Pápai Közlöny – XXVI. évfolyam – 1916.

1916-06-04 / 23. szám

lakóházig gépezete. Az ősember a Tapolcza mellett itt az Öreg-hegyen helyezkedett el legelőször, — itt találtak egyedül, kőkorból való eszközöket; a mai kultur embernek maradt meg az a szomorú kiváltsága, hogy — azért is mocsárba épít, nehogy egészséges maradhasson! Egyelőre eddig jutottam a meditációban. (Folytatása következik.) S. Gy. Esterházy Pál gróf emlékezete, — „Esterházy Pál hadiárvaház." — Esterházy Pál gróf, a pápa-ugodi hitbizomány ura, tavaly junius hó 26-án hősi halált halt Lengyelországban. Halála előtt néhány évvel legkedvesebb tartóz­kodási helye a pápateszéri tuszkulanuma volt, ahol bájos és kedves nejével, szül. Andrássy Ilona grófnővel a legboldogabb napjait töltötte. Halála után a fényesen és minden kényelemmel berendezett kú­riát két legmeghittebb barátja Cziráky György gróf és Jankovich Bésán Endre béreltek ki és kegyeletük emlékéül az Országos Gyermekvédő Ligának ajánlot­ták fel, hogy ott a hősi halált halt nemes gróf emlékére hadiárvaházat alapítson. A kegyeletes és szép eszme testet öltött és mult vasárnap délután történt meg Pápateszéren az „Esterházy Pál hadiárvaház" ünnepélyes felavatása. A felavatási ünnepélyen Jankovich Bésán Endrénén — férje a harctéren van — és Cziráky György grófon kivül ott volt az Országos Gyermekvédő Liga képviseletében Vay Gábor grófné, Rot­tenbiller Fülöp dr. miniszteri tanácsos, ifj. Szentkereszty Béla báró és Neuge­bauer Vilmos, a Liga igazgatója. A 7-ik Vilmos huszárezred képviseletében — ez volt a gróf ezrede — két bajtársa Dur­neisz Gyula báró százados és Pauer Frigyes jelent meg. Ott volt Szentkereszty Elza bárónő, Macskássy Ferenc ezredes, a csóti fogolytábor parancsnoka, vár­megyénk képviseletében Véghely Kálmán dr. alispán, Bélák Lajos pápai, Huszár Gyula zirczi főszolgabirák, Göndör Ferenc tanfelügyelő, Máday Aurél uradalmi bérlő, Wüest Ferenc urad. jószágfelügyelő és az uradalom tisztikara és a környék szine-java. Az új hadiárvaházat Gerstner Ignác pápateszéri esperes-plébános avatta fel, utánna gróf Vay Gáborné mondotta el igazán költői szárnyalású imáját Ester­házy Pál gróf emlékére. Az ima egyes részleteit a következőkben közöljük: — Egy éve lesz annak, hogy Esterházy Pál ellenséges golyóktól találva a harctéren el­esett. Hazafias kötelességét teljesítette, bátran, férfiasan, mint ahogy az tőle máskép nem is volt várható. — Vele együtt elestek sokan, igen sokan! Megszámlálhatatlan a névsoruk. Ezrivel feküsznek szétszórva a világon, jeltelen sirok alatt a mi kidőlt néma hőseink 1 Esterházy Pál magával vitte életkedvét, bizalmát és mosolyát. Minden egyebet itt ha­gyott és felvirágozva, lelkesülten indult népünk fiaival együtt — előre ! Meg is mutatta a jövő nemzedéknek, hogyan lehet, hogyan kell Magyar­országért meghalni! Szivének utolsó lüktetését nem kisérte a haldoklóknak fájdalmas sóhaja ; mosolyogva nézett elszállt lelke után és moso­lyogva aludt el örökre. Megtestesült szimbóluma volt ő annak a fiatal sarjadéknak, melynek romlatlan, érintetlen tiszta idealizmusa a halálba is beleviszi az Istenbe és a becsületbe vetett nagy, erős hitet. Amilyen jámbor és istenfélő volt ő béke idejé­ben, olyan rendíthetetlen és bátor volt, mikor