Pápai Közlöny – XXIX. évfolyam – 1919.

1919-09-28 / 39. szám

vált, a magyar kormány a magyar érdekek meg­óvására kénytelen volt erélyes intézkedéseket tenni. Az Ausztriából Magyarországba való j utazást ugyanoly szigorú rendszabályokhoz kö­tötte, mintamelyek a Magyarországból Ausztriába való utazás tekintetében idáig érvényben voltak. Elrendelte a kormány, hogy az osztrák állam­polgárok által beutazási engedély iránt diplo­máciai úton benyújtandó folyamodványok min­den egyes esetben a magyar külügyminisz­tériumba kerülnek döntés végett. Ezen rend­szabály mindaddig érvényben marad, amig az osztrák hatóságok az útlevél ügy kezelésénél több előzékenységet nem mutatnak. — Kabaré a Griffben. A Griff­szálló nagytermében csütörtök este óta egy 5 nő és 3 férfi tagból álló kabaré társulat szórakoztatja a közönséget. A társulat igen jó tagokból van szervezve és nivós műsorral rendelkezik. Túlzott­ság nélkül mondhatjuk, hogy régóta volt városunkban oly kitűnő erőkből szervezett kabaré társulat, mint a jelen­legi. Hatást keltő % műdalokat adnak elő Somlai Atilla, ki érces baritonjával és Hajnal Vilmos, ki csengő tenorjával zajos tetszést anatnak. Somlainak külön­ben is igen szép jövőt jósolunk még a színészet terén. A férfiak közül még Takács Oszkár említésre méltó. A nők közül Sándorffy Manci és Szabados Kató kabarészámukkal, Herold Tusi és Pénzes Ilus bájosan lejtett excentrik táncaikkal közkedveltté tették magukat. Dicséretünkkel megemlékezünk még Ké­resztély Piroskáról, ki nemcsak precízül kiséri zongorán az énekszámokat, de bámulatos technikával tesz bizonyságot koncertszámok előadásával. A társulat még néhány napig városunkban fog tar­tózkodni és így alkalma van szórakozni vágyó közönségünknek néhány kellemes estének eltöltésére. — A tanonc-szerződések. Az iparosok és kereskedőktől a kommunizmus idejében el­kommunizált tanonc-szerződések az ipartestület irodájában átvehetők. — A műegyetem tanéve. A vallás- és közoktatásügyi miniszter azt a rendeletét, amely­lyel a folyó évi nagy szünidőben a műegye­temen tartott pót szemeszterre, valamint a jelenleg uralkodó rendkívüli viszonyokra tekin­tettel elrendelte, hogy a műegyetemen az 1919/20. tanév I. felére a beiratkozások kivételesen folyó évi október hó 1 és 1 l-e között tartassanak, az előadások pedig 13-án kezdődjenek meg, a fennforgó rendkivüli helyzetre, különösen pedig arra figyelemmel, hogy a műegyetem szénkész­letekkel nem rendelkezik és a szénszállítás a közelebb jövőben alig indulhat meg s így az október 13-ával kezdődő új tanév emiatt no­vember hó közepén túl nem lenne folytatható, hatályon kivül helyezte s a jövő tanév meg­kezdése iránt majd akkor intézkedik, ha annak akadálytalanul folytatását a fűtőanyag hiánya már nem veszélyezteti. Minthogy viszont fennál­lónak látszik a lehetőség, hogy a műegyetemen a folyó évi nagy szünidőben kezdett pótsze­meszter, mely a politikai viszonyok következ­tében aug. 6-án félbeszakíttatott, a fűtőidény beáílta előtt befejeztessék s ezáltal a részt­vevőknek tanulmányi idejébe beszámíttathassák: egyúttal elrendelte, hogy a műegyetemen a megszakított nyári pótszemeneszter folyó évi október hó 1-től ismét megkezdessék és leg­később november hó közepéig befejeztessék. — A pótszefheszter folytatólagos hallgatására mindazok a hallgatók jogosultak, akik erre annak idején beiratkoztak. — Gyanús ebmarás. Csete József gecsei lakos 4 éves kis fiát bal keze csuklóján a saját házőrző kutyájuk megharapta. A kutya eltűnt, sérült fiúcskát Budapestre a Pasteuer-intézetbe küldöttek. Az ebzárlatot 90 napra elrendelték. — Eltűnt ló. Egyik pápai hentes lova f. hó 22-én éjjel a nagygyimóti korcsma istálló­jából ismeretlen módon eltűnt. A ló 10 év körüli, piros pej, herélt, homlokán csillag, orra fehér foltos, hátsó bal lábán kese, bal lapocka alatt sömörös. Aki tud róla, a hatóságnál je­lentse, illő jutalomban részesül. — A péksátrak eltávolítása. A kath. hivők kérelemmel fordultak a rendőrkapitány­sághoz, hogy a plébánia-templom mellett ék­telenkedő péksátrakat távolítsák el onnan. A kérelemnek a hatóság helyt adott, s a sátrakat a templom mellől már el is távolították. — Vasúti menetrend. 1. Pápáról indul este 6 óra 39 p.-kor, Győrből éjjel 12 óra 50 p.-kor, Budapestre (k. p. u.) érkezik 6 óra 10 p.-kor. 2. Pápáról indul éjjel 1 óra 48 p.-kor, Győrből reggel 3 óra 50 p.