kitér az útból, a kapitány le fog mondani róla, elfogja leledni s barátnője, a fiatal grófné h.-ldog lesz — Nemes lélek — mondá gondolatokba elmerülve az öreg töldes úr, — derék leány ! — Ezt mondom én is, — í'olytatá az orvos, most hallja tervemet. E nő kitűnő családból való. jó hírnévvel bir. s egyetlen hibája, hogy nincs senkije a világon. Ha a grófnő vissziviszi a házhoz, kínszenvedése kezdődik, ha elmegy a világba nevelőnőnek, boldogtalan, a kapitányt kerülni íogja, s kérdés, milyek ennek a szándéki, ámbár a legjobbat hal lottam csak felőle, de a tisztek nem igen vehetnek el szegény lányokat. Ekkor önre vetettem szememet. f — En reám, — az öreg ur felugrott s halkan tévé hozzá, kissé felindult hangon, — csak nem akarja, hogy elvegyem ? Az orvos elmosolyodott. — Majdnem egy német közmondással feleltem volna: Kommt Zeit, kommt Rath — feleié — de nem erre gondoltam, habár azt hiszem, ha szerelmet nem keres, csak hűséget és odaadó boldogítást, ezt meglelné Margitnál, minden után Ítélve, a mit eddig e nö felöl hallottam, — de nem erre gondoltam. — Nos, mire V — Előbb egy kérdést. — Hajlandó volua-e ezen nőtől soha meg nem vonni támogatását. — Ha ö meg nem tagadná. — Akkor jól van — fogadja leányává Margitot. Horki merőn nézett az orvosra, azután megfordult, az ablakhoz lépett, s dobolni kezdett ujjaival. Nagy harc, nagy küzdelem mehetett végbe agyában — szivében. Végre visszafordult meghitt barátjához. (Folytatjuk./ Szünidői reminiscentiák. (i. folytatás). München a touristák eldorádója, utazásuk célpontja ; de meg is érdemli, hogy tölkerestessék. Valamint aki Németországot ismerni akarja , annak Nürnberget kell megnézni, mint a költő mondja: „Wenn Einer Deutschland kennen Und Deutschland lieben soll, W ird man ihm Nürnberg nennen Der edlen Künste voll: ugy aki a művészet, de leginkább ennek egyik ága, a festészet iránt lelkesül, az menjen Münchenbe. Nincs város, mely rövid idő alatt olv hatalmas és fényes inetamorphosison ment keresztül, mint München. Jelenleg minden vetélytárs nélkül áll, s a valódi művészet bélyege fölióinerhetöleg van szép homlokára nyomva. München műkedvelő és müérzékkel bíró fejejedelmei által emelkedett a dicsőség magas fokára s uiig valami nagynak, szépnek eszközlésére évszázadokat látunk fordítani, addig itt néhány évtized elégséges volt oly műemlékek létrehozására, melyek az eddigieket szépségre messze fölülmúlják, de tartósság ára nézve sem állnak mögöttük Igaza van a német írónak, midőn Münchenről mondja; „Alle Künste reichen sich die Hände, um dass Vullendestte zu schaffen, was wahrer Geschmaek, vereint mit tiefer historischer und artistischer Kenntniss aus allen Fächern der Plastik, der Freske, der Enkaustik zu ziehen vermögen." München Oroszlán Henriknek köszöni eredetét. A talaj állítólag a schäftlarni szerzeteseké volt, s innét származott neve is . forum ad monachos, Munichen," — Több fejedelem járult szépítéséhez és