hazája érdekében a harctéren állott és szembe nézett a halállal 1 Igaz, hogy csak kötelességét teljesítette, de ennek a kötelességteljesítésnek egy értékes, reményteljes élet örök megsemmi­sülése volt az ára! Álljunk meg tehát egy pillanatra Esterházy Pál volt otthona előtt 1 Bontakozzunk ki egy percre a hivatalos ünnep keretéből, szórjunk néhány babérlevelet e kis ház küszöbe elé, mondjunk el egy fohászt nemes lelke emlékére. Urunk Istenünk 1 Kezünket összekulcsolva, hozzád száll esdeklő, nagy sóhajunk 1 Sok vétek és bün tapad a földhöz, de milliók vére immár tisztára mossa s az árván gyászoló fájdalma levezekli a világ átkát 1 Nézd a letarolt mező­kön száguldó ellenség bosszúálló hadát, nézd a fensikon magyar szivek kiomló vérét, nézd mennyi bánat, mennyi fájdalom e honnak szen­vedő szivében 1 Te pedig, volt gazdája e kis otthonnak, lelkeddel maradj közöttünk! Ezeknek a rögök­nek voltál a gyermeke, itt állott a bölcsőd, itt élted le ifjú éveidet s ide hozták vissza átlőtt porhüvelyedet, hogy dicső halálod szép álmait, szülőfölded határain aludjad tovább. Szeretted az életet, hiszen jogod volt hozzá, csak a jót akartad, mert jó voltál ma­gad is, népünk gyermekeit akartad oltalmad alá venni, hogy megtartsd őket az életnek, a hazának. De idő előtt kidőltél, terveidet megsem­misítette egy másik kötelesség, mely szentebb volt előtted. Áldjuk érte emlékedet. A pápateszéri otthon hadiárváiból embere­ket akarunk és fogunk nevelni, a te szellemed­ben, a te irányodban. Legyenek olyan élet­képesek, mint Te voltál, legyen gerincük, szivük, akaratuk és jellemük, mint amilyen Neked volt, szolgálják majdan a hazát, mint ahogy Te szol­gáltad azt és legyenek olyan tiszta szivüek, olyan istenfélőek, olyan jók, amilyen Te voltál. Ez a törekvés, ez a munka legyen a mi hálánk, amiért földünk oltalmáért, népünk meg­védéséért ifjú, szép életedet feláldoztad. Tied volt egykor ez a kis ház — s a nagy föld, mely körülötte elterül. Egy nap­fényes sarka a világnak, melyben boldogan húzódtál meg. Itt nyilt neked a tavasz; itt hullottak eléd a fák virágszirmai. Fejed fölött ragyogtak este a csillagok. Madárének, tem­plomharang, aratók dala neked szólt, neked kongott, neked szépítette az életet. Elesett bajtársaid gyermekeinek egy bol­dog, szép kis sarkot akarunk biztosítani volt otthonodban, hogy ezzel a munkával örökítsük meg a tiszteletet, kegyeletet, melylyel nevednek és emlékednek tartozunk mi, de tartozik első sorban az itteni nép, melyet szerettél s mely hozzád oly közel állt. * A gyönyörű ima hatása alatt mindenki sirt, mert mindenki ismerte és szerette a hősi emlékű vidám Pál grófot, aki az egész környék jóságos atyja volt. Ezután Rottenbiller Fülöp dr. miniszteri tanácsos a Liga nevében átvette az új intéze­tet, majd ifj. Szentkereszty Béla báró ajánlotta a hadiárvaházat a község figyelmébe. A gyönyörű ünnepély ezzel véget ért s a pápateszéri hadiárvaház, a Ligának immár 6-ik hadiárvaháza, megkezdhette nemes rendelteté­sét. Eddig 54 hadiárvát helyeztek el benne, közülök 10 Vilmos huszárezredben árvát. Ez az alapítók kikötése volt. KA RCO LAT a mult hétről. A'füstölőkre is reá került a sor! De hát miért legyenek ők kivételek. Ha a szükségleti cikkek megdrágultak, teljes joggal emelték