Pápai Lapok. 1. évfolyam, 1874
1874-08-09
egetverdesö diadalzajjal fogadák. A másik percben már megfordulva, azokkal együtt tört vissza elhagyott helye felé. Ott a támadt rés miatt borzasztó zavar keletkezett. Sújtó villára hatásaként terjedt el a rémhír, hogy a turkmann vezérek elpártoltak. Bajazidhez, diadalmas előnyomulása közben lélekszakadva vágtat oda egyszerre Ismail basa s kiált sápadtan : — Allah legyen irgalmas ! Uram el vagy árulva. Abdul elhagyott. A zultán megrendült e liirre. Visszatekintett, s im Timur és Abdul zászlai már ott lobogtak tábora közepén. "Vége a diadalnak, vége a dicsőségnek . . . ! — Halál az áruló szolgára ! kiálti böszharaggal Bajazid, s visszafordult. Mint sebzett oroszlán küzdött a körülözönlö tatárcsapatok közt, vértől párolgó kardjával nyitva mása előtt utat. Későn jött. Szulejman herceg a túlnyomó erőtől mind jobban szorítva, az árulás hallatára megmaradt népével elfutott a csatatérről. István vajda szinte kimerülve már, a mint észrevette a balfordulatot, végeröfeszitéssel a zultánhoz akart utat törni, hogy megmentse, de középen a vérengző turkmannokba ütközött; lehetetlen volt már Bajazidot kivágni. — Vége mindennek ! szólt a hős elcsüggedve s megfogyott seregével nyugot felé menekült. Pulcheria zajló kétség, szorongás közt várta a hirfc a harc kimeneteléről. Jobb keze rövid, fényes tört szoritott, szemeiben baljóslatú tüz égett. Ha Bajazid találna beköszönteni, mint győző, s kérné az igért jutalmat... Látszott szemeiből, hogy mig az ajk csókot, a kéz halált nyújtana neki .... De Abdul lépett be diadaltsugárzó arccal a sátorba. Epedő szemekkel tekint Pulcheriara, s szól esdő hangon. — Eljöttem. A vén kóró letörve. Mond te szépség kirájnéja, mi lesz jutalmam ? A hölgy bódító mosolylyal nyújtja feléje kezét. Abdul elragadtatva keblére a kani zárni, de Pulcheria gyöngéden elhárítja karjait s enyelegve int: — Megállj vezér, még gyászban vagyok. A jutalmat, mit a győzőnek Ígértem, megkapod, de várnod kell. Ez alatt Bajazid, ki legalább imádott hölgyét akará megmenteni, a kétségbeesés harcát vívta. Mind hasztalan ; miután testőrei elhullottak, végül maga is leveretett, s ép sátrai közelében, elpártolt vitézei, a turkmannok tették fogolylyá s vitték megkötözve a chán elé. Timur chán győzött; ellensége leverve, övé Ázsiában a hatalom, osztatlanul. Oromében az elfoglalt tábort zsákmányra bocsátá, s aztán széteresztő tengernyi csapatait a közei tartományokba, hogy szedjék tetszésük szerint a győzelem gyümölcseit. Abdult, midőn ez a harc után másnap ott ábrándozott Pulcheria lábainál, ez egy kérése teljesítésére szólítá fel. A szerelmes bajnok rajongott örömében, s a próféta szakálára esküvék, hogy akaratát teljesíti, kerüljön bár életébe. A hölgy kívánata az volt, hogy egy vasketrecben hadd láthassa maga előtt a fogoly zultánt. Abdul megdöbbent, s kétkedve tekint Pulcheriara. — Kérded, miért óhajtora ezt — folytatá a szép hölgy — mert gyűlölöm lelkemből. Halált esküdött hazámra, feldúlta boldogságomat: végtelen keserv, mit okozott nekem s kedveseimnek. — En ezért öt letörve, megalázva akarom látni. — Ez nem lehet meg, a hatalmas chán nem fog beleegyez.ai soha. Es volna olyan, a mit te akarsz, és nem lehetséges? Azt fogod mondani a ehánnak, hogy a zultán hasonlót tervezett az ö számára, s ha Bajazid győz, úgy Timur bizonynyal csúfos halált szenved. r Es Ölébe vonta az ifjúnak fejét*, oly hizelgön beszélt hozzá, oly kérőleg mosolygott szemébe . . . Abdul e tekintet varázsa alatt ugy érzé, hogy kivarrná bár testvérét, apját, azokat is verembe vetné egyetlen mosolyáért. (Folytatjuk;. licvclek a nóvilág köréből Szentkirályitól. I. Kedves húgom! Midőn utoljára találkoztam veled, emlékszel, azon nevezetes napon, mikor szived választottjával eljegyeztünk tégedet, megígértem kérésedre, hogy nemetek köréből olykor-olykor egyetmást följegyzek számodra, melynek, ha megfigyeled, hasznát is veheted. Most elöljáróban mindjárt, midőn már alighogy elhangzottak az Ur szine előtt „holtomiglan és holtodiglan" csküszavaitok, mire figyelmeztethetnélek inkább, mint ifjú női tiszted és kötelességedre. Az élet komoly iskolája, másoknak kifejezett észleletei tanítottak engem erre. .Jó lesz, ha most megindított gondolatközlésemet lelkedbe veszed és azok szerint jársz el szép és nemes hivatásod körül. Mennyi öröm és mily elfogultsággal, mennyi szép remény mily félelemmel járultál, kedvesed karján, az úr nevében áldást osztó egyházi szolga elé. Örömmel, mert a kit tiednek hittél, imer valósággal a tiednek mondottak ki, elérted szived szerelmes vágyát, — szomorú elfogultsággal, mert képzeletekben gazdag szép* leánykorod varázsfátylát elvetvén, ugy érzed, mintha mindent vesztettél volna, — reméuynyel lépté! az esküvőhöz, mert egy új r sok boldogságot igérö élet ajtaját sejted megnyitni. — de félelemmel is, mert a boldogságért sóvárgó s most szorongó kebled? húrjait a bizonytalan kétes jövő képzetei rezegték át. Pedig lásd, csak örömmel és reménynyel közcledheltél volna e szent helyhöz, mert mint hiszem, ismerted jól kedvesedet, csak tiszta .szerelemből, és nem tetszelgő hiúságból, vagy büszkeségből, vagy épen sértett önhittségből uyújtád kezedet, és mondtad el az ,.igen k, t. Jövő b o Id ogrság'od hát kezeid bem van letéve. — csak tőled függ az egyedül, hogy botdog légy Az esküszó elhangzása után, szived, szerelmed, gondolatod, mindened férjedé lett egészen, — de viszont neked is most már mindenedet férjedben kelt keresned és feltalálnod. A nagy világból kiléptél, hol mindenki magáénak hitt és te is mindenki; előtt feltűnni igyekeztél, — most e g y kis k ö r í n y e r t é I. m c l yb e n c s a k f é r j e d é vag y, é s m e 1 y eu ki v ü 1 b o l d o g s á g o t r üdvöt seV.o l és so h a s e in 1 e ls z. Szerető szüléidet férjed; gondoskodása, őszintéknek hitt barátnőidet ennek határtalan bizalma helyettesítendi. Légy bizalommal iránta. Csak a kölcsönös bizalom tartja fenn a szeretet éltető melegét. A viszontlátásig! Emlékezzél jó szívvel rokonidra.
