Pápai Lapok. 1. évfolyam, 1874

1874-12-19

mecserék és ezek folytán erélyes hatósági intézkedé­sek a napi kenyérnél is majdnem szükségesebbek. Jlyen és ezeklíöz hasonló még' számos kérdések okos megoldását segíti elő a sajtó is. és nemcsak a központból, az ország fővárosából, hanem a vidéken is. A vidéki sajtónak ép úgy megvan a maga kishatalmi állása és befolyásos hatása, mint a fővárosinak a nagy­batalmi. A vidéki sajtó ép ugy segíti lisztázni a külön­böző társadalmi eszméket, és pedig a helyi viszonyok­hoz alkalmazottan, mint a fővárosi, ugyanazokat, inkább általános szempontból. A sajtó, itt is, olt is, a nyilvá­nosság szeme és őre tartozik lenni, hogy mindent lás­son, — az egészséges társadalmi életnyilvánulások iránt kifejezze buzdító elismerését; a beteges, viszás, ferde kinövések elölt pedig ne hunyja be szemét. Igy van meg saját rendeltelése és missiója a vidéki lapoknak is, mint a fővárosi nagyobb lapoknak. Söt, most már mindnyájan belátjuk, hogy egészséges társadalmi éleiét, közszellemet csak is a decentralizált vidéki sajtó te­remthet, — abban az egészséges vérkeringést, vérújitást csak is a helyi lapok eszközölhetik. A Pápai Lapok ezután is, a már megkezdett irányban és szellemben, független ülj pártatlanul és szabadelvűén tö re késznek megvitatni helyi városi és vidéki társadalmunk for­rongó esz m é i t, felmutatni a f o n t o s a b b t á r­sada 1111 i mozgalmakat, ébren tartani a tár­sas szellemet, az igazi humanismus j ó 11evö befolyását s éltető hatalmát segíteni erőre, igaz fölvilágosodást terjeszteni, hamis élő­it élet eket lerontani s vezetni a társadalmi életet. Igy akar e lap tovább is szolgálni társadal­munk, s közvetve az emberi társaság közügyének. Meg­kísérli egészséges társadalmat teremteni a fontosabb kor­kérdések és eszméknek fölszinrehozásával, a gondolkodók figyelmének felköllésével. Lapunk iránya határozottan ko­moly, az észszerű és helyesnek A r alósitásában buzgal­munk csüggedetlen. Mindennemű személyeskedés mellő­zésével, egyedül az igazságra tekintünk. Habár lapunk első sorban helyi lap leend, tehát mindenekelőtt városi lársadalmi állapotaink éríüktetéseit lesi meg; de már azok közlését oly alakban irányozza, hogy e körön kivül álló vidékiek is találjanak azokban olvashatót, saját viszonyaikra is alkalmazhatót: mégis folyvást figyelemmel leszünk a távolabb vidékiek, annál inkább megyénk érdekesb mozgalmaira. Vezércikkeink oly általános érdeküek és emelkedettebb szempontból lesznek tárgyalva, hogy bármely vidék olvasója is meg- í elégedetten tehesse le lapunkat. Rendes rovatot képez ezután is a közművelődési,, a felvilágosultság terjesz­tése végett. A lélek könnyebb szórakoztatására gondos­kodtunk, hogy tárcarovatunk adhasson mindég egy-egy jobb verses költeményt, mellette beszélyt vagy elbe­szélést. Vidéki dolgozótársaink szives. Ígérete folytán olykor-olykor a vidékről is hallunk egyet-mást tudó­sításainkban. Hogy olvasó közönségünk várakozásának sikere­sebben megfelelhessünk, igyekeztünk vállalatunk támo­gatására oly irótársakat nyerni meg, a kiknek fáradhat­lan közreműködéséről előre is eléggé biztosítva vagyunk, hogy semmi balszerencsében sem hagynak el: Csepeli Sándor, Pereszlényi János, Szentkirályi Kálmán, AnlaL Gábor, Gyurátz Ferenc, Gyallai Lajos, Diskay Kálmán, Károlyi ArLstid, Belányi Ferenc, Rózsa István, ifj. Mar­tonfalvay Elek, Zoltay, Brix Jani, Györli Géza, Ter­sánszky József orvos, Edelényi Szabó Lajos, Pápai Emil, Pap Kálmán, Pethes G. AJadár, Neuman Bernát, Stad­ler Karol. Ily erők csatlakozásával hisszük, hogy lapunkat ezután is képesek leszünk a lehető változatosságban és élénken l'entartani vidéki laptársaink melleit. Minden­cselre teljes erőnkből azon leszünk, hogy városunk és vidéke értelmiségéhöz méltó lapot nyújthassunk az ol­vasó kezébe. Csak a t. közönség is méltányolja igye­kezetünket és pártfogásával jutalmazza fáradságunkat. Előfizetési ára egy évre 6 ft, félévre 3 ft, ne­gyedévre 1 ft. 50 kr. Vidéki előfizetések legkönnyeb­ben eszközölhetők póslai utalványnyal. Az előfizetése­ket idejében kérjük tétetni \ mivel fölösleges példányokat nem szándékunk nyomatni.- Pápa, telelő közepén. P. Szabó Karol. A városi képviselő testület tagjainak 1874-dik évi dec. 13-án tartott értekezlete a leendő képviselőválasztás ügyében. Woita József polgármester üdvözli a megjelent képvise­lőket s bemutatja a m. kir. belügyministeriumnak a választási törvény értelmében a központi választmány megválasztására fel­hívó leiratát, mely a választási törvénynek idevonatkozó szaka­szával együtt felolvastatott. Szelcstcy Lajos köszönetet mond a polgármesternek azon eljárásáért, hogy a képviselőket e nagy jelentőségű ügyben elő­leges tanácskozásra meghívta. Jelzi, miszerint a képviselő testü­letet a központi választmány megalakításánál, mely a választói jog megbirálására lesz hivatva, nagy felelősség terheli. Utal az előző években országszerte a győzelmes pártok soraiból alakított részint csupán jobboldali, részint csupán baloldali központi vá­lasztmányok részrehajló eljárására s azon sajnos eredményre, miszerint az igy alkotott többség által választott képviselők Ígé­retei be nem teljesültek; sőt a hon java felvirágzása iránt való

Next

/
Oldalképek
Tartalom