Pápai Közlöny – XXX. évfolyam – 1920.

1920-06-27 / 26. szám

— Kamarai közgyűlés. A győri keres­kedelmi- és iparkamara mult hétfőn közgyűlést tartott, amelyet ünnepiessé emelt az új elnök beköszöntője. Halbritter Károly elnök újból hálásan megköszönte a kamara bizalmát, hogy e diszes helyre emelték s hogy azt elfogadta, arra három körülmény birta, elsőben elnöktár­sainak és a tisztikarnak gyakorlati tapasztala­tokkal és közgazdasági képességekkel megerő­sített támogatása, aminek segítségéve! a mai, nehéz viszonyok kőzött is eredményesen mű­ködhetik, másodszor a kamara tagjainak támo­gatása, harmadszor az ország szomorú, szinte kétségbeejtő helyzete, amely mindenkit kötelez, hogy az újraépítéshez a maga erejével min­denki hozzálásson és megteremtsük az erős, új Magyarországot. A kamara mindent elkövet, küzd izzó hazaszeretettel, lankadatlan energiá­val az ország integritásáért, közgazdaságunk lábraállításáért, az ország boldogabb, jobb jövőjéért. Lelkes éljenzés kisérte az elnök szék­foglalóját, aki ezután a jegyzőkönyv hitelesíté­sire felkérte Németh József, Sümegi József és Nemsitz Lajos tagokat A közgyűlés az elnök­ség és elnöki tanács' összes javaslatait elfo­gadta. Egyhangúlag megválasztotta a közgyűlés pályázat mellőzésével dr. Karikó Imre fogal­mazót másodtitkárrá, méltányolva eddigi mű­ködésével, képességeivel és szorgalmával rá­termettségét. Halbritter Károly elnök üdvözölte az új másodtitkárt, felkérte, hogy az eddigi buzgósággal működjék. Karikó dr. hálásan megköszönte a választást. A közgyűlés jutal­mazásokra az iparostanonciskolának 300, a kereskedelmi tanonciskolának 200 K-t szava­zott meg. A közgyűlésen városunkból Hajnóczky Béla, Kis Tivadar, Lázár Ádám, Bodai István és Kohn M. Mihály kamarai tagok voltak jelen. — Hirtelen halai. Goldstein József helybeli géplakatos kedden éjjel hirtelen el­hunyt. Régi szivbaja oltotta ki életét 55 éves korában.' Temetése csütörtökön délután volt nagy részvét mellett. / — Menetrend-változás. E hó 21-től kezdve városunkat érdeklőleg a vasúti menet­renden a következő változások történtek: Szom­bathely felé reggel nem 6 ó. 3 p.-kor, hanem 4 ó. 53 p.-kor s délután nem 2 ó. 42 p.-kor, hanem 2 ó. 15 p.-kor indul a vonat naponta, vasárnap kivételével. Budapest felé a d. u. 4 ó. 36 p.-kor induló vonatot beszüntették, ellen­ben beállították helyette az éjjel 1 ó. 32 p.-kor induló vonatot. Vasárnap Budapest felé ezután sem közlekednek vonatok. Győr felé a helyi vonat e hó 21-től kezdve reggel nem 4 ó. 26 p.-kor, hanem 4 ó. 12 p.-kor indul naponta, vasárnap is. — A Szombathely felől délután 4 ó. 26 p.-kor érkező vonatot beszüntették, helyette éjjel 1 ó. 17 p.-kor érkezik vonat, vasárnap kivételével. Budapest felől most reggel nem 5 ó. 50 p.-kor, hanem 4 ó. 42 p.-kor, délután nem 2 ó. 32 p.-kor, hanem 2 ó. 2 p.-kor érkezik a vonat, vasárnap kivételével. Csorna felől az előbbi d, u. 2 ó. 5 p. helyett niost d. u. 5 ó. 33 p.-k r érkezik vonat vasár­napot kivéve. Egyébként utalunk a lapunk más helyén közölt teljes menetrendünkre. — Jegyzőválasztás. Tapolczafőn folyó hó 21-én történt meg a nyugdíjazás folytán megüresedett jegyzői állás betöltése. Egyhangú­lag Varga Dezső nemesszalóki rendszeresített okleveles segédjegyzőt választották meg a köz­ség jegyzőjévé. — Megölte az édesanyját. Veszprém­ből jelentik: Farkas Antalné veszprémvarsányi asszony állandóan perlekedett 17 éves Etel nevü leányával, aki rossz útra tért. A leány nem akarta tűrni anyja gyámkodását. A mult esztendőben szeptember közepén' egy este, amikor