Pápai Közlöny – XXVII. évfolyam – 1917.

1917-10-21 / 42. szám

PAPAI K0ZL0N1 Közérdekű függretlen hetilap, b Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Égés* érre 12 K, í'óiévre 6 K, negyedévre S K. Kírves szám ara 30 fillér. Laptnlajdonos és kiadó: POLLATSEK FRIGYE8. Hirdetések és NyHt-terek felvétetnek a kiadóhivatalban és M Ármin könyv- és papirkereskedésében. Közelből és távolból. (Jegyretek a hétről.) A folyó hó 8-án tartott városi közgyűlésen Csoknyay Károly elnöklő főjegyző, dr. Antal Géza és Gyurátz Ferenc felszólalására kijelentette, hogy a lisztnek a hadisegélyzettek részére méltányos árban történendő árusítását, úgyszintén a szegényebb néposztály gyermekeinek cipővel és ruhával való ellátását a legközelebbi közgyűlés napirendjére fogja tűzni. A folyó hó 13-án tartott közélelme zési, illetve annak egy szűkebb bizottsági ülésén elhatározták, hogy a közélelmezés nyereségéből egy harmadrészt, vagyis 11 ezer koronát kihasítanak és ebből adnak külön jutalmat a közélelmezés terén érdemeket szerzett tisztviselőknek. Ez a két határozat ellentmondásban van egymással. Ám simítsa el ezt az ellentétet a közgyűlés. Az ő dolga. A közgyűlés bölcsessége fog abban is dönteni, miként fog a fennmaradt 22 ezer koronából annyi ezer hadisegélyezettnek olcsóbb hadilisztet és gyermekeik részére lábbelit és ruhát juttatni. A közgyűlés bölcsességére hárul azon okok mérlegelése is, miért akart ez a szűkebb körű bizottság a közgyűlés határozatának aejudikálni. Ismételjük, a külön munkát végző tisztviselők megjutalmazása méltányos dolog. Ámbár téves felfogás, hogy a háború idején a tisztviselők nem kötelesek hivatalos munkát a hivatalos órákon túl is végezni. Nincs olyan erkölcsi testület, melynek alapszabályai ne köteleznék erre hivatalnokait. Ha nem volna ilyen szabályzat, kötelezné rá a lelkiismeret törvénye. Pápán is akadtak tanárok és igazgatók, kik hónapokon keresztül egész embert kivánó állami és humanitárius feladatot végeztek, anélkül, hogy ezért jutalmat vártak vagy kaptak volna. Ha azonban annyian szereztek milliókat a háború alatt, miért ne kapjanak a tisztviselők a becsületesen végzett külön munkáért külön díjazást? Hiszen a pénz vásárló ereje anélkül is tizedrész akkora sem, mint békeidőben volt és így ők voltaképpen tízszer kevesebb fizetést húznak, mint akkor. Adjanak nekik külön díjazást, különösen pedig adjanak azoknak, kik igazán dolgoztak és jó munkát végeztek, de ne azoknak, akik csak szónokoltak és reprezentáltak, valamint azoknak se, akik utazgatásaikért már úgyis felszedték az útiköltséget. Adjanak a lelkiismeretes tisztviselőknek külön jutalmat, de ne a legszegényebb emberek élelmezésén összespórolt fillérekből. Fizessék ezt az extrajutalmat azok, akik a háborúban legtöbbet veszíthettek volna, akik elől a világrengés vérhullámai elnyelték volna mindazt, ami nekik a társadalomban nimbuszt, díszt és súlyt kölcsönöz. A józan észnek és belátásnak ezeken kivül még két dolgot kell mérlegelnie. Igen sok tisztviselő katonai szolgálatot teljesítő társa munkáját is elvégzi. Igen sokan olyan hivatali munkát végeznek, mely nem kevésbbé hasznos a közre, mint az élelmezés adminisztrációját vezető kollégáik dolga, de otyan természetű, hogy