Pápai Közlöny – XXX. évfolyam – 1920.
1920-07-11 / 28. szám
KARCOLAT a mult hétről. Megjött a kánikula! Néhány év óta nemcsak társadalmi téren, de időjárás tekintetében i$ tótágas állapot uralta a helyzetet. A szokásos kánikula időszak is elmaradt és ezzel kapcsolatosan mindazon jelenségek, melyeket a szokásos kánikula előidézett. Bizonyos örömet kelt bennünk tehát azon tény, hogy bizonyos tekintetben újra a normális keretek lépnek előtérbe, amennyiben újból megérkezett „az első fecske" a kánikula jegyében, melyet biztatólag fogadhatunk arra nézve, hogy lassanként a régi kerékvágásba kerülünk. * A kánikula első fecskéjének tudjuk be a fővárosból kiinduló fővárosi művészek turné körutjukat, melyeket évek óta nélkülöztünk és jelenleg napirenden vannak. A régi jó idők kellemességét varázsolják vissza emlékezetünkbe, mellyel a kánikulai unalmas időszakot nemcsak tűrhetővé, hanem kellemessé tették, szükségtelen talán bővebb kommentárral ellátni az esetet. A fővárosi művészek nyári pihenőjüket a vidéki körutakkal gyümölcsöztetik és ezekben a körutakban a 4mi városunk mint elismert „hálás publikum" volt az impresszáriók elő-: jegyzési kö/iyvében feltüntetve és ennek a jóhirnévnek most, hogy újból felelevenítették a művészi turnékat, fényes tanújelét adtuk. Elsőrangú fővárosi művészi erőkből összeállított társaság érkezett a múlt hét folyamán városunkba és két estére terjedő művészi programmot állítottak össze közönségünk szórakoztatására. Mindkét estén, dacára, hogy még a rendes drága színházi helyárak fel lettek emelve, közönségünk teljesen megtöltötte a szinházat. A fővárosi művészgárda nem tagadta meg magát, de közönségünk sem maradt adósa régi jó hírnevének. Túlzottság nélkül konstatálhatom, hogy a régi jó időket is hozzáértve, alig emlékszünk vissza ily élvezetes és művészi nívón álló két estére, mint amelyet a múlt heti fővárosi gárda produkált, de még ily hosszantartó és frenetikus tapsok is rég hangzottak el színházunkban, mint ez alkalommal. Szükségtelen talán felemlítenem, hogy úgy a fővárosi művészgárda, valamint a kedves, hálás közönségünk kölcsönösen megvoltak elégedve az eredménnyel és ennek a frenetikus sikernek hatása alatt a művészgárda azzal búcsúzott el* a benfentes ismerősöktől, hogy mielőtt vidéki turnéjukat befejeznék, újból visszatérnek, hogy hálás és kedves közönségünket ismét viszont szolgálhassák. De nemcsak ezt az ígéretet tették, de még azzal is tetőzték, hogy kőrútjukban hálás közönségünknek reklámot is fognak csinálni, mely reklámnak már néhány nap után is meg van az eredménye azzal, hogy a fővárosban most szervezett több turnétársaság már bejelentette és kérelmezte színházunkat művészi előadások megtartására. A jó hír hamar terjed! ' Frici. • Az hirlik . . . Az hirlik, hogy Pápa városa a közkórház létesítését vicinális sebességgel kezeli. Az hirlik, hogy Pápa városa a város tulajdonát képező ingatlanok árverésénél jó startot kapott. Az hirlik, hogy a polgármester közélelmezésünk javításán mesterkedik. Az hirlik, hogy a rendőrkapitány sok Júdás csókban részesült. Az hirlik, hogy a rendőrök teljesen új formába lettek öntve. Az hírlik, hogy a nyomozó osztály alkalnmottjai a nyo<#úzoU szálakat egymás közt átutalják. Az hirlik, hogy az