Pápai Közlöny – XXX. évfolyam – 1920.
1920-08-22 / 34. szám
HÍREK. — Szent István napja. Városunk lakossága Szt. István napját a szokásos kegyelettel ünnepelte meg. A középületek, úgyszinte számos magánépület zászlódiszt öltött és egész napon át *n*epi hangulat uralkodott. Délelőtt 9 órakor a plébánia templomban ünnepi mise lett megtartva, amelyen az összes hatóságok testületileg voltak képviselve. — Városi közgyűlés. Lapunk mult számában már megemlékeztünk a mult sz®mbati városi közgyűlés délelőttjén történt dolgokról, most folytatásul a következőkben referálunk a közgyűlésről. A közgyűlés második felében napirendre kerilő ügyek közül vita egyedül a város ingatlanainak eladása körül volt, melynek végeztével az összes ingatlan eladásokat jóváhagyták, kivéve mégis a Török Bálint utcai bérházét, a Csatorna-utcai házét és a földmíves iskola melletti földterületét. Ezeket egyáltalában nem hagyják eladni, a Korona-vendéglő eladását pedig további intézkedésig függőben tartják. — A tárgyalás további során bizottságot küldtek ki a legtöbb állami adót fizetők jegyzékének összeállítására, elfogadták a tanács javaslatát 10 rendes városi tűzoltói állás szervezése tárgyában, a rendőrség államosításával kapcsolatban Horváth Kálmán és Szeleczky Ferenc át nem vett Írnokok összes illetményeit kiutalták, elfogadták a bérkocsi viteldíjak felemelése tárgyában beadott tanácsi javaslatot, (kérdés csak, hogy a bérkocsisok elfogadják, illetve megtartják-e), Tóth Ferenc v. számtisztet az ellenőri állásra behelyettesítették, illetve e tárgyban felsőbb helyre felterjesztést tettek, a húsvizsgálati díjakat újból szabályozták s még számos kisebb személyes természetű ügyet intéztek el. A közgyűlés második felében már igen csekély volt az érdeklődés, a hosszú tárgysor délelőtt 9-től nem sokkal harangizó utánra lepergett. — Hősök emlékezete. A volt m. kir. pápai 7. honvédhuszárezred tisztikara és legénysége f. hó 17-én, szerdán d. e. 11 órakor a be'városi ferencrendi atyák templomában a gorodeki csata évfordulóján az ütközetben elesett hősök emlékére gyászistentiszteletre gyülekezett össze. Az előkelő közönséggé! zsúfolásig megtöltött templom előtt lovas- és gyalogos rendőrök álltak diszőrséget. A gyászünnepélyen megjelent Berzeviczky altábornagy, vezérkari főnök kíséretében Czitő Károly altábornagy, Nádosy György rendőrfőkapitány, Beniczky Tamás rendőrfőparancsnok, továbbá gróf Lubienski János tábornok vezetése alatt, ki a gordeki lovasrohamot, mint ezredparancsnok vezényelte, az ezred tisztikarának Összes tagjaiA gyászmisét Zadravecz István tábori püspök celebrálta s utána az ezredhez gyönyörű beszédet tartott. Az emlékünnepélyt az országos kaszinóban tartott bajtárii ebéd fejezte be. — Uj árvizsgáló-bizottság. A fogyasztó közönség régóta nélkülözte az árvizsgáló-bizottság működését. Most az alispán felhívására intézkedés történt új árvizsgáló-bizottság alakítására. Az illetékes körök meghallgatása után a bizottság elnökéül Mészáros Károly nyug. polgármester, a termelek részéről tagokul Szabó István csizmadia, Pápay Imre bádogos, Koréin Ernő divatárukereskedő, Kohn Miksa Mihály füszerkereskedő, Keresztes Gyula földmivelő és Giczi Gábor földmivelő, a fogyasztók részéről Varga József postafőtiszt, László Mihály szövőgyári munkás, Gulden Rezső dohánygyári aligazgató, Harmos Zoltán bankigazgató, Vér Ferenc szövőgyári munkás és Mészáros Mariska dohánygyári murikásnő hozatott javaslatba. Az ügy sürgősségére való tekintettel a bizottság működését még a megerősítés megérkezte előtt bátran megkezdhetné. — Elhalasztott táncmulatság. A