Pápai Közlöny – XXX. évfolyam – 1920.
1920-12-19 / 51. szám
— Ügyvédi-bírói vizsga. Dr. Révész Márton, a harctéren történt sebesülései következtében rokkant tartalékos hadnagy, a múlt héten sikerrel állotta ki Budapesten az egyesített ügyvédi-bírói vizsgát. Az új ügyvéd fia Révész Simonnak, ki évtizedek óta Sült József kir. tanácsos közjegyzői irodájának alkalmazottja. — Itthon eltemetve. Koréin Izidor, a helybeli Krausz és Koréin nagykereskedő cég beltagja, néhány hónap előtt Kaltenleutgeben egyik szanatóriumában üdülés közben elhunyt és a közeli Mödling városban temették el ideiglenesen. A holttestet nagy nehézségek után Pápára hazaszállították és múlt vasárnap a helybeli izr. temetőben nagy részvét mellett helyezték örök nyugalomra. — A Move hangversenye elmarad. A Move pápai főosztályának folyó hó 18-ára tervezett nagy művészestélye közbejött akadályok miatt — bizonytalan időre — elmarad. — Ma délután négy óráig nyitva lesznek az üzletek. A kereskedelmi miniszter megengedte, hogy december 19-én — ma — az ipari és kereskedelmi árusítás és hazaszállítás a köznapokra érvényes üzletnyitási időponttól délután négy óráig végezhető legyen. A kivételesen esetleg hosszabb időre megengedett árusítási időt ez a rendelet nem érinti. — Oróf Esterházy Jenő adománya. A nemeslelkü gróf a helybeli kath. Munkás Egyesületnek 10.000 koronát adományozott, mely összeg a karácsonyi ünnepekre lesz szétosztva. — Eljegyzés. Schwarcz Lajos Ajkáról, eljegyezte Schwarcz Jolánt Ugodról. — A húsárak újbóli megállapítása. Az árvizsgáló bizottság újabban a húsárakat a következőkép állapította meg: Marhahús 80 K, borjúhús 90 K, sertéshús 120 K, zsirszalonna 176 K, zsit 194 K. — A hadigondozó karácsonya. A helybeli hadigondozó hivatalnak a rendelkezésére álló szerény eszközökhöz képest lelkiismeretes gondja van a hadirokkantak, hadiözvegyek és árvák karácsonyfájára. Hegy ezen felgyúljon a megemlékezés fénye, a héten Martonfalvay Elek kir. tanácsos elnöklésével értekezlet volt, mikor is elhatározták, hogy felkért hölgyek és urak karácsony előtt felkeresik a hadigondozottakat s személyesen viszik el a szeretetadományt. Ez egyelőre pénz lesz, de hihető, hogy minél előbb ruhanemű is érkezni fog a rászorultak felsegélyezésére. — A borbélyüzletek karácsony másnapján délig nyitva lesznek. — A tanulók menetdíj kedvezménye. A kereskedelemügyi miniszter a tanulók havi bérletjegyeinek érvényességi határát nyolcvan kilométerről százhúsz kilométerre terjesztette ki. A bérletjegy ára a II. osztályon 81—100 kilométeren 50, 101—120 kilométeren 60, a III. osztályon 35, illetve 42 korona. Az olyan tanulók szülei és fenntartói, akik nem laknak az intézet székhelyén, az illető községből az intézetig a személyvonatok II. vagy III. osztályán, havonta kétszer, a jelenlegi díjszabás szerint és a megfelelő alacsonyabb kocsiosztályu féljeggyel utazhatnak. A tanalók igazolványát a tanintézetek igazolása és az illetőségi hely községi elöljárósága által kiállított vagyontalansági bizonyítvány alapján adják ki. Hogy a tanulók a kedvezményt már a karácsonyi szünet alatt is igénybe vehessék, a Máv. igazgatósága most nem kivánja a vagyontalanság igazolását. A karácsonyi ünnepekre szóló igazolvány nem arcképes. Elnyeréséhez elégséges, ha a tanulók olyan kérvényt nyújtanak be a Máv. igazgatóságához, melynek záradékában az illető tanintézet vezerősége igazolja az iskola kötelékébe való tartozást. — Találtatott Szigeti János névre kiállított szül. anyakönyvi kivonat és egyéb irat, továbbá egy Bocskay-sapka és evőeszköz. Tulajdonosaik jelentkezzenek a rendőrségen. — Köszönetnyilvánítás. Jankovics Bésánné ő méltósága 150 kg. burgonyát ajándékozott a róm. kat. ápolda részére. Hálás köszönetét nyilvánítja Botka Jenő gondnok. — Drágább lesz a gyufa. Akármerre nézünk, bármilyen szükségleti cikket vásárolunk. mindenhol az árak rohamos emelkedését tapasztaljuk. A gyufagyárosok sem akarnak elmaradni a többi üzlettársaiktól és hivatkozva a gyüfaelőállítás nehézségeire, ők is a gyufa árának felemelését kérték az Árvizsgáló Bizottságtól. 