Pápai Lapok. 1. évfolyam, 1874

1874-06-28

DG Az ajtóban még egyszer visszafordult a nö — — Nem sokára- szabad leszesz. Elj boldoguU Szólt szelíden. • . — Elj boldogul. JO. A nap elérkezett. Vastag hó lepel borítá a tetőket és utcákat, a nap, mint veres golyó, úszott a fehér égbolton, A hadosztály, mely Mitrovitschot kísérendő volt a vesztőhelyre —, alva találta Öt, ajkán vidám mosolylyal. A fegyverek zörgését hallva, fölébredt. Még mindig előtte rémlett — álmából e szörnyű valóba — ama nőnek képe, kit oly őrülten szeretett, — és szivét a legédesb reménynyel tölte el. Mitrovitsch fölállt, és szilárd léptekkel hagyd el börtönét. Hisz boldogság és szabadság intett felé i Örömteljescn üdvözlé a csipős léget, mely arcát metsző—a rózsás fényt, az otthonról jött havat. Nyílt homlokkal, emelt fővel, ajkán mosolylyal haJadt a menetben, vállain durva katonaköpenynyel. Huszonkét év óta nem látott a főváros kivégzést j falusiak nagy számban özönlöttek be, — úgy hogy a menet csak lassan haladhatott az el-cltorlúdotl utcákon. Minden ablak, minden erkély el volt foglalva, cs az ifjú lépésről-lépésre közelebb jutott a vérpadhoz ; e gondolat ismét elhalaványítá — megrázkódék. A pap a bűnről, megjutalmazásról és örökéletröl beszélt neki. 0 azonban mind ezt nem hallá. Csupán azaz egy hang csengett fülében : „Magam hozok kegyelmet. " De hisz oly korán volt még, köd borítá még a földet; ha elfelejtené ? — Ha elaludna az órát? Már látta a vérpadot, magasan fclülemclkedék a néptömegnek — mely körülvéve — feje felett. Egy ezred gyalogság négyszögöt képezett az emelvény körül, mely négyszögbe csak előkelő hölgyek szánjai nyertek bebocsáttatást, úrnőik pompás prémek közt ülvén azokon, szemüvegezvén az áldozatot. Az emelvény lábánál a törvényszék fogadá az elitéltet. Mégegyszer ünnepélyesen kimondatott felette, a „bűnös." Hidegvérrel, nyugodt arccal hallgatá Mitrovitsch az Ítéletet, s látá kettétörni a pálcát, elaludni a gyertyát. Majd átadák a bakónak. — Kezét hátrakötök ; — engedé tenni. Teljesen akaratnélküjinek érzé magát, kedvesének hatalma, a kegyclemés a meg nem kegyelmezessél szemben. „Magam hozom a kegyelmet számodra/' — mormogá, és szelid mosoly röppent át ijesztöleg halvány arcán. Még késlekedtek. A rendőrfőnök órájára nézett és suttogott a bakóval; parancsa volt bizonyos óráig és percig várni a megkegyelmeztetésre. Végre mégis felvezeték Mitrovitschot a vérpad lépcsőin — fentállt most és körültekintett. Beláthatlan tömeg vevé körül, — síri csendben — még semmi mozgás sem árulá el, hogy az uralkodónö érkezik. Mély boi.zadály foga el az áldozat szivét, s térdei meginogtak. Itt állt a félelmes töke, a bakó rálámaszta fényes pallosát. Beakarák szemeit kötni — visszautassá, és éjszak felé nézett. Onnét kellejönnie. Hideg veríték gyöngyözék homlokán, s szivdobogása majdmajd elfojtá lélekzetét. De im egy szánkát lát felé röpülni — szélgyorsasággal — közelebb — még közelebb ö a z - a z ö hermelinje fénylik a napsugarakban. . . . Mosolyogva térdel le — mégegyszer arra tekint — felismeri öt ... a nép fel s alá tolong .. . ö a tökére hajíja fejét .... A cárnő phantastikus, coboly prémmel pazarul bélelt szánon közeiedék, hermelinnel ékes bíbor-bársony köpenyt visel, fején magas hermelin föveget. Ma istennő, ki éltet ád és vesz. Oldalánál Daschkow hercegnő ül; és reszket. A cárnő szánja két felé oszlatja a néptömeget — a vérpadra láthat; látja a térdelő Mitrovitschot — egyet villanik a hercegnő eltakarja szemeit. .. . A hóhér most egy véres főt emel a magasba, megmutatván a népnek. — Sokáig éljen a császárnő — kiáltja az — és üdvözli a cárnöt. Elégedetten int ez mindenfelé, és gyorsan eltűnik szánjával. Színházi hetiszemle. (Z—y.) S z o m bat, j u n i u s 13. ,,S o m eri ve grófnő." Színmű, 4 felv., fordította Fésűs György. Maga a darab gazdag drámai jellemekben, melyek gondosan vannak kidomborítva: az egyes jellemek sikerült keresztülvitele, az ügyes bonyolítás idézi benne elö azon hatást, melyet minden szemlélőre gyakorol. Az előadás eddig még nem látott sikerrel folyt le. Lászyné (Valeri) újabb bizonyítékát adá művészi tehetsége, képzettségének. Beödiné (Alice) sok tapintattal oldá meg nem csekély feladatát, noha meg kell jegyeznünk, hogy ama jelenete midőn anyjának nevét megtudja, kissé túlzott volt. Beödi (Henry) helyes felfogással alakitá az önmagával küzdő szerelmest, valamint Szirmai (Mirand) a minden mélyebb érzésnélküli hóbortos herceget. Közönség csekély számmal ; úgy látszik a n. é. közönségünk többre becsüli azon üres, de sok hűhóval járii darabokat, mint a tartalmas müveket. V a s á r n a p, j u n i u s 14-én „H á rom p á r c i p ö." Életkép 3 szakaszban. Irta Berta. Fordít. Toldy, Zenéjét szerzé Milöcker Károly. E mű zenéjével együtt nem képes felemelkedni a középszerűségből; egyetlen érdeme hogy csak itt-ott találunk benne kétértelmű kifejezéseket, mig hasonló termékekben a hatásvadászat gyakran alkalmazza. Az előadás összevágóan folyt le, a kardalok si-