Pápai Közlöny – XXVI. évfolyam – 1916.

1916-10-08 / 41. szám

PAPAI HOZLOM Közérdekű füg-g'etlen hetilap, sa Megjelenik minden vasárnap. Eldfizetési árak: Egész évre 12 K, féléire 6 K, negyedéTre t K. Egyes szám ára 30 fillér. Laptulajdonos és kiadó: POLLATSEK FRIGYES. Hirdetések és NyHt-terek felvétetnek a kiadóhivatalban és Ntbtl Amin könyv- és papirkereskedésében. Dohányinség. A trafikok ajtóiban nap-után rendületlenül ott lóg a fölirás, hogy nincs dohány, nincs szivar és nincs cigaretta. A nikotin imádói gyötrelmes időket élnek, hallatlan nehézségek és még hallatlanabb áldozatok árán sikerül csak némi rejtett elszivni valót megszerezniük, de valószínű, hogy ezek az eldugott készletek is mihamar kimerülnek. A nélkülözéssel együtt jár a remény, hogy majd csak enyhülni fog a helyzet. A múltkoriban elterjedt az a hir, hogy október első napjaiban megszűnik a dohányinség, de bizony csak nem szlint meg és beavatottak szerint nincs is kilátás arra, hogy véget érjen. A dohányinségről mostanában sok szó esik s az ilyenkor szokásos elkeseredés a trafikosnők ellen is megnyilvánul. A magyar ember ott fogja meg a bot végét, ahol éri és a szenvedélyes dohányos jó cifrán fejezi ki haragját a trafikosok ellen. Holott persze, hogy a trafikosok árulnák a legszívesebben tovább az áruikat, hiszen abból szép jövödelmük van. Másodsorban kerül aztán csak a szó az államra, mint amely a hiány eredeti okozója. De a dohányinséggel kapcsolatban mégis csak a humor lép előtérbe, a dohány élvezeti cikk lévén, nem fogják föl túlságos tragikusan a hiányosságát. Már pedig a dohányinségnek komoly, mélyreható, mondhatnánk zsebbevágó vonatkozásai is vannak. Mert nagyon tévednek azok, akik azt hiszik, hogy amit megnyernek a réven, azt nem fogják elveszíteni a vámon. — Tudvalevő ugyanis, hogy a dohány monopolizálása nem csupán azért történt, hogy az államnak egy jó üzlet legyen a kezében, hanem azért, hogy a dohányjövedék jövödelmei révén az állam bevételei növekedjenek és ezzel az adózás terhe enyhíttessék. Ha tehát az állam nem gyárt dohányárukat és ezáltal elesik az óriási jövödelemtől, akkor természetszerűleg az így előálló hiányosságot újra csak az adózó polgárságra hárítja át. E tekintetben tehát még a legrosszabbul azok járnak, akik nem kultiválják a nikotin élvezetét. Hogy az állam ezt az üzletágát nem tudja működtetni, annak bizonyára alapos okai vannak. De eltekintve attól a kérdéstől, hogy miért emelték föl a dohány árát, mikor nincs — fölmerül az érdeklődésnek az a jogos oldala is, hogy vájjon nem mulasztották-e itt is el az illetékes tényezők a bölcs előrelátást? Talán mégis csak számolni kellett volna ezekkel az előállható kellemetlen körülményekkel és talán gondoskodni lehetett volna a dohányáruk gyártásának zavartalanságáról. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy némi enyhítő haszon hárult a dohányjövedékre. Tudvalevő ugyanis, hogy rengeteg olyan silány minőségű, de meglehetősen drága gyártmány volt, amelyeket a közönség egyáltalán nem, vagy csak nagyon kis mértékben vásárolt. — Annyi bizonyos, hogy ezen a rengeteg értéket képviselő árun most szintén túladtak, mert a szenvedélyes dohányosok ezekre is ráfanyalodtak. Szinte kiszámíthatatlan az a kár, amely a dohányinség révén az állam háztartását éri és éppen azért talán nem hiábavaló az a kívánság, hogy a visszásságot