Pápai Lapok. 2. évfolyam, 1875
1875-06-12
Pápai törvényszéki csarnok. Fenyítő tszéki vögtárgyalás tartatott 1875. jun. 7-én. Herbaut István noszlopi lakos f. övi Febr. 9-én eladta 2 lovát, Nagy János szintén ottani lakosnak, 55 ítért, mely alkalommal vevő lel foglalóul 5 ftot adott. Még az eladás napján az eladó föl megbánván az alkut, mely egyébként nejének is vissza tetszésével találkozott, ismételten megjelent a vevőnél és kérte az eladott tárgyak visszaadását s a foglalót is a vevőnél hagyta, ki azt nem fogadta el, — s midőn erre az eladó fél hajlandó nem volt, Herbaut István esti 10 óra körül a vevőfél istálójába lopódzott s onnét az eladott két lovát ki és elvezette, mely alkalommal vevő nejéhez a szoba ajtón át bekiáltott „elviszem ám a lovakat." A jelzett tény miatt Herbaut István ellen, vizsgálat tetetvén folyamatba, ennek fejleményei nyomán vádlott a kitűzött végtárgyalásra közvetlenül idéztetett. A vögtárgyalás befejeztével közvádló végiiitlítványában a lopás tényálladékát vádlott ellen helyreállítottnak látta azért, mert az elvezetett lovak a szabályszerüleg végbement adásvevési ügylet által más tulajdonába mentek át, s igy azoknak, mint idegen ingó dolgoknak, más tulajdonából, annak tudomása és hozzájárulása nélkül lett elvonása a vádbeli tényt állapítja meg; a miért is vádlottat abban bűnösnek kimondatni s egy havi börtönbüntetéssel fenyítetni indítványozta A kir. törvényszék a megejtett tanácskozás után vádlottat azon okból, mert a vádbeli tényt panaszló nejének tudomásával követte el, a menynyiben annak az ajtón bekiáltott s igy azon alattomosság, mely a tolvajlás tényálladékához szükséges, nem forog fenn, tényálladék hiánya miatt felmentette, fenhagyván mindazonáltal panaszlónak — vádlott tényében nyilvánuló hatalmaskodás miatt a polgári kereset jogát. 0. Gyermekgyilkossággal vádolt Schvarcz Józsefnö bűnügye f. é. jun. 17-re tüzetett ki végtárgyalás végett. Jegyek jun. 10-án 3—6 óráig adatnak ki. Szép. Árverés: Június 15-én Nagy Károlyné szül. Pethő Juliánná ellen a f. görzsönyi 11 és 181; továbbá az alsőgörzsönyi 113. számú telekjkönyvekben foglalt ingigatlan birtokán F. és A. Görzsönyben. OD CO Az unalomról. (Folytatás). •dö, tér képzete nélkül, ba a tünemények történéséről van szó, nem gondolható,—ami időben van, időben lefoly, az 'térben is jő elő, térben is van. Ezért az üres idő észreveI vése azonnal átvisz a puszta üres tér észrevevésére is. A folyam partján állva, belenézve a viz sebesen elsikló tükrébe, mely semmi tárgyat, még habfodrozatokat sem mutat fel, legfölebb saját képmásunkat veti vissza, hogy legalább abban gyönyörködjünk, a mit viszont már annyiszor láttunk, és igy azon nincs is semmi uj, legfölebb az unalomtól kínzott fásult arc, egyszerre meglep a puszta tériesség felfogásából eredt szédülés, káprázat, szédelgés. Ám kisértsük meg a tárgyakat körülöttünk sebesen forogtatni vagy kezdjünk el magunk keringeni, mit fogunk tapasztalni ? Nemde elszédülünk, és a tárgyak előbb alaktalanokká lesznek, azután a homályos szürkeségben vesznek el. A legélénkebb szinkarika is gyors mozgatás által színtelen szürkévé válik. Álljunk meg egy magaslaton, például toronyban, hol a környező tárgyak és falak biztos helyzetet Ígérnek. Jól érezzük magunkat, gyönyörködünk az egyes tárgyak sokféleségének összehatásából eredt kép szemléletében. Egész kéjben ring lelkünk az egymásmellett levő nagy és kis tárgyaknak a magasból biztos és tökéletes áttekinthetésc miatt. De vessünk csak egy pillantást egyenesen le a magasból és mérlegeljük ezen üres tért, mily kábulat fog el. Vagy épen gondoljuk el a minket környező falakat, vonjuk képzeletben oly szűkre a padlót, csakhogy rajt megállhassunk, például egy deszkán, egy dróton, egy karóhegyen, fenn a magasban: bizonyára oly szédület kap meg a puszta ür szemléleténél, majdnem még a gondolásánál is, hogy eszméletünk teljesen elhagy és fázunk, a szívnek erős összeszorulása és hangos dobogása mellett. Ily szédülés rántja el lábunk alól a földet a pénzzel számítás, gőzerővel pénzszerzésből eredt szédelgésnél is. Életcéllá, munkásságunk s figyelmünk kizárólagos központjává tevén általában s minden esetben a pénzszerzést, fölgazdagodást , szertelen megvagyonosodást, ami magában egyedül csak eszköz volna létfeladatunk könyebb s biztosabb megvalósításához: ezért utóbb érzékeink minden iránt eltompulnak, a való világ tárgyai előttünk összefolynak, a napouként áldozatkézségre serkentő erkölcsi kötelezettségeinkről megfeledkezünk, sem Istenre, sem emberre, de még magunkra sem tekintünk, a pénzsóvárgásmagaslatán levegőt vesztve elszédülünk és — a mélybe zuhanunk; a hová embertársaink szánalma sem kísér, mert azokat már rég eltaszítottuk magunktól. A puszta idő, valamint a puszta tér is önmagában semmi, Csupán gondolati szükségesség, s mint illyen a tárgyaknak megjelenési lehetősége. Az unalomban, mint ikertestvére a szédülésben is ezt vesszük észre. A tanító, a szónok, az igénytelen felolvasó, látja tanítványai, hallgatói, illetőleg az életből ismert alakjai távollétét, látja a betöltetlen székek és padok néma ásítását, látja a hiányt, ürességet. íme ily hiány és üresség érzelme, az érdeklő távollétében az unalom is, melyben szánalomra méltóan vesszük észre érdekeltségnélkülisésünket. Ennyiből állván, illyen természetű levén az unalom, megitéltetésében is különböző nézpontok által vezettethetünk. Ha ugyanis elfogadjuk, aminthogy el is kell fogadnunk, hogy az érdekeltség messzeüzöje, lehetlenítője az unalomnak ; nem egyéb mint benlétel a dologban, elmerülés a jelenetbe, azzal lekötött foglalkozás, folytonos szellemi feszültség s ezért egyedül szellem tulajdona: akkor unni magát, a tüneményekben semmi figyelemébresztőt sem találni csak belső üresség kifolyása lehet, szoros következetességgel az előbbiek után az unalom csak üres fej sajátja. A nem zsibbadt élénk szellem mindég talál a dolgokban valami ujat,