Pápai Közlöny – XXX. évfolyam – 1920.

1920-07-18 / 29. szám

Közérdeidi fii^g-etlen hetilap, ej Megjelenik minden vasárnap. , » Előfizetési árak.: Kgész évre 50 K, félévfe 25 K, negyedévre 12'50 K. Egye-s szám ára í korona. Laptulajdonos es kiadó: POLLATSEK FRIGYES. Hirdetések és Nyilt-terek felvétetnek a kiadóhivatalban és Kossuth Lajos u. 21. szám alatt. Ki fizessen? A háborúból származó állami terhek végleges rendezésénél természetesen csak a vagyonos társadalmi osztályok jöhetnek tekintetbe. A legnagyobb igazságtalanság és szociális tévedés lenne, ha a hadikiadások egy részének terhét osztályönzésből, vagy politikai szüklátókörüségből, a kfevagyonu, vagy teljesen vagyontalan néprétegekre akarnák hárítani. Ezzel jelentékenyebb eredményt elérni nem le-, hetne, ellenben ezen osztályok elkesereredése csak fokozódna s a felforgató, anarchisztikus irányzatok csak újabb tápot nyernének- Ezen elvből kifolyólag a háborús terhek végleges rendezésénél teljesen figyelmen kivül kell hagyni a vagyontalan és a kisvagyonu embereket s ezek között természetesen az egész hivatalnokosztályt. A háborús terhek túlnyomó részét a termelő és a tőkés osztályoknak kell viselni. A földmivelés/ az ipar és a kereskedelem vannak hivatva arra, hogy a hadikiadások terhének legnagyobb részét vállaikra vegyék és a terhek helyes és igazságos elosztása mellett ezen foglalkozási ágak és osztályok kétségtelenül abban a helyzetben lesznek, hogy ezen telheket viselni tudják, annál inkább, mert hiszen a háborúból származott anyagi haszon túlnyomó része szintén ezen osztályokat gazdagította. A kérdésnek nehéz oldala azonban éppen annak a megállapítása, hogy ezen három főfoglalkozási ág között milyen arányban legyenek a terhek megosztva, nehogy igazságtalan túlterhelés következtében valamelyik közülök Összeroskadjon. Az igazságos és a tényleges erőviszonyoknak megfelő teherviselési képesség megállapításánál az egyes foglalkozási ágak jelenlegi gazdasági helyzetének, valamint a háború folyamán beállott tényleges érték- és vagyonnövekedésnek kell az irányadó tényezőknek lenni. A laikus szemlélő számára első tekintetre a kereskedelem tűnik fel olyannak, mint amely a háborús konjunktúrából a legtöbb hasznot húzta és így elsősorban van hivatva arra, hogy a hadikiadások terhének egy jelentékeny részét viselje. Tény, hogy a kereskedők egy kis része — még százalékokban is alig kifejezhető töredék — a háborús üzleteken óriási összegeket nyert, s ezeknek a mai vagyona, a pénz háború előtti és mostani értékviszonyának figyelembevétele mellett is, sokkal nagyobb, ,mint békebeli vagyona volt. Ezek azonban jórészt olyan emberek, kiknél^ a háború előtt semmi reális vagyonuk nem volt és így minden kockázat nélkül bocsájtkozhattak a legrríe|észebb üzletekbe és spekulációkba, melyek -- siker esetén — természetesen óriási jövedelmeket jelentenek.,A háborúnak ezeket a szerencselovagjait, akik azonban a magyar kereskedőosztálynak csak egy kis töredékét képezik, természetesen, az igazságosság és a méltányosság nevében is, a lehető legnagyobb adókkal kell sújtani, hogy ilyen módon> legalább részben, visszatérüljenek azok a milliók, amelyekhez ezek az emberek kizárólag a háborús konjunktúra segítségével jutottak. A magyar kereskedők nagy része azonban — és éppen a' szolid és tisztességes