Pápai Lapok. 2. évfolyam, 1875

1875-10-02

— Értesítés Külön a dunántúli helv. hitvallású egy­házkerület pá-pai jogakadémiájáról. A nm. vallás és közoktatási miniszter úr által í. év szeptemberhó 22-ről 33086 an. alatt kelt magas leiratában a pápai jogakadémia nyil­vánosnak elismertetvén, jóváhagyatott, hogy 1877,,-dik tanévben az 1-ső, 2-od és a 3-ad évi államtudományi szaktan­folyam jogi tau tárgyai adatnak elő, és a két alap- és államtu­dományi államvizsgák jog-érvényesen letétethetnek. Erről az il­lető' szülök, cs tanulók azon hozzáadással értesítetnek, hogy az előadások a jogi szakban f. év okt. 11-én veszik kezdetüket.— Egyúttal azok a joghallgatók is, kik a mult évben a 3-ad évi jogot főiskolánkban végezték, s a birói vizsgát is letették, érte­sítetnek, hogy ugyan ezen magas miniszteri leirat folytán pálya­végzetteknek tekintetnek ugyan, de csak azon pályákra nézve, melyekhez a jogtudori szigorlat nem kívántatik meg. Azon pá­lyákra nézve azonban, melyekhez a jogtudori szigorlat megkí­vántatik, — milyen az 1S74: XXXIV. t. c. 5-ik §-a értelmé­ben az ügyvédi is, — azon eddigelé is l'enállott szabályzat, mely szerint a 3-ik évet végzett akadémiai jogtanulók csak egy egye­temi póttanfolyam után bocsáttatnak szigorlatra — változattanul megmaradván, amennyiben ezen joghallgatók a jogtudori szi­gorlatot le akarják tenni, a 4-ik évi tanfolyam hallgatását nem kerülhetik el. Kelt Pápán szeptember 37-én 1875. Kiss Já­nos igazgató. — A pápai kertészeti társulat gyümölcs és ter­mén}' kiál itása. mai napon, reggel 8 órakor, nyilik meg. Az idei, nagy hőség- okozta kedvezőtlen időjárás dacára szép uagyságú gyümölcs és termény fajok lesznek kiállítva. A kiállítás időtar­tama kettő helyett három napra lesz terjesztve, hogy több alka­lom legyen a jelesebb fajok megismerésére. Ministeri biztos Lu­kácsy Sándor úr is szerencséltetni fogja a kiállítást látogatásá­val, aki a legnagyobb valószínűség szerint mai napon érkezik meg. A kiállítást rendező bizottság meg van lépetve az össze­• rakott termények halmazától, — hiszi, hogy a nem szenvedélyes gyümölcskedvelőket is ellopja ragadni. Nem akarván előre min­dent elárulni, hogy kellemcsb meglepetésnek örvendhessünk, egye­beket jövő alkalomra halasztunk. — A társulat javára bennha­félék. gyott gyümölcsök jövő kedden délután fognak eladatni, — a többiek a kiállítók által kedden délelőtt viendők el. Vasárnapra a belépti-díj 10 krra szállíttatott le. — T á vg y a l o g lá s, lesz f. hó 3-án Győrből Pápára. — AK indulás reggeli 5 és 7 óra közt történik, pálya a Győr—pápai országút. A kitűzőit határidő lejártáig a versenyre 8 pályázód jelentkezett. — A helybeli mértékhitelesitő hivatal főnökévé Kakas Já­nos, ellenőrré Scherer /Sándor neveztettek ki. — A főnök már hivatalába be is igtattatott s a hivatali felszerelését a városi hatóságtól átvette. — A hivatal működését f. hó 25-én kezdendt meg. — Keserű Elek kir. törvényszéki jegyző, ki a törvény­szék megszüntetése alkalmából Kalocsára helyeztetett át, hiva­taláról lemondott s Veszprémben ügyvédi irodát nyitott. — Ne vegyék rosz néven, ha néhány felcbtrátim biztatá­sára önöket fölkérem a tűzoltói próbákon minden szombaton délután minél számosabban megjelenni, hogy nelegyüuk kény­szerítve az ott álló gyermekeket cső és ugróponyva tartásra felkérni, mint az a mult hetekben történt, miután a több mint 250 tűzoltó urak közül 50 sem jelent meg. Egyszersinint azon tapasztalást is tettein, hogy sokan vannak köztüuk, kik azért lettek tűzoltókká, hogy vörösgalléros kabáttal járhassonak az> utzán, ezeket külön kérem az egylet nevében, hogy aláírásaik­hoz kötött becsületszavukkal ne játszanak és a próbákon meg­jelenni szíveskedjenek, annál is inkább, hogy képesek legyenek netalán vész idejében tanult ügyességgel, minden kárt elhárítani felcbarátinktól. G o l d s c h m í d G y u 1 a tűzoltó. — A mercur kereskedelmi önképző egylet könyvtára gyarapítására adtak 'Dr. llechuic Ede „Vámbéry A. utazása 1 ', Berger Ferenc 1 köt. Schosberger Soma 2 köt. és Göttlich Dezső ííí. o. tanuló 0 kötetet. Melyekért az egylet nevében köszönetet mond Gottlieb Lajos könyvtárnok. üiplutojilonos s felelőn szerkesztő I*. S/abó Ivtivol. Hirdetés. Faházai. A dunántúli helv. hitvallású egyházkerület pá- ' pai középtanodájában a német, és francia nyelv tanári állomására ezennel pályázat nyittatík. A pályázóktól megkívántatik, hogy mindkét nyelvben tudományos képzettséggel bírjanak, és mindegyiket folytonosan beszéljék. Tanórák száma hetenként 20; évi fizetés G00 ; az az hatszáz o.e. forint; e mellett az illető, mi­' után Pápa városában egy nyelvmester sincsen, sza­! bad idejét a inaga hasznára értékesítheti. Pályázók, bizonyítványokkal fölszerelt kérvé­3 nyeiket f. évi októberbe 30-éig küldjék a reform. ° főiskola igazgatóságához Pápára. Az állomás az t igazgatóság általi értesítés után azonnal clfogla­? landó. .Kelt Pápán, szeptemberbe 27 én 1875. • Kiss János i igazgató. LAKVÁLTOZTATÁS. Alulírott tudatom a t. közönséggel, hogy Wg'y­védi irodám helyisége 1875. évi október hó 8­tól fogva a megyeház átellenében levő (Weiss-féle) &É SZÁMÚ ház emeletében leend. Pápán, 1875. szeptember 30-án Takács Ádám ügyvéd. Káposzta eladás. Jó síejerországi fejes-káposzta máíóí fogva kapható a Barátok utcájában 316 számú ház­ban legolcsóbb áron és minden mennyiségben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom