Pápai Közlöny – XXVII. évfolyam – 1917.

1917-06-03 / 22. szám

Szervezkednek a fixfizetésüek, Hosszu-hosszu álom után, amelyből nem akartak fölébredni, most ébredeznek, sőt esetleg talpra is állnak a- fixfizetésü magánalkalmazottak, akik már a béke idején is a legsanyarubb helyzetben voltak, nyögték a „urasság" minden terhét anélkül, hogy annak bármily előnyét is élvezték volna. A terhek a háború alatt úgy felgyülemlettek, hogy sem tűréssel, sem igénytelenséggel, sem semmiféle önáltatással azokat már el nem viselhetik. És bármennyire érezték is a háború legelső percétől kezdve tűrhetetlen állapotukat, azon a multak hibái miatt nem változtathattak, nem volt egyetlen szervük, amely érdekeikért szót emelt volna. Nemcsak az ipari munkásság szervezettségének nagy előnyeit kellett tapasztalniok, de látniok kellett, hogy az állami tisztviselők minő eredményeket érnek el az együttes működés, az egy táborba olvadás révén. Misem természetesebb, hogy egyfelől a körülmények kényszerítő hatása alatt, melyeknek folytán még a szalmaszálba is szívesen kapaszkodnak, ha az segítésül kínálkozik, másrészt pedig a példák láttára, végre a fixfizetésü magánalkalmazottak is cselekvésre határozták magukat s végre szervezkedni is fognak. Annyi sok közös ügyük-bajuk van a magántisztviselőknek, hogy ha nem is tűznek ki meghatározott célokat, akkor is a teendők nagy serege vár szervezésükre megoldás végett. S bizonyos az is, hogy ennek a szervezkedésnek célja nem irányulhat a munkaadók ellen, akiknek egy része talán maga is küzd a háborús nyomorúság miatt. De a magántisztviselőknek a sok közös ügyük mellett vannak olyan érdekeik is, amelyek szinte egyenként oldhatók meg akkor, ha van megfelelő szószóló, aki a megértés hangján tesz magáévá kérdéseket és ezzel akárhányszor szives szolgálatot tesz úgy az alkalmazottnak, mint a munkaadónak. Hiszen a háború folyamán, a pénz vásárló erejének csökkenésével szinte másodrangú kérdés a fizetések emelése, mert a legtöbb cégnek a legjobb akarattal sincs módjában oly fizetésjavítást adni, amelyek a drágasággal arányban állnának. Tehát legelső sorban nem is a fizetések kicsinyes rendezéséről lehet szó hanem az áldozatokról, amelyekkel a legjobban sújtott magánalkalmazottak sivár helyzetén segíteni lehetne. Hogyan él ma a magántisztviselő, aki nyomorúságos fizetésre van utalva? Beszerzési előleget, családi pótlékot, sőt lakbérhozzájárulást sem ismernek a legtöbb helyen. Ahhoz tehát — hacsak magánvagyona nincs — nem kerül módja, hogy a módosabbak ama nagy előnyét élvezhesse, hogy a beszerzési idény alatt szerezhesse be minden esetre olcsóbb áron a szükségleteit. Lisztet, zsirt, szenet, fát nem raktározhat be azoknak olcsóbb bevásárlási idején. Ezek folytán a szegény magántisztviselőnek, akinek például szalonnára nem igen telik kilogrammonként hét koronát fizetni, amennyibe a szalonna önköltségi árban kerül, kénytelen apró részletekben hét korona nyolcvan fillért, sőt tizenegy koronát fizetni a nélkülözhetetlen szalonnáért Ha kellően utánajártak, a mult évben is lehetett nagyban 6'80—7'20 koronáért szenet beszerezni. Akinek ez nem állott módjában, mint a magántisztviselőknek, kénytelen volt fagyoskodni, majd örülni annak, hogy nagy könyörgésre, időközönként kaphatott egy-egy métermázsa szenet tiz koronáért. Annyi pénze nem kerülhet még a magasabb dotációju magántisztviselőnek sem, hogy a piacon akkor szerezzen be nagyobb mennyiségben, pl. tojást, amikor az aránylag olcsóbb, de mert más élelmiszere nincs, tojás pedig esetleg kapható, kénytelen megfizetni a tojásért bizonyos időszakokban a 40—50 fillért is, amit azelőtt 25—27 fillérért nagy mennyiségben megkaphatott volna. Közismertek ezek a bajok és panaszok, amin szerény fizetésjavítások nem segíthetnek. Az állami tisztviselők megtalálták a módját, ahogyan a nehéz helyzetben segíthetnek bajukon. Ezt a módot kell követni a magántisztviselőknek is megfelelő alkalmazkodással. Gazdasági célokért kell fölvenni a munkát, amely lehetetlen, hogy sikerre ne vezessen. Ehhez azonban szükséges, hogy a tisztviselők és alkalmazottak egy táborban legyenek, hogy összetömörüljenek végrevalahára legsajátosabb céljaik érdekében. KAR C O LAT \ a mult hétről. Ki nem jegyzett még ? Nem reklámszerü felhívás akar lenni ez a jelszó, de mostanában uton-utfélen arról folyik a társalgás, hogy kiés mennyit jegyzett a hadikölcsönre, mert hát ez lesz az úgymevezett béke-hadikölcsön, mely hivatva van az utolsó döfést megadni a háborúnak. Ez nem optimista felfogás, hanem reális tény. Reprodukáljuk Arz generálisnak a következő