Pápai Közlöny – XXVII. évfolyam – 1917.

1917-12-09 / 49. szám

0ZL0N1 Közérdekű fűtetlen hetilap, a Megjelenik minden, vasárnap. Előfizetési árak : E^ész évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre S K. Reves szám ára 30 fillér-. Laptnlajdonos ét kiadó . POLLÁTSEK FIUGYES. Hirdetések és NyHt-terek felvétetnek a kiadóhivatalban és NeW krmir. könyv- és papirkereskedésében. „Félre kislelküek . , .!" Biztatóan, szépen, örvendetesen folynak a hetedik magyar hadikölcsönre az aláírások. Semmit sem lankadott a kisembereknek hat izben oly derekas eredménnyel járt buzgalma s még a hidegebb, számítóbb nagytőke is mintha jobban megemberelné most magát. És mégis — szórványosan bár, de érthetetlenül — éppen most mutatkoznak jelei némi kishitüségnek ezzel a nagy nemzeti üggyel szemben. Éppen most, amikor minden eddigi sikert meghiúsíthat a csüggedés, minden jogos remény teljesülését biztosíthatja a kitartás! Éppen most, amidőn Oroszország felől diadalmas fénnyel tör elő a béke, a háború pedig — „mint vadállat, mely halálát sejti* — nyugat legsötétebb zugába húzódik. Éppen most, amikor iegaiabb három milliárdos eredményére van szükségünk a hadikölcsön:nek az elmaradhatatlanul dicsőbb és boldogabb jövendő Magyarországa számára. „Félre kislelküek, akik mostan is még kételkedni tudtok a haza jövőjén!" és amikor semmiféle áldozat sem lehetne igen terhes, még jelentékeny és föltétlenül biztos haszonért sem adjátok fölösleges pénzeteket kölcsön a hazának. Ezekkel félre. A nem kicsinyhitű, nem sorvadt lelkű, a nemes, okos, lendületes magyar közönség térítse meg őket, ha lehet, s mutassa meg felséges felsőbbségét, mindenhatóságát velük szemben a béke hadikölcsöne sikerén, ha ők észrevehető számban vannak és javíthatatlanok. Ezt előrebocsátva most már azokhoz és azokról szólunk, akiknek a háború hasznot hajtott. Amig a fronton és front mögött milliók véreztek és szenvedtek, százezrek pedig életüket áldozták, csakhogy a haza szorongatott helyzetén segítsenek, addig ők a háborúból semmi egyébbel nem ismerkedtek meg, mint annak a hasznával, melyet a véres konjuktunrák számukra hihetlenül megnöveltek. Velük akarjuk most megértetni és meg kell érteniök, hogy a hadikölcsön alkalmából irányukban állanak fenn a legmesszebbmenő és egyúttal a legjogosultabb várakozások, melyeknek bőkezű teljesítése elől lehetetlen elzárkózniok. Termeléssel, vagy közvetítő munkával érték légyen el a hasznukat és tettek szert vagyonra, egyikért sem illethetjük szemrehányással őket. Sőt inkább örülni tudunk azon, hogy a mérhetetlen pusztulásból nemcsak keservek és nyomorúság, hanem jólét is támadt magyar emberek számára. Azonban fellázadunk a puszta gondolatától is annak, hogy ebben a rettenetes pusztulásban épen csak ez a háborúból kisarjadzott jólét maradhasson közönyös a hazafias kötelességek iránt s ha már véráldozattól megkímélte a véletlen, hálából és kárpótlásul legalább az anyagi áldozatokból vegye ki annál fokozottabb mértékben a részét. Látjuk a földhöz ragadt szegénységet, amint izzé-porrá töri magát, csakhogy valamelyes módon szolgálatra lehessen, hát akkor a kipárnázott kényelem iránt hogyan lehetnénk kíméletesek és elnézők! A haszon kötelez, legfőképen az a haszon, melyet minden más forrásnál százszor bőségesebben és kevesebb fáradság árán a háborús konjunktúrák ontottak magukból. Az egész