édesanyja elaludt, odalopódzott ágyá­hoz és borotvával átvágta anyjának nyakát, A leányt beszállították a veszprémi törvényszék fogházába. A törvényszék most Ítélkezett az anyagyilkos leány felett, akit fiatal korára való tekintettel 10 évi fegyházra Ítéltek, — Záróvizsga. A női kereskedelmi szak­tanfolyam ünnepélyes záróvizsgálata junius hó 27-é'n délelőtt 10'órakor lesz az állami polgári leányiskolában, erre a vizsgálatra a szülőket s az érdeklődőket tisztelettel meghívja az igaz­gatóság. * — Esküvő. Kerper Károly helybeli mű­asztalos mester folyó hó 22-én tartotta esküvő­jét Mészáros Annuskával, Mészáros István máv. alkalmazott leányával. — A vidéki hadviselt bajtársakhoz. A Hadviseltek Országos Gazdasági Szövetsége (Budapest, IV., Ferenciek teré 7. I. em. 5.) megalakította a „Bajtársi Szövetkezetet". Ez a fogyasztási és értékesítő szövetkezet erős kap­csot fog létesíteni a városi és falusi hadviseltek között. Célja az, hogy letörje a tis 'tességtelen kereskedelmet és minél jobban értékesítse a város és falu gazdasági és ipari termékeit. A Hadviseltek Szövetségének elnöksége felhívja a vidéki Hadviselteket, hogy ha bármilyen gazda­sági terményüket jól és olcsón akarják értékesí­teni, forduljanak nyomban a „Bajtársi Szövet­kezet"-hez. (Budapest, IV., Ferenciek tere 7. I. em. 5.) Egyben felhívja figyelmüket arra is, hogy ha iparcikkekre van szükségük, levélbeli megkeresésükkel a „Bajtársi Szövetkezetihez fordulhatnak. — Szép megemlékezés. Szabó Sándor, a takácsi evangélikusok volt kiváló tanítója, aki jelenleg az amerikai brunswicki ev. egyház közszeretetben álló lelkésze, szép példáját adta a hazafias megemlékezésnek. Tudván azt, hogy most mennyi nehézséggel kell megküzdeni különösen a szegény sorban levő gyermekes szülőknek, a héten a helybeli ev. egyház címére 14.911 koronát küldött azzal a meghagyással, hogy abból az egyház vezetősége segélyt nyújt­son a pápai anyaegyház kebelébe tartozó szegény gyermekek részére. Közölte még azt is, hogy az ősszel ruhát és lábbelit is fog küldeni a szegény iskolás gyermekeknek. — Hiába, a vér nem válik vizzé, a jó magyar ember szivében megmarad magyarnak idegen .földön is. Amint azt a derék Szabó Sándor brunswicki ev. lelkész példája mutatja! — Rejtélyes eset kiderítése foglalkoz­tatja a helybeli rendőrséget. Csütörtökön este a Szélesvizből egy hulla lett kifogva, melyben Lipschitz Pál helybeli 60 éves gabonaügynök holtteste lett agnoszkálva. A család bemondása szerint Lipschitz a reggeli vonattal Csornára szándékozott utazni, és magával néhány ezer koronát is vitt. A hulla kifogásakor teljesen ki volt fosztva. A rendőrség a rejtélyes eset­ben széles körű nyomozást indított meg. A hullán sérülés jelei nem mutatkoztak. — A Nyugdíjas Katonatisztek Orszá­gos Szövetségének Veszprém megyei Fiókja folyó hó 19-én tartotta Veszprémben, Scharn­schula Rezső ny. altábornagy elnökletével alakuló közgyűlését. Alelnöknek Kopácsy József ny. százados választatott meg. A választmány tagjai: Csiszár Gyula ny. százados, Foghtüy Miklósné, alezredes özvegye, Silbersdorff Ferenc ny. alezredes, Vadászy Ambrusné, tábornok özvegye és Weidner-Diesel Ernő ny. ezredes lettek. A felügyelő-bizottságba: Pozsgay Kázmér ny. őrnagy és Stoll Ferenc ny. százados válasz­tattak be. — A gazdaközönség figyelmébe! Az aratási, takarulási idők közeledtével figyelmez­tetjük a gazdaközönséget, hogy a vasúti sínek mentén se gabonát, se takarmányt a megálla­pított 95 méter gyujtótávolságon belül el ne helyezzen, mert az ezzel ellenkező elhelyezés­ből