kijelentését: Örök hála illeti meg mindazokat egyenként, akik tehetségük szerint akármivel — munkával, anyaggal, vagy pénzzel — hozzájárultak ahhoz, hogy elképzelhetlen nehéz küzdelmet vivó védőcsapataink ágyukat, gépfegyvereket, élelmiszert kapjanak. Hát ennek az örök hálának elismerése alól ki akarná kivonni magát? Ki akarná haló poraiban is szégyenleni magát az — unokák előtt ? Az unokák majd megkérdezik: Nagyapó, nagyanyó, te segítettél hadakozni, vittél-e valamit a harcolóknak, jegyeztél hadikölcsönt — akkor ? Mert hát hadikölcsönből csinálják a bakancsot, ágyút, gépfegyvert, ebből szerzik össze az élelmiszert. Vigyázzunk hát, ne kelljen pirulnunk az unokáink előtt, mert akadhat a maiak között is sok olyan vásott siheder, aki ujjal mutat majd ránk és megkérdezi: „Bácsi, jegyzett maga hadikölcsönt?" Szóval, ez azt jelenti majd, hogy: „Aki nem jegyez, az meg lesz jegyezve". A heti krónikában eddig nem foglalkoztunk ezzel a hadikölcsön kérdéssel, mert be kell vallanunk, hogy nem tudtuk kellőleg értékelni a horderejét. Most azonban, hogy látjuk, hogy Montecuccolinak, vagy jobban mondva Napoleonnak igaza volt, hogy a háborúhoz első sorban pénz, azután másodsorban újra pénz és harmadsorban végletekig pénz kell, mig a háború befejezést nem nyer. Abban az időben, amikor ez a jelszó, pénz-pénz-pénz volt előtérben, nem tudták, hogy mi az? most azonban tudjuk, hogy ez a hadikölcsönre vonatkozik. A hadikölcsönre való felhívást tehát nem reklámnak kell tekinteni, hanem minden polgárnak hazafias kötelessége hadikölcsönt jegyezni, mert most már jelszó lesz az, hogy „aki nem jegyez, az meg lesz jegyezve". Nem ijesztés akar ez lenni, csak figyelmeztetés. Már nem az optimista felfogás vezet bennünket, hanem a tények konstatálására hivatkozunk. Senki sem tagadhatja már, hogy az általunk annyira hirdetett „béke küszöbén" vagyunk, most már se jobbra, se balra, hanem előre, aki ezt nem akarja megérteni, az már nem tud józan gondolkozni, sajnos, hogy még sokan vannak, akik a józan gondolkozásukat a sötét háttérben akarják érvényesíteni. Nem sokáig kell várakozni 1 Ütött az óra! Minden eddig hirdetett jelszavunkat álljuk, szóval „nem tágítunk". A közeli események igazolni fogják, hogy helyesen ítéltük meg a helyzetet és optimista felfogásunk reális alapra volt fektetve, mert meg voltunk győződve, hogy türelem, kitartás meghozza a kívánt békét. A hadikölcsön jegyzéssel kezdtem a heti krónikát, és minthogy konzekvens vagyok abban, hogy amivel kezdek, azzal szeretek végezni, tehát ez alkalommal is a jó ügy érdekében azzal fejezem be a heti krónikát, hogy : — Ki nem jegyzett még? Frici. Az hirlik . .. Az hirlik, hogy Pápa városa a városi malom visszavásárlásával esetleg jó „vizfogást" csinált. Az hirlik, hogy Pápa városa a háború •alatt a konjunktúrákat nem tudta kihasználni. Az hirlik, hogy dr. Antal Géza orsz. képviselőnkről a „Pesti Napló" egy kacsahirt közölt. Az hirlik, hogy a polgármester a háború alatt sokféle mesterséget megtanult. Az hirlik, hogy a rendőrség a rendőrszobából néhány napra ki lett lakoltatva. Az hirlik, hogy a közélelmezési bizottság frontján jelenleg teljes nyugalom van. Az hirlik, hogy a közélelmezési iroda személyzete nagyon meg van terhelve. Az hirlik, hogy Pápán a szemétkihordás fuvarozását a forgószélre bizzák. Az hirlik, hogy Pápán a műjéggyárban hetenként több napon át hosszuzárlat van. Az hirlik, hogy Pápán a hetipiacra el lehet mondani, hogy „van", „nincs" és „lesz". Az hirlik, hogy Pápán a városi mészárszékekben a hust elsőbbségi részvények alapján mérik ki. Az hirlik, hogy Pápán az újabb rekvirálás alkalmával a legtöbb helyen „Nagy Palit" rekviráltak. Az hirlik, hogy Pápán több élelmezési cikkekre alapított „fióktrafikok" vannak berendezve. Az hirlik, hogy Pápán a hadikórházakban törzsváltozás van kilátásba helyezve. Az hirlik, hogy Pápán a sört egyes helyeken csak orvosi rendeletre szolgálják ki. Az hirlik, hogy Pápán a kecskék a tejszállítókkal konkurrálnak. Az hirlik, hogy Pápán a vajnak, túrónak és tejfölnek dohányszaga van. Az hirlik, hogy a darutollas legények szélnek lettek eresztve. Az hirlik, hogy a libatollas legények az udvarláshoz internált cukorkákat vásárolnak. Az hirlik, hogy a Jaj nadrágom egylet tagjai a saláta-kurát már megkezdették. Az hirlik, hogy az Erzsébetliget lövészárkaiban nyári fedezékeket rendeztek be. Az hirlik, hogy az Erzsébetvárosban minden háznak legalább négy kapukulcsa van. Az hirlik, hogy a csóthi fogolytábor külterületén sok találat van. Az hirlik, hogy a Pápai Közlöny szerkesztője éjjel tart nappali szolgálatot.