ország szeme feszülten szegződik a háborús jövedelmeknek kiváltságosaira. Nem tehetjük fel, nem szabad feltennünk róluk, hogy a nemzet mai válságos helyzetében érzéketlenek maradnának azok iránt a fontos érdekek iránt, melyek a hadikölcsön minél nagyobb eredményéhez fűződnek s amelyeknek támogatására ők hivatvák elsősorban, mint akik eddig még egyedül húztak hasznot a háborúból. Ami nincs . . . De sok mindenről leszoktunk a háború alatt. Eleinte sopánkodtunk, boszankodtunk, mikor hiány állott be valamiben, de később, a különböző pótszerek alkalmazása úgy, ahogy megvigasztalt bennünket. Gyomrunk is beletörődött sorsába s most már észre sem vesszük, mi mindent nélkülözünk immár hosszú idők óta . . . Csak néha napján szállja meg mindannyiunkat az emlékezés. Különösen most, a közelgő téli ünnepek idején. Hiányzanak a kirakatokból a derűsen mosolygó narancsok, a szép citromhegyek, amelyek a nálunk kapható gyümölcsök közül hej, de régen eltűntek már... El is felejtettük e gyümölcsök izét, finom zamatját, kellemes szagát s vannak szaladgáló, apró gyermekek, akik még nem is ismerik. A három-, a négyévesek, ezek szegénykék még sohasem láttak „olyant". Pedig az ő jussuk a szép, pirosbéles édes narancs, mint ahogyan a szintén régen eltűnt datolya, cukros füge és az apró, fejlődő „egérfogaknak" való puha szentjánoskenyér. A déligyümölcsszállítás már 1914-ben nagyon gyenge volt, Olaszországból már akkor sem kaptunk árut s később Görögország szállítása is megakadt. De volt még mogyoró, mandula és mazsolaszőlő, mert ezeket, a készleteken kivül, a háború első esztendejében s a második év felében még Kis-Ázsiából beszerezhették a magyar kereskedők. De azután megszűnt a kisázsiai szállítás is, a készletek rövidesen elfogytak s így most a mogyoró, mandula és mazsola is csak drágán, ritkán kapható. Cukorkák még vannak, mint ahogyan van még kakaó-héjból gyártott hamisított csokoládé, de mindenesetre a cukorfajtákból sincs már az apróságoknak még a csokoládénál is kedvesebb két kedvence: a feketecukor és a krumplicukor, A háztartások éléstárában fogytán van már évek óta nagyon sok fontos élelmiszercikk. Különösen gyarmatáruk, fűszerek, így: fahéj, szegfűszeg, gyömbér, majoránna, köménymag, bors, melyek mind elkerülhetetlen kellékei az Ízletes konyháknak. Hogy a háború első két esztendejében még nem mutatkozott ezekben a gyarmatárukban nagy hiány, azt nem annyira a kereskedők készletének, mint Hollandia gyarmatainak köszönhettük. Igaz, kényszeráron, de mégis kaptunk tőlük mindent, mig most nemcsak, hogy gyarmatárut nem juttat Hollandia nekünk, hanem teát sem s éppen ez idézte elő a nagy teahiányt. A rizshiány több esztendős mizériánk. Olaszország és India már a háború elején beszüntette az exportot és ismét Hollandiára kellett támaszkodnunk, hogy elvétve, valamelyes mennyiségű rizst kaphassunk. Ez a rizs azonban csak jómódú emberek éléstára számára érkezett meg Magyarországba, mig a kevésbbé jómódúak immár két esztendő óta nem láttak egy szemet sem. Az Ízletes, jó konyháknak már csak az emlékei közé tartozik a hasított borsó, lencse cikk, a lassanként eltünedezett élelmiszerek közül a makaróni, zsemlemorzsa és az — olaj, mely utóbbi legelső volt, mert ezt eleinte kizárólag ellenséges államokból kaptuk és pedig főleg Olaszországból és Franciaországból. Tünőfélben van már a bab, a mák, a