Pápai Közlöny – XXVII. évfolyam – 1917.
1917-07-22 / 29. szám
A bizottság kimondotta, hogy mivel a város által rendelt 30 méterm. babból csak 12 métermázsa érkezett meg, abból csak a szegényebbek s arra tényleg reá szorultak kaphatnak, viszont az árusítással megbízott kereskedők a jegyet felmutatók mindegyikének — személyválogatás nélkül — kölelesek kiszolgáltatni a nekik járó mennyiséget. Polgármester felhívására a gyűlés kimondotta, hogy a bizottságnak hivatalból tagjai : a tanács összes tagjai, a városi főszámvevő, főmérnök, állatorvos, továbbá a m. kir. állatorvos, kinek azonban szavazati joga nincs. Polgármester jelenti, hogy a Braun és Horváth cég 1918 aug. 15-ig kötelező ajánlatot adtak be, mely szerint a város részére havonként 120—125 darab sertést szállítanak a közélelmezés céljaira maximális áron, ha meghatalmazást kapnak arra, hogy a hizlaldájuk részére szükséges takarmány beszerzésénél a város közélelmezői gyanánt járhassanak el. A bizottság kimondotta, hogy az ajánlat elfogadásával a Braun és Horváth cégnek a kért meghatalmazást kiadja, de vállalkozók saját maguk kötelesek az ügyben felmerülő mindennemű költségeiket viselni. A főjegyzőt pedig bizottság felhívta, hogy a hus- és zsirellátás és kimérés részletkérdéseinek megbeszélése céljából már most lépjen a céggel érintkezésbe. Egyben a bizottság állatorvos javaslatára elhatározta, hogy nem zárkózik el attól, hogy sertéshús- és zsirszükségletünk biztosítására sertéseket vásárol és hizlaldát létesít. Erre vonatkozólag azonban előzőleg tájékozódást szerez, valljon a sertések etetéséhez a szükséges élelmiszert a Haditermény rt. rendelkezésre fogja-e bocsájtani. Ebben az ügyben a városi főjegyző a fővárosban való tartózkodása alkalmával szinte tájékoztatni fogja magát és a bizottságnak jelentést fog tenni. A jövő évi gabona-, illetőleg liszt-ellátás tárgyában utasította a bizottság Csoknyay Károly főjegyzőt, hogy Spitz Márk szakértővel egyetértőleg szemeljen ki a város gabonakészleteinek tárolására alkalmas magtár- és raktárhelyiségeket, azok bérbevételére tegye meg az intézkedéseket. Egyben felkérte Mészáros Károly polgármestert, hogy keresse meg a város nevében a helybeli pénzintézeteket, hogy mily feltételek mellett volnának hajlandók közélelmezési célokra a város részére 1 — P/2 millió korona kölcsönt nyújtani. Végül utasította a főjegyzőt, hogy lépjen érintkezésbe a helybeli molnárszövetség vezetőivel, Sulyok Józseffel és Puchinger Józseffel, hogy milyen feltételek mellett vállalnák a város gabonájának megőrlését, ki- és befuvarozását. A bizottság felhívta a városi főjegyzőt, hogy a lisztiroda vezetését azonnal vegye át. Kőszeghy Jenő nagybuzgalmu lisztirodai alkalmazott részére, kinek munkakörét a főjegyző állapítja meg, folyó hó 16-tól havi 300 K díjazást állapítottak meg. A városi gabonamagtárak és lisztraktárak vezetésére, továbbá az őrlés ellenőrzésére s az esetleges élelmezési panaszok megvizsgálására Hajnóczky Bélát választották meg jövő évi aug. 15-ig terjedő időre 4000 korona honorárium mellett. Köteles lesz azonban a lisztirodában naponként hivatalos órákat tartani. Felhívták a főjegyzőt, hogy a lisztiroda női segédszemélyzetét lehetőleg redukálja. Főjegyző javaslatára kimondotta a bizottság, hogy az ellátatlan lakosság összeírását, vásárlási igazolványainak és őrlési tanúsítványainak kiállítását öt kerületben végezteti, s e célból segédmunkaerőket alkalmaz — lehetőleg a tanári és tanítói karból — napi 10 korona díjazás mellett. Dr. Lakos Béla a zöldségpiacon uralkodó tűrhetetlen állapotokat tévén szóvá, a polgármester kijelenti, hogy a legközelebbi ülés elé e tárgyban részletes javaslatot fog terjeszteni. Ugyancsak dr. Lakosnak, a Pápán fölös számban levő idegenek élelmezésére vonatkozó felszólalására kimondották, hogy bejelentő hivatal felállítását elodázhatatlannak tartják, s addig is, mig ez létesülhetne, utasították főjegyzőt, hogy a közellátásban részesülők közé csak azokat az idegeneket vegye fel, kik a rendőrségnél szabályszerűen jelentkeztek. Langráf Zsigmond a tej árának az elárusító és magánvevő közti viszonylatban leendő felemelését kéri. A bizottság ezen ügyet csak akkor hajlandó tárgyalás alá venni, ha az érdekelt elárusítók nyújtanak be ez érdemben kérelmet. Több tárgy nem lévén napirenden, több felszólalás nem történt és ezzel a gyűlés befejezést nyert. oly szimptomák, melyek mind a béke malmára hajtják a vizet. Ami most történik a harctéren, ezt csak tűzijátéknak lehet minősíteni azokhoz a fenyegetésekhez, melyekkel bennünket a tömeges és biztos offenzívával fenyegettek. Az olaszokról azt hiszem elmondhatjuk, hogy most