Pápai Közlöny – XXVI. évfolyam – 1916.
1916-02-27 / 9. szám
— A vöröskereszt közgyűlése. A vöröskereszt egyesület f. évi rendes közgyűlését március hó 5-én (vasárnap) d. u. 4 órakor fogja megtartani a városháza tanácstermében. Tárgysorozat: 1. A gyűlés megnyitása. 2. Titkári jetentés. 3. M. évi számadás beterjesztése. 4. Tisztújítás. 5. Időközben érkező indítványok, tárgyak. A közgyűlésre az elnökség ez úton is meghívja az egylet iránt érdeklődő közönséget. — Tűz a vidéken. F. hó 20-án d. e. fél 10 órakor gróf Esterházy Jenő tulajdonát képező Dióspusztán a cselédlakás egyik kéménye kigyulladt, mitől a nagy orkánban a nádtetőzet tüzet fogott és a 61 méter hosszú cselédlakás teljesen leégett. A kár 2800 korona. A nagybérlő jóvoltából a cselédek kára is meg térül, mert Seidler testvérek azokat is biztosították. — Szeretetadományok csomagolása. A mostani tömeges szállítások közben főképp a postai szállítólevelek gyakran elvesznek, és így a szeretetadományok küldője — adatok híján — megállapítható nem lévén, részére adományáról elismervény sem küldhető. A Hadsegélyző Hivatal átvételi különítménye erre való tekintettel kéri a szeretetadomány csomagok föladóit, hogy minden egyes postai vagy vasúti csomag (láda) belsejében helyezzenek el egy a föladó nevét és lakóhelyét, a föladás napját, a küldemény nemét és'mennyiségét föltüntető jegyzéket. A jegyzék alapján aztán pontos elismervényt állíthat ki a Hadsegélyző Hivatal a föladó részére. — Köszönetnyilvánítás. Méltóságos gárdonyi Neumann Frigyesné úrnő 100 K-t, Klein Vilmosné úrnő 20 K-t voltak szívesek egyletünknek adakozni, mely jóságukat hálásan köszöni özv. Krausz Vilmosné elnök. — Alispáni körrendelet. Dr. Véghely Kálmán, Veszprémmegye alispánja 2880. és 2899/1916. sz. alatt rendeletet bocsátott ki a községi és közjegyzőkhöz, amelyek az eltitkolt és elrejtett liszt és gabona felkutatása érdekében, melyek — amint hangsúlyozva is van — elsősorban az illető gabona- és liszttulajdonosok felvilágosítását kívánják, azok renitenciája esetében ellenben a megfelelő szigorú hivatalos eljárást követelik, s a felkutatott gabonáról szóló bejelentést s a gabona és liszt biztosítását sürgetik. Hisszük, hogy e hazafias, humánus, de azért erélyes hangon tartott alispáni körrendeletnek annál inkább lesz eredménye, mert azok világosan megértetik az érdekeltekkel, hogy renitenciájuk súlyos anyagi, sőt szabadságvesztés büntetését is vonhatja maga után. — Adományok az emlék-oszlopra. A pápai illetőségű elesett katonák emlék-oszlopára eddig a következő adományok érkeztek a polgármesteri hivatalhoz: Csögle község 10 50 K, Nagypirit 1110 K, Nagyalásony 1810 K, Vid község 18 40 K, Kispirit 11-40 K, Noszlop 20 K, Takácsi 5 K, Nagyalásony 29'50 K, Merétei Gergely 2 K, Csesznek 10 K, Magyarszent király 10 K, Bakonyoszlop 10 K, Bakonyszentkereszt 10 K, Adorjánháza 14 K, Vaszar 24 46 K, Nagyalásony 37'04 K, Egeralja 3-90 K, Veszprémi szolgabiróság 10 20 K, Padrag 18 K, Pusztamiske 15*70 K, Halimba 9"20 K, Öcs 12 60 K, Csékut 2190 K, Somlóvásárhely 13 82 korona, Nemesszalók 37 korona, Réde 10 korona, Csatka 10 K, Újságpapír eladásból 23'20 K, Mihályháza 50'20 K, Aka 10 K, Zirczi körjegyzőség 30 K, Bakonyszentlászló 20 K, Dákai körjegyzőség 8 94 K, M. kir. 20. honvéd gyalogezred 100 K, Tapolczafő község 5 48 K, Bakonyság 18-20 K, Mészáros Kálmán 100 K, Horváth István 100 K, Réde 1210 K, Bakonynána 10 K, Tósok 20 K, Csetény 10 K, Iharkút 7 K, Középiszkáz 27-20 K, Kiskamond 12 K, Szápár 10 K, Pusztakovácsi 14-80 K, Bakonycsernye 10 K, Fokszabadi 5 K. Pápa, 1916. évi február hó 