Pápai Lapok. 2. évfolyam, 1875
1875-04-10
szivem sugallata szolgál vezércsillagul, hanem szülőim akarata ragad ki kedves körükből; én szeretem szülőimet, utálom a világot, mely e falak között oly elvetemültnek ecseteltetett, ezért esik fájdalmasan szülőim akaratát „teljesíteni. En szeretném e falak között leélni napjaimat, folytonos, zavartalan csönd és ájtatosságban ; de tehetem-e ezt szülőim akarata ellenére, kiknek mindent — még azon boldog korszakot is, melyet e zárdában betöltöttem — köszönhetek ? Szabad-e a gyermeknek szülői akarata ellen szegülni ? — Igen, és miért nem? Hány példát látunk a világban arra, hogy a szülök oly követelésekkel lépnek fel gyermekeik ellen, melyek ez utóbbiakra nézve hátrányosak, károsok ; ily követelések nem teljesítése miatt a gyermek nem követ el bünt. Mindenkor a körülmények határoznak kedves gyermekem. S azon kérdés eldöntésére, mily esetekben tagadhatja meg a gyermek szülői kivánatának teljesítését, az -isten..—szűlgái vannak hivatva, kik szent életük által a mindenhatóhoz, közelebb állva mint más bűnös emberek, törvényeit helyesen magyarázhatják. — Nagyságos asszonyom! ön oly szókat ejtett, melyek ellentétbe állnak eddigitanításával. — Lehet, hogy tévedek, lehet hogy nem jól értettem mostani, vagy előbbi szavait, én nem állítom, csak vélemé-nyét fejezem ki. — Csak mondjad kedvesem, legalábh alkalmam nyílik netalán kételyeid eloszlatására. — Nagyságod szelid biztatására elmondom tehát, de kérem ne nehezteljen e miatt reám. — Legkevésbé sem, hiszen nekem állásom is parancsolja a kételkedőket felvilágosítani ; csak besaélj kedvesem. — Ma azt mondta nagyságod, hogy a szülő kivánatát a gyermek nem mindenkor köteles teljesíteni, a tízparancsolat egyik parancsolatját pedig akként magyarázta, hogy a gyermek nem lehet hosszú életű a földön, ha azokat tiszteletben nem tartja. A ,,nagyságosnak" nevezett nö e szók után zsebébe nyúlt, abból elővonva nehéz arany burnót szelencéjét, tartalmát, rendeltetéséhez hiven, használatba vette; majd zsebkendőjét vonta elő másik zsebéből, azt szép lassan kibontotta, gyönge, könyező szemeit megtörülte, mely tette utác gonclosan összehajtva ismét kendőjét, rendes helyérejuttatá* vissza. Mind e mozdulatai oly kimért lassúak voltak, hogy az elfogulatlan szemlélő már e miatt is azon gondolatra jöhetett, hogy ö nagysága időt akar nyerni; ha pedig a ráncokba szedett homlokot sem mulasztá el a szemlélő figyelmébe venni, ugy, majdnem meggyőződést szerezhetett magának a felül, hogy ö nagyságának nem lehet könnyű feladat a felvetett kérdésre oly feleletet adni, mely önmagát ne compromíttálja, a kérdést tevőt pedig megnyugtatja. — Tudtam előre, hogy tévúton vagy — felelt ő nagysága, száraz ajkait mosolyra kényszerítve, — tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú életű lehess e földön, nemde ekként szóll a parancs. — Igen. — A parancsolat csak tiszteletről szól, melylyel .a gyermek szülőinek tartozik; de ebből még nem következik, hogy akaratának is vakon hódoljon ; -1 i s ztelni valakit és akaratát teljesíteni, -két különböző dolog. Ha tisztelve engemet, én például öly akaratomat nyilvánítom, hogy ugorjál le az emeletről, bizonyára nem fogod teljesíteni ezen akaratomat. Te tisztelheted szülőidet, de ha azok azt kívánják tőled, hogy örökségedről testvéred javára mondj le, nem teljesítenéd e kivánatát. — E példákat csak azért hoztam fel — folytatá ő nagysága — hogy tökéletesen meggyőzzelek a felöl, miszerint lehet tisztelni valakit a nélkül, hogy akaratát teljesítenök. (F oly tatjuk}. Kegyelem és "béke a madaraknak. A tavasz megjött mezeinkre. Ez alkalomból elmondok némelyeket arról, hogy mi hivatásuk van a madaraknak a természet háztartásában. Kik még- annyira nem életuntak, hogy ne tudnának élvet találni a természet szépségeiben, azok bizom^ára érdekkel viseltetnek a madarak irányában, főkép ha figyelemmel kísérik, hogy mely fontos szerep jutott azoknak a természet háztartásában A némán, mereven elterülő végtelen síkságokat, hol minden oly-néma, oly élettelen, csupán a madár-vitág képes megeleveníteni. Alig futja be ugyanis az első napsugár a rónát 7 melynek világánál látjuk a végtelen tért, már egy pacsirta emelkedik ég-felé, hallatva életvidor reggeli dalát; majd egy fürj hí kedélyes pitypalattyával ébredésre, hogy élvezzük a természet gyönyöreit; amott egy sereg vadlúd repül gágogva tova; itt egy csoport daru vonul iv alakban élén vezérével; fejünk felett egy csapat kacsa suhog el, gyorsan csapva le egy közel víztükörbe, a nádas felett pedig ag-gódva repked sebesen jobbra balra egy bíbic. Élet van mindenütt, s az életnek oly sok különböző alakja, vidor minden, s láttára a kebel gyönyörtől áradoz. Az éj sötétében, a rengeteg magányának leverő hatása alatt, az eltévedt vándor aggodalma fokonként növekszik; minden hang mi a nyugtalanító csendet megzavarja, hevesen dobogtatja szivét. Ha egy ág ropogva törik le, s zúgva hull alá; ha egy dúvad lopódzik tova a sűrűben, csörtetve lábai alatt a száraz; levelet, ijedelmei folyvást nagyobb nagyobb fokban újulnak meg. Ismét nesz: s mi volt az? kérdi visszafojtott lélekzettel. De mennyire megkönnyebbül, midőn észre veszi, hogy e zajt a hajnal első hirdetője, a fekete rig4-oko^ay ~ki-lei:á«v4u^árn3 T airól a harmatot, átkiáltva társaihoz, azután elkezd egész erővel dalolni,— majd egy másik, harmadik pajtása szólal meg, utánuuk a többi dallosok, s néhány perc múlva zeng az egész erdő a szárnyasok gyönyörű dalától. Élet-vidámság mindenütt, s az eltévedt szive szabadabban ver, mintha a madár sereg a gondviselés küldöttei volnának, hogy az alélt szívébe vigasxt csepegtessenek. É rövidke rajzból is látható, hogy a madarak mintegy hivatva vannak, hogy az ember kedélyére kedvező és jótékony benyomásokat gyakoroljanak. De lássuk a kedves dalnokokat, mint szerény munkásokat, mint az ember hű szövetségesét és szorgalmas segédjét.— Képzeljünk égy oly tájat, melyet elhagyott minden madár. Minő kedvetlen hatást gyakorolna az reánk. Igaz, hogy még örömét lelhetné az ember a táj szemlélésében, — itt a hullámzó kalásztenger, amott a viruló gyümölcsös, távolabb a szép árnyas erdtf s ha nem is élénkéntik a madarak, de életet lehel minden.
