Pápai Lapok. 1. évfolyam, 1874

1874-08-09

SÖTÉT AZ ÉG ... . Jelige: ,,Kit szerellem, az egykori szerelőn^ Künn hervad már, letörve a temetőn. , , Burrjcr J, É^ötét az ég, hull a zápor; Sötétebb a szivem százszor. Hull a könyem zápor módra, Fekete gyász koporsódra, Éltem letűnt csillaga. Ha lehullott már az cső, Szét szakad a. sötét felhő: Hajh! de az én szegény szivem Nem szakad meg keserviben, Csak fáj, csak fáj szüntelen, Aldast rejt az eső csöppje, Átkot az én szemem könnye; Téged átkoz irigy halál: Mért nem vessz el engem is már, Ha tőle megraboltál!? Ború után derül az ég," — Föléled a virág, vidék; liajh, de könyeim hiába Hullnak a legszebb virágra: Rózsám hervadt arcára. Szivárvány ég a kék égen, . . Nem jelent az békét nékem: .faj nekem az élet nagyon, Nincs számomra több nyugalom! Csak te nálad angyalom. Gutmayer József. A boszu. {Történeti elbeszélés). Irta: Gy. F. (6. folytatás) Pár nap DIU Iva csatarendben állt a két iszonyú tábor Angóra terein. Itt .Bajazidnek vagy kétszázezer harcedzett vitéze, ott Timurnak még sokkal számosb serege táborozott. jNagyszerü látvány ! két eddig gyözhetlen tábor állt szemében egymással, a kor legnagyobb hadvezérei alatt. Két óriás •szállt a küzdtérre : nem tudtak megosztozni a világhatalmon, -fiiost eldöntik, ki birja azt osztatlanul? Bajazid a csata előtt még egyszer meglátogatta Pulcheríát, hogy annak tekintetén méginkább fellángoljon keblében a lelkesedés tüze. A hölgy most is vidám mosoly, játszi enyelgéssel fogadta, s megkérdezte tőle, mit hoz neki emlékül az ellenség táborából. Bajazid azt mondta, hogy győzelmet: és most meg ő kérdé, hogy mivel fogadja Pulcheria majd a diadallal visz-szatérőt ? Egy pillanatra megvillant a boszú lángja a hölgy szemeiben ; ajkain daemoni gúnymosoly lebbent el. Aztán 4)ájos szendeséggei monda, hogy — csókkal . . . Mennyire örült ez Ígéretnek a jó Bajazid! Ha belátott volna szivébe! Jha tudta volna, hogy mig vele vidáman enyelgett, addig Abdul egy levélkét kapott tőle, e kérdéssel: „Kinek számára kössek babérkoszorút ? ..." a vezér azt felelte a kérdésre, hogy annak, ki először viszi meg neki a győzelem hírét. Ezután Bajazid oda robogott serege élére. 0 maga középen íoglalt helyet; jobb felöl állottak az anatóliai hadak, fiának Szulejmannak vezetése alatt— balján legközelebb Abdul, vezértársaival, — odább István szerb vajda kemény vértes csapatokkal. Bajazid diadalérzettel tekintett át fényes harcsorain. Azon csatamén tombolt alatta, melyen Kisázsiát járta be hódoltotva; azon kard villogott kezében, mely előtt Zsigmond magyar király serege tönkreverve omlott porba Nikápolynál. Megkezdődött a rémes csata ; mint két háborgó tenger hullámzott egymás ellen a két rettenetes tábor. Először is a khovarcsmi íjászok rohantak Bajazid jobb szárnyára, vészes nyilfelhöt küldve maguk előtt. Szulejman herceg kiállta a rohamot, tíok jó vitéze a porba hullt, sok csatamén maradt uratlan, de a megmaradtak vitézségén megtört az ár. A támadók gonoszul megtizedelve verettek vissza, s Szulejman diadalittasan nyomult utánuk ; de majd az üldözöttek ismét megfordulnak, s ö háromszoros erővel látja magát küzdelemben, több felöl is megtámadtatva. Ezekkel is elfogadja a csatát, s a két ellenséges elem, mint óriási gomoly hánykódik ide s tova. Halmok emelkednek az elesettekből,, s alóluk vérpatak fakadoz s foly tovább. A középen maga Timur intézett támadást Bajazid ellen" Harcos csapatai, mint vészthordó fergeteg rohantak előre. A janicsárok tömege egy percre megingott, de meg rendbejött s mint törhetlen ércfal vetette vissza a csapást. István vajda ís harcban állt már ekkor. A hírhedt tatár nyilazók jöttek reá, vad süvöltés közt üdvözölve lándzsa s nyílzáporral. O közéjük vágott jó lovagjaival, s mig a nyil lepattogott ezek páncéljáról, kardjaik minden csapása sebet s halált osztott a tatárlovasok közt. István vajda eleinte jobbra, balra szórta a támadó csapatokat, de ismét ujak jöttek ; alig végzett az egyikkel, már ott volt a másik még nagyobb tömeg, jött a harmadik, ő küzdött tovább hösileg, inig végre lankadni kezdtek vitézei. Bajazid egy emelkedett helyről tekintette át a csatatért. Látta, hogy itt a döntő pillanat. Nyugodt hadaival előrerontani, s áttörni az ellenséges erő közepét; ez most a feladat, ennek kivitelétől függ a diadal. Támadást parancsol, s győzni szokott veteránjaival,, mint vihar, rohant előre, maga előtt űzve Timur lovasságát. Jelt adatott Abdulnak is, hogy seregévei törjön reá azellenség jobb szárnyára és segélje meg István vajdát. — Abdul érezte, hogy itt a végzetes perc, szivében küzdelem támadt egy pillanatra. Elhagyni urát, kivel annyi dicsőségben osztozott, nevére ütni a hűtlenség bélyegét, s mind ezt egy pár szép szemért. ... De visszatekintett, s a táborban egy fehér sátron akadtak meg szemei. — Utánam! kiálta, felemelve kardját, s előrerohant, ön az ellenség soraihoz ért, azok megnyíltak előtte s