Pápai Lapok. 1. évfolyam, 1874

1874-08-02

Hagyjuk el tehát mielőbb, vagy legalább módosítsuk rosz szokásainkat. . . Arishcles. Válasz a szegény Ugy és a jótékony nőegylet ciksorozatra. A „Pápai Lapok" 13. számában megpendített eszme, ugy látom, többeket foglalkoztat, akik a közügyekkel foglalkoznak. Valóban nagy ideje is, hogy a szegény ügyet rendezzék az illető' helyen. Majd talán a több oldalról jövő sürgetésnek lesz is kívánt sikere, — kivált, ha figyelemre méltatják a módokat is, melyeket tájékozásul, az említett számban találhatni ; és egyszersmind az általam jól ismert, s itt közlendő módot is megtekintik. Komárom városa ugyanis .már évek óta megszüntette a házaló koldulást, és „koldus pótlék" cím alatt mindenki fizeti a királyi adónak 10%-ál a házi pénztárba. Kbbó'l 113 koldus scgélyeztetik ez idő szerint, — és pedig -56 teljesen munkaképtelen kap naponként 10 krt, és így egy évre 37 írt. 50 krt, — 57 félig munkaképes pedig kap naponként 5 krt. egy évre 18 frt. 25 kitt Nagyon egyszerű módja volna ez eljárás Pápán is a szegényügy orvoslásának. Hanem itt ugy fogják fel a dolgot, hogy akkor azok, a kik sok adót fizetnek, lennének túlterhelve. Pedig épen a kiknek van miből sok adót fizetni, azok sokkal több javakkal bírván, könynyebben fizethetik meg azt a néhány rajok eső forintot, mint a kik csak kevés adótól fizetnének krajcárokat, igazságos is lenne a teherviselés, mig most csak a jó szivek áldozatkészségére vannak utalva a sok tehetetlen nyomorultak. Az alig félév óta fennálló nőegyietnek jelenleg van (>5, mond hatvanöt ollyan segélyzettje, akik a legnagyobb nyomorban vannak. A télen volt 150 is. Es az egylet ami segélyt nyújt, épen annyira tehető, mint a, fennirt komáromi adomány, — csakhogy az egylet ezt nem pénzül, hanem élelmi szerekben szolgáltatja. Öt hó alatt kiadott 8000 utalványt, mintegy 702 ft. értékben. Miről részletes kimutatást, a jegyzőkönyvben, bárki is megláthatja. A nó'egyleti bizottság tagjai minden kigondolható fonást fölkeresnek a hozzájok segélyért folyamodók bajainak enyhitcsérc. De valóban csodával határos, hogy ily sokfélekép igénybe véve, mégis utolsó értekezletükön azt határozták: hogy ha a város eltörli a házaló koldulást, ott is segédkezet rí y u j tana k, a b b a n, a m i a f i g y e 1 m c t é s fáradságot illeti. Hanem a város adóztassa meg a segélyezendők részére együánt minden adófizető polgárát. Ne csak néhány túlbuzgó viselje az egész terhet. Arról felesleges szót is tenni, m i 1 y ü d v ö s és ki v áíi a t o s, ,só't még h )zzá is tehetem, s ü r g ő s a koldus ü g y elintézése. r. I. Sziiiü£Y s hazafiság! Nem mondunk vele újságot, csak a rég igazolt valóságot CQIIStataijuk azzal, midőn jelezzük azon- roppant tényezőt, fiaelylyel az egyetemes fejlődés, a szépművészeti érzék emelése, úgy az erkölcsi nemesedés, valamint a nyelvmüvelödés tekintetében a szinügyben bír. Megtaláljuk üdvös és áldásos hatását mindazon államok művelődési történetében, melyekben az magasztos hivatásának megfelelő helyet foglalt el. Különösen hazánk, melyben az erkölcsi fejlődés menetét, az arra szükséges belbéke hiánya, s állami létünkért folytatott harcaink oly hosszú időn keresztül megakadályozták, vagy legalább nehezítek, s melyben hazai nyelvünk müvelését, részint általunk hagyományosan hosszú időkön keresztül fentartott nyelv használata, részint a ránk eröszako'n'kivánt idegen nyelv behozatala elleni törekvéseink a kivánt irányban s mérvben nem valósithaták : sokat, igen sokat köszönhet azon tényezőnek, mely az emiitett erkölcsi bajaink hatásos gyógyszerei között az első helyek egyikét foglalja el s ez szépen a fentebb említett szinügy. 8 ha ennek érdekeit emelni, nehézségeit elhárítani nemes törekvésünknek tekintjük, nem a szinügyet képviselő egyesek érdekeinek, hanem hazafiságunk oltárának hozzuk meg a — magunk irányában is tartozó — áldozatot. A fentebbiek után cikkünk valódi céljára térünk át. A művészet, de különösen a fentebbiek után a szinmüvészet méltán kell, hogy számíthasson pártfogásunkra. Ámde erre a művészet álcája alatt működő kontárkodás, a szinleg közcélú, valójában azonban önérdekeket hajhászó üzelem nem tarthat igényt; — s társadalmi gyengeségeink egyikére kívánunk rá mutatni akkor, midőn jelezzük azon különben is ismert tényt, hogy szinügyünk épen azon képviselői hivatkoznak gyakran hazafiatlanságunkra, s vádolnak erkölcsi tespedéssel, a kik azt legkevesebb joggal tehetik. Nem akarunk ezzel egyesekre, vagy társulatokra célozni, hanem registráljuk a tényeket általában. Sajnos, de való igazság, hogy hazánkban szinészetünk nagyon kevéssé haladta túl a harminc év előtti álláspontot, sőt sok tekintetben ahhoz képest hanyatlást tanúsított. Napjainkban társulat alakul társulat után, mi természetesen a közönség áldozat készségének megnehezítését, ez utóbbi pedig a társulatok elnyomoroclását s ebből kifolyólag hivatásuk tévesztését, kontársággá alacsonyodását vonja maga után. Vádolhatja-e itt valaki a közönséget részvétlenséggel, vádolhatja-e hazafiatlansággal ? bizonyára nem ! Szinügyünk emiitett korcskinövésének megakadályozása, s a már létező s a még alakítandó társulatok kellő s hivatásukhoz méltó szervezése a szinicongressusnak volna hivatása; de biz ennek működéséről alig hallunk valamit. Ha majdan színtársulataink mindegyike egészében, s annak tagjai egyenként átérteni s átérezui fogja hivatását s működése nagy horderejű voltának tudatában elérendi a kivánt erkölcsi magaslatot, szóval tudni fogja kötelességét: úgy a közönség is fogja tudni a magáét. Addig pedig a kontárkodástól — szépészeti érzékeink parancsolta — idegenkedést ne azonosítsuk a hazafiatlansággal, Nemo. A „Merkur" kor tagjaihoz. A „Pápai Lapok" 11. számában olvasható volt, hogy az alakítandó „kereskedelmi ifjúsági önképző kör" június hó 27-én tartott értekezletén egy 13 tagu bizottmányt választott, az alapszabályokban szükségesnek talált némi módosítások megtevésére és egyszersmind egy, a kitűzött cél elérése végett szükséges, illő helyiség keresésére.