Pápai Lapok. 2. évfolyam, 1875

1875-09-18

is csak ezen időben fogja megtanulni; inert eddig még atyai hatalom alatt állott, és mert eddig nem volt alkalma az igen bőven ellátogató karzati hölgyek egyikébe is bele szeretni. * Egyik elmés képviselő el is nevezte már a házat a leg­újabb kiházasító egyletnek, — csak aztán meg ne bukjék, mint a miskolci. JDe térjünk tárgyunkhoz. Jót remélek a háztól ; mert az ujak meg fogják akarni cáfolni az irántuk keltett aggalmat, hogy ! nem tudnak komolyak lenni, az „öreg"-ek pedig megfogják mutatni akarni, milyen az a parliamenti higgadtság. Hiszen az volt a baj már a mult országgyűlésekben, hogy mindenki nagyon is otthon érezte magát, s a tárgyalás ugy „ma­gunk közt" ment végbe, s így mindegyik azt hitte, hogy nyelve és beszédje is papucsban és hálóköntösben járhat, mint otthon, és azt mondhatja, és azt teheti, a mi neki tetszik. | K ti 1 ö n — Előfizetési fölhívás! E hó végével a harmadik j évnegyed előfizetési ideje lejár. Szabadjon reménylenünk, hogy azon t. olvasóink, a kiknek előfizetése a negyeddel végződik, megújítják előfizetéseiket; söt magok mellé új előfizetőket is gyűjtenek. Előfizetési dij az év hátralevő ne­gyedére 1 frt 50 kr. — A felállítandó polgári leányiskola ügyében fára­dozott nálunk cgydiét előtt Ns. Kolosváry Miklós tanfel­ügyelő úr, hogy az annyira várt, óhajtott' leányiskolát elvégre létrehozzuk. Nyíltan be kell ismernünk, hogy ezen intézet léte­sítésénél a legfőbb érdem őt illeti, a ki egyfelől városunk ható­ságát nem szűnt meg sürgetni közművelődési érdekeinek jól fel­fogására, — másfelől pedig a királyi kormánynál fáradozott se­gélyért. Most meg azon törekszik, hogy egy felsőbb népiskola állítassák föl a fiúk számára, megtoldva iparosztálylya!. Igy a 6 osztályú népiskola fölé jőne kötelezőlcg e négy osztályú fel­sőbb népiskola. Adjon Isten sükert törekvéseinek! — Rendezzünk i parki áll it ás t. Augusztus folyamán ily cimirat alatt jelent meg lapunkban egy kis közlemény, mely különösen néhány iparos polgártársunk felszóllítására eredt, és célja lett volna az őszi kertészeti tcrménykiállítás alkalmából föllelkesíteni iparosainkat egy szükebbkörü, helyi iparkiállításnak mellércndczésére. Azonban, mint tudjuk, e gondolat körünkben tel­jesen viszhang nélkül maradt. Mégis távolabb az Alföldi iparlap azt olvasta ki e közleményünkből, hogy Pápavárosa, iparosai a jövő 187G-ban szándékoznak iparkiállítást rendezni, midőn pedig Sze­geden fog az országos ipartermény s ál la tk i ál í tás tartatni. Mentsen isten! A legkevésbé sem jutott eszünkbe versenyezni akarni az országos kiállítással, vagy hogy onnan elvonjuk a kiállító vidékünk erőit. Sőt inkább óhajtjuk, hogy vá­rosunk és vidéke minél számosabban legyen képviselve Szegeden. — Hymen. Takács Ádám ügyvéd f. hó 8-án egész csendben, reggel 6 órakor, vezette oltárhoz Takács Emma kis­asszonyt, — 14-én pedig Szenté János ügyvéd esküdött meg Kaposvárt Berecky Mariska kisasszouynyal. 22-én Vi kár Kál­mán középtanodai tanár lép házassági frigyre Farkas Ilka kis­asszonynyal T. Dörögd ön. Kársa István reform, főiskolai jog­tanár pedig a múlt napokban jegyzé el Fodor László leányát, Lenke kisasszonyt Berhidán, és' esküszik 24-én ugyanott.— Az ég áldása legyen ismerőseink ezen fontos cselekményén! — A pápai helv. hí tv. főiskolában kezdődik az új 187%. tanév október 4-én. Előzőleg szept. 