Pápai Közlöny – XXVIII. évfolyam – 1918.

1918-11-17 / 46. szám

f PAPAI R0ZL0A1 y Közérdekű független hetilap, b Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész érre 16 K, félévre 8 K, negyedévre 4 K. Egyes szám ára 32 fillér. Laptulajdonos és kiadó : POLLATSEK FRIGYES Hirdetések és Nyilt-terek felvétetnek a kiadóhivatalban és Nobel Ármin könyv- és papirkereskedésében. Közelből és távolból. (Jegyzetek a hétről.) Hindenburg kimondta a háború elején, hogy az a fél fogja megnyerni a báborut, melynek erősebb idegei vannak. A nagy hadvezér, ki sohasem gondolta, hogy öregségére forradalmár lesz, valamit elfelejtett: a gyomrot. Üres gyomorra!, az éhségtől elgyengült testtel nem lehet sokáig harcolni. A koplaló embernek idegei is felmondják a szolgálatot. De nemcsak a háborúban, hanem a mostani súlyos, válságos helyzetben is szükségünk van erős idegekre. Alig kötöttük meg a fegyverszünetet, már is tapasztalható némi javulás a közélelmezés terén. Sokan mégis idegesek, türelmetlének. Azt szeretnék, ha a békekor közélelmezési viszonyai és árai nyomban visszatérnének. Nem gondolják meg, hogy ilyen nagy átalakulás nem mehet végbe egy éjjel, mint a pesti forradalom. Istenem! Milyen hálátlanok és gyenge emlékezőthetségüek az emberek. Néhány héttel ezelőtt még így sóhajtozott sok millió anya, feleség, testvér és gyermek: „istenem, csak az én apám, férjem, testvérem már épen és egészségesen* hazatért volna! Nem bánnám, ha egyelőre minden egyéb a régiben maradna is". Nos, az apák, fiuk, testvérek nagyobb része már megérkezett, másik részük úton van és anyák, testvérek és gyermekek még sincsenek megelégedve, mert nem kapnak annyi lisztet, zsirt, hust, tejet és vajat, mint a békében kaptak és nem vásárolhatnak békebeli áron. Csak kis türelem! A fődolog, hogy olyan békét köthessünk, aminőt minden jó magyar ember szive óhajt, akkor lesznek hazánkban olyan hét országra szóló dús lakomák, olyan Ínycsiklandó eszemek-iszomok, melyekben mindenki résztvehet, aki ilyesmiben kedvét leli. Csak kis türelem! * * * Az élelmiszerpiacon némi árcsökkenés tapasztalható. Az árak természetesen nem esnek olyan rohamosan, mint amilyen rohamosan emelkedtek a háború folyamán. Józan ésszel ezt nem is lehet várni, mert az élelmiszerek ára most összefügg az iparcikkek árával. Máskor az iparcikkek ára igazodott a kenyér és hús árához, most a forgalmi folyamat fordított. Az ipari- és kereskedelmi cikkek ára pedig nem igen csökkenhet, mert egyelőre a feldolgozásra váró nyersanyag és a munkaerő teljes hiányában vagyunk, kész árunkat pedig 51 hónap alatt a tisztán hadi célokra dolgozó gyáripar és a külföldi behozatali korlátozás és tilalmak a minimumra redukálták. Azt az elemi nemzetgazdasági tételt, hogy a kicsi kínálat és nagy kereslet « mindig emeli az árakat, minden gyermek ismeri, csak a türelmetlen, kevéspénzü fogyasztó nem akarja tudni. Növeli még a helyzet nehézségét a közállapotok bizonytalansága. Nálunk, Pápán, eddig — hála Istennek! — nyugalom és békesség van, ámbár igen sokan idegeskednek, nyugtalankodnak, valószínűleg egészen ok nélkül. De a nép nem mindenütt olyan higgadt, intelligens, nyugodt és békés természetű, mint Pápán. Az általános helyzet hatása alól pedig a pápai piac sem vonhatja ki magát. A pénz csak a teljesen nyugodt, békés, konszolidált állapotokat szereti, ellenben rögtön elbújik, mihelyt a legkisebb bizonytalanságot érzi, mert a pénz nagyon óvatos, jobban vigyáz magára, mint tulajdonosa egészségére, szemevilágára, sőt sokszor tulajdonát életveszélybe ugratja a maga kedvéért. Azért addig, míg a pénz nem érzi magát az egész országban biztonságban, míg a forgalom nem bonyolódhatik olyan szilárdpartu mederben, mint a háború előtt, egészséges kereskedelmi és ipari élet kialakulására nem számíthatunk. Hol van oly bolond kereskedő, ki sok ezer, vagy millió értékű árut rendelne, mikor nem tudja, nem fosztják-e ki az úton, vagy itthon? (Ismétlem, nem a pápai viszonyokról beszélek, hanem az általánosokról, melyek a pápai piacra is visszahatnak.) A fosztogatók tehát nemcsak saját maguknak, hanem az ország szegénysorsú népének is ellenségei. Maguknak ártanak, mert bemocskolják családjuk nevét és megfosztják magukat a földosztásnál, melyből kimaradnak, egy egész életre szóló, gondnélküli szép exisztenciától. A szegények sorsát nehezítik meg, mert miattuk nem rendelhet a kereskedő / új árut, aminek hiánya tartja fenn a készletben levő igen csekély árukontingens jelenlegi magas árát és megakadályozza az élelmicikkek árcsökkenését. Nemrég olvashatta mindenki, hogy Németország a magyar kereskedelem részére 100 waggon textil-árut akart útnak indítani, de az utóbbiak visszavonták a rendelést, midőn a közbiztonság nálunk kétessé vált. Ebből a 100 waggon áruból szakértők véleménye szerint körülbelül 800.000 szegény nőt és gyermeket lehetett volna felruházni és ezek téli ruhával ellátását akadályozták meg a fosztogatók. , Mihelyt helyreáll a közrend, mihelyt a fosztogatók a börtönbe, vagy akasztófára kerülnek: a piacon és a boltokban rögtön kedvezőbben alakulnak az árviszonyok. A türelmetlenek és idegesek ezek késleltetését csak a fosztogatóknak és a magas pártfogóktól védett izgatóknak tulajdonítsák. * * * A rémhírek terjesztői ismét divatba jöttek. Néhány éretlen suhanc ízetlen tréfát követ el: bemegy néhány boltba, ott árut kér, aztán viszi az árut és elfelejt köszönni és fizetni. A megrémült boltos nem meri az áru értékét követelni, mert azt hiszi, hogy az egész dolog csak ürügykeresés a belekötésre, veszekedésre és fosztogatásra. Ez már elég a rémhirterjesztőknek arra, hogy a félénkszivü, izgatott közönséget fontoskodó arccal ijesztgessék és előkészítsék az éjjel biztosan bekövetkező nagy ricsajra. A ricsaj természetesen elmarad, a közönség egy része azonban egy izgalmas, álmatlan éjszakát töltött el, midőn az izgalomra semmi ok sem volt. Míg azonban a háború elején a rémhírterjesztők fecsegése sok kárt okozott, most hasznos dolgot is cselekszenek. Sok megijedt ember felkeresi a nemzetőrség parancsnokságát és az őrség éberségét fokozza. A közbiztonsági közegek folytonos és fokozódó ébersége mégis jobban visszariasztja a kitörő, aljas emberi indulatokat, melyek egy hosszú háború végén rendesen fékevesztettek, mint a lanyha közbiztonsági szolgálat. így tehát a rémhirterjesztőknek mostan bizonyos fokú hálával tartozunk. Várhelyi Izsó.