23-án. Az adományokért hálás köszönetét nyilvánítja Mészáros Károly polgármester. M. kir. anyakönyvi kivonat. Születtek: Febr. 19. Molnár Károly vasúti munkás és neje Mészáros Juliánná leánya: Margit, rk. Febr. 20. Rosta József kőmives és neje Pelárgus Mária fia: Ferenc, rk. Jan. 24. Simon István kőmives és neje Nagy Klára Leánya: Mária, rk. Meghaltak: Febr. 18. Zábrák István napszámos ref., 82 éves, végelgyengülés. Febr. 19. Özv. Berta Mihályné Vilmán Terézia, fazekas neje, rk., 69 éves, szivbaj. Febr. 20. Németh Istvánné Bartalos Juliánná földmivelőnő, ref., 60 éves, szivbaj. Febr. 21. Polgár Ferenc szabósegéd, rk., 25 éves, gümőkór. — Kádi László rk., 3 éves, torokgyik. — Bódai Antalné Biró Anna kőmives neje, rk , 21 éves, tüdővész. — Gestettner Ignácné Süss Krisztina, szatócs özvegye, izr., 80 éves, szivbaj. Házasságot nem kötöttek. Pápa, 1916. Főiskolai könyvnyomda. Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, kik felejthetetlen férjem, illetve apánk GLÜCK IGNÁC temetésén részt vettek vagy bánatunkon bármi módon enyhíteni igyekeztek, ez uton mondunk hálás köszönetet. A gyászoló család. Ház-eladás. A Laki-utca 26-ik szám alatt levő ház = üzlethelyiséggel = eladó, esetleg bérbe is adó. Bővebb tudósítást lehet nyerni Fischer Viktor Győr, teherpályaudvar. Pápai határban a nagygyimóti országút közelében, parcellázásra is alkalmas, közel negyvenezer Q-öl szántóföld eladó. Vételi ajánlatok dr. Horváth Lajos vármegyei másodföjegyzöhöz (Veszprém) intézhetők, hol a közelebbi feltételek is megtudhatók. A kispodári gazdaságban nemes fiizvessző-dugvány lOOO-enként 6 koronájával kapható bármily mennyiségben. A rendelés előjegyeztetendő. Egy elegáns gikk hozzávaló szerszámmal legjobb állapotban ugyanott eladó. HIRDETMÉNY. A PÁPAI TAKARÉKPÉNZTÁR RÉSZVÉNYTÁRSASÁG LIII. üzletévi RENDES KÖZGYŰLÉSÉT folyó 1916. évi február hó 27=éo délután 3 órakor tartja meg Pápán, saját üzleti házának nagytermében* melyre a t. részvényesek azon figyelmeztetéssel hivatnak meg, hogy az alapszabályok 27. §-a értelmében szavazati jogát csak az a részvényes gyakorolhatja, aki a saját nevére legalább 60 nappal előbb átirt részvényét — le nem járt szelvényeivel együtt — a közgyűlést megelőzőleg három nappal az intézet pénztárába leteszi. Megjegyeztetik, hogy az alapszabályok 29. §-a értelmében 10 részvény jogosít egy szavazatra s 25-nél több szavazatot gyakorolni nem lehet. A közgyűlés tárgysorozata. 1. Az igazgatóság és felügyelő-bizottság évi jelentése s az 1915. évi zárszámadás és mérleg tárgyalása, ez utóbbi megállapítása s azok felett határozathozatal. 2. Az elnök, alelnök, ügyész és igazgatósági tagok, főkönyvelő és pénztáros jutalékának megállapítása. 3. A felügyelő-bizottsági tagok tiszteletdíjának megállapítása. 4. Az intézeti tisztviselők és hivatalszolgák részére az évi szokásos jutalom megállapítása. 5. A tiszta jövödelemnek az alapszabályok 16., 32., 143. és 144. §-ai alapján leendő felosztása.. 6. Az eddig beadott, vagy az alapszabályok 30. §-a értelmében időközben még beadható indítványok tárgyalása. 7. Tizenhárom igazgatósági tagnak egy évi időtartamra leendő megválasztása. 8. Négy felügyelő-bizottsági tagnak eg y évi időtartamr a leendő megválasztása. Egyidejűleg értesíttetnek az érdekelt felek, hogy a felügyelő-bizottság által megvizsgált évi mérleget s a közgyűlés elé terjesztendő igazgatósági és felügyelő-bizottsági jelentéseket a közgyűlést megelőző 8 napon át az intézet hivatalos helyiségében a hivatalos órák alatt megtekinthetik^ Kelt Pápán, 1916. évi január hó 22-én. A Pápai Takarékpénztár igazgatósága.