Pápai Lapok. 2. évfolyam, 1875

1875-07-31

litása, másfelöl'.az országos törvények köteleznek ben­nünkel. Az eddigi felügyelet nélkül lélezö zugzálogházak épen az által ártottak ifjaink erkölcsi jellemének, hogy kor­látozás nélkül adván alkalmat a bűnös zálogolásra, kö n y­ny elm üségüket, a szereplök szeméhen, pisz­kos dicső sséggé és aljas erénynyé lette. Nagyon itt volt már az ideje, hogy hatóságunk föléb­redjen, megtegye erkölcsi kötelességét, figyelembe ve­gye a szülék és gyermekeiknek nagyon fontos érdekét, és épen nem egyes üzérkedő zálogház- tulajdonosok üzleliigyeit, és szétriaszsza a hünfészkcket. Egyes "em 1)erérdeke nem j öhel számitásba egész­nemzedék erkölcsi növelése mellett. Minden bekövetkezhető hiba, valamint egyedül csak a bútcll szülék károsítása, ezután csak is a hatóságot fogná ter­helni kötelessége elmulasztásával. Üdvözöljük a hatóságot n szabályrendelet megal­.-Jkotásáért, a képviselő testületnek pedig ajánljuk kellő figyelmébe, a mondottuk részlet beszövésével, hogy egy jobb jövőnek vethessük meg alapját. P. Szabó Karol. Pápa városa képviselőtestületének f. hó 24-én tartott rend­kívüli közgyűlése. Elnöklő polgármester jelenti, miszerint némely tárgyak sür­gős intézkedést kivannak, kéri azoknak soron kivül leendő elő­vételét. Minek folytán tárgyallattak: aj A községi földadó bizottság jelentése, mely szerint az a calasteri előmunkálatok végrehajtásának elhalasztása iránti intézkedést indítványozza. Az indítvány elfogadlatik; s ehhez képest ezen előmun­kálatoknak, nevezetesen a tényleges birtokállapot felvételének,— minthogy az a jövő évben bekövetkezendő által úgyis hiábava­lóvá és újra kímunkálaudóvá válnék, ha az ez által okozandó változásokat figyelembe vesszük, — mi tehát kettős köl!seggel járna, elhalasztása iránt a földadó szabályozási ker. igazgató­sághoz előterjesztés intézni határoztatott. b) A. városi képviselő választók összeírását a kiküldölt bi­zottság beterjeszti. Ezen névsor a törvény értelmében, — f. hó S5-ÍÓ1 kezdődő 5 napon át a városháznál közszemlére kitétetni határoztatott. c) Polgármester ur a szeretet nénikék részére ujjonnan épült zárda — illetőleg nőnöveldéhez a sertéspiactól a salitrom közön át s az épület előtt elvezető utak jobb karba helyezése iránt indítványt tevén A szükséges terv és költségvetésnek a jövő ülés elé le­endő terjesztésére a városi tanács megbízatott. d) Ugyanaz jelenti miszerint a közpénztár terhére az ala­pitványi pénztárból mult őszön kölcsön vett 1500 ftnyi összeg visszafizettetett: Tudomásul vétetvén az ez összegről szóló adóslevél meg­semmisíttetett. A .i\ap.ii*eiicV.i?e térve: 1. A polgári leányiskola helyisége iránti jelentése a meg­bízottaknak. l'app János ur posta utcai házának földszinten levő lakása nem tágasnak, az általa előadott feltétel pedig, hogy a lakást 6 évre kiadni óhajtja, cl nem fogadhatónak találtatván e helyett inkább a szürke nénikék által legközelebb elhagyandó barát utcai helyiség után tudakozás végett a plébániával érintkezésbe lépni, esetleg a bérlet iránt is belátásához képest intézkedni, polgármes­ter megbizatík. 3) Új építkezések adómentességét illetőleg a fővárosra nézve kedvezményes uj törvénynek a többi városokra ís kiter­jesztése iránti kérelemhez csatlakozásra felszólítása a kereske­delmi és iparkamarának Pártoló tudomásul vetetvén, ehez képest az illető ministe­riumhoz az iránt, hogy c kedvezmény városunkra, hol az építke­zés sokkal drágább, többe kerül, szinte kiterjesztessék, felter­jesztéssel járulni határoztatott. 3. Az iskolaszéknek a házi ipar állapota és fejlesztése i­ráuti előterjesztésérc A iskolaszéknek a selyem ipar és vesszőfonásra vonatkozó ez érdemben jelölt nézetei helyeslésével annak az iskolákban minél terjedettebb, tanítása, a növendékek szivébe csepegtetése, nem különben c fontos és korszerű eszme bővebb tanulmányo­zása s fejlesztése az iskolaszék feladatává tétetik. — 4. Ugyanaz iskolaszék jegyzőkönyve a tornászainak ok­tatása és a tanítók díjazása érdcmébci fnlolvastatváh. Az iskolai szék végzése clfogadtatik, mihez képest a meg­szaporodott és fárasztó tornaíanitói teendők teljesítésére még két segédtanítót havonként fizetendő 10—10 ft dij mellett felfo­gadni ugyanaz megbízatott. 6. A város tulajdonát képező kertek és földek újból bér­beadása iránti jelentése a városi tanácsnak. A bérlet a jelenlegi föltételek mellett egy évre meghosz­szabbíthatónak engedményezíetett. G. A kisdedovodai tanítói állomás végleges betöltése tár­gyában fölvett iskolaszéki jegyzőkönyv felolvastatván: Tekintve Magvassy Pál óvodavezetőnek addig tanúsított mozgalmát és ügyességét, azon reményben, hogy a benne lielyzctt bizodalomnak továbbra is megfelelni tőrekedeud, az ezen intézet eszméjének meghonosításában tanúsított buzgalma elismerésével, Magvassy Pá! az eddigi fellélelek mellett most már állaudosít­tatni, s a pályázat iránti terv elvettelni határoztatott. 7. Vasúthoz a közös legelőből elfoglalt 4 hold 807 • ölnyi terület iránti jelentése a városi tanácsnak, miszerint az a legelő elkülönítésénél egészen a város illetményébe tudassék be, vagy a polpári ápoída birtokából pótoltassék Elfogadlatik. mivel a. vasút által fizetett kisajátítási áron a pótlásul adott területet bőven fedező más terület vásárolta t­hatik, mely terv jóváhagyás végett a megyehatósághoz felter­jesztendő' leszen, — s egyúttal annak az uradalommal leendő tudatására polgármester ur megbizatík. 8. A pápai népbank tudatja, miszerint a városi kisdedovo­dára 1000 azaz ezer ft, alapítványt tett. E korszerű és az alapítók uemcskeblüségét tanúsító aján­dékért midőn a képviselő testület forró köszönetet szavazna, áll­nak jkönyvilcg leendő ludatásál is elrendeli. 9. A város kezelése alatt levő gyám és alapítványi, nemkülön­ben a közpénztárak váratlan megvizsgálásáról szóló jelentés, mely szerint azokban semmi hiány vagy különbség nem tapasztaltatott.

Next

/
Oldalképek
Tartalom