Pápai Közlöny – XXVIII. évfolyam – 1918.

1918-09-01 / 35. szám

PA PA i o i l ő v \ Közérdekű független hetilap, b Megjelenik minden vasárnap, i Előfizetési árak: Egész évre 16 K, félévre 8 K, negyedévre 4 K. Egyes szám ára 32 fillér. Laptulajdonos és kiadó : POLLATSEK FRIGYES. Hirdetések és Nyilt terek felvétetnek a kiadóhivatalban és Nobel Ármin könyv- és papirkereskedésében. Közélelmezésünk szépséghibái, A mindennapi életben ki-ki többnyire olyan foglalkozást űz, amelyhez ért. Csak Amerikában és újabb időben nálunk is fordul elő kivételesen, hogy egy-egy pályatévesztett ügyvéd borbélyüzletet, né­mely mérnök füszeresboltot, állást nem találó tanár szappangyárat nyit. Általá­ban azonban nem szokásos, hogy a kovács szabadságra, az esztergályos arany­rnivességre, a vegyész cipészmesterségre adja fejét, vagy ha kivételesen kedve kerekedik rá, szakértő társat vesz maga mellé, mert ellenkező esetben, ha tőké­vel fog vállalkozásához, hamar nyakára hágna pénzének, ha üres zsebbel megy neki az új életpályának, amelyhez nem konyít, csakhamar felkopna az álla. Csak a közpályákon találunk egyé­neket olyan hatáskörökben, melyek­hez annyit értenek, mint a hajdú a harangöntéshez. Hiszen itten a tárgy­hoz nem értésüknek nem ők, hanem csak a közönség vallja kárát. A borbély­üzletekben egy óráig sem tűrnek meg olyan segédet, aki nem tud kifogástala­nul borotválni, csak a közéletből nem eb­rudalnak ki olyan kontár borbélylegé­nyeket, akik a közönség képén tanulnak borotválni. Hiszen itten csak a közön­ség legszegényebb részének arca vérzik, ha borbély kezében sután áll a borotva. A pápai élelmezési irodákban van olyan, aki ért a pálinkához, van olyan, aki ért a fűszerárukhoz, van olyan, aki ért a telekkönyvekhez, van olyan, aki ért a raktárkezeléshez, de olyan nincs, aki a liszthez értene, pedig a liszt a közélelmezés legfontosabb tárgya. A szakértő hiánya okozta, hogy a közönség gyakran olyan silány minőségű lisztet kapott, amely nem embernek, hanem disznónak való. A szakértő liszt­szakértő hiányában vettek át a helybeli malmoktól olyan rossz lisztet, mely szé­gyenére válik a pápai egykori jóhirü lisztiparnak. Ha a szakértő lisztkereskedő hivatalos megbízásból megvizsgálja a molnártól való átvétel előtt azt a lisztet, akkor a hatóság visszautasította volna azt a lisztet és elvette volna az illető molnárnak, vagy molnároknak a kedvét ilyen liszt őrlésétől. Nem szükséges azért a liszt meg­vizsgálására 4—5000 koronás szinekurá­kat kreálni és a legszegényebb fogyasz­tókat ezzel az összeggel megterhelni. A pápai jobb hirnevü, szolid üzletemberek hirében álló lisztkereskedők felváltva szerény napi díjért, vagy ingyen is szí­vesen magukra vállalják ezt a kötelessé­get Legtanácsosabb lenne, ezeket csak megvizsgálás előtt pár órával alkalmi megbízatásukról értesíteni, hogy ne is kerülhessenek a molnárokkal való össze­játszás gyanújába. Ugyancsak a szakértelem hiányának következménye volt az az eljárás, hogy igen gyakran az utoljára érkezett lisztet küldték el a lisztkereskedőknek. Ezalatt a régebbi liszt a raktárakban összeállott, egy része olyan keménnyé vált, mint a kőszikla. Ha a lisztet megérkezésének sorrendjében osztották volna ki a liszt­kereskedőknek, ezt a romlási processzust meg lehetett volna