Pápai Közlöny – XXVIII. évfolyam – 1918.

1918-07-07 / 27. szám

Közérdekű fiiffffetlen lietiUip. B Megjelenik mindem vasárnap. Előfizetési árak: évre 16 K, félévre 8 K, negyedévre 4 K. Egyes szám ára 32 fillér. Laptulajdonos és kiadó : POLLATSEK FRIGYES. Hirdetések és Ny ilt terek felvétetnek a kiadóhivatalban és Nobel Annin könyv- és papirkereskedésében. Közelből és távolból. (Jegyzetek a hétről.) A f. hó 2-án tartott városi képviselőtestületi gyűlésen elhatározták, hogy az új polgármester működési pótlékát (reprezentációs költségmegtérítését) 1700 koronáról 4000 koronára emelik, a városi tisztviselők egy részét a miniszteri rendeletből kifolyólag, a többit pedig spontán belátásból egy fizetési vagy két fizetési fokkal előlépteti. Eleve kijelentjük, hogy a polgármestertől a 4000 korona működési pótlékot nem sajnáljuk és dr. Kőrös Endrével tartunk, hogy az új polgármestert a tisztesség minden erősségével körül kell bástyázni. Ha miniszteri fizetést adnának neki, sem vihetné a mai megélhetési viszonyok között fizetésének egy részét a takarékpénztárba. Emlékeztetem továbbá a t. olvasót arra, hogy a helyi sajtóban e lap hasábjain törtünk először a nyilvánosság előtt lándzsát új polgármesterünk megválasztatása érdekében. Az állandó választmány azonban, mikor emberséges intencióktól vezettetve arra törekedett, hogy új polgármesterünk kedvező auspiciumok között foglalhassa el hivatalát, megtalálhatta volna módját, hogyan javítsa a többi városi tisztviselő anyagi helyzetét is, mert az a 3—400 koronás javítás keveset könnyebbít súlyos helyzetükön. Mit vehetnek a havi 25—32 korona többleten? Az az ellenvetés, hogy a törvény és miniszteri rendeletek a tisztviselők minősítése szerint különböző korlátokat állítanak a tisztviselők fizetésbeli előléptetése elé. Amint a törvények és miniszteri rendeletek labirintusában megtalálták az utat és módot a polgármester javadalmazásának emeléséhez: úgy megtalálták volna a lehetőségét a többi tisztviselő sorsának javítására is, ha keresték volna. Toldozó-foltozó munkával nem sokra mehetünk, ha a csizma szük és szorít, hiába tetetünk rá foltot, nem használ, fel kell cserélni újjal. Gyökeres reformra van szükség. Pár száz korona fizetésjavítással a tisztviselő nem nyer semmit, mert mire e pár garast megkapja, az élelmicikkekára háromszor annyival emelkedik. A városoknak utánozni kell egyes pénzintézetek és gyárak jó példáját, melyek alkalmazottaikat és munkásaikat a mai viszonyokhoz képest mérsékelt áron élelmi- és ruházati cikkekkel ellátják. A helybeli Perutz-gyár is majdnem fél áron juttat munkásainak zsírt, hust és tüzelőanyagot. Amit egy magáncég megtehet munkásainak, azt egy város is megteheti tisztviselőivel. A városnak körülbelül tizenötször kevesebb a tisztviselője, mint a nevezett magáncégnek munkása és alkalmazottja. A város berendezhetne nagyobb szabású konyhakertészetet és disznóhizlalót tisztviselői részére. Van a városnak főkertésze és több tisztviselője, aki ért a mezőgazdasághoz. A tisztviselők e része hivatal utáni óráikban szívesen elvégeznék az adminisztráció és felügyelet dolgát. Ha a város kisgazdái évenkint csak egy félnapi munkával, a többi lakosa 1—2 korona munkamegváltsági díjjal járulna hozzá a konyhakert és sertéshizlalda körül felmerülő