-kor, Budapestre (k. p. u.) érkezik 8 óra 50 p.-kor. Visszafelé 1. Budapestről indul délután 4 óra 20 p.-kor, Győrbe érkezik este 8 óra 45 p.-kor, Győrből éjjel 1 óra 34 p.-kor, Pápára ér 2 óra 51 p.-kor. 2. Győrből indul reggel 4 óra 10 p.-kor, Pápára ér 5 óra 50 p.-kor. 3. Összeköttetés Királyhida felé Pápáról éjjel 1 óra 48 p.-kor, Győrből tovább reggel 4 óra 45 p.-kor, Királyhidára ér 7 óra 09 p.-kor, vissza Királyhidáról este 6 óra 30 p.-kor, Győrben 8 óra 49 p.-kor, Pápán éjjel 2 óra 51 p.-kor. 4. Összeköttetés Sopron felé Pápáról éjjel 1 óra 48 p.-kor, Győrből reggel 6 óra 45 p.-kor, Csornán 7 óra 46 p.­kor, Sopronban délelőtt 10 óra 24 perckor. Sopronból indul délután 3 órakor, Győrbe ér éste 6 óra 12 p.-kor, tovább Győrből csak éjjel 1 óra 34 p.-kor indul. r « Állami anyakönyvi kivonat. Születés: SzeDt. 17. Láng Károly polgári iskolai tanár és neje Bátori Piroska, leánya: Anna, izr. — Ludvig Mihály faszobrász és neje Baki Mária, fia: Jenő, rk — Csapó Géza czipész és neje Tomor Erzsébet, leánya: Irma, rk. / Szept. 18. Simon Mihály asztalossegéd és neje Abért Ilona, fia: László, rk. — Szecsődi János nap­számos és neje Forgács Mária, leánya: Rozália, rk. — Grácsmann Pál czipész és neje Bartalos Katalin, fia: halvaszületett. Szept. 19. Csukárdi Károly népzenész és neje Sztojka Farkas Rozália, fia: Ignác, rk. Szept. 20. Vécsei Géza szabó és neje Horváth Mária fia: László, ref. — Vasvári Lajos földmivelő és neje Nemes Terézia, fia: Lajos, ref. Szept. 22 Nagy József városi rendőr és neje Pap Karolina, fia: József, ev. — Kovárczi Imre nap­számos és neje Dancs Juliánná, leánya: Mária, rk. — Bors János földmives és neje Letenyei Mária, fia: János, rk. Szept. 23. Révész István kőmives és neje Hegedűs Rozália, fia: Miklós, ref. — Dominkó János telefon­szerelő és neje Benke Erzsébet, leánya: Erzsébet, rk — Steiner Lajos sütősegéd és neje Krausz Mina, fia: Pál, izr. — Balogh János rendőr és neje Horváth Erzsébet, leánya: Ilona. rk. Halálozás: Szept. 15. Krebsz Samuelné Deutsch Karolina, faluzó neje, izr., 65 éves, tüdővész. Szept. 17. Pap Rozália rk., 12 napos, éretlenség. Szept. 18. Biró Juliánná, ref., 10 éves, szivbaj. Szept. 10. Menyhárt Kamilla, ev., 15 éves, szivbaj. Szept. 20. Özv. Freyburger Nándorné Hubert Terézia magánzónő, rk., 85 éves, elaggulás. Szept. 22. Pados Mihály kőmives, rk., 82 éves^ elaggulás. Házasság: Szept. 17. Bogyay János állami adóhivatali el­lenőr, rk. és Vathy Erzsébet tanítónő, rk. — Tamás Dániel csizmadiasegéd, ref. és Szalai Mária dohány­gyári munkásnő, rk. — Füstös István dohánygyári al­tiszt, rk. és Barbarics Terézia dohánygyári munkásnő, rk. — Szokodi Gyula földmivelő, ref. és Pethő Krisz­tina, ref. Szept 23. Bodánczki Sámuel kereskedősegéd, izr. és Grosz Emma, izr. — Füstös János asztalos­segéd, rk. és Pauló Judit, rk. — Szűr György föld­mivelő, rk. és Horváth Anna, rk. — Antal Dániel föld­mivelő, ref. és V. Horváth Rozália dohánygyári mun­kásnő, ref. Felelős szerkesztő: Pollatsek Frigyes. 6513/1919. t Árverési hirdetmény. A feloszlatott közellátási hiva­tal tulajdonában talált 54 drb.. 335 gr. súlyú arany karika­gyűrű folyó hó 30-án délelőtt 11 órakor a városházán, a városi adóhivatal előszobájában nyilvá­nos árverésen el fog adatni. Pápa, 1919 szeptember 23-án. A városi hatóság. Eladó. lagy-Tima pusztán (Mezőlak község mellett) 50 méter hosszú, soproni zsindelyes faistálló, 2 pajta, (foglalás jászollal) és egy alig használt Fuchs-féle hídmérleg jutányos áron eladó. Bővebbet Kellner Vilmosnál Pápa, Fő-uíca 20. Pápa, 1919. Főiskolai könyvnyomda. Eladó. Egy alig használt Esterházy=kocsi szabad kézből eladd. Bővebb értesítést nyerhetni Weiszmann Hugónál Rákóczi-utca 34. szám alatt ^ Földmíves- és tejgazdasági szakiskolát végzett 32 éves, nos, r. kath. vallású egyén alkalmazást keres kilenc évi gyakorlattal, bár­mikori belépéssel. = Kommunizmus idő alatt állást nem vállalt Szívesen vállal jövedelmi százalékra ís. Szíves megkeresést a kiadóhivatal továbbít. MAKKOT vesz legmagasabb napi ár mellett REHBERGER JENŐ cég Szombathely. Uradalmakba ajánlkozik feles baromfitenyésztő, ki fizetés nélkül elvállalná minél nagyobb mérvben a tenyészetet. A baromfi a gazdaságban kiirt minden­féle rovart, úgymint: csímaszt, drótférget,, liszteshátu répabogárt stb. Szives megkeresést a kiadóhivatal továbbit.

Next

/
Oldalképek
Tartalom