már teljesen le vannak sajnálva, az oroszok harci kedvét már elhegedülte Szent Dávid, a franciák már kezdenek az angolokkal veszekedni és egymásnak szemrehányást tenni, amivel pedig tulajdonkép a téli háborúnak jelentőségét akarják igazolni — az amerikaik tavaszi segítségét — erre gondjuk van a tengeralattiaknak. így fest a jelenlegi állapot. Azt hiszem, hogy a kétszer-kettőt nem kell sokáig magyarázni. Az is igaz, hogy mig két ember lesz a világon, azoknak külön és külön nézeteik lesznek, de ez a mondás a jelen helyzetet nem fedi. Nem fogadunk, nem esküszünk, hanem szentül meg vagyunk győződve és úton-útfélen fölemelt fejjel hirdetjük, hogy : — Nem lesz téli háború! Frici. — 1917 julius 20. — A közélelmezési bizottsági, hó 20-án, pénteken délután ismét ülésezett. E gyűlésről most csak röviden emlékezhetünk meg, a következőkben: Az élelmezési iroda vezetőjét, Csoknyay Károly főjegyzőt kiküldötték az Országos Közélelmezési Hivatalhoz, hogy a jul. 15-től aug. 15-ig még városunk részére járó 10 waggon liszt sürgős leszállítása érdekében eljárjon. A zöldségpiacunkon uralkodó őrületes állapotok megrendszabályozása céljából a piaci árakat maximálták, minek — általában a piaci rend — ellenőrzésére két piaci biztost alkalmaznak. Szigorúan fognak őrködni affelett, hogy a zöldség-ügynökök d. e. 11 óra előtt ne vásárolhassanak, viszont kötelesek lesznek ezek a vásárolt mennyiséget a biztosoknál bejelenteni, aminél több árut a károsból ki nem szállíthatnak. Kertekben ügynökök ezután egyáltalán nem vásárolhatnak. KA RC O LAT a mult hétről. Lesz téli háború ? Ez a kérdés foglalkoztatja mostanában a kontinens összes lakosságát s ebbe magunkat is beleértjük. Erre nézve szükségtelen talán további magyarázatokba bocsájtkozni, hogy megfelelő és biztos választ adjunk. Aki ösmeri ebbeli nézetünket, azoknak fölösleges újabb nyilatkozatokat ez érdemben tenni, a gyengébbek kedvéért azonban készséggel rekrimináljuk abbeli meggyőződésünket, hogy „téli háború" ki van zárva. Sokan talán merésznek találják ezen kijelentésemet, de én ragaszkodom felfogásomhoz és ha még figyelembe veszem, hogy a háború végéhez közeledő konjunktúrák fedik teljesen eddigi álláspontomat, nincs okom meghátrálni és leszögezem, hogy „a téli háborút kizártnak tartom". Hogy miért ? Erre is tudnék száz és száz okot felhozni, de most már oly közel állunk a végleges békéhez, hogy ezeket az okokat egytőlegyig felsorolni, nem tartom előnyösnek pertraktálni, még pedig teszem ezt „a jó ügy érdekében". Csak úgy röviden jelzem a perspektívát, aki ezekből levonva a konzekvenciát, velünk együtt nem árul egy gyékényen, azt az Úristen rövidlátással sújtotta, vagy pedig a háború tótágast járt a gondolkozásával. Tehát csak röviden I A német kancellárválság, a stockholmi békekonferencia, mely hónapokon át váratott magára, de csak azért, hogy megérjen a gyümölcs, az oroszok kudarca az offenzivákban, az amerikaik folytonos kertelése stb., ezek mind Az hirlik . . . Az hirlik, hogy Pápa városa a közélelmezési bizottságban nagymosást tartott. Az hirlik, hogy Pápa városa a közélelmezés terén eddigelé rendszeresen visszavonult. Az hirlik, hogy dr. Antal Géza orsz. képviselőnk jelenleg megfigyelője a bonyodalmas helyzetnek. Az hirlik, hogy a polgármester az újabb átalakulások folytán a közélelmezési bizottság diktátora lett. Az hirlik, hogy a rendőrséget létszám hiányában nehezen lehet elosztani. Az hirlik, hogy a közélelmezési bizottság jelenleg saját tengelye körül forog. Az hirlik, hogy a közélelmezési irodában az alkalmazottakat fixirozzák. Az hirlik, hogy Pápán a kofák számon lettek kérve. Az hirlik, hogy Pápán a tyúkok a legnagyobb árdrágítók. Az hirlik, hogy Pápán a burgonyát darabszámra árulják. Az hirlik, hogy Pápán a zöldség árától a vevők elkékülnek. Az hirlik, hogy Pápán a házinyultelep a körülményekhez képest jól érzi magát. Az hirlik, hogy Pápán a törött ablakoknak még mindig szaguk van. Az hirlik, hogy Pápán sok konjunkturás emberek vannak. Az hirlik, hogy Pápán azért nincs elég élelmiszer, mert sok az élelmességi szer. Az hirlik, hogy Pápán a katonai lóvásáron az összes koszo(ru)s lovakat eladták. Az hirlik, hogy a darutollas legények még elég jókor kapták az esőt. Az hirlik, hogy a libatollas legények hamar begyulladnak. Az hirlik, hogy a Jaj nadrágom egylet tagjai jelenleg lekvárt keményítenek. Az hirlik, hogy az Erzsébetliget lövészárkaiban az eső csak a fekvő harcokat gátolta. Az hirlik, hogy az Erzsébetvárosban egy szerelmes pár további intézkedésig rekvirálva lett. Az hirlik, hogy a Pápai Közlöny szerkesztője éjjel többet Iát, mint nappal. Hirdessen a Pápai Közlönyben.