Pápai Közlöny – XXVI. évfolyam – 1916.

1916-07-23 / 30. szám

Falusi levél a szerkesztőhöz, Kedves jó Barátom! Egy eszmét óhajtanék lapodban megpendíteni. Fogy a drága magyar vér. De nem hiába ömlik az. Abból kel ki és ha majd a békében eszünkön tudunk járni, ezen drága fluidumból fakad ki s izmosodik ki a magyar állam biztosításának erős fája. Valóban csodálatos az, hogy midőn az északi kolosszus milliószámra zúdítja ellenünk a szánandó muzsikokat, — mégis, amint e napokban egyik fővárosi kollégád oly találóan mondotta: „nálunk a katonák aratnak, — mig amott aratás idején az utolsó szabadságos katonát is a frontra hivják". Hát ugyebár, nem a tömegtől függ a győzelem? Nem kevésbbé érdekes az, hogy az óriás gőzhenger dacára mégis mink verjük őket, — pusztítjuk hekatombákban. Ez utóbbinál azonban köszönettel tartozunk Bruszilov és Lesiczky uraknak, mert jóformán nekik köszönhetjük, hogy a saját embereik pusztításában legalább is annyi része van az orosz gépfegyvereknek, mint a kötelességüket hiven teljesítő ágyúinknak. Részemről én csak a következő három, mulaszthatlan kötelességet ismerem. A haza sikeres védelmét. Továbbá az ernyedetlen polgári munkát és végre áldozatkész támogatását mindazon intézményeknek, amelyek elkövetnek mindent, hogy a háború borzalmait enyhítsék. Fogy a papiros. Látom abból, hogy a gyakran érthetetlen rendeleteket a hatóságok már nyolcadrét papiroson küldik. Fogy bizonyosan lapodnál is. Bármenynyire kecsegtető volna akadémiai' diszszertációt irni arról, vájjon több-e ebből a haszon, mint a kár (mert bizony a türelmes papiros gyakran megtűr oly dolgokat is, amelyek a helyes világrendnek erősen ártanak), ennek fejtegetésére most csakugyan nem alkalmas az idő. Megpendült már a kasza és szorgalmasan dönti marokra az aranykalászt. Ernyedetlenül dolgozunk, de azon különbséggel, hogy most este hazajövet nem hangzik a gondtalan ifjúság vidám dala. Az enyémek ugyan rákezdtek volna, de az öregek helyes tapintattal leintették, mondván: „a dalnak még nem jött meg az ideje, de annál inkább annak, hogy elalvás előtt adjatok hálát az Istennek megmutatott kegyelméért s egyben buzgón kérjétek ezt jövőben is". Ilyen az én romlatlan magyar parasztnépem. De még más tekintetben is nem közönséges. Szokás mifelénk, hogy az aratás kezdetén egy fürge menyecske megköti a gazdát, ami után természetesen áldomás jár. És az én aratógazdám harminchat társával a 20 koronát éppen ma küldte el a Vöröskereszt részére. Amennyire ismerem a Dunántúlt, szülővármegyémet és az Alföldet, mindenütt szokás, hogy az aratás bevégeztével elviszik az aratók a felpántlikázott koszorút földesuruknak. Amiért természetesen ismét áldomás dukál. Szerintem ma ezen áldomásadásnak nincs helye. Van annak ma fontosabb rendeltetése. És én azt hiszem, hogy amint az én aratóim önként elküldték a kezdés áldomását a Vöröskeresztnek, épp oly szívesen lemond minden más arató is a koszorumegváltási áldomásról. Hozzák be az idén is a jó emberek a koszorút földesuruknak. Hiszen közösen ennek a szimbólumából élünk. De az áldomás ne folyjék le torkukon a különbül is drága és átkozottul rossz pálinka képében, de szolgáljon ezen áldomásmegváltás magasabb hazafiúi célnak. Én ezek folytán arra kérem földesúri társaimat s földbérlő polgártársaimat, hogy megköszönve aratóik hűséges munkáját: a koszoruáldomásra szánt koronáikat aratóik nevében küldjék el a Vöröskeresztnek. Ezen áldásos intézménynek köszönhetjük azt, hogy sebesült fiaink 85%-a visszatérhet a frontra; mig ellenségeinknél alig a negyedrésze. Annak köszönhetjük, hogy annyi anya, feleség és ártatlan gyermek aggódó könnyeit szárítja föl önfeláldozó munkásságával és annyi drága életet ment meg a Hazának. A temérdek koronás koszoruáldomás váltságból sok százezer koronával erősbödnék ezen áldásos intézmény tőkéje, ha kérésemet földesurtársaim s nagyobb bérlő uraink megértenék. Ha, kedves barátom, te is úgy gondolod, hogy eszmémnek van magva és csirázóképessége, kérek levelem számára helyet lapodban. És talán tisztelt laptársaid is helyesen járnának el, ha ezen levelemet lapodból átvennék. Egyebekben szívélyes üdvözlettel maradok tisztelő hived, igaz barátod egy falusi gazda. KA RCO LAT a mult hétről. Türelem rózsát terem! Régi nóta a legújabb kiadásban. A mostani háborúban sok minden lehetőség és kombináció tótágast állt, de mindazok, akik türelemmel néztek minden néven