az élvezeti cikket, mert hát senkisem tagadhatja, hogy a dohányzás élvezet. Azt is koncedáljuk, hogy sokaknál már nem élvezet, hanem oly szükségleti cikk, mint az étel és sokan inkább cigarettát szivnak, mint esznek, de ez abnor­mis állapot, erről épp úgy le lehet szokni, mint az étkezésről és sok más mindenről. Legalább a tapasztalat ezt igazolta. Amint hozzá­szoktunk már elszámlálhatlan nélkülözések­hez, ugyanehhez az új intézkedéshez is bele fogunk törődni. Legfeljebb az fog megtörténni, hogy aki eddig 100 cigarettát szitt el napon­ként, a felével is kénytelen lesz megelégedni. Ezzel a dohányáremeléssel különben oly­formán voltunk, mint az utolsó héten az idő­járással. Mindennap arra ébredtünk, hogy nehéz, viharral fenyegető felhők gyülekeztek a fejünk fölött s mintha leintettek volna hozzánk, hogy „megállj hé, mindjárt a nyakadba szakadok". De csak az egész ijesztgetés volt, elmaradt a felhőszakadás. Reggel fenyegetett, estére el­ment, másnapra újra jelentkezett. így jártunk a dohányárak emelkedésével is. Ez még régebben ijesztgetett bennünket. Három hónap óta jóformán mindennap arról kaptak illetékes helyről — már mint ők magukat bennfenteseknek nevezik — értesülést, hogy egész bizonyos kutforrásból tudják, hogy a szivar, dohány, a cigaretta, sőt még a tubák is drágább lesz. Ha eszed van, lásd el magadat szivarral és cigarettával. Esze a legtöbb embernek volt, de pénze csak a legkevesebbnek. Akinek volt, az raktározta magát, akinek nem volt, az bizott továbbra is a jó szerencsében. Akik akkor előre vettek, beugrottak, mert a dohánydrágulás csak nem következett be és így becsapottnak érezték magukat. Most, hogy újra emlegették a dohány­drágulást, a már becsapottak nem akartak újra lépre menni és újra azt hitték, hogy meg­ismétlődik a nóta. Ez egyszer a hiresztelés bevált, most már azzal csapódtak be újra, hogy nem tettek elővásárlást. Annyiszor híresztelték, hogy drágább lesz a szivar, annyiszor mondták, annyiszor vágták a fejünkhöz, hogy végre is megnyugodtunk. Mikor azután kisült, hogy még­sem lett drágább a szivar, akkor sem történt más, mintha tényleg megdrágult volna már akkor, amikor híresztelték. Most nem igen híresztelték olyan erősen, csak úgy elvétve emlegették, de most — amint mostanában a várak elestére mondani szokás — esedékes lett a dohánydrágulás. Nem ért bennünket váratlanul és így amire elkészül az ember, amit várt, abba hamar belenyugszik. Sőt bizonyos mértékig örül neki, hogy végre túl van rajta. Olyan ez, mint a fogfájás. Hála Isten, ha már kinn van a fájós fog és utánna még azt is mondja, hogy nem is fájt olyan nagyon, mint eleinte hittem. Tekintve a konjukturákat és a mostani helyzetet, egész határozottsággal állíthatom, hogy a mostani dohánydrágulás — amelyről elmond­hatjuk, hogy eléggé — mérsékelten emelték, a közönség körében nem igen szült elkeseredést, mint más egyéb cikkeknél. Más ez, mint mikor az élelmiszer uzsorások indítanak háborút a gyomrunk és a tisztességes megélhetés ellen. Erre legalább azt mondhatjuk, hogy állami érdek, állami szükséglet az áremelés. Ez nem jogtalan vagyongyarapításra megy, hanem orszá­gos érdek követeli, ebből a többletből — mint halljuk — a hadikölcsön kamatainak egy része

Next

/
Oldalképek
Tartalom