Pápai Lapok. 2. évfolyam, 1875

1875-03-13

PAPA LAPO Vegyestartalmil társadalmi hetilap. A pápai jótékony n ö e g y 1 e t-, a z ismeretterjesztő- 1 ö v é s z- és önkénytes tüzoHóegfylet A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztő laltásár-a: Anna-tér 124G. sz. a küldeiulők. Előfizetési és hirdetési díjak, felszól— lamlások, a kiadói teendőkkel meghizoll "VVaj clitS Ivárol úr könyvkereskedésébe: megyeházzal szemben, intézendők. II. évfolyam. Pápa, 1875. tavaszelő 13. II. sz. Megjelenik e lap hetenkint egyszer, szombaton, egy ivén. Tartalma: Ismét egy társadalmi kénlés. — Polgármesteri jelenlés. — Társadalmi élet Lován. — Óvodából. — Törvényszéki esar nok. — Jellemvonások a római nép életéből. — Figyelmeztetés gyiimölosészeinkhöz. — Alma és kórtolajok. — Világosi ratasztropha után. — Báré ÍVhtritzné -- Régiség VII — Különfélék. 15 lö fizetési clíjalv.: Egy évre 6 fr. Félévre 5 ír. Negyedévre 1 Ir. 50 k. A liix*cletési clíjalv. a háromszori basábozott petit sorért, egyszer hirdetésnél 6 kr. kétszer hirdetésnél t) kr. háromszori hirdetésnél 4- kr. és a többszöri hirdetésnél lehető árleengedéssei számítatnak. - Mindig külön bélyegdíj fizetendő. Ismét egy fontos társadalmi kérdés. lőbb ismerni kell a bajt, csak azután segíthetünk k rajta. — Körülbelül így hangzik egy régi, igaz és í bölcs mondat. S ha a baj. melyen segíteni keli, olyan, hogy azt közvetlen tapasztalásból nem ismerhetjük fel, vagy nem akarjuk megismerni, legcélszerűbb, ha következményeiben, azaz, az okot az okozatból tanulmányozzuk. Mai tárgyunk egyike azoknak, melyek az úgynevezett „fontos kérdések^-bez tartoznak: s bármi kellemetlen legyen is nyilvános megbeszélése, mégis, tekintve a sajtónak az összes társadalmi éleire kiterjedő komoly feladatát s az üdvös intézkedések szükségét: „megnevezzük a gyermeket valódi nevénél.

u A sajtónak nem szabad szemet hunyni társadalmi életünk semminemű tüneményénél sem, még ha némelyik érintése a túlfinomított izlés érzékenykedése ellen volna is. Hiszen semmiféle baj és betegség sem szép; azért mégis elbánunk vele, hogy meggyógyítsuk. Vannak ugyanis intézetek., melyeknek tényezői mélyen állanak a morál színvonalán alul s a jobb erkölcsök és szemérem sírjánál iparkodnak álszépségük sajátságos varázsa segítségével hálóba keríteni azokat, kik, bárcsak rövid percekre, szenvedélyük rabjaivá lettek. Az ily rút fészkek még rútabb lakói rendesen a legnagyobb szemtelenséggel és a jobbérzésüeket vérig sértő vakmerőséggel szokták űzni gyalázatos mesterségüket; sok helyen a nélkül, hogy a rendőrség állal kellőleg ellenőriztetnék. Már pedig nagy a kár, mit ily körülmények között ugy erkölcsi, valamint pbysicai tekintetben az emberiség azon része szenved, melynek körében az említett baj nagyon el van harapódzva, illetve nincsen elég szük korlátok közé szorítva. Belátták ezt már régen, különösen a nagyobb városokban, hol a népmozgalom, az idegenek jövés-menése s a proletárismus nagyobbszerü íluctualioja az egyszerű ellenőrködést lehellenné teszi. A betegségek egy bizonyos neme Statistical rovatának kitűnő fontosságot kezdettek tulajdonítani, s menynyiben ama nyilvános és titkos intézetek szolgáltak e kór fertőzés általi továbbvitelének ,más szóval, a lakosság veszélyes megragályozlatásának kúlforrásául: minden áron oda iparkodtak, hogy szigorú rendeletek kibocsátása s könyörület nélküli foganatosítása által elejét vegyék a betegségek ezen legundorítóbb és a testszervezetet gyakran végkép elroncsoló faja továbbterjedésének. Az 1873—i bécsi világkiállítás alkalmával ugyanolt tartott nemzetközi egészségügyi congressus ezen felelte fontos társadalmi kérdés kellő megvitatását lüzte ki egyik céljául; jeléül annak, hogy az egész civilizált viíág meg van róla győződve, miszerint ez irányban tenni kell. E congressuson conslatáltatolt, hogy minden európai s más világrészben levő városok között Brüssel volt az, mely kitűnő rendszabályaival oly eredményt ért el, minőt a társadalmi viszonyok mai kifejlődöttségénél elérni egyáltalán lehetséges volt. E város sok ezreket költ évente az érintett veszélyes kór terjedésének meggátlására/ Nálunk sem a nagy, sem kis városok nem teszik meg azt, mit e tekintetben tenni lehelne. S ez onnét jő, 11