Pápai Közlöny – XXVIII. évfolyam – 1918.

1918-09-22 / 38. szám

Az államosítás. A városok mai szervezetéről szóló törvények már születésükkor lényeges hibában szenvedtek. A th. városokat a megyékkel, a r. t. városokat a községekkel vette egy kalap alá. Azóta több mint 30 év telt el, amely idő alatt a városok folyton követelték a külön városi törvényt, mig végre a városfejlesztő 1912 LVIII. t.-c. 30. §-a utasította a belügyminisztert, hogy a törvény életbeléptetésétől számított két éven belül a városok szervezetéről, közigazgatásáról és háztartásáról, úgyszintén a városi rendőrségek rendezéséről törvényjavaslatot terjesszen elő. A rendőrségek államosításáról szóló törvényjavaslatot a jelenlegi kormány már a képviselőház elé terjesztette, a városi törvényjavaslat azonban csak most van előkészítés alatt. A magyar városok orsz. kongreszszusa megkönnyíteni akarván a törvényelőkészítés munkáját, az 1912. évben tartott egyetemes ülésén már körvonalozta álláspontját az új városi törvény főbb alapelveit illetőleg. Amikor az egyetemes ülés azt megállapította, már akkor hangsúlyozta, hogy a gyökeresebb és a városi érdekeknek abszolút értelemben véve kedvezőbb megoldás az volna, mely a városi törvényt közigazgatási szervezetünk egyéb részeire való tekintet nélkül alkotná meg. Ez a megoldás pedig nem lehetne egyéb, mint az állami szervezetnek a községi szervezetre való alapozása, az egész társadalmi életnek közigazgatásilag a községhez kapcsolása és a városoknak, mint legfejlettebb községeknek a magasabbrendü közigazgatási kötelékek magjává tétele. Miután azonban abból a feltevésből indult ki, hogy közigazgatásunk általános reformja a közel jövőben nem kerül napirendre, úgy vélte, hogy olyan törvényjavaslat, mely általános közigazgatási szervezetünk jelenlegi, alapjait mellőzi, komoly figyelembevételre nem számíthat. Miután pedig a városi szervezet megváltoztatását az általános közigazgatási reform bizonytalan idejéig kitolni nem akarta, ammellett foglalt állást, hogy a városi törvény tervezete közigazgatási szervezetünk mai keretébe illesztendő be. v Az egyetemes ülés azonban a feltevésben csalódott, mert a választói reformnak előtérbe tolása arra késztette a kormányt, hogy az általános közigazgatás reformját is elkészítse. Miután pedig a kormányt a városok reformjára már törvény is kötelezi, a kormányelnök nyilatkozataiból pedig nyilvánvaló, hogy a községi reformot is tervezik, ennélfogva kétségtelen, hogy egy általános közigazgatási reform küszöbén állunk. Sokkal inkább, mint bármikor, aktuális az a kérdés, hogy a közigazgatás általános reformja, vagy mondjuk ki nyiltan: államosítása, mennyiben érinti a városokat? Miután kétségtelen az, hogy az államnak joga van az állami közigazgatást a saját szerveivel ellátni, a választói jog kiterjesztése pedig most egyenesen követeli az egész ország területén az egységes, magyar állami közigazgatás megteremtését, ennélfogva természetesnek látszik, hogy ezt .az elvet a közigazgatás egész területére következetesen ki kell terjeszteni s kivételt e tekintetben a városokkal sem tehetnek. Más szóval, az államosítás a városokra azt jelentené, hogy az állami közigazgatást végeztetné az állam a kinevezett közegeivel, a szorosan vett önkormányzatot pedig lássa el a város a maga választott alkalmazottaival. Ha csak azokat a főbb közigazgatási ágakat tekintjük is, amelyek ellátásáért most államsegélyben részesülnek a városok s amelyeknek államosítása már amúgy is átment a köztudatba, mint pl. rendészet, katonaügy, közegészségügy, adóügy, árvaügy stb. már is bizonyos, hogy ezek államosítása hatalmas lépés volna az egységes nemzeti állam kialakulásához s egyúttal nagy tehertől szabadítaná meg városainkat. Ami ezután megmaradna, az lenne azután az igazi önkormányzat. Az ekként tehermentesített városoknak volna csak igazán módjuk a hathatós városfejlesztésre. Sokan azt hiszik, hogy az államosítás maga után vonja a város és a község megsemmisülését. Ez a nagy tévedés. A városfejlesztés, vagyis közintézmények létesítése, csatornázás, vízvezeték, vasutak, világítási telepek, utak építése, népjóléti intézetek felállítása stb. stb., azonkívül befolyás adókivetésre, iskolaügyre, közigazgatási bíráskodásra még nagyon tág teret nyitnának a szoros értelemben vett önkormányzatnak. A városok, községek közgyűlése állapítaná meg az után is a költségvetést, zárszámadást, alkotná a szabályrendeleteket s ellenőrizné az állami közigazgatást. Az államosításnak a