Polgári Kör a Szt. István napjára tervezett táncmulatságát a kedvezőtlen idő folytán f. hó 22-ére — mára — elhalasztotta. Ugyanekkor a Kör tekeversenyt is rendez. I. díj: egy hízott kacsa, II. díj: 3 üveg bor, III. díj: 2 üveg bor. Három dobás ára 2 korona. Kezdete délután 1 órakor, vége pont esti 8 órak®r. — Tanügy. A pápai izr. polgári fiúiskolában a legújabb miniszteri rendelet értelmében augusztus 25-én, szerdán a javító-, 26-án, csütörtökön a felvételi- és magánvizsgálatokat fogják megtartani. A tanulókat aug. 27., 29. és 30-án délelőtt 9—12 óra között irják be. A rendes tanítás szeptember 1-én kezdődik. Az állami polgári leányiskolában a folyó évi beiratások aug. hó 27., 28. és 30-án tartatnak és pedig a következő sorrendben: 27-én az i. oszt., 28-án a II. oszt., 30-án a III. és IV. osztály d. e. 9 órától az iskola tanári szobájában. 25-én javító-vizsgálat az I. osztályból d. e. 9 órától és d. u. 3 órától a II. osztályból, 26-án d. e. 9 órától a III. és IV. osztályból. 31-én istenitisztelet után a tanév megnyitása. Szeptember 1-én a tanítás megkezdése. Délután beirás a kézimunka-tanfolyamba 3 órától. Az esetleges felvételi vizsgálat aug. 26-án d. u. 3 órától. A folyó tanévtől a tandíj 140 K, beirási díj 20 K, egyéb díj 5 K. Tisztviselők, közalkalmazottak gyermekei és hadiárvák, ha árvaságukat igazolni tudják, megfelelő iskolai és szegénységi, illetve vagyontalansági bizonyítvány mellett tandíjmentességért folyamodhatnak. A tandíj két részletben is fizethető. A tandíjmentesek kötelesek a beiratáskor magukkal hozni felszerelt kérvényeiket. A beiratáshoz szükséges okmányok: iskolai, születési és oltási bizonyítvány. Magántanulók javító vizsgái 6-án d. u. 3 órától tartatnak meg. Az igazgatóság. — Ószi szini szezón. Betlen-Bruckner László nagykanizsai sziftigazgató augusztus 28-ikától 8 hétre kérte a városi színház átengedését. Beadványában elsőrendű drámai és operett-társulatot s a győri katonai zenekar közreműködését helyezi kilátásba. A szinügyi bizottság a hét folyamán tartott ülésében arra való tekintettel, hogy Bodonyi soproni igazgató csak a tavaszi szezónra reflektál, a kért engedélyt megadta, kikötve, hogy a színigazgató a társulati névsort minél előbb bemutatni tartozik, katonazenekart okvetlenül hoznia kell s a helyára'kat a bizottság hozzájárulása nélkül nem emelheti. — Építőmunkások táncmulatsága. A Pápai Kőmives, Cserepes és Ács C. Testület 1920 augusztus 22-én vasárnap, a Kaszinó kethelyiségében (kedvezőtlen idő esetén a Griff nagytermében) jótékonycélu, szigorúan zártkörű táncmulatságot rendez. Kezdete este 8 órakor, vége reggel 5 órakor. Belépti díj sztmélyenként 10 korona. — A III. o. kereseti adó kivetési lajstroma a veszprémi m. kir. pénzügyigazgató- ! ságtói érvényesítve leérkezett. A lajstrom Pápa •. város adóhivatalánál folyó hó 22-től 30-ig közszemlére kitépetett és az a hivatalos órák alatt betekinthető. Az esetleges fellebbezések a m. kir. pénzügyigazgatósághoz címezve e hivatalnál is beadhatók. — Szőüőbirtokosok figyelmébe. A polgármesteri' hivatal felhívja mindazokat a szöllőbirtokosokat és bortermelőket, kik a borfogyasztási adókedvezményre igcnyt tartanak, hogy folyó évben remélhető termésüket legkésőbb szeptember 15-ig a városi fogyasztási adókezelőségnél annál is inkább bejelenteni el ne mulasszák, mert, későbbi bejelentések figyelembe nem vehetők és bortermésük megadóztatásánál az italadó-árszabás lenne alkalmazandó. — A harsogó jókedv mellett a komoly művészetet is pompásan képviseli a PFC kabaréja, melyen Juhász Margit, Békefii Lajos, Saboli Nussy, Dán