szüntessék meg, vagy ha erre nincsen módjuk, hát legalább enyhítsék. Mert még az itthonvalók annyi nélkülözés mellett hajlandók ezt a hiányt is elviselni, de a frontokon küzdőknek bizony fontos és nélkülözhetetlen barátja a szivar és cigaretta. Annak a füstje után néznek merengve és a pihenés órájában lecsillapult lélekkel gondolnak haza és gondolnak arra, hogy Istenem, bár csak már . . . A váltópénz eltűnése. A helyzet az aprópénz dolgában kezd tűrhetetlenné válni. Ahányszor venni kell valamit, vagy fizetni valahol, alig kerülhető el a boszuság, az izgalom, sőt a — károsodás. Nyilvánvaló, hogy a bajt jelentősen fokozza a lelkiismeretlen emberek üzérkedése, akik azért rejtik el a réz-, a nikkel- meg az ezüstpénzt, mert ezzel nem megvetendő jövedelemhez jutnak. Részletezni a panaszokat most már fölösleges, mi is többször irtunk a dologról s ezúttal azért szólunk róla, mert már halaszthatatlan a segítés szüksége. Ha a kellő intézkedés még soká késik, megeshetik, hogy megakad az üzleti élet rendes menete. A kormány föladata, hogy ennek elejét vegye, amint arra megfelelő módja is van. Egyik fővárosi lap munkatársa megkereste Földes Béla dr.-t, a tudományegyetemen a nemzetgazdaságtan és pénzügytan kiváló tanárát, aki hosszabb magyarázatban tudományos alapon is igazolta az aprópénz rejtegetésének oktalanságát és káros hatását. Szerinte ez az eljárás súlyosan érinti a hazafiasságot is és aki együgyüségből vagy más gyarlóságból elvonja a forgalom egyik legfőbb eszközét, a készpénzt, az ország egyetemes érdeke ellen követ el merényletet. Itt adjuk európai nevü tudósunk nyilatkozatát : — A gazdasági életnek — mondotta Földes professzor — a háború által okozott sokféle megzavarásához legújabban a váltópénznek a forgalomból való eltűnése járult. — Fájdalom, még az úgynevezett müveit emberektől, sőt felelősséggel terhelt egyénektől is mindennap halljuk azt a botor állítást, hogy a mi pénzünk már nem ér semmit. Ne csodálkozzunk tehát, ha akadnak, akik a bizalmon alapuló és persze anyagában értéket nem képviselő hitelpénz értékességét kétségbevonják, ellenben minden egyébnek, tehát a különben névleges értékében anyagi értékénél sokkal magasabban tarifázott váltópénznek értékét, mert ennek anyaga mégis bizonyos tárgyi értéket is képvisel, túlbecsülvén, a váltópénzt felhalmozzák és tezaurálás céljából kivonják a forgalomból. — Ez a baj immár oly arányokat öltött, hogy a forgalmat majdnem megakasztja. Sokszor dicsekszünk népünknek hazafiságával és politikai érettségével, pedig az itt vázolt jelenség sajnosan amellett tanúskodik, hogy ahol csak egy kissé is érdekelve vagyunk anyagilag, ott ez a két energia meggyengül. A német nép ellenkezően a teljes értékű aranypénzt beszolgáltatta és megelégszik pénzhelyettesítőkkel. — A nemzeti létnek biztos és zavartalan működése a fronton éppen úgy, mint a mindennapi gazdasági életben a front mögött: a nemzet jövőjébe vetett bizakodáson alapszik. Ezt kellene mindenkinek szem előtt tartania. S aki így gondolkozik, mindenesetre iparkodni fog, hogy a gazdasági élet rendes folyamatát meg ne zavarja. Azonban e mellett mégis hibáztatnunk kell a kormányt is, amely a szükséges intézkedéseket meg nem teszi, hogy a bajt mérsékelje. Ennek több módja is van, ám ezt az illetékes tényezőknek bővebben magyaráznunk nem szükséges. — Nem szabad ugyanis elfelejteni,