Pápai Közlöny – XXIX. évfolyam – 1919.

1919-01-19 / 3. szám

utolsó darab ruhája, az utolsó cipője is elszakadt? * * * De nem csuda, ha tanulatlan szűköl­ködő emberek oly nehezen jutnak be­látásra, midőn intelligens hivatalnokok közül is akadnak sokan, akik oly nehezen értik meg a szót. F. hó 11-én a közalkalmazottak a Griff-szállóban tartották második gyűlésü­ket. Már az első értekezlet kimondta, hogy megalakítják a pápai közalkalma­zottak szövetségét és belépnek a köz­alkalmazottak országos szakszervezetébe. Tudhatta tehát mindenki, hogy miről van szó, hogy a szövetség már megalakult s. i. t. mégis egyesek azt firtatták, hogy a szövetség a szociáldemokrata pártnak egyik tábora, noha az előző gyűlésen kijelentette az előadó többször, hogy e szövetség csak gazdasági és nem' politikai jellegű és tagjai politikailag bármely párthoz csatlakozhatnak. Hiába mutatta ki dr. Kalmár Simon, hogy az éppen nem szociálista Angolországban a tiszt­viselők már régen alkottak hasonló szövet­séget és fényes eredményeket vivtak ki, hiába biztosította újból a jelenlevőket, hogy a szövetség senki egyéni politikai szabadságát nem köti le és nincs nexus­ban az orsz. szociáldemokrata párttal, az előre elfogultak nem akarták sem ezt az egyszerű dolgot, sem saját érdekeiket felfogni. Az egyik kételkedő lelkű jelenlevő azt kiáltotta közbe: „Ne adjanak a tiszt­viselőknek pénzt, mást adjanak nekik!" Mit adjanak nekik? Mit adhat nekik a kormány? Egy hintót két arab ménnel és a bakon finom livrébe bujtatott lakájjal és inassal? Egy angol parkkal körülvett kastélyt gyönyörű rokokó bútorokkal el­látva? Alatta pincével, mely tele van jó borokkal? Minden nap 6—10 fogásos ebédet arany tányérokon? Ezt nem adhat a kormány, mert nincs mindebből semmi sem birtokában. Ha volna neki, magá­nak is jól esnék. Miért nem kérte mind­ezt a közbekiáltó az előző kormányok­tól? Tőlük talán megkaphatta volna, mert közöttük voltak gazdag és adakozókedvü emberek is. várh.iyi iz«ó. Színház. A háború hullámai körünkbe sodor­ták Heltai Hugó színtársulatát, melynek Pápa város tanácsa és szinügyi bizott­sága magyaros vendégszeretettel két hó­napra átengedte a színházat. A közönség bizalommal fogadta a jóhirnevü igazgatót és a január 11-i megnyitó előadáson zsúfolásig megtöltötte a színházat. A derék társulat igyekszik az előlegezett bizalmat megérdemelni és megtartani, mindig kellően készülve jelennek meg a színpadon, a színészek és színésznők szerepeiket alaposan feldolgozzák. A szín­padon és kulisszák mögött is példaszerű fegyelmet tanúsítanak, minden tettükkel igazolják, hogy szép hivatásukat komo­lyan veszik. A színpadon privátsugdosás, nevetgélés, a közönség bizonyos részé­vel való kacsingatás nem fordul elő, mint Patek társulatánál szokásban volt. A társulat minden tagja komolyan fáradozik, hogy a közönség igényeit kielégítse. Különös buzgóságot fejt ki Halmágyi Mihály karmester, ki nagy ügyszeretettel és hozzáértéssel a zenekar hiányosságait mindig elsimítja. A heti előadásokról a következők­ben számolunk be. Szombaton Farkas Imre új operettejével, „Túl a nagy Krivánon"-nal nyitották meg az előadások sorozatát. Előadás előtt Heltai igaz­gató bejelentette, hogy cseh muzsikusokból álló zenekara nem mert a társulattal eljönni, azért a közönség ellnézését kéri, hogy a zene­számokat egyelőre zongorán kiséri a karmester. Hivatkozott arra, hogy Győrött, Miskolczon, Pozsonyban szintén nincs most hasonló okból zenekar. — A bájos zenéjti és mulatságos szövegű operettet Kállay Jolán, Dalnoky Tessza, Benedek Jolán, Vajda Lajos, Érczkövy László és Császár Qyula juttatták a megérdemelt sikerhez. Kállay Jolán (Ancsura szerepében) művészi énekével feledtette velünk a tótok iránti neheztelésünket. Vajda Lajos és Érczkövy jó kedvet varázsoltak a- nézőtérre, Dalnoky Tessza (Erna) és Benedek Jolán (Clerin) sikkes táncukkal és kedves játékukkal, Császár Gyula (Kis Pista) erőteljes hangján előadott énekével gyönyörködtette a közönséget, Máté László és Bihary szintén jók voltak és az est sikerét emelték. — A szinház zsúfolásig megtelt. Vasárnap este ugyancsak telt ház előtt megismételték a darabot. A szereplők ez alkalom­mal is tüntető tapsokban részesültek. Hétfőn és kedden Gábor Andor legújabb vígjátéka: „Majd a Vica" szerepelt a repertoáron. Benkő Ilona nagy jellemző erővel adta a mindig ideges primadonnát. Dalnoky Tessza (Vica) bájos, kedves, temperamentumos komorna volt, Érczkövy László mint Salaváry ügyesen mozgott a színpadon. Beregi László (id. Pulitzer Árpád) Vajda Lajos (Brown ezredes) és Bihary Nándor (Lincoln lelkész) sürü kacagást váltottak ki a közönségből. Máté