Pápai Lapok. 2. évfolyam, 1875

1875-10-30

karjait az alant nyugvó, szeretett hitestárs képe után. Gyermekeivel együtt kesereg és néz fájdalommal az eltávozott nö és édes anya után. Ne zavard a bolgogságról álmodónak szelíd álmát,—ugy sem beszélhetnek többé vele rezgő ajkaid. Teljesítsd kötelességedet; élj a társadalomnak! Erre egy gyászbaöllözött nő zokog, kinek csak ruhája feketébb fájdalmánál. A veszteség fölötti keserve fuldokló hangokon panaszolja a sirnak, a levegőnek, puszta elhagyatottságát. Férjét, szeretett egyetlen mindenét zárja el tőle a hideg sir. A nö hivatása szeretni, — se hivatását a legnemesebben betölté. De a kaján sors megirigyelé boldogságát, és most csak sóhajtania lehet, ijesztő magányában, éltető napja után. A gondviselő isten vigasztalja meg búslakodó lelkedet, és tudd meg, tökéletes boldogság nem adatott. Itt egy árva nyög kettős sirjel előtt. A halálban már ölelkeznek a gondosan ápoló édes anyai és szerető apai karok. Megszűntek dobbanni a nemes szivek, elhalgattak az okos tanácsokat osztó ajkak és dermedve feküsznek a szeretve ölelő szüléi karok. Nincs senkié e földön. A barátságtalan emberek megindulás nélkül haladnak el melelle, nincs aki őt fölemelné, vigasztaló szót ejtene hozzá. Sirj csak szerencsétlen árva, az árvák jóltevö istene meghallgat téged is. S igy tovább. Ugyan ki számlálhatná elő mindazon különböző képeket, miket a halál itt olt, válogatás nélkül fest. Itt tanuljuk megismerni kérlelhetlen végzetünket, hogy az őszi sárgult levélként mi is lehullunk, mindnyájunknak el kell hagyni társainkat,—hogy semmi sem oly bizonyos elöltünk, mint csak a halál. Minden mulandó, csak a szeretet és kegye 1 et viraszt állandóan felettünk. Csak látogassuk hát a temető kertet, koszorúzzuk meg kedveseink sírköveit s különösen e napon áldozzuk minden érzésünket s minden gondolatainkat.künn nyugvó kedveseink drága emlékének. Ez áldozat felmagasztalja életünket, nemesíti lelkünket, megtisztít nemtelen indulatainktól, közelebb hoz általán embertársainkhoz, felkölti és növeli bennünk az emberszeretetet', s túlemel a föld hitvány porán, megszenteli akaratunkat, mint elhunyt szeretteink felejthetlen emlékét. Valamivel többek leszünk, mint vagyunk közönségesen. S azután dagadó kebellel, megkönynyült érzéssel lépjünk vissza az életbe, hogy kötelességünkről se felejtkezzünk el. Hanem e napon az egyéniség korlátain is illik túl HEINE HALAIBÓL. I. lmomban ugy zokogtam, — Halottan láttalak; % S midőn fölébredek, még Köny lepte arcomat. Álmomban ugy zokogtam, — Elhagytál kedvesem; Fölébredek s tovább is Sírtam keservesen. Álmomban ugy zokogtam, — Hü voltál angyalom; Fölébredek, cs könyem Mindegyre hullatom. Pap Kálmán. Halottak emléke. Jövő kedden halottak emlékünnepe leend. E gondolatnál kinek keblében ne mozdulna meg a sziv és ne emelkednék kegyeletes érzelem azokhoz, kik tőlünk elváltak és a hideg föld porában aluszszák álmatlan álmukat? Ki zárhalná el lelkét e napon a keser-édes gondolatoktól, a visszaemlékezés megkapó varázsától, midőn elhunyt kedvese vagy ép kedvesei szende képeivei találkozik,— midőn a hosszabb vagy rövidebb együttélés emlékei újulnak fel a lélekben? Valóban eszmélő emberek közül senki sincs. Mindnyájunknak hirdeti már künn a sir családunk nevét, — mindnyájunk karjai közül tépett ki már a kérlelhetlen halál vagy egy gondos férjet, vagy édesen mosolygó nőt, vagy szerető gyermekei, ölelő testvért. És ha a családi kör minden egyes jelenetei, az év minden része, az idő bármely pillanata eszünkbe juttatja, folyton lelkünk elé tartja is azoknak elhalaványult vonásait: a halottak emlékünnepe különösen van hivatva keblünket az elkölr tözöttek felé vonni. Oh! a temető-kertek bús szele szomorú hangokon ébreszt föl elmerengésünkböl, mig a viszszaemlékezés rezgő szárnyain a múltba szállunk és szeretteink emlékét igaz bensőséggel átöleljük! Nézd itt e magas, karcsú termetű, halvány szőke angyalt, mily odaadással csüng eltávozott atya emlékén; ábrándos kék szemeivel határozatlanul keresi a távolban annak vonásait. Hasztalan várod és keresed,—többé érzéki szemeiddel nem látod öt. Térj vissza az éíükhöz, kövesd szived jobb sugallatát és fogadd el a kínálkozó boldogságot! Amott egy gondtelt férj és atya nyújtja tétovázó