érettségit tett ifjak a táncmulatságukon mindnyájan praematurusok lettek. Az hirlik, hogy a prepák a tízéves találkozó banketten kipreparálták magukat. Az hirlik, hogy a két szinházi művésfr estélyen a közönség drágasági pótlékot fizetett. Az hirlik, hogy a két szinházi müvészestélytn a közönség egy egész szinházi évadra kitapsolta magát. Az hirlik, hogy a két szinházi müvészestélyen a művészek és művésznők sok évadot képviseltek. Az hirlik, hogy Pápán sok szélsőségeket lehet bevásárolni. Az hirlik, hogy Pápán sok jóban nem igen lehet válogatni. Az hirlik, hogy Pápán az estéli korzón válogatott műsort lehet tapasztalni. Az hirlik, hogy az elmúlt héten több pápar nő „dán" szeretetadományt várt. Az hirlik, hogy a fővárosi művészek estélyéri több fiatalembernek a fejére énekeltek. Az hirlik, hogy Pápán egyes helyeken sok az egyveleg. Az hirlik, hogy Pápán a Griff-szálloda utcai sarkának kellemes akusztikája van. Az hirlik, hogy Pápán egy fiatal ember azért jár sürün a moziba, hogy a sötétben kiábránduljon. Az hirlik, hogy Pápán a kiábrándult szerelmesek részére üdülő tanfolyamot fognak nyitni. Az hírlik, hogy a darutollas legények nyári szabadságra lettek eresztve. Az hirlik, hogy a libatollas legények közül néhányan nősülési vágyban szenvednek. Az hirlik, hogy a Jaj nadrágom egylet tagjai jelenleg füstölt kúrát használnak. Az hirlik, hogy a Traj-daj asztaltársaság tagjai meggyőződésből isznak. Az hirlik, hogy az Erzsébetliget lövészárkaiban minden fedezék be van lőve. Az hirliTí, hogy az Erzsébetvárosban a vőlegényeket hizlalják*. Az hirlik, hogy a kiskamondi költő a mezőlaki korcsmában költi el a verseit. Az hirlik, hogy a Pápai Közlöny szerkesztője éjjeli menetrendjét újra beállította. ~ HÍREK — 1 A pannonhalmi főapát Pápán. Dr. Bárdos Rémig pannonhalmi főapát f. hó 6-án a helybeli bencés székház meglátogatása céljából egy napot Pápán töltött. Ámbár látogatásának nem volt hivatalos jellege, a város vezetősége alkalmat vett arra, hogy a nagyérdemű tanító-rend új feje iránt tiszteletét nyilvánítsa. Dr. Tenzlinger József polgármester vezetésével Csoknyay Károly főjegyző és dr. Csoknyay János főügyész tanácstagokból álló deputáció megjelent a főapát előtt és tolmácsolta a város üdvözletét. A főapát biztosította a küldöttséget a város iránt érzett legteljesebb jóindulatáról. — A tanfelügyelő Pápán. Gáspár Ármin, vármegyénk tanfelügyelője, a helybeli polgári leányiskolában folyó magánvizsgálatok ellenőrzése céljából a múlt héten városunkban időzött. — A postai nyomtatványok drágulása. A postai szállítás költségének többszöri emelését követte most a postai nyomtatványok árának emelése is. Ezek t. i. a legutóbbi időkig békebeli áron voltak kaphatók. Az új árak a következők: postautalvány 20 f, közö íséges szállítólevél 30 f, utánvételes szállítólevél 40 f, postai megbízási lap postadíjjal 1 K 20 f, postai megbiiás 20 f, árubevallás 20 fillér, — Részvénytőke-felemelés. A Pápa városi és vidéki Takarékpénztár vasárnap tartott rendkívüli közgyűlésén egyhangúlag elhatározta, hogy az intézet alaptőkéjét 1,100.000 koronáról 2,500.000 koronára emeli fel oly formán, hogy kibocsát 2800 drb. 500 korona névértékű új részvényt, melyből 700 koronás elővételi áron 2200 darabot