Pápai Közlöny – XXIX. évfolyam – 1919.
1919-02-09 / 6. szám
összeállított képviselőtestület helyett, kevésszámú, tehát fürgébb mozgású, könynyebben ellenőrizhető, egységesebb szellemű, viszonylagosan nagyobb súlyú autonom szervezetet létesíteni. Kérdés, hogy ez a cél, a mindenek fölött való érvek, a forradalom által újjászülető haza már megalapozott pilléreinek összekötése, betetőzése mellett, helyi mesterkedések által, nem juttatja-e a közhatalmat azok kezére, akiknek a mai rezsim nem tetszik, akik a régi időket s húsos fazekakat sóvárogják vissza, akik újszabásu tógában járják a piacot, akik, mint azelőtt, most is megjelennek az osztogatásnál, nyújtogatva kezeiket a hatalom felé, mert szeretnék látni azt a kormányt, melyet ők — nem támogatnak. Plebiscitum szentesítette a nemzeti tanács tagjainak kandidátusait; a lajstrom, kevés változtatással, keresztül ment, a pártkeretek, hogy úgy mondjam, összeomlottak, de éles kijelentések hangzottak el már a jelölésnél, a volt munkapárt exponált embereinek becsempészése ellen. A nemzeti tanács, valami 80 tagjával, szakosztályokra oszolva, működött, s így tagjai meglehetősen összeszoktak; az egész szervezet súlya mégis az intéző bizottságon volt. Ide kell a szakosztályoknak jelentést tenni; minden nagyobb jelentőségű akció innen indult ki s az a 15—20 tag, aki az intéző bizottság ülésein tevékeny részt vett, kimeríthette munkaerejét s képességét. Közelfekvő a gondolat, hogy a néptanács tagjaivá ezek legyenek kandidálva a kormánybiztosnak kinevezésre. Ez homogén s közös munkához szokott testület, — bár egy kis szépséghiba maradt a szervezésében, ami egy kicsit lassította a munkáját. Felfogásom szerint, t. i. az intéző bizottságot a szakosztályok tagjaiból kellett volna csupán összeállítani; ők tudják mi megy a szakosztályban; a közös bizottság, így megalkotva, gyorsabban, [egységesebben működött volna. De hát — más érdekek is voltak; a munka azért jól s fennakadás nélkül folyt, rendben, tisztességesen. A megalkotandó néptanács tagjait lehet, mondom, az intéző bizottság tagjaiból kandidálni. De megbirja-e ez a kandidálás a helyi szervezetek nyomását? Nem kockáztatja-e az elérendő célt, a forradalmi vívmányok biztosítását, ha — a helyi csoportokat respektálja, vagy — nem respektálja? A forradalmi pártok, a szociáldemokrata párt, a 48-as Károlyi párt szoros fegyverbarátságban tart ki a programm mellett a fővárosban s azt kell elhinni, az országban is. A központ, a főváros, a vidékre támaszkodik; innen szíjjá táplálékát, politikai erejét, a közhangulatot, a nép akaratát magába. A vidéknek állandó nexust kell fenntartania a központtal, — így van meg a harmónia. Ám vidéken új erők, csoportok jelentkeznek és alakulnak. Mi lesz ezekkel? Figyelembe vesszük őket, vagy nem veszszük ? Van városunkban erősen megszervezett, kitűnően fegyelmezett szociáldemokrata párt, mely lojálisán respektálja a 48-as Károlyi párt programmját; megbecsüli szolgálatait s kész vele tovább együtt haladni (radikális kisebbséggel t. i.). De van helyben kisgazdapárt, politikai orgánummal; van ker. szociális párt és kommunista párt — szintén sajtóval, fürge agitátorokkal. Ezek nyilván készülnek a választásra, ezért folytatnak izzó propagandát, elveik mellett. A negyvennyolcas párt hallgat; a volt munkapárt tagjai elvegyültek különböző irányba, vagy némán félrehúzódva várják az alkalmat, „mikor bocsáthatják rendelkezésre kipróbált tetterejüket, tehetségeiket, tapasztalataikat". Hát a 48-as párt miért hallgat, mikor programmja felmagasztosul; vezére, mint ideiglenes államfő, a 48-as „álmokat" kezdi valóra váltani. — Alszol-e még, Brutus? S. Gy. Színház. A heti műsor is igen változatos volt és minden este nagy közönséget vonzott. Csupán az olyan tartalmatlan darabok előadása ellen emelhető kifogás, mint Faragó bohózata: Urasági inas kerestetik. A színigazgatóknak is van szervezetük. Legközelebbi értekezletükön állást foglalhatnának a szinházi ügynökök ellen, akik a jobb darabok előadási jogát ilyen Ízléstelen bohózatok átvételi és előadási kötelességéhez kőtik. Az alku a közönség bőrére megy és a publikum nem arra való, hogy a kapzsi szinházi ügynökök kedvéért minden izléztelenséget lenyeljen. Beszámolónk e hétről a következő: A mult heti repertoárt Verő György operettje, „A bajusz" fejezte be. Az első felvonás unalmasságáért kárpótolt Heltainé Zombory Ilonka bravúros palotástánca, melyet három zajos kihívással honorált a közönség. Benedek Jolán (Matilda) poétikus jelenség volt. Az elkényeztetett, körülrajongott komtesz szeszélyességét, elbizakodottságát, évődéseit, dacos kihívását, szerelmében való meghódolását bájosan, harmatos lányosan alakította. Máté László a feledékeny diplomata alakját mulatságosan torzította. Császár Gyula (Kosáry Gábor) sok jellemző