Pápai Lapok. 2. évfolyam, 1875

1875-09-25

Sokkal dicsőbb világ- ez, mint az első; .Nem földi, — o egy túlvilági lény! Most isinerem a mennyet csak valóban, Virágban dús tavasz mosolyg elém. Silány multam örömmel elfelejtem, Hisz az nein volt valódi szerelem, — Csupán szivemnek első dobbanása, Az első lángra gyúlt szivérzelem. Oh jer keblemre lányka, itt pihenjen Virágokkal fölékített fejed, S vesd föl szolid tekinteted reám, mely Azt sugározza, hogy szived szeret. .... De félek a menytől, amely gyakorta Boltjáról egy-egy csillagot levet,— IIa te is igy tennél üdvöm világa: Beléd csókolnám fájó lelkemet! Újvári Elek. Mire gondolkodni kezdünk. Beszély. — Irta: Znltay. (25. folytatás és vége). Az öreg ispán két alakot látott maga felé közeledni. — Jó estét! fogadá az ispán az üdvözlést, lámpájával a jöttek arcát iparkodván megvilágosítani, miután a hangról íei nem ismeré azokat. — Nem ismer ugy-e ? Kérdé ugyanazon bang, mely megszólítá, majd megismertetem magam, ha a szobában leszünk, kérem világosítsa meg a lépcsőket. Az ispán, ki a lámpa világánál sem ismerte fel a jötteket, engedett a felhívásnak s megvilágosítá a szobába vezető utat. A szobába érve, mi is szemügyre vehetjük az ispán vendégeit. Az egyik magas termetű, mintegy 30 éves férfiú volt ; férfias erős vonásokkal, szőke haj, bajusz és szakállal; arcának balfelén egy hosszú sebhely volt látható. A másik egy női alak. Megnyerő, szelid vonásokkal. Miután az ispán betevé a szoba ajtaját, a férfi vendége elébe állott. — Még sem ismer? kérdé ez az ispántól. A kérdezett szorgosan vizsgálá a kérdő arcát, eleinte ugy látszott, minden eredmény nélkül ; rövid szemlélés után azonban egyszerre felismerte, fölelevenednek vonásai s örömtől reszkető hangon szóla! — Tekintetes úr! valóban ön az! ? Hála Istennek! csakhogy megjött. Anyjuk ! szóla nejéhez, jer, nézd megjött urunk, s az öreg ispán gyermekies örömmel legelteti szemeit a deli alakon. — Igen, én vagyok, — szóla Aladár, mert a jött csakugyan ő volt; — de nem csak magam jöttem, de uti társam, egyszersmind élet társam is, az az nőm. Az ispán és neje üdvözlők urnöjöket, ki egy fejbólintással viszonozá az üdvözlést. — Ne csodálják, szóla Aladár az ispánhoz, hogy nőm nem szól önökhöz, ő nyelvünket nem érti, — hiszem azonban* hogy azt mielőbb elsajátítandja. Aladár e szavai után nejét uti öltönyeitől szabadira, mit az ispán látva, segíte neki. — Bocsánat tekintetes uram, hogy eddig nem kértem fel, uti öltönyeik lerakására — de az öröm annyira elfoglalt, miszerint eszembe sem jutott. — Nem tesz semmit ispán úr! Az illemet nem kell annyira szem előtt tartani, ha itthon vagyunk, szívességét ugy is igen igénybe kel) vennünk, ha nern ís kínálja ; lakásom aligha van lakható állapotban s igy önnek kell éjjeli szállást adni. — A mi szegénységemtől kitelik — ezer örömmel felelt az ispán. — Nem kívánunk sokat, csak két ágyat, a többivel nem sokat törődünk ; nőm nincs elkényeztetve, én pedig már megszoktam szabad ég alatt földön is hálni. Beszéd közben fölösleges ruháiktól megváltak a jöttek

r s alig végző Aladár beszédét, midőn a csak nem régen távozott ispánné jelenté, hogy a rövid vacsora asztalon van, A kis társaság a mellékszobában terített asztalhoz ült. Aladár, midőn a párolgó theás csészéket megpillantotta, vidoran kiáltott fel: — Ez pompás gondolat volt! A meleg thea igen jól fog nekünk esni, kik egész napon át a hűvös levegőnek voltunk kitéve. — Eu pedig — őszintén megvallva — féltem, hogy nem tudok hamarjában olyast készíteni, mely tetszésükkel találkozik, — mentegető magát a házi asszony. —- Nem is lehetett volna jobb vacsorát készíteni, mint hideg sültet és theat — mind ketten igen kedveljük ezeket. Aladár e nyilatkozata teljesen megnyugtatá az ispánnét, ki, miután látta, bogy reá többé szükség nincs, a vendég ágyak rendbehozása miatt távozott. Néhány pillanatra csönd állott be —a társalgásban, — annál inkább kezde azonban Aladár kezében a kés és villa beszélni. — On persze nem is gondolja honnan jöttünk mi, kezdő Aladár a társalgást, az ispánhoz intézve szavait. — Tekintetes úr nem közölt velem semmit, vagy csak igen keveset ; azt tudom, hogy három evvel előbb Alexandriában volt — többet semmit. — Tehát elmondom azt is honnan jövök, valamint röviden a távollétem alatt viselt dolgaimat. En és nőm Amerikából jövünk, -hová én Alexandriából mentem, azon erős föltétellel, hogy ott az északi államok hadseregébe lépek. E szándékomat végre is hajtám, mit hogy elhigyjen, bizonyságul e sebhelyet hoztam magammal; életemmel nem sokat törődve, gondolja, hogy nem igen kerestem alkalmat hátat fordítani az ellenségnek, igy csak hamar tisztségre vergődtem. A csapatban, melyben szolgáltam, általános volt megsebesíthetlensőgemröl a hit, miután a legnagyobb golyózáporból ís minden legkisebb baj nélkül menekültem. E hit azonban végre is eloszlott; egy előőrsi összeütközésnél a halottak között maradtam, s halottnak is tartattam, mert sem egyik, sem másik fél nem vett oltalmába. A csete-paté alkonyatkor volt, s midőn ismét eszméletemet visszanyerem, már késő éj lehetett; sebem borzasztóan égett s , fejem kár-