Pápai Lapok. 1. évfolyam, 1874
1874-05-24
ÉN és TE. Te, hölgy! kétségb' esél jövőd lelett; Megtört reményed, és eltűnt hited. S hogy boldog is lehetsz még egykoron — Hiába mondom — hisz ugy sem hiszed. Azt mondod, hogy sivár e föld neked, Nyugalmat csak a békítő sir ád; Nincs mit szeretni zajló élteden, Nincs mi elűzze kebled bánatát! Ha te igy szólsz s kétségbe esni tudsz: Mit szóljak én, kit a sors átka nyom, Kinek szivét már fásulttá tevé A gyötrelem, a kinzó fájdalom ? Balvégzetem játékot gúnnyal üz Velem már ifjúságom tavaszán ; Sötéten ül a nyomor lelkemen, S az örömnek csak árnyát láthatám. Kiüríted már az ürömkehelyt, — Mély szenvedésed árja csillapul; S szived fölött — bár most borulva van — Öröm ragyoghat még olthatlanúl. Mihelyt kebledbe visszatér a hit: A bú, a kin szivedből elrohan ; Megjö reményed, — s a kinek hit, Reménye van : az nem boldogtalan ! Amíg én csak nem is remélhetem, Hogy életemnek napja földerül; Söt — mondhatom — a bánat éjjele Lelkemre mindig sötétebben ül. Dalokba Öntöm mély fájdalmamat, — Ez egy kissé enyhíti keblemet. Mis: nemsokára elnémul a dal .... Szivem a fájdalomtól megreped ! Ujváry Elek. Kegyetlen csel. Orosz udvari történet Sac.lier-Masoch Lipót lovagtól. Németből; Ifj. Marion falvai/ Elek. (Folytatás). 4. Több, mint egy hét telt már el az ifjú tiszt kihallgattatása óta, s Ő még mindig csak várta kérelme teljesítését. Egyszer midőn szokott esteli sétájából hazatért, elegáns jegyet talált szobája padlatán; — nyilván a nyitott ablakon dobatott be. — Címezve az ö nevére volt. Ismeretlen írás, apró, nyugtalan nöi kézvonások. A tartalom így hangzott: ,,Barátom ! On a császárnő elhatározását várja egy ügyére nézve. — Szép sokáig várhat még. A császárnő jó, — de feledékeny. Hogy ön ezen udvarnál célt érhessen, pártfogolásra van szüksége, még pedig nő pártfogására; mert Pétervárott a nők uralkodnak. Én pártfogója akarok lenni. Ha van bátorsága, úgy jelenjen meg ma éjjeli 11 órakor a kasani templom előtt. Ott egy kocsit fog lelni. Szemét be, — lábait, kezeit összekötni fogják majd önnek. -Hagyja mind ezt megtörténni, ne kérdezősködjék, ne szegüljön ellen. A jutalom, mely önre vár, édes. Égy barátnője." Mitrovich tünödék magában ; majd tizenkétszer elhatározta magát erre vagy arra, s ismét tizenkétszer elvété elhatározásait. Végre is az óramutató döntött, s ö vevé köpenyét, szemébe nyoma föveget, és elhagyá a házat. Az éj csillagtalan, setét volt. Sürü köd lepé el a kazán templom környékét. A mint Mitrovít9cb a kapuzathoz közeiedék, előállott mintegy kísértetiesen a setét kocsi, a fekete lovak türelmetlenül kapálództak. Két álarcos fogadá az ifjút, hallgatva füzek össze kezeit, lábait könnyű kötéllel, s szemét is lekötök egy fehér kendővel. Az ily kalandok Pétervárott a nöi uralkodások korszakában — a három — Anna, — Erzsébet, — Katalin — cárnő alatt, oly közönségesek voltak, hogy el sem csodálkoztak az ily ti toktelj cs eljáráson a járókelők. Most azonban senki sem jött erre. Mitrovitsch kocsiba emeltetek, az ajtó bezárult, s a kocsi örült gyorsasággal vágtatott tova. Midőn a barátságtalan jármű ismét megállott, és Mitrovitsch ismét talajt érzett lábai alatt ~ metsző lég, nyilván arra mutató, hogy a szabadban van — fogta körül. Széles lépcsőn, egy corridoron, s szobák hosszú során vezeték keresztül. Most végre egyedül volt. Fénysugár szűrődött át a kendőn — még egy másod perc, s kedves nöi hangok szóllanak hozzá: „Ne féljen Mitrovitsch, jó kézben van." Nő ruha suhogott, két gyengéd kéz igyekvők feloldani a kendő bogját, s a kötelék leesett. — Az ifjú egy kicsiny,— keleti pompájú szobában találta magát, s mint fejét elfordítá, kis termetű, gyenge testalkatú hölgyet látót setét felóltönyben, arcán bársony álcával. —• Türelem. — Először is békéitől kell megszabadítanom. — Es levevé a kezet összeszorító köteléket. — És most oldja fel ön maga béklyói hátralékát. Mitrovitsch engedelmeskedett. Parányi remegő kezecske foga meg az Övét és az ottománra vonta. — Bocsásson meg e különcködésemért — monda az álarcosnö — de egy lovagnak úrnőjétől el kell ily csekélységeket tűrni. — Fontos okaim voltak, magamat titkok fátylába burkolni, azonban semmi sem hátráltathat abban, hogy önhöz, közeledjem, önt 4**