Pápai Közlöny – XXVIII. évfolyam – 1918.

1918-10-20 / 42. szám

PAPAI HOZL0\1 Közérdekű füg-g-etlen hetilap, ei Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész evre 16 K, félévre 8 K, negyedévre 4 K. Egyes szám ára 32 fillér. Laptulajdonos és kiadó : POLLATSEK FRIGYES. Hirdetések és Nyilt-terek felvétetnek a kiadóhivatalban és Nobel Ármin könyv- és papirkereskedésében. Közelből és távolból. (Jegyzetek a hétről.) Még az Ég is kifejezte, hogy tetszik neki a pápai Huszárnap. Előtte való héten állandóan boszusan nézett le a földre, vasárnap pedig derűsen mosolygott a mosolygó szép asszonyokra, kik széppé, kedvessé varázsolták e napot. Volt is a Huszárnapon minden, ami a szemet, fület, szájat és a lelket gyönyörködtette. Elsőrendű fővárosi művészek mulattatták a közönséget szombaton este a színházban, vasárnap d. u. a kaszárnyában rögtönzött kabaréban. Vasárnap d. e. pedig a Főtéren felállított sátrakban előkelő, bájos úri nők árultak bort, sampanyert, pogácsát, zsemlyét és kiflit. Mindezt bájos mosoly kíséretében nyújtották, amiért nem kellett külön fizetni. D. u. pedig a kaszárnyában malacpecsenyével, birkapörkölttel és kávéval csillapíthatta éhét a közönség. Mindezt igen jutányos áron. Egy malacpecsenye csak 5 koronába került, egy birkapörkölt ugyanannyiba, egy kávéért csak 3 koronát kellett fizetni. A színházban a páholy ára csak 300 (háromszáz), az erkélyszéké és a földszinti támlásszéké csak 40 korona, a karzati ülőhelyé csak 5 korona volt. A rendezőség mindenesetre dicséretes munkát végzett, midőn hetekig tartó önzetlen munkával Pápán még eddig példa nélkül álló nagystílű mulatságot és népünnepélyt rendezett, melynek tekintélyes jövedelmével legalább pillanatnyilag csillapíthatja a 7. honvéd huszárezred elesett hősei családjának nyomorát. De még a legjobb szándékkal tervezett és legokosabban végrehajtott helyijellegü akcióval sem lehet ilyen nagyfontosságú társadalmi problémát megoldani, nem lehet az elesett hősök özvegyein és árváin hathatósan segíteni. Tegyük fel, hogy a nagyszabású ünnepély a jótékonycélra tisztán százezer korona hasznot hozott. Tegyük fel, hogy a 7. honvéd huszárezredből és annak majdnem 3 hónaponkint a frontra küldött menetszázadaiból 50 hónap óta csak száz olyan hős esett el, kiknek özvegyei és árvái a háború előtt kenyérkeresőjük fizikai, vagy szelemi munkájából éltek. A feltételezett százezer korona jövedelemből egy-egy vagyontalan, kenyérkeresőjétől megfosztott családra, ezer-ezer korona jutna. Mi ma 1000 korona? Lehet ezzel exisztenciát alapítani, a családot élethossziglan ellátni? Mert azt mindenki beláthatja, hogy az elesett hős özvegyének és árváinak legalább olyan mértékű életfeltételeket kell biztosítani, mint amilyent neki az elesett hősi kenyérkereső nyújtott. Azért a boldogságért, melyet elvesztettek, a társadalom úgy sem adhat nekik kárpótlást, azt a tisztes polgári jólétet sem biztosíthatja számukra, melyben az elhunyt családfő részesíthette őket, legalább akkora darab kenyeret kell kezeikbe adni, mint amekkorát a régi családi asztalon azelőtt találtak. Ilyen nagy kötelességet csak az állam tud teljesíteni a maga nagy hatalmával, a törvényhozás segítségével. Az állami hatalom képviselőinek a kötelessége lesz a háború után e nagy feladatot kellő eréllyel és körültekintéssel megoldani és kivétel nélkül minden adófizető zsebébe mélyen belenyúlni. Ennél a zsebkiürítési műveletnél különösen tekintetbe kell venni, hogy a háború alatt minden vagyon, de különösen a föld értéke óriási mértékben növekedett. Ha valaki olyan tudatlan és élhetetlen, hogy a nagyértékü földekből kevés jövedelmet tud kihozni, az az ő hibája. A felnőtteknek pedig állandó hibájukért nem jár elnézés. Mindaddig, mig e reform életbelép, a Huszárnaphoz hasonló