származó s a vasút által okozott tűzkárokért felelősségre a vasutigazgatóság nem tehető. — Bemutató football-mérkőzés. A PFC. ambiciózus, fiatal csapata, mely csak nemrég mérkőzött Czellben és Sárváron az ottani csa­patokkal, Péter-Pál napján a csornai Rábaközi Sportegyletet látja vendégül a tanítóképző mögötti (vásártéri) pályáján. Az érdekes mér­kőzésre tt úton is felhívjuk a pápai közönség figyelmét. Jegyeket Kemény Gyula cipész üzle­tében lehet előre váltani. — Rendelet a takarékkönyvekről. A pénzügyminiszter egy legújabban kiadott ren­deletével feloldotta a szovjet-kormány által a takarékkönyvekre elrendelt személyazonossági záradékolás kötelező voltát. Állami anyakönyvi kivonat. • Születtek: Junius 21. Gyömörei János molnársegéd és neje Kántás Eszter leánya: Mária, ev. — Németh Sándor kőmives és neje Roskovics Erzsébet fia: halvaszületett. Junius 22. Tonkó Simon lakatos és neje Grács­man Terézia fia: halvaszületett. — Ágoston Vince csizmadia és neje Polgár Mária leánya: Terézia, rk. — Szekér Borbála napszámosnő fia: Sándor, rk. Junius 23: Berger Adolf kereskedő és neje Salamon Zseni leánya: Éva, izr. Junius 24. Pongrácz József theológiai tanár és neje Székely Etel leányai: Irén és Magdolna, ref., ikrek. Meghaltak: Junius 18. Rosenberger Jakab szűcs, izr., 76 éves, elaggulás. — Ajer Mária, rk., 6 éves, hasihagymáz. Junius 19. Kollát Irén, rk., 4 hetes, veleszületett gyengeség. Junius 21. Viczai József napszámos, rk., 75 éves, vesebaj, junius 24. Goldstein József lakatos, izr., 55 éves, szivbaj. Házasságot kötöttek: Junius 19. Krammer István nyomdász, rk, és Németh Mária, rk. Junius 21. Bagarus János pincér, rk. és Török Margit dohánygyári munkásnő, rk. — Hermán Lajos pincér, rk. és Török Terézia, rk. Junius 22. Kerper Károly asztalos, rk. és Mészáros Anna, rk. Junius 23. Szilágyi Gyula tanító, ref. és Vörösmarty Margit tanítónő, ref. Felelős szerkesztő: PoHatsek Frigyes. Pápa, 1920. Főiskolai könyvnyomda. Vasúti menetrend* Indul Pápáról: Szombathely felé: mint közvetlen vonat reggel 4 óra 53 p.-kor és d. u. 2 óra 15 p.-kor; mint helyi vonat: reggel 7 óra 52 p.-kor; naponta, vasárnap kivételével. Budapest felé: mint közvetlen vonat reggel - 8 óra 36 p.-kor és éjjel 1 óra 32 p.-kor* naponta, vasárnap kivételével. Győr felé: mint helyi vonat reggel 4 óra 12 p.-kor; naponta (vasárnap is). Bánhida felé: mint közvetlen vonat délelőtt 11 óra 14 p.-kor; hétfőn, szerdán és pén­teken. Varsány felé: mint helyi vonat hétfőn, kedden, csütörtökön, szombaton d. u. 4 óra 30 p.-kor. Csorna felé: reggel 5 óra 25 p.-kor naponta, vasárnap kivételével. Érkezik Pápára: Szombathely felől: mint közvetlen vonat reg­gel 8 óra 26 p.-kor és éjjel 1 óra 17 p.-kor; mint helyi vonat: este 6 óra 27 p.-kor; naponta, vasárnap kivételével. Budapest felől: mint közvetlen vonat reggel 4 óra 42 p.-kor és délután 2 óra 02 p.-kor; naponta, vasárnap kivételével. Győr felől: mint helyi vonat este 8 óra 15 p.-kor; naponta (vasárnap is). Bánhida felől: mint közvetlen vonat délután 3 óra 02 p.-kor; kedden, csütörtökön és szombaton. Varsány felől: mint helyi vonat reggel 7 óra 32 p.-kor; hétfőn, kedden, csütörtökön, szombaton. Csorna felől: d. u. 5 óra 33 p.-kor; naponta, vasárnap kivételével. VISZKETEG rtíh, sömör gyógykezelésére jó hatású szer a szagtalan és kellemes illatú Ge r ő-féle BORÓKA-KENŐCS * Ára 10, 20, 30 kor. Hozzávaló Boróka­szappan 22 korona. — Kapható minden gyógyszertárban — Készíti: Hunnia gyógyszerészi laboratórium Budapest. IX., Ráday-§tca 12.

Next

/
Oldalképek
Tartalom