Pápai Közlöny – XXVI. évfolyam – 1916.

1916-02-13 / 7. szám

PAPAI fcOZLO.U Közérdekű fiig-g-etlen hetilap, ei Meg-jelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 12 K, félévre (> K, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 30 fillér. Laptulajdonos és kiadó : POLLATSEK FRIGYES Hirdetések és Nyilt-terek felvétetnek a kiadóhivatalban és Nobel Ármin könyv- és papirkereskedésében. „Városunkban kolduló rokkant, éhező árva ne legyen." Ezen jelszó alatt indult meg nálunk is a rokkant-menház akciója. A tőke gyűjtése elég szépen halad, városunk közönsége teljesen áttérzi azon kötelességét, hogy a harctér áldozatait cserben hagynia nem szabad, úgy hogy jogosult azon reményünk, hogy terveinket teljes egészükben végrehajthatjuk. Ezen terveinkről óhajtok bővebb felvilágosítást nyújtani, hogy közönségünk megismerje, vájjon mihez is nyújtja adományait. Az összes európai államok foglalkoznak a rokkant kérdéssel : szövetségeseink és ellenségeink egyaránt. A háborús áldozatok nagy száma lehetetlenné teszi, hogy az egyes államok teljesen vállalhassák rokkantjaik eltartását (Magyarországra egyedül körülbelül évi 200 millió korona esnék). Ez okból is, de meg morális okokból is azon álláspontra helyezkedtek, hogy a rokkantak kapcsoltassanak vissza a társadalom termelő osztályaihoz, és keressék újra kenyerüket: természetesen állam és társadalom" kötelessége őket a legmesszebb menő határokig segíteni és támogatni. A mi menház-tervezetünk is ezen elvre támaszkodik. A részletek természetesen városunk speciális viszonyaihoz alkalmazkodnak. Ezek alapján a rokkantak ellátására két módot ejtünk: a munka közvetítését és a saját intézetünkben való alkalmaztatást. Alapelvünk pedig: minden rokkantnak, tekintet nélkül rokkantsági fokára, biztosítani az állam járadékából és a saját munkájából együttesen azon összeget, mely a tisztességes megélhetéshez szükséges. Az eljárás a következő: azon rokkantak, kiknek gyárakban, intézetekben, a városnál, uradalomban, magánosoknál alkalmaztatást szerezhetünk, el lesznek helyezve. Munkájuk után fizetést, vagy bért fognak húzni. Ha ezen fizetés az állami járadékkal együtt (mely utóbbi nagysága a rokkantság fokától függ) elegendő a gondmentes megélhetéshez, a rokkant-menháznak anyagi hozzájárulása már nem szükséges, csakis morális gondozása és támogatása marad. Ha nem, a menház saját pénztárából is ad járulékot. Példa: Nagy János, napszámossorban levő rokkant az államtól 1*20 napi járadékot kap, a menház által szerzett állásában keresete 1*80. K. Ha a háború után a napszámos-ember kereseti összege három korona lesz, a menház tovább csak morális támogatásban részesíti. Ha 320, a menház napi 20 fillér pénzbeli támogatást is ad. Minthogy azonban, sajnos, több rokkantra kell számítanunk, mint állásra, másrészt a rokkantak egy része rokkantságuk neme miatt nem lesz elhelyezhető, magunk is be akarunk rendezkedni arra, hogy foglalkoztatást nyujtsunk, névszerint: a földmives rokkantak részére ipari műhelyt tervezünk. A bolgár kertészet termékeit törekedni fogunk oly alakba juttatni, hogy azok minél kedvezőbb árakon értékesíthetők legyenek. Tehát: a zöld babot, zöld borsót megszárítjuk télire, a káposztát besavanyítjuk, a paradicsomot befőzzük, az uborkát savanyítjuk: szóval, főzelék-konzerválást