27—30 lesznek mindennemű magánvizsgák és okt. 1—3 a beírások tartva. — A községi polgári leányiskola megnyílik ok­tóber 18-án. Előzőleg október 14—16-án történik a fölvétel és beírás. Jelenleg két osztály nyílik meg, ugy aztán évenként a többi. Az első osztályba vétetnek azok, a kik az elemi 4 osz­tályt sükerrel végezték, — a. 2-dik osztályba lépni akarók azon­ban most előbb vizsgát kötelesek adni az anyanyelv előző isme­Most meg minden nagyon illedelmesen fog menni, ki frakk­ban, ki mentébe fogja ölteni szavát, — s igy e kis feszesség igen jó hatással lesz a minisztériumnak kétségtelenül üdvös tör­ve nyj avas I a ta ira. íme, itt világlik ki belügyminislerünk — a kormány lel­kének — államférfiúi bölcsesége; — mindjárt kitalálja a leg­szükségesebb törvényjavaslatokat, s kercsztülviszi a házon, mi­előtt fölmelegednének, s a régi „magunk köztség" hetyreáll­hatna, — mert akkor úgyis már megint semmi sem fog keresztül menni. Mily képe van különben ősszel Budapestnek, legközelebb elmondandóm. Seletins. félék. rétéből, számtanból. Fölvételi díj 2 frt. könyvtári díj 50 kr, tan­díj félévre 3 frt. — A beírás a volt zárdai épület igazgató iro­dájában eszközöltetik. Ajánljuk vezércikkünket figyelmébe. — Veszprémben a marhahús fontja f. hó elsejétől fogva 2 krral szállt lejebb, és azóta ismét 2 krral. Vájjon a mr mészárosaink mikor gondolnak erre a marhák olcsósága mellett? — Pápai lövölde. Folyó hó 8-án a lövöldében követ­kezőkép történtek lövések: Brader Sámuel egy 5-ös és két­szer 3-as kört. Szeleste} r Lajos három 4-es- és kétszer 3-as kört. Steiner Ignác két 5-ös és két 4-es kört. — Folyó hó 12-én pedig: Brader Sámuel egy 4-es, három 3-as, egy 2-ős és három l-es kört. Gott lieb Samu két l-es kört. Mészá­ros Károly egy 4-es, két 3-as, egy 2-ős és két l-es kört. Paxy Károly őrnagy 20 lövés közül egy 5-ös szöglövést, két 4-es, egy 3-as, egy 2-ös és három l-es kört. Szel es tey La­jos egy 3-as, két 2-ős és egy l-es kört, hetven lövés közül. Steiner Ignác egy 5-ös, egy 4-es, öt 2-ős és három l-es kört. Magvassy Pál fölkért jegyző. — Felhívás nemes emberbarátokhoz! Minő sza­vakkal irjuk le annak nyomorát, ki saját nyomora előidézését talán nagyrészben önmaga segíté elé, de segítünk-e a bajon ak­kor, ha üres szavakkal még oly bölcsen kimutatjuk, mit kellett vagy nem kellett volna az illetőnek annak idejében tennie? A nyomor hangosan kiált segélyért és mi emberi kötelességünket véljük teljesíteni, midőn embertársaink figyelmét egy szerencsét­lenül járt, de igen becsületes, szorgalmas és hasznavehető nő­cselédre hívjuk fel, ki eddig is véres verejtékkel keresett fillér­jeit három élő gyermeke fen tartására, volt kénytelen fordítani, ugy annyira, hogy magának sokszor a legszükségesebbet nélkülöz­nie kellett, természetesen, mert gyermekei len tartása egész ke­resményét igénybe vette. E ríő ily helyzetben már éveket tölt, de ez még nem volna a nyomorúság netováb-ja, hanem a mult év folytán egy a szerelem tüzével valószínűleg a fülig telt fér­fiú veté ki utánna hálóját, s hogy sikeresen, mutatja leginkább azon tény, hogy a nővel viszonya gyümölcs nélkül nem maradt. Mily borzasztó játékot űz némelykor a sors az emberekkel, e nő megmondhatja, mert a végetlen sok köny és búsulás után, hogy már most mi történjék az új világpolgárral, hogyan vagyis in­kább miből tartsa azt el. Itt azonban nem ért véget a szeren­csétlen megcsalt nö szenvedése; hogy némileg enyhítsen sor­sán egy más férfival lépett a nálunk igen is divó vadházasságra, melyből két fiú származott. A szívtelen atya és férj látva, hogy dologtalan henye élete mellett nem képes a gyermekeket eltar­tani, odahagyta a nőt, gyermekeket s Pápáról távozott. A sze­gény anya három gyermekével a legnagyobb nyomornak esett áldozatul. Kik a nyomor helyéhez közelebb állottak csakhamar felismerték azt, és igyekeztek legalább addig is enyhíteni, mig­valahonnan hathatósabb segély érkezik. Midőn tehát a nemes ér­zelmű közönséget felhívnánk: szíveskednék e szerencsétlen \\$ felsegélyezésére bármi csekélységgel járulni, megjegyezzük egy­szersmind, hogy az illetőnek holmi használt gyermekruhával i$

Next

/
Oldalképek
Tartalom