'A belföldi svéd gyufa darabonkénti ára a fogyasztó részére 1 korona 30 fillér ezentúl. A gyufa árának emelését a külföldről behozott nyersanyag drágaságával indokolják. Csonka Magyarországon jelenleg nyolc gyufagyár dolgozik, amelynek készletei Budapestre kerülnek és onnét osztják széjjel. — „Magyarság." E cimmel a jövő héten, dec. 14-én új lapot indít Milotay István, az ismert nevü publicista. A lap programmja benne van címében. Célja érdekében közös táborba akarja gyűjteni a magyar értelmiség szinétjavát, ami erő és érték idebenn és odakünn az integrális Magyarország helyreállításához még feltalálható és összeszedhető. A lap előfizetési ára egy hóra 25 K, negyedévre 70 K. Aki az előfizetési dijat már most beküldi, a lapot jan. l-ig díjtalanul kapja. Kiadóhivatal Budapest, VII., Miksa-utca 7. — A keztyii. Hideg van, a hőmérő szeszélyesen ingadozik, hol feljebb, hol lejebb száll, de még „enyhe" időben is a fagypont körül cirkulál. Az emberek zsebbe feszített kezekkel járnak, hogy valahogy megvédjék eme fontos testrészeiket az elfagyástól. Nagy becsülete vagyon most a keztyünek, nemcsak azért, mert meleget tart, hanem azért is, mert ára oly magas, hogy a régi jó időkben mostani árán egy pár címeres ökröt adtak volna. Képzelhető tehát Karsai Dezső polgártársunk meglepetése, akinek a napokban egyik kávéházban kilopták a télikabátja zsebéből egy pár finom keztyüjét. A rendőrségen tett feljelentést, de a tolvaj valószínűleg igyekezni fog inkognitóját megőrizni, hogy a drága holmi zavartalanul birtokában maradhasson. — Figyelmeztetés. A kommün idejében összeharácsolt különféle kisebb háztartási eszközök és fegyverek vannak a pápai rendőrkapitányságnál őrizetben leltárba véve. Igazolt tulajdonosok az egyes pontosan ieirt, esetleg jellel ellátott tárgyaikat legkésőbb 1920. évi december hó 22-ig délelőtt 9-12 óra közötti időben átvételi elismervény ellenében átvehetik. Jelentkezés a kastély földszint 9. sz. szobában, Nagy Jenő segédtisztnél. — A Hadirokkantak, Özvegyek és Árvák Nemzeti Szövetsége pápai fiókjának vezetősége tisztelettel kéri a nemesszivü adakozókat, köröket, egyesületeket, stb. szíveskedjenek a világháború különböző harcterein nyomorékká, özveggyé s árvákká vált véreink keserű könnyeit a szent karácsony ünnepén pár korona adományaikkal részben letörülni. Vegyen részt mindenki tehetségéhez mérten ezen nemes adakozásban, hogy nyomorult véreink a karácsonyi ünnepekben némi megelégedést nyerjenek. A szives adományokat kérjük a fenti cimre vagy e lap kiadóhivatala útján hozzánk eljuttatni, melyért előre is köszönetet mondunk, később pedig hirlapilag nyugtázunk. A vezetőség. — A marhavész az ország határán. A keleti marhavész megakadályozására, amely már Szebenvármegyében pusztít, a földmivelésügyi miniszter a demarkációs vonalon túlról állatok, állati nyerstermények és \ észtterjesztő tárgyak behozatala tárgyában f. hó 15-én rendeletet adott ki. Szarvasmarhát, juhot, kecskét és sertést a megszállott területről áthozni tilos. Ló, szamár és összvér állatorvosi ellenőrzés mellett áthozható. A határforgalom ellenőrzése céljából a rendelet védelmi zónát állapít meg és a vámkirendeltségek mellé az ellenőrzés gyakorlására állatorvosokat rendel ki. Gyapjút, lószőrt, sörtét, faggyút, bőrt és bőrhulladékot és tollnemüt csakis a földmivelésügyi minisztérium külön engedélyével szabad behozni. Külön földmivelésügyi miniszteri engedély kell a megszállt területekről Magyarországon keresztül tőrténő állat szállításhoz is. — Hivatalos hirdetmények. Pápa r. t. város adóhivatala a pénzügyminiszter 79200— 1920. számú rendelete alapján felhívja az adózó közönséget, hogy a földbirtokok vagy bármiféle jogok haszonbérlete iránt 1920. évi okt. hó 1. előtt kötött minden