Pápai Közlöny – XXIX. évfolyam – 1919.
1919-02-02 / 5. szám
Tény ugyan az, hogy hosszulére eresztették a tulajdonképeni béketárgyalások kezdetét és addig még sok epizódok játszódnak le pro és kontra, de mindhiába, ezen most már keresztül kell gázolni abban a tudatban, hogy ezen már nem segíthetünk és a leghelyesebb, amit tehetünk az, hogy „a rossz játékhoz jó arcot vágjunk". A háború alatt is ezt hangoztattuk, most is ezt a nótát vagyunk kénytelenek fújni. Sokat tűrtünk és szenvedtünk a háború alatt, ráadást is kaptunk a háború befejezése után, de mindezeket a szerencsétlen helyzeteket elviseltük türelemmel, ami ezután következik, az már csak komédia ahhoz a tragédiához, melyet végig kellett játszani. Mindezen tényeket összefoglalva, sőt azt a hangulatot tekintve, mely városunkban jelenleg dominál, azzal, hogy alig múlik el hét, hogy egy-két jótékonycélu mulatságban ne volna részünk s hogy esténként telt ház előtt folynak le a szinházban az előadások, ami csak arra vall, hogy városunkban teljes reménnyel néznek egy szebb és jobb jövő elé, teljes joggal konstatálhatjuk ezen hangulat leszögezése után, hogy: — A helyzet határozottan javult! Frici. Az hirlik . . . Az hirlik, hogy Pápa városa a megszállástól ki van közösítve. Az hirlik, hogy Pápa városa a közügyeket nem sokára előrántja. Az hirlik, hogy a polgármester a városházát jól elszállásolta. Az hirlik, hogy a rendőrkapitány városunk szegényeit már kiismerte. Az hirlik, hogy rendőrök körébe a megelégedettség szelleme költözött be. Az hirlik, hogy a Nemzetőrséget a jól megérdemelt nyugalomba helyezték. Az hirlik, hogy a közélelmezési bizottság úgy tesz, amint vesz. Az hirlik, hogy a közélelmezési irodában a forgalom zavartalanul folyik. Az hirlik, hogy a dohány- és szivarjegyirodában a forgalom sok akadályokba ütközik. Az hírlik, hogy Pápán a dohány- és szivarkiosztás bizonytalan határidőhöz van kötve. Az hirlik, hogy Pápán a heti piacon a vevők lógnak. Az hirlik, hogy Pápán a színtársulat néhány tagja túllőtt a célon. Az hirlik, hogy Pápán a színtársulat tagjai körében a „kolotin" láz uralkodik. Az hirlik, hogy Pápán a színtársulat néhány tagja azt hitte, hogy „hogy", pedig „dehogy". Az hirlik, hogy Pápán a szintársulat néhány tagja a lecsusztatás szerepében lecsúszott. Az hirlik, hogy Pápán a „Traj daj" asztaltársaság újra üzemképes. Az hirlik, hogy a darutollas legények a sziniidény alatt bánatot jelentettek be. Az hirlik, hogy a libatollas legények a szintársulat néhány tagját előlegezett bizalommal biztatják. Az hirlik, hogy a Jaj nadrágom egylet tagjai a kolbászt sóhajtva köszöntik. Az hirlik, hogy az Erzsébetliget lövészárkaiban utóbbi időben „lórumot" játszanak. Az hirlik, hogy az Erzsébetvárosban a felesleges lyukakat mind betömték. Az hirlik, hogy Mezőlak és Békás között a forgalmat teljesen beszüntették. Az hirlik, hogy a Pápai Közlöny szerkesztőjének sok kellemetlenséget okoz a záróra. , HÍREK. — Személyi hír. Németh István ref. püspök a mult hét folyamán néhány napig városunkban időzött. — Kaszinói közgyűlés. A pápai Kaszinó folyó hó 26-án délután 3 órakor tartotta a tagok szép számú érdeklődése mellett, saját helyiségeiben évi rendes közgyűlését. A közgyűlés a Kaszinó tisztviselőit és választmányi tagjait újból egyhangúlag megválasztotta és a tagsági díjat évi 40 K-ra emelte fel. — Feloszlott a nemzetőrség. A kerületi nemzetőrparancsnokság