végzünk, és termékeinket kiszállítjuk Németországba, hol a cégér: a testvérháború rokkantjainak, gyártmánya, a legkitűnőbb ajánlólevél és reklám lesz. Az ipari rokkantak a csomagolás készítésével, a gépek kezelésével lesznek elfoglalva, ha lesz még fölös ember, ipari műhelyt az iparosok neme szerint rendezünk be. A kertészet és konzerválás jövedelme hármas célt szolgál: legelső sorban a foglalkoztatott rokkantak díjazását; másodsorban az árvák támogatását; harmadsorban tartalék-alap gyűjtését, mely arra fog szolgálni, hogy az évek multán teljesen munkaképtelenné vált, rokkantakat is elláthassuk életük végéig. A már ma is teljesen munkaképtelen rokkantakat ugyancsak el akarjuk látni: miután ezek száma nem lesz nagy, ezen kötelezettséget könnyen vállalhatjuk. Feladatunk első része e szerint meg lenne oldva: a mi rokkantjaink nem fognak koldulásra szorulni. Második, nem kevésbbé fontos feladat a hadi árvák támogatása, hisz ők tagjai a jövendő, a nagy Magyarországnak. Az árvák nevelésénél az a felfogásunk, hogy az intézeti nevelés soha nem pótolhatja a családi nevelés melegségét. A hadi árvákat tehát csak kivételes esetekben akarjuk családjuktól elvenni: ha biztosítva látjuk, hogy az árva, vagy az árvák nevelése megfelelő lenne, ha az anyagi gondokat távoltartjuk a családtól, úgy az állami járadék mellett megfelelő morális és pénzbeli támogatást akarunk nyújtani, melynek nagyságát esetről esetre, a család anyagi helyzete szerint fogjuk megállapítani. Másrészt oly családok részére, hol az anya munkája által napközben távol van, a menházban napközi otthont rendezünk be: az árvákat anyáik reggel behozhatják, este elvihetik, napközben teljesen munkaképtelen rokkantjaink fogják őket ellátni, s ezzel az utóbbiak is kedves foglalkoztatást nyernek. Csakis oly esetekben, ha az árvák gondozását nem látjuk biztosítva (ha az anya beteg, vagy iszákos, vagy rossz), akarjuk közvetlen gondozásunkba venni, s ekkor, ha fiu, saját intézetünkben, ha leány, az Esterházy leányárvaházban, vagy pedig családban elhelyezni, de ez utóbbi esetben oly magas tartásdíjat fizetni, hogy a gondos nevelés itt is biztosítva legyen. Az árvák támogatása általában addig tartana, mig a törvényszabta iskolák végzése után ipari, vagy kereskedelmi, vagy háztartási (földmivesi) szakban teljesen ki lesznek képeztetve és képesek önmagukat fenntartani. Tehetség és szorgalom esetén azonban az árvát, akár fiu, akár leány, a középiskola érettségi vizsgájáig, vagy egy szakiskola végbizonyítványáig készek leszünk segélyezni, sőt az egyetem elvégzéséig s az oklevél megszerzéséig is. Még egy harmadik feladatunk is van: az élők mellett ne feledkezzünk meg az elesettekről sem. Intézetünk dísztermében az összes elesett pápai hősök nevei márványtáblákra be fog vésetni, örök emlékezetül arra, hogy hazánkért életüket áldozták fel. íme ezek céljaink. Megalakulásunkat, céljainkat bejelentettük az állam megfelelő szervének, a m. kir. rokkantügyi hivatalnak is. A rokkantügyi hivatal meleg szavú válaszában köszönetet mondott hazafias szándékainkért, megígérte egyúttal, hogy a kormányhoz beterjesztendő kérvényünket, melyben az állam hozzájárulásait kérelmezni fogjuk, a legmelegebben fogja pártolni, s meghívott bennünket egy szóbeli megbeszélésre is. A kormányhoz beterjesztendő memorandu-