Pápai Lapok. 2. évfolyam, 1875
1875-04-17
Adrienné szintén hallgatott. Ifjú keblében erős harc | vívatott, hajlama és kötelességérzete fölött. . Tiz éves korától e zárdában növekedve, az ifjú hölgynek különben is ábrándos kedélyére azon tanok, melyeket nevelönöi szivébe csöpögtettek, s azon szeretet, előzékenység, melyet iránta tanúsítottak, hatalmas benyomást tőnek ; ezekhez járult még, hogy a csöndes, magános zárdai életben inkább vélte eszményképét föllelhetni, mint a nénék által zajosnak festett külvilágban. Részben tehát vele született hajlama, részben az élénk színekkel ecsetelt külvilág, azon gondolatot költék fel benne, hogy örökre a zárda falai között marad. De más részt, nem nyomhatta el keblében a gyermeki szeretet, kötelemnek szavát sem, mely ellentétben állott hajlamával, s mely akkor nyert életet, midőn szülői tudtára, adták, hogy néhány nap múlva elhagyandja a zárdát. — Te megmaradsz makacs hallgatásban leányom ! folytatás a fejedelemnö beszédét, nyájasabb hangon, jól van tehát, nem kényszerítlek a beszédre, s én is a mai napra elégségesnek tartom a mondottakat. Csak még néhány szót akarok hozzád intézni. Te kedves leányom, igen jói ismered azon ragaszkodást, melylyel én hozzád viseltetem, s melynek ugy szó, mint tettben nem egyszer adtam kifejezést; azt is gondolhattad, ámbár ismert szerénységedről nem teszem föl, -hogy gondoltad, hogy mily nagy nyereség volna egy ily szép lelki tulajdonokkal megáldott egyéniség, házunknak, mint te vagy. E kettő tehát, kiváló szeretetem és a te kiváló személyiséged arra indítanak engem, hogy fejedeleranöi hatalmamnál fogva neked bizonyos engedményeket tegyek ; persze ezek mind csekélységek, de mégis másnak nem volnék hajlandó azokat megadni ; igy például megengedném, hogy számodra a szokásos szük cella helyett kissé tágasabb szoba mutattatnék ki, mely kényelmesebb bútorzattal is láttatnék el, mint minálunk — szerzetünk szigorú szabályai miatt, — szokás. Megengedném, hogy lélekemelő, nemesítő könyveket olvashass. Már előbb jeleztük , hogy Adrienne nem csak hogy riem idegenkedett az örökös fátyoltól, de ennek viseléséhez, határozott hajlama is volt, nem csodálkozhatunk tehát a felett, ha az ifjú hölgyre erős benyomással voltak a fejedelemnőnek szavai, s ha, magányába visszatérve, gondolatai azon tárgy körül forogtak, melyről csak imént beszélt. Mint kezdetben hallottuk Adrienne már elvolt határozva arra, hogy minden vonakodás nélkül teljesitendi szülői akaratát, mely határozatot azonban a fejedelemnö szavai ingadozóvá tevének. A fejedelemnö tehát részben elérte célját, megingatá a szilárdnak állított határozatot. (Folytatjuk). Kegyelem és "béke a madaraknak. ii. Megfoghatatlan,, hogy épen a fökhmves osztály az, kiknek pedig a madarak legtöbb hasznot hajtanak, mely őket, különösen azok némely fajait, egész elkeseredettséggel üldözi *) Halléban madárvédő társaság alakult, melynek föladata, az erdei és mezei madarakat télen naponként háromszor élelmezni. Szerk. Főleg a varjuk, hollók, csókák és verebek családja ellen egésK irtó háborút folytatnak. Igaz, hogy néha meglopják az apióbh madarak fészkeit, sőt ha szerit tehetik néha egy csibét is elkaparítanak; igaz, hogy a verebek aratás felé kiveszik adójukat, s télnek idején még a csűröket