Pápai Lapok. 2. évfolyam, 1875

1875-04-24

Pápai törvényszéki csarnok. Árverések. Ápril 26-án Illés Péterné ellen ingóságra B. Győrött, Maródi László és Schorhas Anna ellen ingóságra X. Gyiinóton. — 37-én Tarró József és László ellen ingóságra Gecsén. — Május 1-én Pad Imre ellen a halimbai 30 számú tele kj könyvben foglalt ingatlanra Halinbán. Jellemvonások a római nép életéből. (11. folytatás ós vége). ?|lóma naggyá lett. Mint a nap emelkedett a megkezdett "ói^pályán fel, tartóztathatlanul, a hatalom mind magasb fo_ Z kára. Világuralomért küzdött s célt ért: hatalmas verI scnytársának, a levert Karthágónak szétdúlt romjai döbbentön hirdetik a világnak, hogy Róma ellenében nincsen győzelem. Fájdalom azonban, Hó ma sem kerülheté el az előtte szerepelt népek végzetteljes sorsát, mely szerint az erkölcsi világban is a virág/.ást a hervadás, az emelkedést a hanyatlás követi. Emelkedéséhez végzetszerüleg fűződött a szakadatlan harcok hosszú sora. A sok diadalmámor közt végre elveszte az ÖnmérséklcstT Vágyaiban, túlzó követeléseiben egyre méltánytalanabb lett. A tulha^talommal együtt megszerezte annak átkát — a visszaélésre való hajlamot is. Sokszorosan megsérté az erkölcsi világrendet, győzelmeihez sok igaztalauság, a nemzeti függetlenséget, szabadságot felforgató bűnnek szennye tapadt. Mindezt a fatura megtorlás nélkül nem hagyhatá. — Karthago s Hellas meghódítása után a zsarnokság telhetlen vágyával terjeszté mind tovább győző karjait; önállásuk után vagyonukból fosztogatva ki a népeket. Az arany ezer mázsánként gyűlt a diadalittas városba : és ez vitte épen magával, a bűnhődést Kómába. E mérhetlen, csillogó kincshaimaz lön Karthágónak boszut kiáltó sötét romjaiért a nemesis kezéből a Nessusajándck, mi a felizgatott élvvágy lángjainál kiégeté a népéletből az ősi erényt, a tiszta erkölcsöket. Ez kelté fel s ingerié folyton azt a vészes ellenséget, az önzést, mi a hon s szabadságnak az ősöktől imádott geniusát, az utódok szemében porba dönté, idegen bálványt- állítva helyébe. Ez vonta a nép jellemét a sülyedés amaz útjára, melyen, megtiporva azt, miért az ősök éltek, haltak, elárulta lelkét, szabadságát, istenített zsarnokok ostorai alatt a szolgaság gyáva jármában tántorgott ezernyi baj és átokteherrel a végbukás gyászos örvényéhez, A szomorú változást a nép jellemében, főlép a második punháboru után 201. K. e. látjuk jelentkezni. Ez óta á gazdagság magánosok kezeiben egyre halmozódott, s ezzel párhuzamban fejlődött ijesztő mérvben a fényűzés, — a kincsszomj, mint mérges gyom ölve el lassanként a nemesb érzelmeket. Polybius kevéssel Karthágó elpusztítása előtt jós szavakban írja.,. „Karthago az

; mivé Róma lenni fog; mert Rómát is alapjában megrontja a gazdagság. A nép majd telhetetlen lesz s leigáztatik vezéreitől, kikről hiszi, hogy neki mindent megadnak". Es e jóslat ez időben már teljesülésnek is indult. Müller találó megjegyzése szerint Kómában a szabadság ingadozott, majd el is bukott, midőn egyes polgárok képesek, lettek, egész serégeket állítani ki saját vagyonukból. E korban már a nép láthatólag veszti — nagyjaival szemben — önállását, önérzetét. Scipió, a zámai hős a tribünöktől népellenes törekvésekkel, s főkép azzal vádolva, hogy Antiochus királytól meghagyta magát vesztegetni, a gyűlés előtt történetesen ép a zámai csata évnapján — büszkén válaszolt: ,E napon láttam Zámánáí futni Hannibált. Ma a vádakra nem felelek : ki hónát szereti, jöjjön velem hála áldozatra az isteneknek a szabadításáért." Ily kitérésért a számadás elöl egykor a diadalkoszorus C. Martiusnak menekülni kellett s Manlius, a capitol höslelkü védője a tarpéi szikláról vettetett halálra Scipio szavára pedig meghajolt a nép s hódolva követte. Majd e nép jobbról, balról vesztegetve egyre jobban bókolt ámitóinak -s elvakítva mindig készebb lett a közügynek lelkes bajnokait a Grachusokat, Brutusokat gyáván megtagadni. A családi életből eltűnt az egyszerűség: a fényűzés csábja mintegy kicserélte a hajlamokat s szokásokat. A polgárt nem a honszeretet, de a haszonlesés vezette a közügyek terén, mig apái a hon, ö családja s maga számára kutatott kincsforrások után. A nők versenyeztek a fényűzésben; s évenként 10 —15-ször is változván a divat, az apák és férjek, hogy az igy roppantul emelkedő kiadásukat fedezhessék, megszokták válogatás nélkül fogadni az eszközöket a kincsszerzéshez. A szigorú Cató mindezért nem győzi ostorozni a női szeszélyt. Egész keserűséggel emlékezve „a csacsogó, tetszelgő, kormányozhatlan szép-nem vészes uralmáról a férfiak felett. Nem egyszer nyilvánító boszusan azon meggyőződését, miszerint a nők mind hiu fenhejazók, fényűzésben telhetlenek, s ha uélkülözhetné őket a világ, kevésbé volna romlott, és sokkal boldogabb. Mint censor, Cato megtett mindent a fényűzés s erkölcstelenség meggátlására, kérlellietlen szigorral alkalmazta hivataros^hatalmát. Mind hiában. Sikertelen volt megrovása., büntetése. Hasztalan irata a fényűzési tárgyakat tízszeres értékkel megadóztatásra, — hasztalan ujittatá meg a törvényt, melynek értelmében egy nö egy uncia aranynál nem hordhat többet öltözetén, A szép szemek megvesztegettek consult és tribünt. A nők szövetkezve a kérés, zúgolódás ostromával, aláásták a törvényt s csakhamar meg is buktatták. A régi benső viszony szétbomlott a családkörökben. Az ősi nevelő rendszer, elavult:.a gyermekek rendesen rabszolgák gondjaira bízattak. És hogy mily hatással lehetett a növendékre a nevelés oly lény vezetése alatt, ki az emberi méltóság s jogoktól megfosztva, csak szükséges tárgynak tekintetett s ki neveltje, előtt is végül puszta eszközzé törpült le, azt könnyű belátni. A kicsapongás, erkölcstelenség egyre mélyebb gyökeret vert. Erények — mikben a mult oly gazdag volt, kigu