olyan szerződést, amely 1920 okt. 1-én még hatályban volt, akár készült a szerződésről okirat, akár nem, még akkor is, ha a szerződés illetékkiszabás végett már be volna mutatva, a szerződő felek legkésőbb 1920 december 31-ig törvényes következmények terhe mellett Pápa r. t. város adóügyosztályánál bejelenteni tartoznak. Kivétetnek ezen kejelentés alól azok, akiknek irásba nem foglalt haszonbérleti szerződések évi egyezer koronánál, illetve részes haszonbérleteknél a bérelt terület 5 (azaz öt) kat. holdnál nem nagyobb. Pápán, 1920 dec. 15. Városi adóhivatal. Pápa r. t. város adóhivatala értesíti az adózó közönséget, hogy a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok 1920. évi adókivetési lajstroma a veszprémi m. kir. pénzügyigazgatóságtól érvényesítve leérkezett. Ezen lajstrom f. hó 13—21-ig Pápa r. t. város adóhivatalánál közszemlére kitétetik s ez a hivatalos órák alatt mindenki által betekinthető. Az esetleges felebbezések a veszprémi m. kir. pénzügyigazgatósághoz címezve e hivatalnál is beadhatók. Pápán, 1920. dec. 9. Városi adóhivatal. Pápa r. t. város adóhivatala értesíti az adózó közönséget, hogy Pápa r. t. város 1919. évi nyilvános számadásra kötelezett egyletek és vállalatok adójának kivetési lajstroma a veszprémi pénzügyigazgatóságtól érvényesítve leérkezett. Ezen lajstrom Pápa r. t. város adóhivatalánál e hó 15-től 23-ig közszemlére kitétetik és az e hivatalnál mindenki által betekinthető. Az esetleges fellebbezések a pénzügyigazgatósághoz címezve e hivatalnál is beadhatók. Pápán, 1920 dec. 15. Városi adóhivatal. — Kutatás kincstári holmik után. Az utóbbi időben több egyén lakásán házkutatást tartottak kincstári ruhák és felszerelések jogtalan visszatartása miatt s több kincstári eredetű ruhát találtak és koboztak el. Az elrejtők ellen az eljárást megindították. — Az adógabona begyűjtése. A vármegyék távirati rendelkezést kaptak oly irányban, hogy az adógabonát és prémiumos gabonát haladéktalanul szállíttassék be. A leszállítás időpontjának kezdetét az Áruforgalmi R.-t.gal egyidejűleg az alispán határozta meg s aki 8 nap alatt nem szolgáltatja be a kivetett adómennyiséget, az ellen személyi leszámoltatást fognak elrendelni. — Mi fizethető hadikölcsönnel ? Hadikölcsönnel fizethető a hadinyereségadó, de csupán a következő fajta kötvényekkel: 1. az V. és Vl-ik hadikölcsönnél kibocsájtott 6 százalékos; 2. a VlI-ik hadikdicsönnél kibocsájtott 5 és fél százalékos; 3. a VIH-ik hadikölcsönnél kibocsátott 5 és fél százalékos magyar állami járadékkölcsön-kötvényekkel. Megjegyzendő azonban, hogy a kedvezményben csak azon adófizetők részesülhetnek, akik a felsorolt hadikölcsönjegyzések valamelyikében részt vettek és ezt igazolni tudják. Ugyancsak igazolandó az is, hogy az általuk jegyzett kötvények kiszolgáltatásuk napjától az adófizetés napjáig tulajdonukban voltak. A magyar állami járadékkölcsön-kötvényeket a hozzájuk tartozó s a befizetés napjáig le nem járt összes szelvényekkel és szelvényutalvánnyal ellátott szelvény-ivvel együtt ép és sértetlen állapotban kell benyújtani a hadinyereségadó fizetésénél. A befizetés napjáig lejárt szelvények tulajdonosuk által lefejthetők. Hangsúlyozandó még, hogy az esedékes, de be nem váltott kötvény-szelvények fizetésre fel nem használhatók. A jegyzés igazolása céljából be kell szolgáltatni azokat az iratokat, melyek azon aláírási hely részéről, melynél a jegyzés történt, a jegyzés alkalmával a fél részére kiadattak. Ha ily igazoló iratot a fél a fizetés alkalmával nem tudna benyújtani, ez esetben az aláírási hely cégjegyzésével ellátott oly tartalmú nyilatkozatot kell beszolgáltatnia, amely nyilatkozatban az aláírási hely közli, hogy az illető fél mily névérték erejéig vett részt az illető kölcsön jegyzésében. A fent felsorolt hadikölcsön-kötvényeken kívül egyéb hadikölcsön-kötvények, valamint pénztárjegyek hadi nyereségadóra fizetésül nem fogadhatókel.