Pápai Közlöny – XXIX. évfolyam – 1919.

1919-02-02 / 5. szám

Tény ugyan az, hogy hosszulére eresztették a tulajdonképeni béketárgyalások kezdetét és addig még sok epizódok játszódnak le pro és kontra, de mindhiába, ezen most már keresztül kell gázolni abban a tudatban, hogy ezen már nem segíthetünk és a leghelyesebb, amit tehetünk az, hogy „a rossz játékhoz jó arcot vágjunk". A háború alatt is ezt hangoztattuk, most is ezt a nótát vagyunk kénytelenek fújni. Sokat tűr­tünk és szenvedtünk a háború alatt, ráadást is kaptunk a háború befejezése után, de mindeze­ket a szerencsétlen helyzeteket elviseltük türe­lemmel, ami ezután következik, az már csak komédia ahhoz a tragédiához, melyet végig kel­lett játszani. Mindezen tényeket összefoglalva, sőt azt a hangulatot tekintve, mely városunkban jelen­leg dominál, azzal, hogy alig múlik el hét, hogy egy-két jótékonycélu mulatságban ne volna ré­szünk s hogy esténként telt ház előtt folynak le a szinházban az előadások, ami csak arra vall, hogy városunkban teljes reménnyel néznek egy szebb és jobb jövő elé, teljes joggal konsta­tálhatjuk ezen hangulat leszögezése után, hogy: — A helyzet határozottan javult! Frici. Az hirlik . . . Az hirlik, hogy Pápa városa a megszál­lástól ki van közösítve. Az hirlik, hogy Pápa városa a közügyeket nem sokára előrántja. Az hirlik, hogy a polgármester a város­házát jól elszállásolta. Az hirlik, hogy a rendőrkapitány váro­sunk szegényeit már kiismerte. Az hirlik, hogy rendőrök körébe a meg­elégedettség szelleme költözött be. Az hirlik, hogy a Nemzetőrséget a jól megérdemelt nyugalomba helyezték. Az hirlik, hogy a közélelmezési bizottság úgy tesz, amint vesz. Az hirlik, hogy a közélelmezési irodában a forgalom zavartalanul folyik. Az hirlik, hogy a dohány- és szivarjegy­irodában a forgalom sok akadályokba ütközik. Az hírlik, hogy Pápán a dohány- és szivar­kiosztás bizonytalan határidőhöz van kötve. Az hirlik, hogy Pápán a heti piacon a vevők lógnak. Az hirlik, hogy Pápán a színtársulat néhány tagja túllőtt a célon. Az hirlik, hogy Pápán a színtársulat tag­jai körében a „kolotin" láz uralkodik. Az hirlik, hogy Pápán a színtársulat néhány tagja azt hitte, hogy „hogy", pedig „dehogy". Az hirlik, hogy Pápán a szintársulat néhány tagja a lecsusztatás szerepében lecsú­szott. Az hirlik, hogy Pápán a „Traj daj" asztal­társaság újra üzemképes. Az hirlik, hogy a darutollas legények a sziniidény alatt bánatot jelentettek be. Az hirlik, hogy a libatollas legények a szintársulat néhány tagját előlegezett bizalommal biztatják. Az hirlik, hogy a Jaj nadrágom egylet tagjai a kolbászt sóhajtva köszöntik. Az hirlik, hogy az Erzsébetliget lövész­árkaiban utóbbi időben „lórumot" játszanak. Az hirlik, hogy az Erzsébetvárosban a felesleges lyukakat mind betömték. Az hirlik, hogy Mezőlak és Békás között a forgalmat teljesen beszüntették. Az hirlik, hogy a Pápai Közlöny szer­kesztőjének sok kellemetlenséget okoz a záróra. , HÍREK. — Személyi hír. Németh István ref. püspök a mult hét folyamán néhány napig városunkban időzött. — Kaszinói közgyűlés. A pápai Kaszinó folyó hó 26-án délután 3 órakor tartotta a tagok szép számú érdeklődése mellett, saját helyiségeiben évi rendes közgyűlését. A köz­gyűlés a Kaszinó tisztviselőit és választmányi tagjait újból egyhangúlag megválasztotta és a tagsági díjat évi 40 K-ra emelte fel. — Feloszlott a nemzetőrség. A kerületi nemzetőrparancsnokság