Pápai Lapok. 1. évfolyam, 1874

1874-06-28

Nem hagyhatjuk" azért érintetlenül azon neve­zetességet, hogy az emiitett derék bizottmány belát­va a nevelés legnagyobb szükségét városunkban, hogy e hézagot betöltse, egy nagyszerű kisdedovó­intézetet épített, hová valláskülönbség nélkül küld­hetik a szülök kisdedeiket. A kisdednevelés min­denütt és az ujabb időben kiváló figyelemben része­sült, s így épen nem csodálható, ha foképen napja­inkban oly nagy mozgalom mutatkozik s annyi újító tervezet merül fél a kisded nevelészet terén. Mert ha oly szükségesnek találtatott a kisdednevelés a régieknél, kik között pedig bizonyára több erőtel­jes férfiat lehetett látni, mint a jelen ivadék körében, mennyire szembetűnőbben nyilatkozik az korunk­ban, midőn minden felöl annyi panaszt hallunk az ifjúság testi és lelki gyengeségeit és elsatnyulását illetőleg. A nevelés ügye kétségkívül megérdemli azon felkarolást, melynek jelenleg örvend; mert azok, kikre alkalmazfatik, leendnek a hazajövendő polgárai, kiknek jóléte pedig a testi és szellemi erőknek c korban való fejlesztésétől függ. Tehát már maga a kisded is — eltekintve minden mástól — követelheti és pedig jogosan a neki szükséges nevelést; minthogy benne öszpontosul a haza és szülök összes reménye. Ismét bebizonyul egyszers­mind a kisdedóvodák szüksége is, mint melyek már csirájában megvetik azt az erős talajt, melyre lesz építendő az ifjú sorsa, jövője. Mi a csecsemőnek az édes anya teje, az ifjú­ságnak a népiskola, gyinnasiam és felsőbb taninté­zetek : az a gyenge kisdednek, ki csak most hagyta el szülője emlőjét s ki most kezd még csak először beszélni — a kisdedóvoda. Azért helyesen mondja Cnrlmann : „A kisdedóvodák oly általános szüksé­get képeznek, mint a népiskolák, — s a valódi mű­veltség haladása lényegesebben függ a durvaság és elvadulás ellen biztosító emez intézetektől, mint a szo­ros érteményü tanítás módszereitől, s az egyes fül­fedezésektől. A kisdedóvodák m á s k é p s z o k t a­t o 11; a néptanodák pedig csak m á s k é p tan i­tott ifjúságot neveli.ek. A kisdedóvodák egyaránt szükségesek falun és városban; mert mind itt, mind ott aránylag csak kevés szülő van, kiknek ideje és helye volna gyermekei foglalkoztathatására. Mert e mellett a szükséges türelem és képesség is hiányzik nálok, s mert mindig könnyebb néhány nevelési ügyességgel bíró, képzett ápolónőt, mint minden egyes gyermeknek jó dajkát találni." Már most, ha oly nagy buzgalmat látunk e té­ren kifejteni derék polgármesterünk és a városi bizottság által, vájjon ki ne látná be e törekvés nemes voltát, s nem érezné, hogy valóban kivíva, s létesítve van a terv, mire városunknak oly nagy szüksége volt, és pedig oly mérvben, a mint az a kor kívánalmainak megfelelhet ? S csodálható-e egy­líttal az az osztatlan öröm, ez intézkedés üdvössé­gét s érdemes elöljáróságának ama törekvését látja, hogy mindenképen eleget tegyen a haladás kívá­nalmainak , — egyszersmind, midőn megérti azt, hogy a jelenleg felállított óvoda legalább is egy pár száz kisdedet képes leend befogadni? Valóban áthatja az ember szivét az őszinte elismerés és hála érzeménye, midőn röviden meg­szemléli ez épitkezést, annak lehetőleg célszerű ter­vezetét, s a kitűnő tapintatosságot eláruló beosztá­sát, elgondolva azt, hogy ez leend az a hely, hol annnyi és annyi kisded fogja feltalálni a legszük­ségesebbet, a nevelést, mely által ápolva és vezetve ifjúkorában eszközölni fogja azt, miben a haza összes igénye központosul, hogy ö az emberiség, a társa­dalom és e nemzet díszére, dicsőségére váljék, Azonban vegyük rövid vizsgálat alá ez épüle­tet, hogy láthassuk, miként lesz az beosztva , s meggyőződhessünk arról, mik lesznek a berendezé­séhöz szükséges tárgyak? Magr-assy Pál. (Folytatjuk). A lótenyésztés emelésére jutalomdíjak osztása. Folyó hó 17-én Pápa városában, a Veszprém megyei lótenyésztés emelésére — a NMMK.. íoldmi­velés-, ipar és kereskedelemügyi minisztériumtól en­gedélyezett 80 db. magyar arany, következő juta­lomdíjakban osztatott fel : T. Sikerült szopós c s i k ó v a l e 1 I á­t o 11 t e n y é s z k a n c á k rés z é r e : 1-sö 12 arany díjat, nmélt. gróf Esterházy Pál urnák 0 éves világos pej, Ármány nevű lova. — 2-ik 10 arany díjat, tek. Szakonyi István p. sza­lóki, 9 éves világos sárga lova. — 3-ik 8 arany díjat, tek. Körmendi Pál pápai lakos, 9 éves vilá­gos pej lova. — 4-ik 0 a r a n y dijat, Sági Gyula vaszari, 5 éves fekete lova. — f)-ik 5 arany dijat, Győri Lajos takácsii, 7 éves világos pej lova. — G-ik ö arany díjat, tek. Tarczy Dezső pápai,. 8 éves világos pej lova. II. Kitűnő tenyészképességet ígérő 3 éves kanca csikókból: 1-sö 10 arany díjat, mélt. özv. gróf Batthyány Lajosnö, világos pej Nonius méntől származó csikója. 2-ik 8 arany díjat, nmélt. gróf Esterházy Pál úr­nak 10 markos világos pej csikója. — 3-ik 6 arán y díjat, Sas János enyingi, világos pej csikója. — 4-ik 5 arany díjat, Szabó János vinári, fekete csíkója. 5-ik arany díjat, Szentiványi István 1. patonai, sötét pej csikója. Különös dicséretben részesült továbbá nmélt. gróf Esterházy Pál urnák 3 éves. IG markos, fekete, 9*

Next

/
Oldalképek
Tartalom