nevezendő bajok és veszedelmek elé, azok most elmodhatják, hogy sokat szenvedtek, sokat tűrtek, tették pedig azért, mert meg voltak győződve, hogy mindazok a szenvedések és nélkülözések, melyeket a háborús konjukturák reájuk mértek, csak átmenetet képeznek és „eljön az idő, amikor ezt a borzalmas korszakot „anno dazumal"-nak fogjuk tekinteni, azzal a megjegyzéssel, hogy „alles schon dagewesen". Miről is van tulajdonképen szó 1 Nem kevesebbről, mint arról, amit most már az egész világ emberisége óhajt. Békéről van szó, melyet most már nemcsak a sokat szorongatott optimisták, de a legvéresebb szájú pesszimisták is kezdenek hangoztatni. Burkoltan pedzik még ugyan az ügyet, de aki figyelemmel kiséri ezt a gyümölcsérést, rögtön megérzi, hogy „bűzlik Dániában" és az úgynevezett Augias istállója tisztítása már küszöbön van. „Maga beteg!" Néhány héttel ezelőtt, amikor ily irányban ítéltük meg a helyzetet, ezt a feleletet kaptuk és őszintén mondva, bár teljesen meg voltunk győződve, hogy „ez az üzlet már nem tarthat sokáig", bizonyos elfogultság vett rajtunk erőt, de azért rendíthetetlenül álltuk a sarat. Sok keserves szemrehányásokat kellett lenyelni, de lenyeltük „az üzlet érdekében", mert hát mit tehettünk volna egyebet. Volt eset reá, hogy valaki azt kérdezte tőlünk, hogy „mikor lesz vége a háborúnak?" Szívesen és kész örömmel azt feleltük volna, hogy még ez évben vége lesz a heccnek, de nem reszkíroztuk meg ezt a jövendölést, mert olyan rossz a hangulat, hogy erre a kijelentésünkre azt a választ haptuk, hogy „maga elmebeteg" és mint csendes hóbortos gondolkodású embert kezeltek. Más nóta járja most 1 Amint már jeleztem, kezd a gyümölcs érni. Azok, kik eddig téli háborúról álmodoztak, kezdenek mea culpával asszimilálódni a helyzettel és mint legvégső terminust, a krisztkindlit emlegetik, de engednek magukkal alkudni és szüretre sem lesznek smucigok meginni a békepoharat. Ha úgy akarja a magyarok Istene, mint mi, úgy ez lesz a világ teremtése óta a legvígabb szüret, még akkor is, ha az összes szőlőhegyekben jégverés pusztítást fognak konstatálni. Nagyobb jégverés ennél a háborúnál nem érhetett volna bennünket. Száz szónak is egy a vége, most már se ide, se oda, hanem egész határozottsággal megjósoljuk, hogy legkésőbb szüretkor: Megisszuk a békeáldomás poharát 1 Frici. Az hírlik . . . Az hirlik, hogy Pápa városa a Dunántúl lejárt Athénja. Az hirlik, hogy Pápa városa a háború alatt a visszafejlődés korszakát éli. Az hirlik, hogy dr. Antal Géza orsz. képviselőnk a parlamenti ülésszakban mint előadó jóváhagyási záradékkal lett ellátva. Az hirlik, hogy a polgármester a közügyeket jelenleg a frontról a második védelmi vonalba helyezte. Az hirlik, hogy a rendőrkapitánynak a hetipiac ellen intézett offenzívája nem nagy sikerrel járt. Az hirlik, hogy a rendőrök a jelenlegi helyzetüket vis-majornak tekintik. Az hirlik, hogy a közélelmezési bizottságot sok esetben a balszerencse üldözi. Az hirlik, hogy Pápán a kofák ellen megindították az offenzívát. Az hirlik, hogy Pápán a városi mészárszékekbe huzamos ideig tartó állóharcok után lehet bejutni. Az hirlik, hogy Pápán a marhahús evőknek felkopott az álluk. Az hirlik, hogy Pápán a füszerkereskedők néhány hétig cukorbajban szenvedtek. Az hirlik, hogy Pápán a Kossuth Lajos utcai szappangyár mindenféle lengyel zsírral meg van kenve. Az hirlik, hogy Pápán a malomsógor a fehérmalmot karácsonyra feketére akarja festeni. Az hirlik, hogy Pápán egy molnár a saját sógorát akarja megőrleni. Az hirlik, hogy Pápán a lókórház a varróleányok között csalódást szült. Az hirlik, hogy a darutollas legények jelenleg Pápán csak vendégszerepelnek. Az hirlik, hogy a libatollas legények a Szélesvizben ingyen fürdőt élveznek. Az hirlik, hogy a Jaj nadrágom egylet tagjai a nyögéri bolhatelepen nyaralnak. Az hirlik, hogy az Erzsébetliget lövészárkaiban a sebesülteket házilag kezelik. Az hirlik, hogy az Erzsébetvárosban néhány családnak a szerelem árverés utján lesz folyósítva. Az hirlik, hogy a Pápai Közlöny szerkesztője az éjjeli zárótüzeket kénytelen beszüntetni. ADJUNK LÁTCSÖVET KATONÁINKNAK! Jó távcső egész csapatokat megmenthet a meglepetés veszedelmétől és az ellenség kikémlelésére is a legbiztosabb segítő eszköz ! Küldjük el távcsöveinket hős katonáink számára a Hadsedélyzö Hivatal cimére (Budapest, 1Y., Yáci-utca 38. szám.) Használjunk hadisegély-postabély eget!