Pápai Közlöny – XXV. évfolyam – 1915.

1915-10-17 / 42. szám

és tojáskereskedőket, vájjon nem játszák-e ki az élelmiszeruzsora megszüntetését célzó rendszabályokat, látogatják-e a falvakat s igy tovább. Városonkint csak néhányat büntessenek meg szigorúan, zárjanak el néhány hónapra, rögtön vége lesz az élelmiszeruzsorának és lesz zsir, főzelék, tojás és tej bőven. V. I. A második tél felé. A kalendárium még csak októbert mutat, ele már reánk szakadt az esős, hűvös, télies időjárás mintha csak figyelmeztetni akarna minket, hogy ime: a második téli hadjárat előtt állunk. Vitéz hadseregünk győzelemről győzelemre száguld előre s mi az itthoni íront mögül a legnagyobb áldozatokra is készen mindent elkövetünk, hogy fiainknak a gigászi küzdelemben semmiben se legyen hiányuk, mindennel bőven el legyenek látva, ami képessé teszi őket az emberfeletti fáradalmak elviselésére, s a szavakkal szinte le sem irható erőfeszitések kifejtésére. S amig a mi szerető gondoskodásunk ezer és ezer alakban ott viraszt a tábor tüzek mögött, amig az emberies érzelmek ezer és ezer alakban ostromolják a könyörületes sziveket, hogy vegyenek részt a mentés nagy munkájában, segitsenek bekötözni a vérző sebeket, letörülni a könnyeket — addig megdöbbenve kell tapasztalnunk azt, hogy a tűzhelyeket, honnan a háború kezdete óta ez az áldásos munka kiindult, a legteljesebb tönk fenyegeti. Itthon, a belső íront mögött rettenetes ellenséggel kell viaskodnunk, melyet nem tudunk legyőzni. Nem tudunk legyőzni, mert minden hatósági intézkedés, mely az élelmes spekulánsok ós élelmiszeruzsorások betörését célozza, csak ideges kapkodás, melyek nemhogy javitanák a helyzetet, sőt határozottan rosszabbá teszik. Ennek fölemlitésével dehogy is akarjuk mi a helyi hatóságokat vádolni. Aminthogy nem is helyi baj az hanem országos. Ahogy nálunk történt, szakasztottal! ugy történt mindenütt, ahol csak a maximális árakkal kísérleteztek. Hogy ez igy van, bizonyítják az összes államok, amelyekben a háború kitörése óta mindenütt sokkal olcsóbb volt a lakosság élelmezése, nálunk, jóllehet, minket illet az a diszes jelző, hogy Európa éléstára vagyunk. A mi tejjel és mézzel folyó kanaán földünkön pedig a saját éllietetlenségünk folytán elértük azt, hogy mindama élelmiszercikkek, melyek legegyszerűbb háztartásban sem nélkülözhetők, kétszáz, sőt háromszáz százalékos emelkedést mutatnak. Törvényt kell hozni nálunk is, szigorú, kiméletlen törvényt, mint hoztak Németországban a terményuzsora leküzdésére, ele egyúttal a vásárlók fegyelmezetlenségének is a megrendszabályozására s mi hiszszük, hogyha ezzel a teljesen normális viszonyokat nem is fog sikerülni visszaállítani, ele mégis csak végét vethetjük a mai lehetetlen állapotoknak. Ha a drágaság leküzdésére az egész országban egységes lesz az eljárás, a hozandó törvény alapján s ha az uj törvény végrehajtására nem sine cura-kat, hanem egy valóban derekasan dolgozó külön állítunk föl, nincs kétség benne, hogy a mesterséges árak le fognak törni. Mert csupán mesterséges árakról van szó s nem egyébbről. Most mindenki ugy árul, ahogy akar, a fogyasztó pedig kénytelen-kelletlen fizet, mert nincs aki megvédje. A tizenkettedik óra küszöbén állunk. A tél immár kopogtat ajtónkon minden borzalmával. A napi kiadások ismét többre fognak rúgni a fakiadással, a télinemüekkel. A legsürgősebb védelmet kérjük a hivatalnok és középosztály ' s a kisemberek érdekében, akiknek házitüzhelye már most is kihülőben. Pedig második téli hadjárat előtt állunk. Vajda. KARCZOLAT a mult hétről. Müvészestély a Griffben ! Már annyira elszoktunk az ilyen fajta estélyeknek megemlékezéséről a lieti krónikában, hogy jó magunk sem akarjuk elhinni,. hogy ilyesmi is történt' mostanában a Griff, nagytermében, ha személyesen jneos lettünk volna jelen ezen a hazafiassá^ jegj^ében lezajlott fényes stjdben tartott mü-vészestélyen. De nemcsak mi, hanem a jó öreg Griff termünk is bámulatba 6sett, amidőn meggyúltak a terem ivlámpái ós gyülekezni kezdett a régi jó ós kedves közönsége-.-Eleinte azfc hitte az öreg, hogy talán vége; van a háborúnak és megkezdődnek újra a régi cécók

p de amikor a kis Tarnay papa megjelent apódiutnon és elmesélte, hogy mi járatban;, van, akkor némileg tisztában volt a helyzettel és a közönséggel együtt élvezett arokkant katonák javára.. Mert igazán élvezetes est volt- A kisTarnay papa — mert csak ezen a névért ismerik őt a fővárosi művészkörökben — ugyancsak kitett magáért. Már magábart azzal volt művészies, hogy az egész, estén át a saját, személyére érdekeltette le a közönséget, amit nálunk igazán praccedensül kell vennünk. Az egybegyűlt fényes társaság az estély műsora iránt érdeklődött, d© a helyi impressarió kijelentette,, hogy nem lett nyomtatva és tekintettel arra, hogy a podiurnon a zongorán kivül egy fényes szobaberendezés volt beállítva, a közönség azon liiszemben volt, hogy a hölgybizottság mely ezen estólyt rendezte,, valami nagy meglepetést tart fenn a közönség számára* Ebben a tudatban volt mindaddig, míg csak a mester elmondta prologban a mondókáját jelezve, hogy ő egyedül fogja türelmünket kipróbálni. A kipróbálás várakozáson felüli sikert aratott. A kis mestert eddig csak mint zongoraművészt ösmertük, ez alkalommal — Fráter Lóránt módra -- saját magát, azaz jobban mondva hangját kisérte zongorán. Az összes számottevő versköltők legremekebb szövegű dalát saját zenésitése mellett énekelte el nekünk. Meghatározott skálájú hangja nincs, hanem mesteriesen tud vele bánni. Ugy énekelt amint akart ós ugy amint ő azt mesteriesen megzenésítette. Midőn egyes dalát tüntető taps kisérte ós ha jelzük, hogy körülbelül egy fél száz dalt énekelt művészi saját szerzeményű zongorakísérettel, el lehet képzelni, hogy mily ovációkban a kis Tarnay papának része. De meg is érdemelte. Eltekintve hogy a közönségnek élvezetet nyújtott, de amellett kedélyes is volt és szellemeskedett a közönséggel. Ha nagyon tetszett a közönségnek egy-egy dal, megkérdezte egész családiasai!, hogy akarják-e hogy újra eljátsza, és mi lett a nóta vége? TJjra eljátszotta. Az is megtörtént, hogy neki is megtetszett egy előadott dala, engedelmet kórt a közönségtől, hogy újra eljátszhassa, mert ő neki ez egy kedvenc dala. No hát nem játszatták el vele újra? A fél száz nótát szünetek mellett énekelte, szünet után prolog helyett egy epilogot mondot el, melyben köszönetet mondott a közönségnek a fényes jövedelmű estély sikereórt, egyben tudatta velük, hogy a befolyt jövedelmet hogy fogja kezelni,