Norbert, Drach Elek, Seffer Béla lépnek fel. Konferál Neubauer Mihály. A zongoránál Kosztka Vilmos ül. A jegyek legnagyobb részt elővételben keltek el. Kevés jegy a színház pénztáránál is kapható lesz az előadás napján este 7 órakor. — Győri Hungária S. E. — PFC 7:1 (4:0) A Czellben agyonrugdalt és tartalékkal kiálló pápai csapat korántsem tudta igazi formáját kifejteni, — bár a nagyklasszisu győri csapat győzelme már a mérkőzés előtt holtbiztos volt. A nagyszámú és előkelő közönség élvezettel nézte végig a pompás játékot. A pápaiak goalját Halmos rúgta. Biró: Schvartz Arnold (Győr) volt. — Cipésziparosok figyelmébe. Az Iparosok Orsz. Központi Szövetkezetének bőripari szakosztálya átiratban felkérte ipartestületünket, hogy közölje vele, miszerint közszállításokban való részvétel esetén a pápai cipésziparosok hetenként mily mennyiségű cipő elkészítésére vállalkoznának. Ez ügyben az ipartestület elöljárósága a cipésziparosokat vasárnap délután 3 órára ez úton is meghívja az ipartestület helyiségében tartandó tanácskozásra, mert a választ a testület csak az érdekelt iparosok véleménye alapján adhatja meg. Minden cipésziparosnak érdeke, hogy az értekezleten megjelenjen. — Eljegyzés. Schönfeld Pirit eljegyezte Halász Aladár, a Magyar Motor és Gépgyár R. T. igazgatója Szombathelyről. (Minden külön értesítés helyett.) — Fizessük az adót! A városi adóhivatal ezennel felszólítja mindazokat az adózókat, akik a községi adófőkönyvben előirt és az 1909. évi XI. t.-c. 2§. §-a értelmében esedékes adótartozásukat e hó 15-ig be nem fizették, hogy azt járulékaival együtt a jelen hirdetmény közhírré tételétől számított nyolc napon belül, vagyis e hó 24-ig a városi adóhivatalnál annál is, inkább fizessék be, mert ellenkező esetben ellenük a zálogolási eljárás azonnal meg fog indíttatni. — Felvétel a csendőrséghez. A szombathelyi csendőrkerület rendszeresített legénységi létszámának tetemes felemelése folytán több legénységi hely kerül betöltésre. A csendőrséghez való felvétel feltételei a következők: 1. Magyar honosság. 2, Fedhetlen erkölcsi magaviselet, teljes politikai megbízhatóság, megfelelő szellemi képzettség és megfelelő külső megjelenés. 3. Betöltött 20. életév, meg nem haladott 40. életév. 4. Nőtlen, vagy gyermektelen özvegyi állapot. 5. Tökéletes hadi szolgálati képesség és legalább 163 cm. testmagasság. 6. A magyar nyelvben való megfelelő jártasság. 7. írni, olvasni és számolni tudás. — A csendőrség illetményei: A csendőrséghez belépők kezdő fizetése havidíj, csendőrségi pótdíj és étkezési pénzzel együtt évi 12.060 K. Természetbeni szállás és ruházat, vagy pedig állomás szerinti szabályszerű lakbér és 540 K ruhapénz. A fizetés három évenkint emelkedik és a 14.200 K-át éri el Ha az illető megnősül, neje és gyermekei után ez idő szerint egyenkint havi 350—370 K étkezési pénzben is részesül. A jelentkezők először három évre, azután mindig egy-egy évi szolgálatra tartoznak magukat kötelezni. E kötelezettség után minden csendőr önként kiléphet. Felvételre jelentkezni lehet minden csendőrőrsparancsnokságnál, ahol az érdeklődők kellő útbaigazításban részesülnek. — Országos vásár. Városunkban kedden és szerdán országos vásár lett megtartva. A keddi állatvásárt a kedvezőtlen idő ugyan befolyásolta és a felhajtást nagyban akadályozta. Felhajtatott 15S0 drb. szarvasmarha, eladatott 780 drb., ló és csikó felhajtatott 760 drb., eladatott 218 drb. Ugy a szarvasmarhák, valamint lovak horribilis árak mellett keltek el. A szerdai vásáron sertés felhajtatott 1460 drb., eladatott 520 darab. A kirakodó vásár élénk forgalmú volt.