akadályozni. A lisztirodában burjánzó bölcsesség a hétre való lisztet rendesen hétfőn szállítja a lisztkereskedőknek. Ha kissé előzékenyebben szolgálná ki a közönsé­get, akkor ezt már pénteken megtehetné. Szakértő lisztkereskedő tudja, hogy ez esetben a detaillistának ideje volna a lisztet jó előre lemérni, megfelelő adagok­ban papírzacskókba csomagolni. Ekkor nagyforgalmu üzletben a vevő nem lenne kénytelen az üzlet előtt sorfalat állni és órákig várakozni, mig a boltos minden egyes fogyasztónak kiméri és becsomagolja a háromféle lisztet, hanem rögtön kéz­hez kapná. Ennek belátására nem kell egetverő bölcsesség, valamint a drákói rendszabály indokolatlan voltának meg­értése sem, hogy milyen népellenes dolog az, hogy a hétre való lisztet csak hétfőn szabad kiszolgáltatni. Mit adjon férjének és gyermekének a feleség és anya vasárnap enni, akinek az a kevés lisztje már szerdán elfogyott? Hogyan vihessen magával kenyeret, vagy más ennivalót a hétfőn korán reggel dologba induló munkás, akinek felesége csak hétfőn délelőtt kapja ki a lisztet? Próbál­tak már azok a bölcsek, hogyan lehet korgó gyomorral, az éhségtől ellankadó tagokkal nehéz testi munkát végezni? A hétfői lisztküldésnek és a liszt­mennyiség több részletben, több egymás után következő napon történő kiszolgál­tatásának még más kárát is látja a közön­ség. Megtörtént gyakran, hogy a liszt­kereskedő a neki járó lisztmennyiség egy részét hétfőn, másik részét kedden, harmadikat szerdán kapta meg. Hétfőn vöröslisztet küldtek neki, amilyennel a magyar ember békében csak disznaját etette, kedden, szerdán szebb lisztet szállítottak neki. Aki tehát hétfőn vásárolt lisztet, csupa vöröslisztet, a keddi vevő pedig szebb lisztet kapott. Ha a liszt­kereskedő egyszerre kapja az egész lisztet, szakértelemmel keveri a vöröslisztet a jó­val, így aztán mindenki egyforma lisztet visz haza. Milyen igazság az, hogy a közönség egy része ugyanannyi pénzért vörös, másik része jó lisztet kapjon? Mindezekkel még nincsenek kimerítve a szakértelem hiányában elkövetett botlá­sok. Az sem volt utolsó dolog, hogy a lisztiroda megtiltotta a lisztkereskedőknek, hogy a magukat egész évre liszttel ellátó fogyasztóknak augusztus 15-én túl ne szolgáltassanak ki lisztet. Először is ezek augusztus 15-éig nem mind jutottak vásárlási igazolványhoz, másodszor is azok, kiknek sikerült e drága cédulát megkapniuk, azoknak sem termett „Terülj asztalkám!" módjára rögtön kamrákba a két hónapra járó lisztkészlet, sőt nagyon valószínű, hogy ma, szeptember 1-én is igen sok őrletőnek még a molnár raktárá­ban hever a gabonája. Az illetők panaszára a polgármesternek kellett elrendelni, hogy e drákói rendszabály mellőzésével mérje­nek szept. 1-éig az illetőknek lisztet. Akkor aztánXr^jzentek a lisztkereskedőkre, hogy mertek az őrletüknek lisztet adni. Most, midőn dr. Tenczlinger polgár­mester átvette a közélelmezés feletti közvetlen felügyeletet, reméljük, hogy e viszá&ágok miryK meg fognak szűnni, mert bizunk az ő erélyébeár bizunk az ő nem frázisként ajkán hordott, hane^f élő valóságként, nemes szivében átérzett szociális érzésében. Várhelyi Izsó. A csóti fogolytáborba egy zongora kerestetik bérbe. Bővebbet a kiadóhivatalban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom