Pápai Lapok. 2. évfolyam, 1875

1875-01-09

fó'tanoda képzőtársulatában adta jelét legelőször ragyogó költői tehetségének, s figyelő tanáraink korán belátták — a különben komoly ifjú, dicső törekvéseit, a költészet iránt tanúsított kimondhatatlan kedvét, s előszeretetét. — S csupán magasztos hivatásuknak élő tanáraink — a benne felismert ritka költői tehetséget fokozatosan fejleszteni, s minél inkább tökélyesíteni tárták legszentebb kötelességüknek; s büszke önérzettel mondhatom, hogy ma már minden müveit nemzet előtt, ismeretes Jókaink — s remek műveit örömérzettel olvassa mindenki, ki a szép s dicső iránt lelkesülni tud. Jelen alkalommal is, — a legnagyobb elismerésemet s tiszteletemet fejezem ki a tanár urak iránt, többek nevében, — midőn boldogcmlékü elődjeikhez híven — egy tagadhatlan — költői tehetséggel birő ifjút pártfogolnak Pap Kálmánban, s teljes erővel törekednek azon, hogy ezen szerény ifjú el ne lankadjon, hanem szép igyekezetének s tehetségének — újabb jelét mutassa be zsenge munkái által. 8 ki tudja, bár most még hasonlítani se lehet a koszorús költőkhöz — ifjú barátom sem engedné — nehéz hivatásuknak élő, munkás tanáraink őrködése, s gondozása mellett — elsőben a pápai reform, főiskola, — majd szeretett magyar hazánk díszére, s becsületérc — nem egy kiváló költői egyéniség képeztetik-c benne? Mi pedig, mélyen tisztelt kedves olvasók — minél többen fizessünk elő — ezen széptehetségü ifjú világ elé bocsátandó legelső müvére, hogy pártolásunk által mi is buzdítsuk folytonos; s biztató munkára, s tehetségének minél nagyobb mérvben eszköz I e n d ő 1 ej l e s z t é s é r e. A nevezett ifjú pedig fogadja, tőlem szívesen c következő tanácsot: teljes életében irányadóul tartsa a nagy Széchenyi arany mondatát ,,A léleknek kifejledt gazdagságai szolgáljanak boldogsága alapjául, s ne az anyagnak oly hamar elhervadó kincsei." Seregély György lelkész és egyházmegyei jegyző. Ezek folytán, ama kiterjedt atyai hatalom, nem c&ak elviselhető, hanem mindkét félre nemesítő hatása is volt. — Az atya szeretettel őrködött gyermekének fejlődése feleit; mert hisz a munka mezején — hite szerint abban élt az ö reménye, óhajtása tovább, s inert annak hagyta szent örökségül az imádóit hazát, mely testének örök nyugalmat igért, s melynek nagysága lett az ő sirja felett — lengő szellemének & Egy föltétlen parancsoló volt künn az élet mezején, a. honérdeke ; miért a szabad római eltudta tűrni a korlátlan hatalmú dictatort: egy tekintélynek kelle lennie, — s ezt csak az atya képviselheté, — a családban is, hogy a rend, jó nevelés, zavartalan fennállhasson, hogy tagjai jókor megszokják a közügyek terén is, az áldozatkész engedelmességet a közös szülő, a hon intő szava előtt. Es e tekintélynek szükség esetén érvényt is tudott teljes szigorral szerezni av római a magáról megfeledkezett, a család hirnevét beszenynyezö gyermek ellenében. Brutus az első consul, fiát, mivel a hon ellenével szövetkezett, vérpadra vitette. — Titus M. Torqutus consul tábora előtt fejeztető le, a parancsa ellenvető reményteljes fiát. Még a köztársaság hanyatló korábaa is, egy patrícius, gyermekét kivégeztetni rendelé, mivel az, az átkos emlékű Catilina-féle összeesküvésben részt vett. Különben, hogy a gyermekek jó eleve beszivják aa aggok iránt tartozó kegyeletet, s az ősi szokások tiszteletét, arra nagy behatással volt maga a nevelés. A római polgár kitünöleg ön példájával nevelte gyermekét: mellette volt az, a mezőn az ekénél; vele ment a lakomákba, vele agyűlésbe, a tanácsterembe. — Es azon, a még ép erkölcsű római világot oly nemesen jellemző elv folytán, miszerint az ifjúságot tisztelni kell, az apák a munka mellett s a lakománál gondosan kerültek mindent, miben a romlatlan fiatal kedély megbotránkozhatott volna. — Ellenkezőleg, nagyon is ügyeltek arra, hogy viseletük mindenkor csak tiszteletre keltő legyen. —• Frivol beszédet, illetlen tettet gyermekek jelenlétében aljas veteknek tartott a komoly római. Jellemvonások a római nép életéből. í2 folytatás). római nép életét továbbá kitünöleg jellemzi agyakorlati irány, mi tervszerüleg hat mindenre, pontos számítással törekszik mindent kitűzött céljához eszközül használni. A római a tett, a gyakorlat embere volt. Nála ezen irány túlsúlya mellett, nehézkesebben fejlődött a szép iránti fogékonyság, mint a görögnél s igy nem is állíthat méltó társakat a hellen. Sophokles, Phídiás, Praxiteles mellé. Neki nem volt hajlama elvont fogalmakkal tépelődni, azért Roma nem is szülhetett Platót, Aristotelest; itt a bölcsészet mindig esak idegen termék maradt. — De ha nem pályázhat művészet, bölcsészetben a koronáért Hellással, ha elmaradt ; itt van egy más tér, hol öt az ókor népei közül utol nem érte egy sem, hol ő későbbi nemzeteknek tanító mesterévé lön, — s ez a gyakorlati elvből önkényt követ- kezöleg, — az élet-viszonyok, — jogok s kötelességek észszerű szabályozása, a jogtudomány tere. Róma nemcsak a páratlan vitéz légióknak, hanem a világ legelső jogászainak is hazája. Mi közelebb a családi életet illeti, itt is teljes szigorral látjuk keresztül vive a fent jelzett concentráló irányt. Az atya majdnem korlátlan hatalommal bírt az övéi körében. Az uj szülöttet először is letették elébe s ha ö felvette — lett törvényesítve annak létezése s a családhoz tartozása. - Az atyai hatalom kiterjedt még a felnőtt gyermekre is. A fiu nem bírhatott saját vagyont, — kivévén mit a táborozásban szerzett — atyját illette a rendelkezési jog, mindene felett. — E függő viszonyból a fiút sem önmaga, sem bármi más hatalom jogérvényesen ki nem ragadhatá; söt maga az atya sem szabadíthatá fel egy oldalú intézkedéssel, hanem csak a hatóság közbejöttével s a törvény ide célzó rendeleteinek pontos megtartása mellett. — A rabszolga felszabadítása egyszerűbb módon, könnyebben megtörtént, mint a bár férfias kom ifjúnak atyja életében attól egészen független önállásra jutása.