is fölkeresik, de végtelenül felülhaladja a haszon, mit rovarok, férgek, csigák pusztításával eszközölnek azon csekély kárt, mit különben okoznak. A mezei gazdák rendesen boszusan néznek^ a "vetési és hamvas varjuk seregére, melyek ekéjüket követve a fölfordított barázdákban szedegetnek, attól tartván, hogy az elvetett magot keresik, pedig ők éppen a földet tisztítják azon ártalmas férgektől, melyek a vetést veszélj'eztetik. Ezen állítás mellett bizonyít azon körülmény, hogy német ország több részeiben a varjuk és verebek csaknem végkép kipusztítatván, a rovarok anynyira megsokasodtak, hogy a gazdák kénytelenek voltak ezen madárfajokat ismét elszaporítani. Magyar- és Erdélyországbau is azon vidékeken vannak legnagyabb gabona-termések, hol a varjuk legnagyobb számban tanyáznak. Az üldözött verebeket is bátran védelmezhetjük, mert bár sokszor szemünk láttára lopnak meg, de aztán oly sok kártékony rovart pusztítanak cl, hogy ezv által százszorosan térítik meg az okozott kárt. Mit szóljunk az énekes madarakról, melyek nagyobb részt szőlleink és gyümölcsöseinkben tanyázván, a mellett, hogy ott tartózkodásunkat víg csevegéseikkel kellemesebbé teszik, ültetvényeinknek valóságos őrei és gondos kertészei, majd a gyenge hajtásokat, majd a leveleket, sőt a gyümölcsöt is pusztító férgek ezeréi ellen annyira, hogy ezeknek kellő mennyiségben jelenléte biztosíthatja csak termésünket. És mégis, nincs az a mód, az a kíméletlenség, melylyel ezek is pusztítva ne volnának. A gyermekek részint pajkosságból ütik, dobják, részint szeretetből, ha szerit tehetik kicsinyét, nagyját elfogják, fészkeiket földúlják; a koca puskások lövöldözéseikkel riasztgatják, a munkások, kik legköivyebben fészkeikre bukkannak, könyelmüségbői megsemmisítik azokat, — a gazda tudatlanságból, vagy azon méltatlan irigységből, hogy egy pár szem gyümölcsét megcsípik, irgalmatlanul kiöli, vagy legalább elvadítja, — tanulók a céltalan tojásgyüjtésből egész dühvel kutatják fészkeiket, s minden feltalálhatót irgalom nélkül kirabolnak, s igy a madárvilágot évről-évre ezer meg ezer számmal kevesbítik a nélkül, hogy mégis gyűjteményt csinálnának; mert mint a tapasztalás mutatja az iskolai év végére századik sem bir gyűjtemény nyel, mert az összeszedett tojáso kat, mint megunt játékot elprédálják. De miért is, elég ha az intézetnek van, a példáiryok ott fölmutathatok. Minden kisebb madár, sőt még a nagyobbak is, mint a fürj, fogoly mérhetlen mennyiségű férget pusztít el főleg a költés idejében, mert fiókáit, melylyek fölnevelésére a tollasodás bevégeztéig nagyon sok táplálék kell, valamennyi férgek és rovarokkal szokta etetni, részint mivel a költés idejében, még a növények virágzásban lévén, magot nem is találhatnak, részint mivel a magnehezebben emészthető lévén, nem birna annyi tápláló erővel, mint a mennyire a gyorsan növekedő íiókáknak szüksége vau. Még a ragadozók is, minők az ölyvek, sólymok, a kisebb sasok, a mezőt óvják kártékony rovarok, s az apróbb emlősök pusztításai ellen. A keselyük valódi őrei az egészségnek, mert az esett állatok hulláit is, melyek a levegőt vésszel fenyegetik, gyorsan eltakarítják, nélkülük kivált a forróbb vidékeken, folytonos pestis dühöngene. A madarak tehát egy szükséges szemet képeznek a ter-*