a régi részvényesek nek ajánl fel, 600 drbot pedig 900 koronás árfolyam mellett a közönség jegyzése alá bocsát. A közgyűlésen Mészáros Károly nyug. polgármester elnökölt, aki a részvénytőke-emelés szükségességét mindeneket meggyőző, közgazdasági életünk jelenségeiből helyes következtetéseket levonó, érvekben gazdag beszéddel indokolta meg. A részvénytőke-emelés magával vonta az alapszabályok vonatkozó pontjainak módosítását is, mit dr. Kende Ádám szövegezésében szintén egyhangúlag elfogadtak. — A részvényjegyzés iránt már is nagy érdeklődés nyilvánult meg, s bizonyos, hogy a kibocsátott részvényeket hamarosan jegyezni fogják. Súlyos Krausz Dóri. gyász érte a helybeli tekintélyes Krausz és Koréin nagykereskedő céget. A cég rokonszenves és ambiciózus beltagja, Krausz Dóri múlt hó 27-én Kaltenleitgeben fürdőhelyen, ahova súlyos bajára gyógyulást ment keresni, néhány napi ottlét után hirtelen meghalt. Az elhunyt fiatal kereskedő 28 éves volt, de fiatal kora dacára a kereskedelmi téren szakértőnek volt elismerve és ebbeli tehetségeit hírlapi cikkekben is érvényesítette. Az elhunytat ideiglenesen ott temették el, de amint a vasúti forgalom megnyílik, hazaszállítják s itthon helyezik el örök nyugalomra. Halálát nemcsak ifjú felesége, szül. Koréin Flóra, kivel két évi^ élt boldog házasságot s kiterjedt .rokonság gyászolja, de mindazok .részvéttel fogadták halálát, kik őt rokonszenves modoránál fogva tisztelték és becsülték. — Városi ingatlanok utóárverése. A városi ingatlanok árverezéséből kifolyólag a kitűzött határidőre két ingatlanra utóajánlat érkezett be. A Koron a-vendégi őre Nagy Ignác ostfiasszonyfai vendéglős 401 ezer koronával és a korona-utcai házhelyre Kunt Testvérek pápai lakosok 16.610 koronával tettek utóajánlatot. A városi tanács a két ingatlanra az utóárverés idejét julius hó 17-én délelőtt 9 órára tűzte ki a városháza nagytermébe. — Eljegyzés. Friedmann Ede, a budapesti Bettelheim Miksa és Társa cég tisztviselője, eljegyezte Rosenberger Szeréna úrhölgyet Pápán. — Az élelmiszerek drágulása. Az áremelkedésnek és a lánckereskedelemnek tanulmányozására kiküldött bizottság a napokban terjesztette be jelentését a közélelmezési miniszterhez. A jelentés szerint a háború folyamán a legfontosabb élelmiszereket kizárólag a hatóság rekvirálta, hozta forgalomba és az árát is maga szabta meg. Összehesonlítva néhány fontos élelmiszer árát, 1919 április 20-tól 1920 április 20-ig, tehát egy éven belül az emelkedés á következő: Búzadara kg.-ként 320 fillérről 1490 fillérre, lencse kg.-ként 240 f-ről 5600-ra, borsó 180 f-ről 5600-ra, dió 610 f-ről 8500-ra, paprika 2400 f-ről 8400-re, mák 600 f-ről 5600-ra, cukor 250 f-ről 4800-ra. Ezen adatok bizonyítják azt, hogy egyrészt a háború évről-évre csökkentőleg hatott a termelésre, másrészt a beszerzés, a szállítás, a beraktározás és a szétosztás költségei, dacára a hatósági tömeges kezelésnek, nemhogy Gsökkentek volna, hanem emelkedtek; végül maga a hatóság is kénytelen volt úgy cselekedni, mint a magánkereskedők, t. i. tetemesen megnövekedetí költségeit rá kellett hárítani azon cikkekre, amelyek azt legjobban elbírták. Mindezen ár drágulásnál egyetlen lánckereskedő, egyetleneg y felesleges magánkereskedő se szerepelt.