Pápai Közlöny – XXVIII. évfolyam – 1918.
1918-01-27 / 4. szám
jelentés eredményét. Főleg azon kijelentése szült óriási felháborodást, hogy ezek után „szégyen pápainak lenni". Óriási zaj keletkezett ezen kijelentésére és majdnem 10 percig tartott ezen izgatott állapot, mig végre felszólaló félreértett szavait korrigálta. Hosszas beszédében reflektált a vádakra és a bizottság jelentését tudomásul veszi, egyben indítványozza, hogy Révész Arnold főmérnök ellen azon cikkekért, melyeket a Pápai Lapokban egy képviselő ellen irt, a képviselőtestület rosszalását fejezze ki. A képviselőtestület ezen ügyet a legközelebbi közgyűlés napirendjére kitűzni határozta. A közgyűlésen Csoknyay Károly városi főjegyző elnökölt, akit erre a tisztség betöltésére a polgármester kért fel, amennyiben a közélelmezési ügyben beterjesztett vizsgálati jelentésben, mint érdekelt fél volt jelezve. Elnöklő Csoknyay Károly főjegyző üdvözli a megjelent képviselőket, az ülést megnyitja és a jegyzőkönyv hitelesítésére felkéri Gyurátz Ferenc, dr Kluge Endre, Halász Mihály, ifj. Eisler Mór és Grátzer János képviselőket. A mult ülés jegyzőkönyve felolvastatván, észrevétel nélkül tudomásul vétetett. Elnök kegyeletes szavakban emlékezik meg dr. Kövi József városi képviselő haláláról, indítványát, hogy érdemei elismeréséül emléke jegyzőkönyvileg örökíttessék meg és családjához részvétirat intéztessék, a képviselőtestület általános helyesléssel fogadja. Elnök bejelenti, hogy a liszt fejkvóta felemelése érdekében történt felterjesztés el lett utasítva. Napirendre térés előtt Gyurátz Ferenc kérdést intéz az iránt, hogy Esterházy Jenő gróf által a szegények részére adományozott tűzifa behozatalára történt-e intézkedés, milyen stádiumban van a szegények részére beszerzendő cipők ügye, úgyszintén a hadisegélyek felemelése. Elnök kijelenti, hogy a fa egy része önkéntes fuvarosokkal be van szállítva s már szét is osztatott, a még az erdőben levő fa beszállításáról a tanács most folytat tanácskozásokat a fuvarosokkal; a szegények részére beszerzendő cipők ügye folyamatban van és kiosztásra fog kerülni; majd a hadisegélyek felemelése tárgyában már megjelent miniszteri rendelet és a jelen közgyűlés napirendjére kitűzött véleményező bizottság megválasztása által ezen kérdés is aktuálissá válik. A választ úgy felszólaló, valamint a képviselőtestület tudomásul vette és ezzel áttértek a napirend tárgyalására. I. Szokoly Ignác rendőrkapitány betegsége miatt három havi szabadságot kér. A képviselőtestület a kérelemnek helyt ad s a rendőrkapitány részére három hónapi szabadságot engedélyez. II. Közélelmezési bizottság kérelmére elrendelt és foganatosított vizsgálat tárgyában a kiküldött vizsgálóbizottság beterjeszti jelentését. A vizsgálati jegyzőkönyv felolvasása után Sült József, a vizsgálati bizottság elnöke ismertette a bizottság álláspontját. Kérte a jelentés tudomásul vételét. Jelzi, hogy a közélelmezési bizottság tagjai ellen nem terjesztetett ki a vizsgálat, mivel ez nem tartozott a bizottság hatáskörébe, amennyiben a közélelmezési bizottság tagjai — mint ilyenek — eljárásukban jóhiszemüleg jártak el és őket ez érdemben felelősség nem terheli és a vizsgálatot csupán a