elem a — háború folyamán csak egy nagyon is kétes értékű, látszólagos gazdaságra tett szert azáltal, hogy a háború folyamán áruraktárát az áremelkedés révén a békebeli áraknál drágábban árusította ki. A legtöbb kereskedő A magyar ipar jelenlegi állapota sok tekintetbén hasonlít a kereskedeleméhez, amennyiben az áru- és anyagkészletek nagymértékű leapadása a mai magyar ipari helyzetnek is egyik legjellemzőbb tünete. A háború ^rendkívüli anyag- és áru fogyasztása felhasználta az ipari termelés alapját képező készletek és nyerstermények legnagyobb részét és most a magyar ipar léte vagy nemléte nagymértékben a velünk szemben ellenséges érzelmű külföld tetszésétől függ. Ilyen körülmények között a magyar ipar, mely közgazdasági életünknek eddig is csak egyik gyenge és vérszegény hajtása volt, alig képezheti a közel jövőben azt a szilárd alapot, melyre a háború következtében monstruózussá dagadt álíamfinanciák súlyos épületének oszlopait nyugodt lélekkel helyezni lehetne. A közgazdaság ágai közül, már a dolgok mélyén fekvő oknál fogva is, a mezőgazdaság szenvedett a háború folytán aránylag a legkevesebbet, s kisebbnagyobb zavaroktól eltekintve, a magyar mezőgazdaság termelőképességét szinte teljes mértékben meg tudta őrizni. A mezőgazdasági üzem alapját képező föld belső termő erejét semmiféle háborús katasztrófa megrendíteni nem 'tudja s éppen a háború pusztításai következtében előállott élelmiszer- és nyersanyaghiány biztosítja hosszú évekre a mezőgazdasági üzem fokozott produktivitását és jövedelmezőségét. A magyar föld és a magyar mezőgazdaság képezi tehát a magyar nemzeti vagyonnak nemcsak túlnyomó nagy, hanem legreálisabb és legbiztosabb részét is, ami, mivel kézzelfogható és el nem rejthető vagyon, állampénzügyi tekintetben is a legértékesebb. A magyar mezőgazdaság az a hatalmas erőforrás, melyből az ország újjáépítését végző munkának táplálkoznia kell, < és a magyar mezőgazdaság, mely előtt a fejlődésnek és a gyarapodásnak szinte beláthatatlan utja áll nyitva, van hivatva arra, hogy a jövő szebb és boldogabb Magyarországnak szilárd és biztos alapját képezze. — Ilyen körülmények között azonban a mezőgazdaságra hárul az a feladat is, hogy a háborúból származó államadósságok legnagyobb hányadát a maga széles és erős vállaira vegye, minthogy ezen feladatra a többi foglalkozási ágak és társadalmi osztályok képtelenek. Igaz, hogy ennek belátásához nagy hazafiság, önzetlenség és államférfiúi mélyenlátás kell, mely tulajdonságok érvényesülését nagy mértékben nehezíti a jelenlegi politikai helyzet, mely a hatalmi túlsúlyt az agrár-érdekek képviselőinek kezébe juttatta. Azonban éppen e ponton kell a birtokos osztálynak s elsősorban a kisgazda-társadalomnak bebizonyítani, hogy az osztályönzés alacsony nézőpontjáról fel tud emelkedni a hazafias belátás és a politikai bölcsesség tisztult magaslataira, s ezt az életbevágó fontosságú, s az ország egész jövőjére döntő kihatású kérdést úgy tudja és akarja megoldani, ahogy azt a magyar nemzet Összességének igazi érdekei kívánják! Most, ennél a kérdésnél fog eldőlni, hogy a földmivelő és a földből élő magyar társadatmi osztályok érettek és alkalmasak-e arra, hogy az ország sorsának döntő és vezető tényezői legyenek. Ha ezt most téhyekkel bizonyítani nem tudják, ez nerficsak keserű kiábrán-