Pápai Közlöny – XXIX. évfolyam – 1919.

1919-01-19 / 3. szám

utolsó darab ruhája, az utolsó cipője is elszakadt? * * * De nem csuda, ha tanulatlan szűkölködő emberek oly nehezen jutnak belátásra, midőn intelligens hivatalnokok közül is akadnak sokan, akik oly nehezen értik meg a szót. F. hó 11-én a közalkalmazottak a Griff-szállóban tartották második gyűlésüket. Már az első értekezlet kimondta, hogy megalakítják a pápai közalkalmazottak szövetségét és belépnek a közalkalmazottak országos szakszervezetébe. Tudhatta tehát mindenki, hogy miről van szó, hogy a szövetség már megalakult s. i. t. mégis egyesek azt firtatták, hogy a szövetség a szociáldemokrata pártnak egyik tábora, noha az előző gyűlésen kijelentette az előadó többször, hogy e szövetség csak gazdasági és nem' politikai jellegű és tagjai politikailag bármely párthoz csatlakozhatnak. Hiába mutatta ki dr. Kalmár Simon, hogy az éppen nem szociálista Angolországban a tisztviselők már régen alkottak hasonló szövetséget és fényes eredményeket vivtak ki, hiába biztosította újból a jelenlevőket, hogy a szövetség senki egyéni politikai szabadságát nem köti le és nincs nexusban az orsz. szociáldemokrata párttal, az előre elfogultak nem akarták sem ezt az egyszerű dolgot, sem saját érdekeiket felfogni. Az egyik kételkedő lelkű jelenlevő azt kiáltotta közbe: „Ne adjanak a tisztviselőknek pénzt, mást adjanak nekik!" Mit adjanak nekik? Mit adhat nekik a kormány? Egy hintót két arab ménnel és a bakon finom livrébe bujtatott lakájjal és inassal? Egy angol parkkal körülvett kastélyt gyönyörű rokokó bútorokkal ellátva? Alatta pincével, mely tele van jó borokkal? Minden nap 6—10 fogásos ebédet arany tányérokon? Ezt nem adhat a kormány, mert nincs mindebből semmi sem birtokában. Ha volna neki, magának is jól esnék. Miért nem kérte mindezt a közbekiáltó az előző kormányoktól? Tőlük talán megkaphatta volna, mert közöttük voltak gazdag és adakozókedvü emberek is. várh.iyi iz«ó. Színház. A háború hullámai körünkbe sodorták Heltai Hugó színtársulatát, melynek Pápa város tanácsa és szinügyi bizottsága magyaros vendégszeretettel két hónapra átengedte a színházat. A közönség bizalommal fogadta a jóhirnevü igazgatót és a január 11-i megnyitó előadáson zsúfolásig megtöltötte a színházat. A derék társulat igyekszik az előlegezett bizalmat megérdemelni és megtartani, mindig kellően készülve jelennek meg a színpadon, a színészek és színésznők szerepeiket alaposan feldolgozzák. A színpadon és kulisszák mögött is példaszerű fegyelmet tanúsítanak, minden tettükkel igazolják, hogy szép hivatásukat komolyan veszik. A színpadon privátsugdosás, nevetgélés, a közönség bizonyos részével való kacsingatás nem fordul elő, mint Patek társulatánál szokásban volt. A társulat minden tagja komolyan fáradozik, hogy a közönség igényeit kielégítse. Különös buzgóságot fejt ki Halmágyi Mihály karmester, ki nagy ügyszeretettel és hozzáértéssel a zenekar hiányosságait mindig elsimítja. A heti előadásokról a következőkben számolunk be. Szombaton Farkas Imre új operettejével, „Túl a nagy Krivánon"-nal nyitották meg az előadások sorozatát. Előadás előtt Heltai igazgató bejelentette, hogy cseh muzsikusokból álló zenekara nem mert a társulattal eljönni, azért a közönség ellnézését kéri, hogy a zeneszámokat egyelőre zongorán kiséri a karmester. Hivatkozott arra, hogy Győrött, Miskolczon, Pozsonyban szintén nincs most hasonló okból zenekar. — A bájos zenéjti és mulatságos szövegű operettet Kállay Jolán, Dalnoky Tessza, Benedek Jolán, Vajda Lajos, Érczkövy László és Császár Qyula juttatták a megérdemelt sikerhez. Kállay Jolán (Ancsura szerepében) művészi énekével feledtette velünk a tótok iránti neheztelésünket. Vajda Lajos és Érczkövy jó kedvet varázsoltak a- nézőtérre, Dalnoky Tessza (Erna) és Benedek Jolán (Clerin) sikkes táncukkal és kedves játékukkal, Császár Gyula (Kis Pista) erőteljes hangján előadott énekével gyönyörködtette a közönséget, Máté László és Bihary szintén jók voltak és az est sikerét emelték. — A szinház zsúfolásig megtelt. Vasárnap este ugyancsak telt ház előtt megismételték a darabot. A szereplők ez alkalommal is tüntető tapsokban részesültek. Hétfőn és kedden Gábor Andor legújabb vígjátéka: „Majd a Vica" szerepelt a repertoáron. Benkő Ilona nagy jellemző erővel adta a mindig ideges primadonnát. Dalnoky Tessza (Vica) bájos, kedves, temperamentumos komorna volt, Érczkövy László mint Salaváry ügyesen mozgott a színpadon. Beregi László (id. Pulitzer Árpád) Vajda Lajos (Brown ezredes) és Bihary Nándor (Lincoln lelkész) sürü kacagást váltottak