köztistviselőkre terjesztette ki. Dr. Lakos Béla zajos közbeszólások és viharos jelenetek közben tartotta felszólalását, kritikát gyakorolván főleg az állatorvos és főmérnök elleni vádak miatt. Hajnóczky Béla az ellene emelt vádakat nem tartja jogosultnak, amennyiben ő hivatásában korrektül járt el. Dr. Hofjner Sándor sajnálattal veszi tudomásul, hogy ebben az odiózus ügyben az ő neve is szerepel. Az ellene emelt szabálytalanság elkövetését — jóhiszeműségével szemben — visszautasítja. Gyurátz Ferenc elismeri dr. Hoffner felszólalását, de a bizottságnak kötelessége volt ez érdemben is véleményt mondani. Elismeri az ügyész puritán jellemét és indítványozza ezen ügynek a jelentésből való kikapcsolását. Dr. Kőrös Endre szintén ily értelemben szólalt fel, ami a vizsgálati jkv. többi részét illeti, sajnálattal veszi tudomásul már magában véve a vádakat, de hozzászólni nem kiván, mivel az érdekelt felek nincsenek jelen a közgyűlésen. Sarudy György felszólalásában elismeri dr. Hoffner t. ügyész jóhiszemű eljárását és ezen ügynek a jelentésből való kikapcsolásához hozzájárul. Dr. Kende Ádám hosszas beszédben reflektál dr. Lakos beszédére. Kijelenti és ízléstelennek tartja mindaddig pálcát törni a főmérnök és állatorvos eljárása felett, míg azok csak vádak és beigazolást nem nyertek. Ha beigazolódnak a vádak, ő lesz az első, ki őket elitélni fogja. Azt a hangnemet és azt a modort, melyben Lakos képviselő ezt az ügyet szellőztette, ízléstelennek tartja. Végül Sült József szólalt fel és kérte, hogy jelentését négy pontra terjesszék ki és hozzon ily értelemben a képviselőtestület határozatot. A képviselőtestület a jelentés beérkezését tudomásul veszi s az eljárt bizottságnak önzetlen és fárasztó munkálkodásáért köszönetet mond. A beérkezett jegyzőkönyvben foglaltakra vonatkozólag következőképen határoz : Hajnóczky Béla élelmezési irodai ellenőrnek az élelmezési irodában elfoglalt állását és a polgári életben betöltött pékiparát összeférhetlennek nem tartja. Dr. Hoffner Sándor t. ügyész ügyében a vizsgáló bizottság jegyzőkönyvének erre vonatkozó részét tárgytalannak tekinti és a jegyzőkönyvből kikapcsolja. A vizsgálati jkv.-nek a polgármesterre és az állatorvosra vonatkozó részét tudomásul veszi és mivel a polgármester önmaga ellen fegyelmi vizsgálatot kért, Pápai Lajos állatorvos ellen pedig a fegyelmi eljárás van folyamatban, az iratokat az illetékes fegyelmi hatósághoz felterjeszteni rendeli. Révész Arnold főmérnök ellen a vizsgálati jkv.-ben oly adatok hozattak fel, melyek valódiság esetén súlyos fegyelmi vétséget képeznének, az összes iratokat a vármegye alispánjához felterjeszteni rendeli. III. A közélelmezési bizottság kiegészítése. Minthogy a közélelmezési bizottsági tagságáról Braun Ármin, Harmos Zoltán, dr. Hoffner Sándor, dr. Kluge Endre, Lángráf Zsigmond, — ebből a közgyűlésből kifolyólag pedig —Böhm Samu és dr. Kende Ádám lemondtak, a képviselőtestület ezek helyére: Gyurátz Ferenc, Oszwald János, Lázár Ádám, Sulyok József, Halász Mihály és Keresztes Gyula képviselőket választotta be. IV. A pápai kerületi munkásbiztosító pénztár felhívása a bejelentési kötelezettség tárgyában. A képviselőtestület a szervezeti szabályrendeletet a