ennek eredménye pengő ércben nem jelentkezhetik. Igazságos, méltányos ezeket a külön díjazástól megfosztani ? Nekik nem dukál éppen úgy a külön jutalom, mint szerencsésebb kartársaiknak? A másik mérlegelendő dolog: Ha most megjutalmazzák azokat a tisztviselőket, kiknek működését anyagi haszon koronázta, a jövőben akadni fog olyan barbár, ki indítványozni fogja, hogy téríttessék meg azokkal a tisztviselőkkel azokat a károkat is, melyeket működésük, vagy mulasztásuk okozott a város közönségének. Méltóztassanak ezeket az extrajutalmak megállapítása előtt elfogulatlanul mérlegelni. Ugy fogja az önök eljárását a város elfogulatlan és nem osztozkodó közönsége annak idején mérlegelni. * * * A megboldogult nagy, lomhán működő, ellentétes határozatokat hozó közélelmezési bizottságot feloszlatták, helyébe egy tiztagu bizottságot választottak abban a reményben, hogy e szűkebb körű testület fürgébben fog mozogni. E bizottságba azonban megalakulása óta hogyan hogynem majdnem az összes városi tisztviselők bekerültek, úgy hogy e tizes bizottság egy ideig husz tagból állt. Közben azonban öten kiléptek belőle, ketten-hárman állandóan a gyűlésekről való távolmaradásukkal tündökölnek, úgy hogy a tisztviselő-tagok könnyen majorizálhatják a független, nem hivatalnok tagokat. Mi történik tehát, ha a bizottság olyan természetű javaslatokon tanácskozik, melyek a tisztviselők anyagi érd -keit érintik, mint például az utolsó gyűlésen is, hol a közélelmezés terén érdemeket szerzett tisztviselők megjutalmazásáról volt szó? Ilyenkor az érdemesebb tisztviselők természetesen kivonulnak az ülésteremből, ahol csak a 2—3 nem érdekelt tag marad és ez a 2—3 ember hoz határozatot nagy összeget kitevő városi javakról. Rendjén van ez? * * * Ausztriában állítólag 5 kiló lisztért egy öltöny ruhát lehet kapni. Hitelt érdemlő szemtanuk állítják, hogy gráci üzletek kirakataiban kitűnő minőségű télikabátok láthatok, melyeket a kereskedők 140 koronáért adnak el, azonban csak osztrákoknak. Személyes tapasztalatból is tudom, hogy a lábbeli is hasonlíthatlanul jutányosabb áron kapható Ausztriában, mint mináluk. Mi ennek oka? Ausztriában nincs áru uzsora, nálunk pedig hallatlanul szemérmetlen mértéket öltött. Nálunk az akkori kormány elnézése folytán az élelmicikkek ára mindjárt a mozgósítást követő héten indokolatlanul óriás léptekkel felszökött, így a kereskedő is kénytelen volt cikkeinek árát felemelni, hogy megélhessen. Közbejött a lánckereskedelem, mely kiadta azt a jelszót, hogy a háborús konjunktúrát ki kell használni. Ezt az elvet aztán a fogyasztók bőrére meg is valósította. A baj növekedését már csak három eszközzel lehetne némileg megakadályozni. Ruhanemű, lábbeli, szövet csak hatósági igazolványra adhatók ki. Mindenki, aki új ruhát vesz, köteles egy régit beszolgáltatni. Másodszor be kell csapni az ajtót a lánckereskedelem előtt. Akinek nincs üzlete, nem foglalkozhatik kereskedéssel. Nagyban való ellárusítással csak gyáros és nagykereskedő foglalkozhatik, aki már a háború előtt is ilyennek volt bejegyezve. Aki nem tudja kimutatni, mivel foglalkozik és mégis elad nagyban árut, mint árdrágító bezárandó. A férfi- és női ruhákat uniformizálni és maximálni kell. v. i.