jótékony akciók csak a pillanatnyi szükséget tudják kielégíteni. De azért minden tiszteletünket és hálánkat megérdemli mindenki, aki a szegénynek, özvegynek, árvának és szenvedőnek csak egyetlen egy könnycseppjét is letörli. * * * Most már szabad beszélnünk. A hirterlandiak is eleget szenvedtek. A folytonos aggodalom az apáért, testvérért, férjért és fiúért, a lét folytonos bizonytalansága, az őrületesen emelkedő drágaság, sok, egész életen át megszokott élelmiszerről, élvezeti és kényelmi tárgyról való lemondás, folytonos, a legtöbbször eredménytelen futkozás olyan nélkülözhetlen dolgok után, melyeket békében fáradság nélkül megkaphattunk, méltán elkeserítették a közhangulatot. Hogy tömeges öngyilkosságok nem váltak divatossá, mint a haldokló római impérium korában, annak több oka van. A nagy események nagy szenzációi állandóan foglalkoztatták a tömeg lelkét, melyben a mindennapi bajokat ilyen módon háttérbe szorították. Sokszor pedig a mindennapi élelem megszerzésének gondja elterelte a tömegek figyelmét a nagy világválság tragédiájától. Aztán az emberi sziv okosan bolond természete, hogy ezer csalódás, millió szenvedés után sem szűnik meg sohasem remélni a jobb jövőben, az eljövendő életörömökben, mely bennünket minden szenvedésért, minden csalódásért kártalanít. „Die Hoffnung führt ihn ins Leben ein, Sie umflattert den fröhlichen Knaben, Den Jüngling locket ihr Zauberschein, Sie wird mit dem Gfeis nicht begraben; Denn beschliesst er ím Grabe den müden Lauf, Noch am Grabe pflanzt er — die Hoffnung auf." (Schiller.) Ez a három dolog akadályozott meg sok millió embert tenger szenvedése közepette, hogy ne nyújtsa Atroposnak az ollót, mellyel életfonalát idő előtt elvágja. E remény élteti a tömegeket most is, midőn ezer bajunkhoz, bánatunkhoz szegődő't a legújabb: a spanyol náthának nevezett járványos kór, mely ezerszámra szedi országszerte áldozatait, mely társadalmunkat igen sok értékes elemétől fosztja meg. Csodálatos, milyen közönnyel szemléli a nagyközönség e betegség pusztításait. Minden ember ismeretségi körében naponként fordulnak elő megbetegedések és halálozások, de azért megtelnek a mozik, a színházak, a kabarék, a kávéházak. Azért az egészségesek naponkint végig játszák a szokott alsóskalabriász, vagy tarokkpartijukat. Folytatja ki-ki a megszokott foglalkpzását, szórakozását és kisded játékait. És ez helyesen van így. Hidegvér mindig jó. Az aggodalmas autoszuggeszció, a reszkető félelem sok embert kerget a betegség karjaiba, akit különben a baj elkerült volna. De a halállal mégsem tanácsos könnyelműen komázni. A tűzzel nem szabad játszani. Félni, aggodalmaskodni nem kell, de a kellő óvatosság nem árt. Legalább nem tehetünk szemrehányást magunknak, hogy magunk okoztuk bajunkat, ha a kellő óvatosság ellenére is bele estünk. Reméljük, hogy a fegyverszünet megkötésével a Halálnak ezen angyala is fegyverszünetet fog velünk kötni és hosszú időre megelégeli gyilkos munkáját. Ha pedig a fegyverszünet sokáig késik, e kelletlen vendég megunja magát nálunk és elköltözik — ellenségeinkhez, hogy őket megpuhítsa és békülékenyebbeké hangolja. * * * A fővárosban naponkint átlag 70—80 ember hal bele a divatos nyavalyába és többszáz új spanyol megbetegedés fordul elő. A hatalmas fővárosi hatóságnak még sincs annyi erkölcsi bátorsága, hogy a színházakat, mozikat és más mulatóhelyeket bezárja. Annál nagyob elismerés illeti dr. Tenzlinger József polgármestert amaz intézkedéséért, amellyel a mozit a spanyol-járvány idejére bezárta. Ezzel fényesen dokumentálta, hogy a polgárok egészségét fölébe helyezi a város anyagi érdekeinek. Rendelete első tekintetre szinte magától értetődő dolognak látszik. És mégis igen kevés hatóság akad, mely ilyen erkölcsi magaslatra tud emelkedni. Várhelyi Izsó.