Pápai Lapok. 2. évfolyam, 1875

1875-08-28

legelkerüf heilenebb szükségletei födözésére elegendő lesz az évi járadék. Belátta, hogy sok nehézséggel kell megküzdeni egy, ismerős barát nélkül álló fiatal leánynak, de miután helyze­tén változtatni képes nem volt, iparkodott abba beletalálni magát. Bár mily csekély érintkezése volt is előbb Adrienné­nek neyelö szülői s más személyekkel, mégis most, midőn teljesen el volt zárva a világtól, ugy tünt fel elölte, mintha hiányt szenvedne valamiben. Adriennében felébredt az emberi természet, — hajlam a társulásra, s a mint ezen érzetről tudomással birt, elvisel­hetetlenebb lett helyzete, mint előbb. Heteken, hónapokon át egyedül lenni, emberekkel nem érintkezni, oly körülmény, mely nem hogy képes lett volna a vett csapásokat feledtetni, söt ellenkezőleg — mindig elő­térbe tolta azokat, friss emlékezetben tartotta. Ily helyzetben egy váratlan esemény adta magát elő. Egy Rétlakhoz közel lakó birtokostól kapott meghívást, leányai nevelésének átvétele végett. Adrienne az első pillanatokban nem volt képes hatá^ rozni; a mult küzdött benne a jelennel. Ha hü akar maradni múltjához, illetve azon tanokhoz, melyben növeltetett; vissza kell neki utasítani a meghívást, mert függő állásba jővén, nem lehet ura tetteinek, s így korlátozva volna, csupán a vallás gyakorlatából álló életében. A zárdai jelenet azonban némileg meglazította azon, , s cddig erös köteléket, mely öt a zárdához csatolta, -s így nem látott többé bünt abban, ha némely, ott uralgó életszabályo­i*at figyelmen kívül hagy. Végre felütötte fejét Adrienne kebelében a vágy is — magához hasonló emberek közt élni. E vágy döntött, — a meghívás el lön fogadva. Néhány hó múlva Adrienne igen sokat változott. A család, mely öt körébe fogadta, rokonszenvezett vele, «cm csupán azon ok miatt, hogy ily korán szülőitől meg­fosztva, a csak nem rég gazdag leány, szegénynyé lett, de Adriennének szerény magaviselete, sziv jósága miatt is. Nem is tekintetett Adrienne más, mint a család tagjá­nak, s igy mind azon összejövetelben, melyekben az uri csa­lád részt vett, ö is ott volt. A gyakori érintkezés emberekkel, az embereknek is­merete, ismeretlen véleményeknek, melyek az ember 1 és élet­ről itt-ott fölmerültek, s éhhez saját tapasztalatait hozzáadva, Adrienne előtt egy új világot teremtettek. (Folytatjuk). i/cvclezés. Békás, 1875. aúg. 24. (Tűzvész.) Veszprémmegye pápai járásában levő Békás községben f. aug. hó 20-án roppant tűzvész pusztított, mely az urasági épületek és 11 kisebb ház kivételével az egész közsé­get — köztük az urasági vendéglőt is — elhamvasztotta. — Biztosítva csupán csak 5 ház Volt. A nagy szárazság miatt alig lehetett a szobák padlását megmenteni a beégéstől, noha számo­san siettek a szomszédos községekből segítségre fecskendőkkel • különösen nmlgu Gróf Esterházy Pál ur kegyes volt fecs­kendőt s több embereket küldeni; továbbá a Pápa városi tü zoltó-egylet számos tagja nagy tevékenységet fejtett ki, — úgyszintén Mihály háza, JVyárád, K. Hőgyész és M. Gencs köz­ségek bírái mind fecskendővel. — Ezeken kívül' — és pedig legelső —jelentek meg szintén fecskendővel a m. nyugoti va su11ár s u 1 at mezőlaki állomás fő n ö k e és pályafeliigyelője és Hermán János ur a dereskei fecskendővel, ki példás ki­tartásával és áldozatkészségével leginkább kitüntette magát. — Fogadják mindnyájan a községi lakosság hálás köszönetét. A kegjadományok már megkezdődtek. — Békássy Ká­roly helybeli uraság és jelenleg országgyűlési képviselő, ki a szerencsétleneket legnagyobb sürgős szükségeiből azonnal kise­gítő, egy általa kibocsátott gyűjtő ívet 100 frt ó. é. kegyado­mánynyal nyitott meg, mely nemes példát ekkoráig mlgos Hol­lán Ernő ur, tek. Békássy Gyula, Hertelendy Miklós, Tóth Dá­niel, Ihász Sándor, Tóth László, Soós Ignácz adományaikkal követték. — Ezeken kívül Mihályháza és Mezőlak községek s Pápa városa egy-egy kocsi gabonát s kenyeret adakoztak. — Pápa városa kapitányi hivatala 1688/Rk. 1875. szám alatt kü­lön gyűjtő ivet bocsátott ki, melynek eredménye lett 134 frt i2 kr. készpénz, melyhez Gróf Esterházy Pál ur ő excellentiája nevezetes összeggel járult. Áldja meg az Isten mindazokat, kik szerencsétlen polgár­társaikon kívánnak segíteni. Tüske Gábor m. k., biró. Garay János m. k., körjegyző. Különfélék. — Pápa városának helyhatósága lehetne illő figye­lemmel a város azon lakosai irányában, akik a hatóságnak in­tézkedései cs rendeleteiről, a dobszóvali hirdetésből, közvetlen « hű tudomást nem szerezhetnek, különben pedig a város szükségei fedezéséhez aránylag legtöbbel járulnak, hogy fonto­jsahb hirdetéseit lapunk hasábjain is hozná tudomásra. A külön­l'élék rovatában szívesen helyt adunk. Kérjük e gyakorlatnak atiieíőbbi meghonosítását! — Rendőrségünkhöz. Pár évvel ezelőtt azon intézke­dés történt városunkban, hogy a piacra szállított tárgyakból a líofák csak reggeli 8 óra után vásárolhatnak. A piacon megje­lenő közönség érdekében ezen kétségkívül hasznos rendszabály egy idő óta egészen hatályon kívül jött, s ennek következtében a vásárló közönség ki van téve a kofák erőszakoskodásának. Kérjük a rendőrséget, hogy alantas közegeit utasítsa a hatósá­gilag vissza nem vont rendszabály megtartására. — Érdekes statistikai adatok. Hogy a főiskola mily fontos életerét teszi városunknak, kitűnik csak az egy con-' victus évi kiadásainak számtételeiből is. A múlt iskolai évben — amint többnyire rendesen ugy is áll — fizetett a főiskolai con victus fűszeres boltiszerekéit 268 frt 73 kit, vegyes piaci cikkekért 963 frt 66 kit. lisztkereskedőnek 646 frt 51 kr, hen­tesnek 1548 frt 56 kr, péknek 1873 frt 36 kr, mészárosnak 3976 frt 84 kr,— ugy hogy összes kiadása 9300 frt volt. Jfí mel­lett a városon lakásért, élelmezésért, ruházatért mennyit ad ki az ifjúság? a tanári kar évi 20000 frt fizetése is itt oszlik el. Bátran lehet számítani a főiskola létezése által befolyó pénzüsz­szcget évenként 60,000 frtra. — Eljegyzés. Vikár Kálmán pápai réf. középtanodai tanár f. évi augustus 1-én jegyezte el Farkas Ilka kisasz­szonyt Tallián-Dörögdről. Állandó boldogságot kivarrunk fii­gyökre !

Next

/
Oldalképek
Tartalom