közigazgatás egész területére ki kell terjeszkednie, mert az egységes közigazgatással nem egyeztethető össze, hogy annak egy részét állami, a más részét önkormányzati szervek lássák el. Az állami közigazgatás feladatának teljesítésére csak oly közegek alkalmazandók, akik nem állanak a helyi körök befolyása alatt, nincsenek e köröknek lekötelezve s alkalmazásukat az államhatalomtól kinevezés által nyerték. A közigazgatási tisztviselőt, akire a törvények pártatlan végrehajtását bizzák, fel kell szabadítani a közönségtől való függés lidércnyomásától, hogy intézkedéseiben csak a közérdeket és igazságot, ne pedig a választóközönség tetszését és kegyét keresse. A városok kezdetleges állapotában, amikor még a jóléti és gazdasági intézmények nem szaporították úgy meg a városok feladatkörét, amikor a közigazgatás még egyszerű keretek között mozgott, amikor a forgalom, a közlekedés fejletlensége még jobban helyhez kötötték az embereket és az állami feladatok sem halmozódtak úgy össze, mint napjainkban, akkor még volt értelme annak, hogy az állami közigazgatást az önkormányzat keretében látták el. Ma már azonban az állami feladatok nagy tömege, a közigazgatás bonyolultsága s az egységes magyar nemzeti állam kiépítésének a szükségessége elemi erővel követeli a közigazgatás államosítását az egész vonalon. Ennek a kérdésnek a helyes megoldásánál nem arra kell néznünk, hogy az elmélet milyen dogmákat állít fel az igazi önkormányzat ismérvéül, hanem arra, hogy mit követel a gyakorlati élet s legfőkép, hogy mit követel az állam legfőbb érdeke. Várhidy Lajos. KARC O LAT a mult hétről. Már rugdalódznak! Nagy kavarodásokról szólanak a politikai jelentések, melyeket külügyminiszterünk békeajánlata okozott. Az összes nemzetek diplomatái felébredtek a lethargikus álomból és amint már többször jeleztem, „döngetik a falakat" a békefront ügyében. A pro és' kontrák egymást kergetik. Egyik nap a visszautasítás hangját emlegetik, már más nap cáfolat érkezik, harmadnap megfontolás tárgyát képezik s ez így tart már napok óta. Annyi tény, hogy már erősen foglalkoznak a béke ügyével s ezt már örvendetes ténykép kell konstatálnunk, mert ha nem is fogadják el külügyminiszterünk békeközvetítését, de annyira vagyunk, hogy rideg visszautasítással nem fogják a megindult békehajlamokat sutba vágni. Válaszolni fognak reá, bármily* alakban és akkor kezdődik a kihámozás és mindenki leteheti majd a garast a békeközvetítés asztalára. Szóval, az út kezd egyengetve lenni. Uj melódiákat hangoztatnak a béke lehetőségéről. Akik még eddig hallani sem akartak a békéről, már kezdenek puhulni és habár a látszat kedvéért még mindig adják az előkelőt, a sötét háttérben már dörgölődzenek a békekötés előharcosaihoz. Ha a látszat után kellene ítélkezni, úgy a furfang minden eszközével kellene rendelkeznünk, hogy most már tiszta képet alkossunk magunknak, hogy mit is fog eredményezni a legutóbb általunk tett béke-megbeszélések. Furfangot jelzek, mert hát a tapasztalat igazolta eddig is és igazolja főleg most ebben a kiritikus helyzetben, hogy a politika ördöngös mesterség és végeredmény kép azt jelenti, hogy „nem jó az ördögöt a falra festeni". Mert hát a mostani diplomácia tényleg tisztán kimutatja a foga fehérét abban, hogy minden békehangulat oly választ előlegez, ami azt jelenti a sötét háttérnek, hogy „az ördögök vitus-táncát" járják akkor, amidőn a béke olajága az ördögök boszorkánykonyháján jelentkezik. Ez alkalommal is el vagyunk készülve az erős vihogásra, mennydörgésre és minden olyan jelenségre, mely az ördögök haláltusáját előzetesen jelentené, de szent meggyőződésünk, hogy az ördögök konyhája nem sokára felrobban és a béke konyhája fogja a helyzetet uralni és a helyzetet végleg tisztázni. Ez a biztos tudat ad most már erőt nekünk a további „kitartásra". Szóval, már nincs messze a megváltás ideje. Lassan jön, de biztosan. Helyes útra van terelve az ügy, nem kell most már félteni a megoldás helyes átirányítását. Egyelőre ezek után csak azt konstatáljuk, hogy a béke konyháján már kezdenek részint nyiltan, részint titokban gyülekezni. Most már csak a megfőzésre szánt adagokat és adatokat várják, ami már a legközelebbi időre várható. Ha aztán megkezdődik a főzés, a többi már gyermekjáték lesz. Szóval, már kezdik kiírni a szerepeket és körvonalazzák a végjeleneteket, melyek csattanósaknak ígérkeznek. A szerepek még nincsenek teljesen kiosztva és ez késlelteti még az előadást, melynek cime lesz: — A békekötés kezdete. Fríci,