Pápai Lapok. 2. évfolyam, 1875

1875-03-20

IFJ. BR. BALDÄCSI ANTAL HALÁLÁRA i volt merész innét szóllítni el? Hol még: remény volt, nagygyá nőni fel; Ily ifjan, ily szépen. Halvány iiiiom Beszéli majd ezt mind el sírodon. Jobb, hogy nem ismered az életet, Melyen nőhet tövis, virág helyett. És mégis, mégis, fáj kimondanom: A virág itt nő majd sirhalinodon. Szülői fájó könyck öntözik Melléd temetve szív-örömeik! S c könyek mind, mind olyan égetők, Hervadttá teszik a virág-mezőt.... Mert minek volna virág ott, a hol Öröm helyett a szenvedés honol; Virág a mult, s azok a szebb idők, Midőn a remény mosolygva nőtt! Filőttem áll a. gyászos ravatal •Szomorú ellentétií. világival. . . S ezt. látva, a szív vájjon mit beszél? Ha benne a mult szebb emléke él? Csak azt beszéli hosszasan, gyászosan: Az életnek mindig ily vége van. Minden, minden, a mi csak szülétek, Magán hordja a pusztulás jelét. Ue mért is nincsenek kivételek . . . ? Mért hunynak ily korán ifjú lelkek? Szép reményű fiad, hazám! Nyugszik most is sötét ravatalán. Még látni a jéggé hűlt ajkakat, Rajtok egy-egy égi mosoly fakad; Mosolyg ... és az öröm határtalan. Oly égi, üdvezült mosolya van ! Számlálni látszik a napokat, Hol az öröm még bimbóban fakadt, Mostan jött hideg fergeteg reá S virágait tőből kiszakgatá. Még a reményt is, azt is elvivé, Egy életet, hogy tenne semmivé. De mégis él ő boldog életet, Mert húnvtával új életre ébredett. Petlics <;. Aladár. Kazinczy szülőföldéről. Napló töredék. Midőn oly helyre utazom, hol valamely nagy férfiú született, nem tudok azon mythologikus képzelettől szabadulni, miszerént talán az emberek sem olyanok, mint egyebütt. Csak a való tántorít ki ezen ábrándomból s feleszmélve eszembe jút, hogy a nagy férfiak is csak emberek köréből magasulnak ki, s érdemeik által vívják ki az emberek istenítéseit, hova emberi erejök és tehetségeik fáradhatlan felhasználása által emelkedtek. Ernyedetlen munkásságuk, és fedlietlen jellemükkel, bennök az ember valódi alakjában jelenik meg, és ez az, miért az emberiség, mely nagyrészt állatias homályban tesped, mint fény csillagokat, irány pontokul jelöli ki, —* s követésre méltóknak tüzí föl e földi vándorlásban Emlékezetes előtte a hely, hol ily fénycsillagok támadnak Oda irányul vonzódása, emlékkövei jelöli meg ezt, s könnyűivel áztatja, lul letűntek. Tehát emberek voltak ok ís, csak életfolyamuk, gondolatkörük és cselekedeteik voltak eltérők a közönséges emberekétől, életök tiszta tevékeny, munkásságuk önzetlen. Ily gondolatokkal tépelődtem, midcin nyelvűnk halhatlan reformátora Kazincynk szülőföldére léptem — hova olvasómat is, a legrövidebb utón elvezetni óhajtván, az itteni, különösen Írónkra vonatkozó körülményekkel megismertetni mellesleg a vidéki sajátságról, népszokás és jellemről is a lehetöle»

1 említést tenni. Nem sétálva supplicansok módjára, vándor bottal kezünkben,- — nem is lóerővel, hanem gözsebességgel rohanunk lakhelyünkről a budai hegyek alá. Itt kiszállva fővárosi cont fortablin ballagunk az alagút és lánchídon keresztül, futó pillantást vetve a fővárosnak a Duna partján büszkélkedő palotáira. A fürdő utca fa pádimentumán (alföldiesen) és a váci boulevardon át azon indóházhoz sietünk, honnan az alföldi vasúton elébb az oszt. magyarállam, majd Szolnoktól a tiszavidéki gőzösök által, a magyar alföld fővárosába, Debrecenbe cipeltetünk. Ha az éjjeli unalmas ülés után álmos szemeinket kitörülve, ke'l szállnunk, s hogy célunkhoz érjünk, néhány órát a városban elsétálni, mi által az északkeleti iránvu Debrecen-Szathmári vonatra várakozásunk alatt egy kis szórakozást szerzünk. — Kössük tehát össze sétánkat tapasztalatgyűjtéssel és szemléljük meg e második fővárosunk nevezetességeit. Debrecen, me'y határával együtt, kiterjedését tekintve némely német hercegséggel, s Bihar megye területén, közigazgatási szempontból, valódi exarchátust képez. Népe, vidéke természetéből folyólag nagy gazdálkodást űz, a civisek (mint itt a gazdákat nevezik) képezik a város lakosságának legnagyobb számát, kik között 100,000 frtos birtokéit nem egy kettőt találhatni. Gazdagságában elbizakodott, nyakas jellemű kálvinisták mindannyian, kik nem szorulnak egy pár ezer forintért, ha kell, a szomszédra, vagy mint szokták mondani a németre. Ha kihajt a gazda háza udvarából, 8—9 lovat látunk a nemes debreceni fajból szekérbe fogva, és szikrázva vágtat a porfellegek között, a tanyára. Van gulyája, ménese, juhnyája, a debreceni pusztán határtalan legelője. Civilizatióját illetőleg azonban, tele van szögletességekkel, kering is elég adoma a cívisről a nép száján. A váradi és piac utcán át a fő egyház elé érünk. Kolossalis kéttornyú épület ez, mely a házhalmok között már a távolból kiemelkedni látszik, belső tériméje méltán szolgálhatott a végzetes időkben, az országgyűlés színhelyéül. Háta megett egy kis kert van. Itt láthatunk egy gyászos honvédemléket, mely keserű mérgében haldokló oroszlánt ábrázol hátában törött lándzsával és talapzatára e szám van irva „1849. Aug. 2 " ^Folytatjuk.)