munkákhoz, mindent szépen el lehetne intézni a város nagyobb megterhelése nélkül. Pápateszér község gazdái társadalmi úton összehoztak egy nagyobb összeget oly módon, hogy minden tehetős gazdaember ezer koronát adott arra a célra, hogy a szegényebb sorsú lakosság élelmezését megjavítsák. Amit Pápateszér gazdái megtettek a szegényebb sorsú lakosságért, azt Pápa városa sokkal tehetősebb gazdái megtehetnék a tisztviselőkért, akik az összes szegény emberek között a legszegényebbek. Ne feledjék el, hogy ezt a maguk érdekében is teszik, mert igen értékes városi javak vannak a tisztviselők kezelésére bizva, melyekkel tisztviselőink eddig súlyos viszonyaik közepette is hiven sáfárkodtak. De a nyomorúsággal való folytonos küzdésnek is van határa. A szegénység, a nyomorúság a legveszedelmesebb kisértő. Még a legbecsületesebb ember is megtántorodik, ha a nélkülözés bizonyos fokát elérte. Ne gondolkozzanak sokáig, hanem cselekedjenek gyorsan. Még nem késő. Ne gondolják, hogy most, a háború negyedik esztendejében már nem érdemes ilyen gyökeres reformokat életbeléptetni. Nem tudhatjuk, mennyi ideig tart még a háború. De azt biztosan tudjuk, hogy a normális árviszonyok a legkedvezőbb esetben a háború után 5—6 év múlva állanak kissé helyre és sohasem fognak többé a régi mederbe visszatérni. sfí ifí íjt A julius 2-i közgyűlésre a gazdaképviselők teljes számban felvonultak. Mi volt oka e szokatlan nagy érdeklődésnek? Annak idején az alispán felhívta Pápa városát, hogy a hadsereg részére szállítson be harminc darab marhát. Nos, ki szállítsa ezt a harminc ökröt? A rőfös-, füszerkereskedő, a suszter, szabó, ügyvéd, orvos, kiknek egy fia-marhájuk sincs? Természetesen annak volt a kötelessége a marhaszállítás, akinek van marhája, t. i. a gazdának. A gazdák nem is húzódoztak ettől a kötelességteljesítéstől, hanem igen okosan összerakták a pénzt, megvették a harminc darab marhát, beszállították, felvették érte a pénzt és a veszteséget közösen és arányosan viselték. Azonban valaki fellovalta őket és elhitette velük, hogy a marhát voltaképen Pápa városának kellett volna szállítani, nem a város lakosai egy részének s így a veszteséget is a város egész közönségének kell viselni, nem pedig nekik. Ebben az ügyben interpellálták meg a polgármestert, aki nem adott nekik érdemleges választ, hanem a válaszadást az alispánra bizta, aki valószínűleg hibásan fogalmazta az említett felhívást. Csodálkozom azon, hogy a gazdák az ilyen beszédekre hallgatnak. Hisz a magyar paraszt értelmessége közmondásos. Mikor a Pamutközpont rendeletére a rőfös- és rövidárukereskedők áruraktáruk nagy részét, sokan annak 90 százalékát óriási, a legtöbb esetben 60—80 percent, de gyakran 400—500% veszteséggel a hadsereg részére beszállították, jutott-e eszébe egyetlen kereskedőnek is, hogy kárának megtérítését a várostól követelje? Pedig ők fejenként nem 50 vagy 100 koronákat, hanem ezreket, tiz-, sőt százezreket is vesztettek. Ne engedjék hát okosságukat egyes, minden áron szerepelni vágyó széltolóktól, kik vezetőikül akarják magukat feltolni, elkábíttatni és elaltatni. Hallgassanak csak saját józan eszükre és arra a néhány köztiszteletnek örvendő férfiú szavára, kik okos és önzetlen célú tanácsaikkal szolgálják városunk közügyeit. Várhelyi Izsó.