ki a közönségből. Máté László (ifj. Pulitzer Árpád), elegáns, olvadozó udvarlása nemcsak Vicának, hanem a közönségnek is tetszett. Császár Gyula, Szentes István és Cilley József kisebb szerepeiket is gondosan kidolgozták. — A szinház mindkét este nagy közönséget vonzott, mely sokat tapsolt a szereplőknek. Szerdán „Móni, te csalsz" Kadelburg bohózat mulattatta a szinházat teljesen megtöltő közönséget. Ez este lépett fel először Heltai Hugó igazgató, ki méltónak mutatkozott régi jó hírnevéhez. Minden szavára valóságos kacagó vihar támadt, amellett mindig csak a szó varázsával hat, mimikája is természetes és sohasem esik sok vidéki komikus ízléstelenségébe. Mulatságos anyóstypust mutatott be Kovácsics Margit. Érczkövy László és Dalnoky Tessza temperamentumos játékukkal és táncukkal emelték a kitűnően összevágó előadás színvonalát. Kisebb szerepeikben is kiváltak Benkő Ilona, Vajda Lajos és Sarkady Gusztáv. Zombori Ilonka és Érczkövy szép parkett-táncát a közönség szűnni nem akaró tapssal honorálta. Csütörtökön nem tudom hányadszor az elpusztíthatlan „Vasgyáros" ríkatta meg az érzékeny szivü kedélyeket. Antal Nusi mély átérzéssel alakította Claire szerepét. Az elhagyott mennyasszony porig aláztatása, az ismeretlen férjtől való iszonyodás, a férj iránt ébredező szerelem, a büszke nő megalázkodása, szerelmi vágyódása benne hü tolmácsolóra talált. Császárnak sikerült Derbié Fülöp túlidealisztikus jellemét érthetővé és elfogadhatóvá tenni. Dalnoki Tessza Atenaisza méltón sorakozik e rokonszenves művésznő többi alakításához. Benedek Jolán Szuzannja poétikus volt, mint ahogy Ohnet elgondolta. Kovácsics Margit, Érczkövy László, Máté László (Bligny herceg), Vajda Lajos kisebb szerepeikben kifogástalanok voltak. Pénteken a „Milliomos-Kati" táncos operett került szinre. A darab bohóságain sokat kacagott a közönség, mely a nézőtér minden helyét elfoglalta. Vajda Lajos, mint Moreili énektanár bőven nyújtott gazdag komikai erének forrásából. Dalnoky Tessza, akinek már sikerült a közönség nagy részének szivéhez az utat megtalálni, markans reálizmussal domborította ki a tenyeres-talpas szolgáló jellemvonásait. A közönség tetszését zúgó tapsokkal fejezte ki. Érczkövi László a mozikikiáltó szerepében nagyot nőtt a közönség szemében, minden trükkjével, szavával és mozdulatával hatott, gyújtott. Heltainé Zombory Ilonka fölülmulhatlan kecses táncával ragadta el a közönséget, amely frenetikus tapssal jutalmazta a művésznőt. Császár Gyula, Ciliéi József, Máthé László, Kovácsics Margit és Benedek Jolán kifogástalan játékukkal növelték az est sikerét. Szombaton este a „Kórista lányt" játszották. Erről az előadásról a jövő heti számunkban fogunk referálni. KAR COLÁT a rnult hétről. Bizonytalanság az egész vonalon! Tulajdonképpen változatlan a helyzet, de nincsen olyan nap, mely újabb és újabb szenzációs eseményt nem helyez kilátásba. Reánk nézve, ezen szenzációs események a megszállásokra vonatkoznak. Ma hirül hozzák, hogy néhány nap múlva ezt a várost, vagy azt a várost fogják megszállani, másnap dementálják,- hanem ugyanakkor más, még kellemetlenebb hírek jönnek forgalomba, melyek csak izgatottságot és bizonytalanságot keltenek minden egyes városban, mely esetleg megszállásra vár, vagy a megszállással kapcsolatosan kilátásba helyezi az illető város megszállását. Ilyen bizonytalanság uralkodik városunkban. Egyik napon azt híresztelik, hogy a csehek, más napon a jugoszlávokról szól a krónika a megszállást illetőleg, pedig hát voltaképen szó sincs a megszállásról és ezek a hirek csak arra valók, hogy a lakosság azon részének, mely eddig az izgatottságtól mentve volt, lelki állapotát teljesen megzavarni és a félelmet beleszuggerálni. Ezek a lelketlen szuggerálók nem ösmernek határt és legtöbb esetben ebből jövedelmi forrást is biztosítanak maguknak. Sajnos, úgy van és nincs máskép. Egyelőre nem lehet segíteni a dolgon és csak egy gyógyszer van erre, az a gyógyszer, melyet folyton hirdettünk, hogy ne hallgassunk a rémhirterjesztőkre, ne adjunk hitelt a mende-mondákra, várjuk be türelemmel a bekövetkezendő fejleményeket és ezzel — schlusz. Nem sokáig kell várnunk, az előzetes béketárgyalások már ki vannak tűzve, egyelőre — a helyzethez mérten — nyugalom is van és amint az előjelek mutatják, a mi helyzetünk is nem oly ördögies, amint azt sokan festeni tudják. Nagy reményeket mi sem füztünk a béketárgyalások eredményéhez, de mindenesetre nem leszünk kitéve a folytonos bizonytalanságoknak és legalább tudni fogjuk, hogy mihez tartsuk magunkat. Ez a helyzet jelenlegi szignaturája. Váró-