László (ifj. Pulitzer Árpád), elegáns, olvadozó udvarlása nemcsak Vicának, hanem a közönségnek is tetszett. Császár Gyula, Szentes István és Cilley József kisebb szerepei­ket is gondosan kidolgozták. — A szinház mindkét este nagy közönséget vonzott, mely sokat tapsolt a szereplőknek. Szerdán „Móni, te csalsz" Kadelburg bohózat mulattatta a szinházat teljesen meg­töltő közönséget. Ez este lépett fel először Heltai Hugó igazgató, ki méltónak mutatkozott régi jó hírnevéhez. Minden szavára valóságos kacagó vihar támadt, amellett mindig csak a szó varázsával hat, mimikája is természetes és sohasem esik sok vidéki komikus ízléstelen­ségébe. Mulatságos anyóstypust mutatott be Kovácsics Margit. Érczkövy László és Dalnoky Tessza temperamentumos játékukkal és táncuk­kal emelték a kitűnően összevágó előadás szín­vonalát. Kisebb szerepeikben is kiváltak Benkő Ilona, Vajda Lajos és Sarkady Gusztáv. Zombori Ilonka és Érczkövy szép parkett-táncát a közön­ség szűnni nem akaró tapssal honorálta. Csütörtökön nem tudom hányadszor az elpusztíthatlan „Vasgyáros" ríkatta meg az érzékeny szivü kedélyeket. Antal Nusi mély át­érzéssel alakította Claire szerepét. Az elhagyott mennyasszony porig aláztatása, az ismeretlen férjtől való iszonyodás, a férj iránt ébredező szerelem, a büszke nő megalázkodása, szerelmi vágyódása benne hü tolmácsolóra talált. Császár­nak sikerült Derbié Fülöp túlidealisztikus jelle­mét érthetővé és elfogadhatóvá tenni. Dalnoki Tessza Atenaisza méltón sorakozik e rokon­szenves művésznő többi alakításához. Benedek Jolán Szuzannja poétikus volt, mint ahogy Ohnet elgondolta. Kovácsics Margit, Érczkövy László, Máté László (Bligny herceg), Vajda Lajos kisebb szerepeikben kifogástalanok voltak. Pénteken a „Milliomos-Kati" táncos ope­rett került szinre. A darab bohóságain sokat kacagott a közönség, mely a nézőtér minden helyét elfoglalta. Vajda Lajos, mint Moreili ének­tanár bőven nyújtott gazdag komikai erének forrásából. Dalnoky Tessza, akinek már sikerült a közönség nagy részének szivéhez az utat megtalálni, markans reálizmussal domborította ki a tenyeres-talpas szolgáló jellemvonásait. A közönség tetszését zúgó tapsokkal fejezte ki. Érczkövi László a mozikikiáltó szerepében na­gyot nőtt a közönség szemében, minden trükk­jével, szavával és mozdulatával hatott, gyújtott. Heltainé Zombory Ilonka fölülmulhatlan kecses táncával ragadta el a közönséget, amely frene­tikus tapssal jutalmazta a művésznőt. Császár Gyula, Ciliéi József, Máthé László, Kovácsics Margit és Benedek Jolán kifogástalan játékukkal növelték az est sikerét. Szombaton este a „Kórista lányt" játszot­ták. Erről az előadásról a jövő heti számunk­ban fogunk referálni. KAR COLÁT a rnult hétről. Bizonytalanság az egész vonalon! Tulaj­donképpen változatlan a helyzet, de nincsen olyan nap, mely újabb és újabb szenzációs eseményt nem helyez kilátásba. Reánk nézve, ezen szenzációs események a megszállásokra vonatkoznak. Ma hirül hozzák, hogy néhány nap múlva ezt a várost, vagy azt a várost fogják megszállani, másnap dementálják,- ha­nem ugyanakkor más, még kellemetlenebb hírek jönnek forgalomba, melyek csak izgatottságot és bizonytalanságot keltenek minden egyes városban, mely esetleg megszállásra vár, vagy a megszállással kapcsolatosan kilátásba helyezi az illető város megszállását. Ilyen bizonytalan­ság uralkodik városunkban. Egyik napon azt híresztelik, hogy a csehek, más napon a jugo­szlávokról szól a krónika a megszállást illető­leg, pedig hát voltaképen szó sincs a meg­szállásról és ezek a hirek csak arra valók, hogy a lakosság azon részének, mely eddig az izgatottságtól mentve volt, lelki állapotát telje­sen megzavarni és a félelmet beleszuggerálni. Ezek a lelketlen szuggerálók nem ösmernek határt és legtöbb esetben ebből jövedelmi for­rást is biztosítanak maguknak. Sajnos, úgy van és nincs máskép. Egye­lőre nem lehet segíteni a dolgon és csak egy gyógyszer van erre, az a gyógyszer, melyet folyton hirdettünk, hogy ne hallgassunk a rém­hirterjesztőkre, ne adjunk hitelt a mende-mon­dákra, várjuk be türelemmel a bekövetkezendő fejleményeket és ezzel — schlusz. Nem sokáig kell várnunk, az előzetes béketárgyalások már ki vannak tűzve, egyelőre — a helyzethez mér­ten — nyugalom is van és amint az előjelek mutatják, a mi helyzetünk is nem oly ördögies, amint azt sokan festeni tudják. Nagy reménye­ket mi sem füztünk a béketárgyalások ered­ményéhez, de mindenesetre nem leszünk ki­téve a folytonos bizonytalanságoknak és leg­alább tudni fogjuk, hogy mihez tartsuk ma­gunkat. Ez a helyzet jelenlegi szignaturája. Váró-

Next

/
Oldalképek
Tartalom