a helybeli nemzetőrség létszámának újbóli csökkentését tervezte. Mint­hogy a tagok ezt testületi szolidaritásból nem szívesen látták, maguk kérték a nemzetőrség feloszlatását, amit az előljáró parancsnokság el is rendelt. Ennek következtében a nemzetőrség a mai nappal feloszlott. A N. T. intéző bizott­sága a feloszlott testületnek, valamint paisancs­nokának, Somogyi főhadnagynak a város körül teljesített szolgálataiért elismerő köszönetét nyil­vánította. — A Lloyd közgyűlése. A pápai Lloyd kereskedelmi társulat mult vasárnap délután 3 órakor a tagok élénk részvétele mellett tar­totta meg saját helyiségében évi rendes köz­gyűlését. Steinberger Lipót elnök üdvözölte a megjelenteket, konstatálta a közgyűlés hatá­rozatképességét, az iilést megnyitotta. A jegyző­könyv vezetésére felkérte Braun Ármint, annak hitelesítésére pedig Saudek Miksa és Kellner Vilmos tagokat. Elnök a mult évi működéséről beszámolva, kegyeletes szavakban parentálta el Mayersberg Salamon, Marton Kálmán és Löwen­stein Adolf elhunyt tagokat, indítványát, hogy emlékük jegyzőkönyvileg örökíttessék meg, a közgyűlés helyesléssel elfogadta. Ezután Lázár Ádám pénztárnok bemutatta a számvizsgálók által fölülvizsgált zárszámadást és a jövő évi költségvetést, melyet a közgyűlés tudomásul vett és részére a szokásos felmentvényt meg­adta. Dr. Féhér Dezső indítványozza, hogy a tagsági dijak a jelenleginek kétszeresére emel­tessenek fel. Böhm Samu ellenőr a felemelés, dr. Lusztig Sámuel a tagdíjnak 24 koronáról 40 koronára való felemelése mellett szólalt fel. Dr. Kende Ádám pártolja dr. Fehér indítványát a tagdíj kétszeres felemelésére. A közgyűlés nagy szótöbbséggel a tagdíjnak 24 koronáról 48 koronára való felemelésát elhatározta. Ezután a választmány választása következett Manheim Ármin elnök, Strausz Arnold és dr. Böhm Zoltán szavazatszedő bizottság közreműködésé­vel. Beadatott 43 szavazat. Az összes választ­mányi tagok újból megválasztattak. Az elhunyt Löwenstein Adolf és Mayersberg Salamon he­lyébe ifj. Eisler Mór és Goldschmid Ödön lettek megválasztva. A választás eredményének kihirdetése után a közgyűlés az elnök éltetésé­vel véget ért. — A rekvirált ruhák raktározása. Ke­mény Béla közigazgatási tanácsos a városunk­ban rekvirált ruhák raktározásához alkalmas helyiség kijelölését kérte a városi tanácstól. A városi tanács ezen célra legalkalmasabbnak a Krausz és Koréin cég Kossuth Lajos utcai üzletét tartja s ennek megszetzésével és egyéb teendők elvégzésével ugyancsak Kemény Béla közig, tanácsost bizta meg. — Apa és fia. Érdekes vendégjátékban lesz a közönségnek kedden és szerdán része. A pápai közönség régi ismerőse, Érczkövi Ká­roly, a győri szintársulat rendezője, Érczkövi László apja kedden a „Lili", szerdán pedig a „Túl a nagy Krivánon" c. operettben fog fel­lépni. A „Pacsirta" csak négyszer kerül szinre, mivel a női kar fejdiszeit és a napraforgókat a Király-színháznak vissza kell küldeni. — Az áruuzsora ellen. A helybeli Keresztény Szociálista Párt a következő hatá­rozat közzétételét kérte tőlünk: „A pápai Keresz­tény Szociálista Párt 1919 január hó 30-án megtartott pártgyülése a legnagyobb felháboro­dással itéli el azokat a pápai kereskedőket és vállalatokat, kik az Ármegállapító bizottság határozatát nem respektálják és ezáltal a város­nak köznyomorát és elégedetlenségét mégjobban fokozzák. Midőn ezen eljárást a Keresztény Szociálista Párt elitéli, egyben csatlakozik és követeli az Ármegállapító bizottság azon hatá­rozatának érvényesítését, amely az áruuzsorát kívánja megszüntetni. Amikor a Keresztény Szociálista Párt ezen határozatát magáévá teszi, minden rendelkezésére álló eszközt megragad arra, hogy ezen kívánalmaknak érvényt is szerezzen és minden erre irányuló akciót támo­gasson". x Nagy dalestély. Kronland Jaques, udvari operaénekes és Handt Verner Edith énekesnő egyetlen dalestélye a Griff-szálló nagytermében folyó hó 5-én, szerdán este 7 órakor lesz. Jegyek előre válthatók a Korvin-nyomdában és este a pénztárnál. — Záróra-meghosszabbítás. A helybeli szervezett pincérek és 'cigányzenészek a N. T. útján azt a kérelmüket juttatták el főispán­kormánybiztosunkhoz, hogy a kávéházak zár­óráját egy órával hosszabbítsa meg. Békés viszonyainkra való tekintettel, ezt a kormány­biztos engedélyezte is, s így a kávéházak most 9 óra helyett 10 órakor zárnak. — A közélelmezési irodából. Tekintet­tel arra, hogy a közélelmezési iroda férfi alkal­mazottjai a jelenlegi munkák elvégzésére elég-^ ségesek, 13 női alkalmazottnak február 28-án leendő elbocsátását a városi tanács elhatározta. — A pápai Leányegye sülét február hó 2-án d. u. 5 órakor a Griff-szálló nagyter­mében tartja első előadó gyűlését a következő műsorral: Dürand valcer. Zongorán előadja: Langraf Gitta. Tüzek. Kiss Józseftől. Szavalja: Weber Margit. Haydn g-dur vonósnégyes. Elő­adják: Hermann László, Gáty Ferenc, Gáty Miklós és Takács Tibor. Énekszám. Előadja: Gárdos Pannyka. Zongorán kiséri: Kiss József. Utolsó szám a Téma. Jelenet: Karinthy Frigyes­től, — Belépő-díj tagoknak 1 K, nemtagoknak 2 korona. • — Országos vásár. Városunkban f. hó 4-én — kedden — országos vásár lesz meg­tartva. — Ipartestületi közgyűlés. A Pápai Ipartestület február hó 9-én, vasárnap délután 2 órakor a városház tanácstermében évi rendes közgyűlést tart, mely gyűlésre a testület tag jai ez úton is azzal a hozzáadással hivatnak meg, hogy ha a közgyűlésen megjelentek száma határozat­képes nem lenne, a gyűlés a szabályok 11. §-a alapján minden újabb meghívó kihocsátása nélkül ugyancsak ez évi február 16-án, vasár­nap délután 2 órakor a testület helyiségében fog megtartatni s tárgysorozat felett — tekintet nélkül a megjelentek számára — érvényes határozatokat hozni. A tárgysorosat fontosabb pontjai: Jelentés az 1918. évi ügyforgalomról. — A pénztár mult évi zárószámadásának meg­vizsgálása. — A tagsági díj emelésének ren­dezése, szükség esetén alapszabályzat módosí­tása. — iparos-szálló ügyében teendő intéz­kedés. — Az elhunyt ipartestületi szolga helyé­nek betöltéséről intézkedés. — Elnök, alelnök, ügyész, jegyző, 30 rendes-, 10 pót elöljáróság! és 3 számvevő tag választása. — Az ev. énekegylet táncmulatsága vasárnap este óriási közönséget vonzott a Griff nagytermébe. Az egyesület hangversenyei, báljai már a háború előtt is nagy népszerűségnek örvendettek, s ez a népszerűség eleve biztosí­totta a mostani táncmulatság sikeréUA figyelmes rendezőség — élén az újonválasztott agilis elnökkel: Hiitter Vilmossal — mindent elköve­tett, hogy a megjelent nagy közönség a bálon fesztelenül, jól érezze magát. így is történt. Csak a záróra rövidsége ellen volt általános kifogás. Mikor a legemelkedettebb volt a hangu­lat, mikor a legnagyobb animóval folyt a tánc, zendített rá a cigány a „Rákóczi-induló"-ra. De hát rendnek muszáj lenni . . .

Next

/
Oldalképek
Tartalom