vonással ruházta fel a könnyelmű, dacos, erős akaratú büszke magyar főurat. Antal Nusi (Kosáry Ilonka) friss, természetes, vidám lánytípust mutatott be. Vafda Lajos olyan jóízűen, olyan eredeti felfogással játszotta János huszár szerepét, hogy szívesen elnézték neki srófjainak sűrű rángatódzását és szemeinek vad forgatását. Kállay Jolán ennivaló kedvesen adta a komornát. Antal Lajos és Kovácsics Margit jók voltak. Az első felvonás sivársága után a második és harmadik forrdulatossága és elevensége mindenkit meglepett. Hétfőn Faragó J. egy képtelenül tartalmattan bohózata: az „Urasági inas kerestetik" került szinre, melyben Császár, Benkő Ilonka, Antal Nusi, Dalnoki Tessza, Heltai Hugó és Érckövy nagy buzgalommal törekedtek, hogy a közönséget mulattassák. Érczkövy László ezúttal dicséretes önmérsékletet tenusított. Kedden ünnepe volt a jó zenét kedvelő publikumnak: Hervé melodikus zenéjü operettjét, a „Lilit" adták. Az ünnepi hangulatot emelte a pápai közönség régi kedvencének: Érczkövy Károlynak, Heltai Hugó társulata dédelgetett táncos- komikusának, Érckövy Lászlónak atyja. Mint egyszerű, ügyetlen, de becsületes szivü tüzértrombitás, mint sneidig fiatal hadnagy, mint öreg tubákoló generális egyaránt illúziót tudott kelteni. Énekben még mindig a régi, aminő a fiatalok között sajnos, kevés van. De ha a férfi-énekesek kőzött még találhatók még olyanok is, akiknek hangjuk is van, annál kevesebb akad a nők között. Kállay Jolán ezen kevesek közé tartozik, kik nem a lábukkal énekelnek. Nem sorozható azon hangtalan primadonnák közé, akiknek kedvéért a táncos operetteket kitalálták. Mai szereplésével is demonstrálta, hogy tiszta énekművészettel is lehet nagy művészi hatást elérni, ha valakinek van hangja és tud vele, bánni. A négyszeres metamorfózist művészi tökéletességgel érzékeltette. Bájos volt mint vidám bakfis lány, szivet megnyerő mint fiatal asszony, megható mint az élet alkonyához • elért matróna. Heltai klasszikusan adta a vénségére megfiatalodó hülye mágnást. Az indiszpozicióval küzdő Császár helyett Nagy Jenő szinházi titkár ugrott be, akinek játékán egyáltalán nem látszott a készületlenség, sőt igen tisztességre méltó sikert aratott. Szerdán negyedszer került sorra „Túl a nagy Krivánon" a régi szereposztással, csupán Pista szerepe került új kezekbe: Érczkövy Károlyéba, aki azt a tőle megszokott művészettel játszotta. Csütörtökön „MagdolnáM, Rákosi Jenő érzelgős drámáját adták. Vajda Lsjos férfias erővel játszotta Gyömbér Mihály szerepét. Benkő Ilona Magda tragikumával mindenkit meghatott. Magda fájdalmának igaz kifejezésével a szivekbe markolt. Császár Gyula (Laci) és Érczkövy László (Siskó) mintaszerű alakításokat mutattak be. Antal Nusi (Magduska) hiven ábrázolta a tiszta, érintetlen fiatal lányosságot. Máté László (Berci) a léha úrfi szerepét igen helyes felfogással dolgozta ki. A IV. kép után H. Zombory Ilona és Dalnoky Tessza angol tánca igen tetszett. Pénteken Lehár operettje, a „Pacsirta" került szinre. Vajda Lajos (Török Pál) az életből ellesett sok találó vonásból állította össze az öreg furfangos paraszt- alakját. Kállay Jolán (Juliska) játékban kitűnő volt, mint rendesen, bár kissé sokat fintorította el az arcát. Nincs a világon olyan tudatlan parasztlány, aki annyit és olyan módon fintorítaná el arcát, mint ő tette. Máthé László (Zápolya festő) finom Ízléssel és nagy hatással énekelte Lehár gyönyörű dallamait. Császár, aki betegen játszott, kissé bágyadtan alakította Pista szerepét. Dalnoky Tessza élénk temperamentummal forgolódott a színpadon. Igen jó volt Vajdáné, mint Borcsa H. Zombory Ilonka és Érczkövi László megkapóan lejtett körmagyar-táncukkal sok gyönyörűséget szereztek a szemeknek. Az első felvonás régi csoportos jelenete festői látványt nyújtott. A rendezés kifogástalan volt. A „Pacsirtáit szombaton, vasárnap és hétfőn megismétlik. V. L KARCOLAT a mult hétről. Még mindig csak reményeket táplálunk ! Határozottan állíthatjuk, hogy a helyzet változatlan, jóllehet már erősen kezdenek ott a magas fórumon foglalkozni, ami reánk nézve csak előnyős lehet, mert ha tekintetbe vesszük, hogy eddig jóformán szóba sem akartak velünk állani, most kezdik mellettünk erősen ütni a vasat. Értem ezen vasütéseket abban, hogy a berni kongresszuson erősen hallatják a hangúkat azok, kik hivatva vannak majd a döntő pillanatban érdekeinket, amennyire csak lehet, védeni. Szóval, az ország hangulata már nem oly kétségbeejtő, amint azt az előjelek mutatták. A csehek is kezdenek már más húrokat pengetni, a románok sajnos már nagy áldozatok és kétségbeejtő állapotok után felsőbb parancsra „hátrább az agarakkal" kezdik a visszavonulást, ami pedig a szerbeket illeti, igaz, hogy jól megdézsmáltak már bennünket, de ezekhez is eljutott a vétó hangja és kezdenek velünk oly