Pápai Lapok. 1. évfolyam, 1874

1874-05-03

öröm, melyekben érezzük létünk, ön-életünknek, viszonyaink s körülményeinknek saját kárunkra s hátrányunkra változtat, — vagy ellenkezőleg javunkra, saját előnyünkre emelkedését, mihelyt erősebben s határozottabban megingatják az akaratot, a keserűségben és vigságban: életmunkásságunk a sir ás és nevetés önkéntes mozgási tüneményeket hozza elő. Rendesen a való eseményeken alapult érzelem forrása a sirás és nevetésnek ; olykor mégis képzelt viszonyok s körülmények is költenek bennünk érzelmeket, melyeknek alapján sírunk majd nevetünk, a félelem és reményben. A sirás és nevetés, mint a leverő, majd emelő érzelmeknek, könyek elválása és gyorsított lélekzetvétel közben, erőszakos külsöitései: csak emberi tulajdonok. A sirás az ellenmondás érzetéből és képzetéből ered, mely tényleges létviszonyainkat s körülményeinket tagadja vagy megsemmisüléssel fenyegeti a nevetést pedig a nevetséges érzete s képzete költi fel, mintha a lehetlen lett volna lehetővé, feszült kíváncsi várakozás nyert volna meglepő megoldást. A nevetőnek ép úgy vannak könyei, mint a sírónál is akadoz és gyorsul a lélekzés. Az arc és száj izmai, a légzési szervek, tehát különösen a beszélés orgánumai, egy iránt vannak érdekelve úgy a sirásnál, mint a nevetésben. Ezért beszéd közben nehezebb is visszatartani a sirást és nevetést, mint hallgatásban ; miután a szervek már úgy is mozgásban vannak. Viszont ellenkezőleg, hogy ne sirjunk, nyelünk, adván a légzési szerveknek más nemíi mozgást, — és hogy ne nevessünk, a homlokot ráncolva a fogakat szorítjuk össze, nyugalomba tevén a gyorsan mozgó arcizmokat. (Folytatjuk). Mit adnék én, ki semmiségem Kétségbeesve érzem ? A jövő kétes tengerére Miért bíznád magad velem? Ha kitörne a sors viharja, Hadd érjen engemet csupán, — Oh mondj le rólam, hagyj el engem, Ha jobb sors int feléd leány! Beszélnék tiszta szerelemről, Mely szivem mélyén érted ég; De hisz' mit adnék néked azzal? A világ kinevetne még. Gazdagság teremt boldogságot — Bég meg van fejtve e talány . . .• 4 Oh mondj le rólam, hagyj el engem, Ha jobb sors int feléd, leány ! Oli aimonclj lo rólam! Vájjon jogot a boldogságra Ki adott volna én nekem, Hogy fáradalmim egykoron majd Kebleden kipihenhetem ? A sors, mostoha gyermekének Kedvezne valaha talán ?..... Oh mondj le rólam, hagyj el engem, Ha jobb sors int feléd leány! Majd évek múlva, hogyha útára Esetleg összehoz veled; Élőhalott leszek, ki megvet Embert, világot, életet, Ne félj, nem vádol bánat téged Az élőhalott homlokán, — Csak mondj le rólam, hagyj el engem, Ha jobb sors int feléd, leány. Hisz nem tart bánatom örökké ; Annak is csak vége szakad, Ha megtört szívvel nyugszom majd, Egy jeltelen sírhant alatt, S ha egy levél lehull a fáról, Nem tűnik fel azon hiány , . . . Oh mondj le rójam, hagyj el engem, Ha jobb sors int feléd, leány! Pap Kálmán. Kegyetlen csel. Orosz udvari történet Sachcr-Masoch Lipót lovagtól. — Németből; Ifj. Marion fal vay Elek. „Ki roszul kezdett, rosz tettek által erősíti magát." Shakespeare: „Macbeth:* .— „Ismét új összeesküvése fedeztetett' fel a gárdának" ez Volt Orlow reggeli üdvözlete Katalin cárnöhoz az 1765-dik év május 23-án. Az felugrott, és megragadta kegyencét egyenruhája aránygalléránál: Elfogadtad őket Gergely ? kérdé felindulva.