miniszteri rendelet értelmében megváltoztatni elhatározza. V. A hadisegélyek tárgyában kibocsátott miniszteri rendelet értelmében véleményező bizbttság választandó. A képviselőtestület a véleményező bizottságba Karlovitz Adolfné úrnőt, a jótékony nőegylet elnökét, továbbá Gyurátz Ferenc, dr. Balla Róbert és Halász Mihály városi képviselőket választja meg. VI. Javaslat arról, hogy Pápa r. t. város önálló országgyűlési képviselőküldési joggal ruháztassék fel. A képviselőtestület Halász Mihály és társai által beadott azon kérelmet, hogy felterjesztés intéztessék a kormányhoz, hogy a választókerületek új beosztásáról szóló tárgyalása keretében Pápa város önálló képviselőküldési jogáról gondoskodjék, helyesléssel fogadja és eziránt felterjesztést intéz a kormányhoz. VII. Illetőségi ügyek. Balassa József és Nagy Róza illetőség iránti kérvényeit a tanács javaslata alapján a közgyűlés nem ösmerte el és ezzel a zajos és viharos közgyűlés befejezést nyert. KARCOLAT a mult hétről. Érik az általános béke ! Ezt mondta Czernin külügyminiszterünk legutóbb tartott nagy hatást keltő beszédében az osztrák delegáció külügyi bizottságában. Azzal indokolta ezt a nagyjelentőségű mondását, hogy ha az oroszokkal már megkötöttük a különbékét, akkor nézete szerint „nem lehet sokáig feltartóztatni az általános békét sem". Azt is jelezte, hogy tisztában van vele, hogy az általános béke gyümölcse nem érik meg máról-holnapra, mégis meg van győződve róla, hogy „ez a gyümölcs már érik és hogy csak kitartás dolga, elérjük-e az általános tisztességes békét vagy sem". A hatásos beszéd folyamán azt is hangoztatta, „hogy ne sürgessük a békét" és ezen kijelentését megtoldotta egy pompás hasonlattal: „ha az orvost, akinek súlyos operációt kell végeznie, mögötte álló emberek órával a kezükben arra kényszerítik, hogy néhány perc alatt fejezze be a műtétet, akkor lehetséges, hogy az operációval elérik a gyorsasági rekordot, de a beteg aligha fogja megköszönni ezt". Nézetünk szerint ebben teljesen igaza van Czernin professzornak. Nagy súlyt kell helyeznünk Czernin professzornak azon kijelentésére is, hogy „a béke nem fog meghiusulni". Érveli ezen kijelentését azzal, hogy nincs alapja annak az utóbbi pesszimisztikus feltevésnek, hogy a béke meg fog hiusulni. Értsék meg jól most már a pesszimisták, hogy az ily béketárgyalások fáradságos útja mindig árkon-bokron át vezet, hogy a kilátások némely napon kedvezőbbeknek, másik napon kevésbbé kedvezőnek látszanak. Nagyon helyesen jegyzi meg erre a pesszimisztikus felfogásra ugyancsak a mi külügyi professzorunk, hogy „ezt a játszmát hidegvérrel kell végigjátszani és ez jól fog végződni, ha mi itthon támogatni és nem siettetni fogjuk a békét". Szóval ez azt jelenti, hogy „türelem rózsát terem". Nem vindikálunk magunknak semmi elismerést, azt sem kívánjuk, hogy dicshimnuszokat zengjenek nekünk eddigi állásfoglalásunkért a béke-trakta ügyében, de engedjék meg és ne vegyék tőlünk szerénytelenségnek, hogy külügyi professzorunk legutóbbi nagy hatást keltő beszédéből kiszedett egyes jelszavak teljesen fedik a mi eddigi álláspontukat. Mi folyton elitéltük a pesszimistákat, türelemre és bizalomra serkentettük egymást, biztunk a kü-