a helybeli nemzetőrség létszámának újbóli csökkentését tervezte. Minthogy a tagok ezt testületi szolidaritásból nem szívesen látták, maguk kérték a nemzetőrség feloszlatását, amit az előljáró parancsnokság el is rendelt. Ennek következtében a nemzetőrség a mai nappal feloszlott. A N. T. intéző bizottsága a feloszlott testületnek, valamint paisancsnokának, Somogyi főhadnagynak a város körül teljesített szolgálataiért elismerő köszönetét nyilvánította. — A Lloyd közgyűlése. A pápai Lloyd kereskedelmi társulat mult vasárnap délután 3 órakor a tagok élénk részvétele mellett tartotta meg saját helyiségében évi rendes közgyűlését. Steinberger Lipót elnök üdvözölte a megjelenteket, konstatálta a közgyűlés határozatképességét, az iilést megnyitotta. A jegyzőkönyv vezetésére felkérte Braun Ármint, annak hitelesítésére pedig Saudek Miksa és Kellner Vilmos tagokat. Elnök a mult évi működéséről beszámolva, kegyeletes szavakban parentálta el Mayersberg Salamon, Marton Kálmán és Löwenstein Adolf elhunyt tagokat, indítványát, hogy emlékük jegyzőkönyvileg örökíttessék meg, a közgyűlés helyesléssel elfogadta. Ezután Lázár Ádám pénztárnok bemutatta a számvizsgálók által fölülvizsgált zárszámadást és a jövő évi költségvetést, melyet a közgyűlés tudomásul vett és részére a szokásos felmentvényt megadta. Dr. Féhér Dezső indítványozza, hogy a tagsági dijak a jelenleginek kétszeresére emeltessenek fel. Böhm Samu ellenőr a felemelés, dr. Lusztig Sámuel a tagdíjnak 24 koronáról 40 koronára való felemelése mellett szólalt fel. Dr. Kende Ádám pártolja dr. Fehér indítványát a tagdíj kétszeres felemelésére. A közgyűlés nagy szótöbbséggel a tagdíjnak 24 koronáról 48 koronára való felemelésát elhatározta. Ezután a választmány választása következett Manheim Ármin elnök, Strausz Arnold és dr. Böhm Zoltán szavazatszedő bizottság közreműködésével. Beadatott 43 szavazat. Az összes választmányi tagok újból megválasztattak. Az elhunyt Löwenstein Adolf és Mayersberg Salamon helyébe ifj. Eisler Mór és Goldschmid Ödön lettek megválasztva. A választás eredményének kihirdetése után a közgyűlés az elnök éltetésével véget ért. — A rekvirált ruhák raktározása. Kemény Béla közigazgatási tanácsos a városunkban rekvirált ruhák raktározásához alkalmas helyiség kijelölését kérte a városi tanácstól. A városi tanács ezen célra legalkalmasabbnak a Krausz és Koréin cég Kossuth Lajos utcai üzletét tartja s ennek megszetzésével és egyéb teendők elvégzésével ugyancsak Kemény Béla közig, tanácsost bizta meg. — Apa és fia. Érdekes vendégjátékban lesz a közönségnek kedden és szerdán része. A pápai közönség régi ismerőse, Érczkövi Károly, a győri szintársulat rendezője, Érczkövi László apja kedden a „Lili", szerdán pedig a „Túl a nagy Krivánon" c. operettben fog fellépni. A „Pacsirta" csak négyszer kerül szinre, mivel a női kar fejdiszeit és a napraforgókat a Király-színháznak vissza kell küldeni. — Az áruuzsora ellen. A helybeli Keresztény Szociálista Párt a következő határozat közzétételét kérte tőlünk: „A pápai Keresztény Szociálista Párt 1919 január hó 30-án megtartott pártgyülése a legnagyobb felháborodással itéli el azokat a pápai kereskedőket és vállalatokat, kik az Ármegállapító bizottság határozatát nem respektálják és ezáltal a városnak köznyomorát és elégedetlenségét mégjobban fokozzák. Midőn ezen eljárást a Keresztény Szociálista Párt elitéli, egyben csatlakozik és követeli az Ármegállapító bizottság azon határozatának érvényesítését, amely az áruuzsorát kívánja megszüntetni. Amikor a Keresztény Szociálista Párt ezen határozatát magáévá teszi, minden rendelkezésére álló eszközt megragad arra, hogy ezen kívánalmaknak érvényt is szerezzen és minden erre irányuló akciót támogasson". x Nagy dalestély. Kronland Jaques, udvari operaénekes és Handt Verner Edith énekesnő egyetlen dalestélye a Griff-szálló nagytermében folyó hó 5-én, szerdán este 7 órakor lesz. Jegyek előre válthatók a Korvin-nyomdában és este a pénztárnál. — Záróra-meghosszabbítás. A helybeli szervezett pincérek és 'cigányzenészek a N. T. útján azt a kérelmüket juttatták el főispánkormánybiztosunkhoz, hogy a kávéházak záróráját egy órával hosszabbítsa meg. Békés viszonyainkra való tekintettel, ezt a kormánybiztos engedélyezte is, s így a kávéházak most 9 óra helyett 10 órakor zárnak. — A közélelmezési irodából. Tekintettel arra, hogy a közélelmezési iroda férfi alkalmazottjai a jelenlegi munkák elvégzésére elég-^ ségesek, 13 női alkalmazottnak február 28-án leendő elbocsátását a városi tanács elhatározta. — A pápai Leányegye sülét február hó 2-án d. u. 5 órakor a Griff-szálló nagytermében tartja első előadó gyűlését a következő műsorral: Dürand valcer. Zongorán előadja: Langraf Gitta. Tüzek. Kiss Józseftől. Szavalja: Weber Margit. Haydn g-dur vonósnégyes. Előadják: Hermann László, Gáty Ferenc, Gáty Miklós és Takács Tibor. Énekszám. Előadja: Gárdos Pannyka. Zongorán kiséri: Kiss József. Utolsó szám a Téma. Jelenet: Karinthy Frigyestől, — Belépő-díj tagoknak 1 K, nemtagoknak 2 korona. • — Országos vásár. Városunkban f. hó 4-én — kedden — országos vásár lesz megtartva. — Ipartestületi közgyűlés. A Pápai Ipartestület február hó 9-én, vasárnap délután 2 órakor a városház tanácstermében évi rendes közgyűlést tart, mely gyűlésre a testület tag jai ez úton is azzal a hozzáadással hivatnak meg, hogy ha a közgyűlésen megjelentek száma határozatképes nem lenne, a gyűlés a szabályok 11. §-a alapján minden újabb meghívó kihocsátása nélkül ugyancsak ez évi február 16-án, vasárnap délután 2 órakor a testület helyiségében fog megtartatni s tárgysorozat felett — tekintet nélkül a megjelentek számára — érvényes határozatokat hozni. A tárgysorosat fontosabb pontjai: Jelentés az 1918. évi ügyforgalomról. — A pénztár mult évi zárószámadásának megvizsgálása. — A tagsági díj emelésének rendezése, szükség esetén alapszabályzat módosítása. — iparos-szálló ügyében teendő intézkedés. — Az elhunyt ipartestületi szolga helyének betöltéséről intézkedés. — Elnök, alelnök, ügyész, jegyző, 30 rendes-, 10 pót elöljáróság! és 3 számvevő tag választása. — Az ev. énekegylet táncmulatsága vasárnap este óriási közönséget vonzott a Griff nagytermébe. Az egyesület hangversenyei, báljai már a háború előtt is nagy népszerűségnek örvendettek, s ez a népszerűség eleve biztosította a mostani táncmulatság sikeréUA figyelmes rendezőség — élén az újonválasztott agilis elnökkel: Hiitter Vilmossal — mindent elkövetett, hogy a megjelent nagy közönség a bálon fesztelenül, jól érezze magát. így is történt. Csak a záróra rövidsége ellen volt általános kifogás. Mikor a legemelkedettebb volt a hangulat, mikor a legnagyobb animóval folyt a tánc, zendített rá a cigány a „Rákóczi-induló"-ra. De hát rendnek muszáj lenni . . .